A hetvenes évek elején a hosszútávú versenyek fényének csökkenésével egy időben kezdett mind népszerűbbé válni a túraautózás. Európa versenypályáit a szakág történetének három legjelentősebb márkája, az Alfa Romeo, a BMW és a Ford uralta, utóbbi kettő pedig szabályos anyagcsatába lovalta magát az Európa-bajnoki cím megszerzése érdekében. A csúcspont az 1973-as esztendő volt, amikor mindkét gyártó sztárversenyzőket és addig nem látott erejű túrakocsikat bevetve igyekezett elhódítani a bajnoki címet.
A Spa-i 24 órás verseny rajtja
Az Európa-bajnokság lebonyolításáról annyit érdemes tudni, hogy 1972-ig három géposztály futott egymás mellett, bajnoki címet viszont csak egyet osztottak. A versenyzők között értelemszerűen a legtöbb pontot gyűjtő pilóta lett a bajnok, a gyártók között pedig az a márka nyert, amely egy adott géposztályban a legtöbb pontot gyűjtötte. Ezt úgy kell érteni, hogy ha egy gyártó bajnok akart lenni, akkor nem csak a saját divíziójában kellett a pontverseny élén végeznie, de több pontot kellett gyűjtenie, mint a másik két divízió első helyezettje is. Ha egy márka több divízióban is rajthoz állt, a pontjai nem adódtak össze, hanem külön versenyt vívott minden géposztályban, de végtére is ugyanazért a bajnoki címért.
Divízió I-ben legfeljebb 1300 cm³-es motorral hajtott autók indulhattak, a Divízió II 1301-2000 cm³-ig tartott, a csúcskategória pedig a 2000 cm³ feletti Divízió III volt. A kicsiknél az Alfa Romeo egyeduralkodó volt, így szerezhette meg 1971-ben és 1972-ben is a gyártók bajnoki címét. Div. II-ben az Alfa, a BMW és a Ford is indult, a komoly konkurencia miatt szinte esélytelen volt, hogy innen kerüljön ki a bajnok. Div. III-ban indult a Ford gyári csapata és a komoly erőt képviselő BMW-s privát alakulatok.
1973-ra a Fordnak és a BMW-nek elege lett, hogy amíg egymást gyepálják, addig az Alfa Romeo simán behúzza a bajnoki címet, így addig tartották nyomás alatt az FIA-t, amíg az beadta a derekát és megszüntette a legkisebb divíziót. Így az olaszoknak maradt a 2 liter alatti kategória, ahol elvesztek a különböző fordos, BMW-s és egyéb gyártókat képviselő alakulatok között. A másik komoly fejlemény a BMW gyári csapatának visszatérése illetve az új fegyver, a 2800 CS-t váltó 3.0 CSL bemutatkozása volt. A Ford az elmúlt két évben is gyári támogatással futtatta a Capri RS2600-asokat, előbb Dieter Glemser, majd Jochen Mass meg is nyerte az egyéni bajnoki címet, így tulajdonképpen ők várhatták regnáló bajnokként az új szezont.
Az állóhelyzetben is lenyűgöző Capri RS2600 LW. Az autónak gyári színekben ez volt az utolsó éve, 1974-ben felváltotta az RS3100
Ahogy a bevezetőben már utaltam rá, a túraautózás egyre népszerűbb lett, nemcsak a gyártók, de a Formula-1-es pilóták között is, akik akkoriban még két nagydíjhétvége között előszeretettel próbálták ki magukat más kategóriákban. A Ford előnyösebb helyzetben volt, hiszen ekkor a Ferrari és a BRM kivételével minden istálló az ők Cosworth DFV erőforrásukat használta, így könnyebben nyerték meg a sztárokat egy kis túrakocsizásra.
Emerson Fittipaldi készülődik a Nürburgringen
A Ford csapat gerincét olyan rutinos túraautósok alkották, mint Jochen Mass, Dieter Glemser, John Fitzpatrick és Hans Heyer, hozzájuk csatlakoztak ifjú titánok (Gerry Birrell, Klaus Ludwig) és F1-es kiválóságok, mint Jackie Stewart, Emerson Fittipaldi vagy Jody Scheckter, illetve az inkább Le Mans-ból ismert Gérard Larrousse. A BMW hasonlóan erős névsort állított ki: Dieter Quester, Toine Hezemans, Brian Muir, Hans-Joachim Stuck, Chris Amon és Niki Lauda mellett Jacky Ickx, James Hunt, Vittorio Brambilla, Henri Pescarolo, Bob Wollek és Derek Bell is vezette a bajorok autóit.
Niki Lauda az Alpina autójával
Niki Lauda rögtön a monzai szezonnyitón győzni tudott Brian Muirral, az év folyamán mégis leginkább Hans-Peter Joistennel osztozott az autón. Legnagyobb sikerük a bajnokságon kívüli nürburgringi 24 órás megnyerése volt.
Glemser balesete a Nordschleifén
Dieter Glemser egymás után kétszer is győzelemre vezette a gyönyörű Caprit, a Salzburgringen John Fitzpatrickkel, a Mantorp Parkban pedig Jochen Mass-szal. A Nürburgringen viszont hatalmasat bukott és bár bordatöréssel megúszta, nélküle a Ford már nem tudott futamot nyerni. A versenyt Chris Amon és az ifjú Stuck nyerte.
Fittipaldi és Jackie Stewart autója a Nürburgringen. A Ford hiába vonultatott fel Formula-1-es világbajnokokat, a győzelmeket a megszokott nevek szállították
Brian Muir az Alpina másik autójával
Brian Muir egy győzelmet aratva lett második a bajnoki pontversenyben, számos gyári versenyzőt megelőzve. Spa-ban viszont elvesztette váltótársát, Hans-Peter Joistent, amikor a német egy merész előzés után összeütközött két Alfa Romeóval. Joisten és a francia Roger Dubos életét vesztette. Később a szintén alfás Massimo Larini is halálos balesetet szenvedett, ez volt Spa-Francorchamps történetének legtragikusabb versenye.
A Spa-i 24 órást megnyerő Hezemans-Quester autó
Toine Hezemans és Dieter Quester Spában kezdték meg nagy sorozatukat, a belga maratoni futam után győztek Zandvoortban és a Paul Ricardon is.
Zakspeed Escort RS1600
A kisebb géposztályban fordulatos verseny zajlott, nem volt olyan csapat, amely egynél több futamot tudott volna nyerni. A Zakspeed autója Hollandiában végzett a kategória élén, de már ekkor sem volt kérdés, hogy a legjobb Escortokat Zakowskiék építik. 1974-ben minden versenyen megnyerték kategóriájukat.
A szezon folyamán végig kiélezett verseny folyt a két márka között
De a Ford versenyzői minden erőfeszítése ellenére alulmaradt a BMW-vel szemben
Az utolsó futamot Derek Bell és Harald Ertl nyerte az Alpina autójával, a bajnoki címet pedig Toine Hezemans hódította el meggyőző fölénnyel, pályafutása során már másodszor. A gyártók között a BMW végzett az élen.
A bajnok Hezemans
A szenzációs év után lejtmenetbe került az Eb, az olajválság hatása elérte az európai versenypályákat is. A két nagy gyári alakulat maradt, de már kisebb intenzitással versenyeztek, eközben a kisebbik kategóriában a Zakspeed minden futamot megnyert, Hans Heyer pedig bajnok lett. Spa kikerült a versenynaptárból, elsősorban az új, saját szabályainak köszönhetően, ami csak olcsóbb, lassabb autókat engedett indulni. Mindezek ellenére még elég érdekes volt ez az év is, 1975-ben viszont eltűntek a gyári csapatok, az Eb-t pedig a privát BMW-s alakulatok jó időre unalomba fullasztották.
A képek a touringcarracing.net oldalról származnak.
