Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.

Az 50 kedvenc Le Mans-i autóm: 41-50

2013. június 17. - eszgbr

A hétvégére készülve, a neves Autosport magazin hasonló listája alapján én is összeállítottam a Le Mans-i 24 órás versenyen valaha rajthoz állt autók közül az 50 kedvencemet tartalmazó listát, amit a szombati rajtig hátralévő öt napon tízesével fogok közölni. A lista elkészítése során egyetlen kritériumot vettem figyelembe: az autónak legalább egyszer rajthoz kellett állnia Le Mans-ban, de sem a helyezések, sem az innovatív megoldások nem befolyásolták az egyes típusok helyezését.

50. WM P88

wm_p88.jpg
A WM istálló a hetvenes évek vége óta rendszeres résztvevője volt a 24 órás versenynek és bár komoly esélyük soha nem volt az összetett győzelemre, mindig színt vittek a mezőnybe. Leghíresebb típusuk az 1988-as viadalra készült P88, amelyet kifejezetten egy új sebességrekord felállítására terveztek. A 3 literes Peugeot turbómotorral hajtott C-csoportos gép a Mulsanne egyenesben a mai napig rekordnak számító 407 km/h-s sebességet ért el, röviddel ezután viszont a hűtés-, turbó- és elektronikai problémákkal küzdő autó kiállni kényszerült.

49. Bentley Speed 8

bentley-speed-8.jpg
Az évezred elején a Bentley azzal a céllal tért vissza Le Mans-ba, hogy megismételje a húszas évek sikereit. 2001-ben rögtön egy harmadik hellyel indítottak, a következő évben viszont csak negyedikek lettek a triplázó Audi mögött. 2003-ra jelentősen átdolgozták az egyébként Audi technikára épülő Speed 8-et és a Capello-Kristensen-Smith legénységű autó vezetésével kettős győzelmet arattak, majd a verseny után azonnal visszavonultak a további megmérettetésektől.

 

48. Renault 4CV

renault4cv_lm24_2.jpg
A háború után Európában mindennel versenyeztek ami csak mozgott, de az őrült ötletek közül is kiemelkedik, hogy egyesek egy 747 cm³-es kisautóval rajthoz álljanak a sportkocsik által uralt 24 órás versenyen. A kis Renault azonban nem vallott szégyent, legjobb eredménye egy összetett 15. hely volt 1952-ben.

 

47. Sauber SHS C6

sauber_shsc6.jpg
A leginkább a Formula-1-ből ismert Sauber C6-osa az egyik első C-csoportos versenyautó volt. Különösebb sikert nem ért el, az 1982-es futamon mindkét autó elég hamar kiesett, ami miatt mégis felkerült a listámra, az a különleges deltaszárny és a fantasztikus BASF Cassetten festés.

 

46. Bristol 450 Coupe

bristol450.jpg
Ami szép az gyors is, szokták mondani az autósportban, nos a Bristol 450 rettentő csúnya volt, épp ezért van helye a listán. A formája ellenére (vagy épp amiatt) szépen teljesített, 1954-ben 7-8-9. helyen értek célba a brit gyár autói, amit egy évvel később már nyitott karosszériával megismételtek.

 

45. Bugatti Type 57

bugatti_t57tank.jpg
Le Mans történetében kétszer szünetelt a versenyzés, 1936-ban a francia munkássztrájkok miatt, 1940-1948-ig a II. világháború és az újjáépítés okán nem rendeztek futamot. A két kihagyás között a Bugatti volt a La Sarthe királya, mégpedig a szokatlan formájú Type 57 Tankkal. 1937-ben Jean-Pierre Wimille és Robert Benoist, két évvel később Wimille és Pierre Veyron nyert az akkor már kompresszorral izmosított "tankkal".

 

44. Shelby Cobra Daytona Coupe

cobra_daytona.jpg
A Cobra Daytona a hatvanas évek Ford-Ferrari háborújának egyik legkomolyabb amerikai fegyvere volt. A legendás Shelby Cobrából kifejlesztett kupé 1964-ben indult először és rögtön meg is szerezte a 4. helyet, csakhogy az olaszok hármas győzelmet arattak, így tovább folyt a fegyverkezés. '65-ben ismét egy Daytona lett a legjobb Ford motoros autó, az összetett 8. helyén zárt. Közben a Ford figyelme egyre inkább a sokkal biztatóbb GT40 felé fordult, így 1966-ban már csak ez a típus állt rajthoz, az eredmény: három amerikai autó a dobogón és egy négyéves uralom kezdete.

 

43. Alfa Romeo Giulia TZ2
1965_alfa_romeo_giulia_tz_2_003_6860.jpgA hatvanas években az Alfa Romeo is lázasan próbálkozott a kisebb géposztályokban, a Giulia TZ2 1965-ben váltotta a TZ1-et. Le Mans-i szereplése kifejezetten kudarc volt, a három rajthoz álló autó közül egy sem ért célba. A Zagato tervezte karosszéria viszont annyira szép, hogy a kifejezetten erős korabeli mezőnyből is kiemelkedik.

 

42. Lola-Aston Martin B09/60

LolaAston_Martin_LMP1.jpg
A Lola és az Aston Martin közös gyermekeként megszületett B09/60 az elmúlt évek egyik legjobb benzines prototípusa volt, nagy kár, hogy érdemben nem tudta felvenni a harcot az Audi R15-tel és a Peugeot 908-cal. A gyári autók legjobb eredménye 2009-ben a 4., 2010-ben a 6. hely volt, de még egy évvel később, a belga Kronos Racing színeiben is jó volt egy 7. helyre. Ami miatt különösen szeretem, az a formája, az Aston Martin megmutatta, hogy egy modern Le Mans-i prototípus igenis lehet szép, amellett, hogy aerodinamikailag hatékony.

 

41. Jaguar XJR-9

jagxjr9.jpg
A Jaguar nyolcvanas évekbeli prototípusai között nem könnyű eligazodni, de az XJR-9 kiemelkedik, mivel ez volt az a típus amely 31 év után, 1988-ban ismét megnyerte Le Mans-t a brit márkának. A bődületes 7 literes V12-essel hajtott autó burkolt hátsó kerekei és alacsonyan elhelyezett szárnya miatt még a futurisztikus C-csoportos gépek közt is furcsának hat, leginkább profilból tűnik valamilyen földönkívüli űrhajónak.

A bejegyzés trackback címe:

https://fotura.blog.hu/api/trackback/id/tr125364838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása