Forma.Túra.Rali.


8C 2900B Le Mans

2017. június 22. - eszgbr

8c2800blm.jpgAlfa Romeo 8C 2900B Le Mans Berlinetta. A 8C 2900 sorozat csúcsát képviselő autó a harmincas évek végének egyik csúcsgépe volt. 220 lóerős sornyolcas motorját Vittorio Jano tervezte, a karosszériáért a Touring felelt. Egyetlen példány készült belőle.

Az autó az 1938-as Le Mans-i 24 órás favoritjának számított. A korábbi kétszeres győztes Raymond Sommerrel és a Mille Miglia-t az évben megnyerő Clemente Biondettivel addig soha nem látott mértékű, 11 körös előnnyel vezette a versenyt, mígnem vasárnap délelőtt 10 óra magasságában egyes források szerint szelephiba, mások szerint a tönkrement váltó miatt kiállni kényszerült. Így is annyi kört tett meg, mint a harmadik helyezett autó.

Indy McLaren

m16-1974.jpgAz elmúlt hétvége legnagyobb autósportos szenzációja Fernando Alonso szereplése volt az Indianapolisi 500 mérföldes versenyen. Ha valakiben nosztalgikus hangulatot keltett autója festése, az nem véletlen, a McLaren egyértelműen a legendás M16-ost akarta megidézni vele.

Az M16 a McLaren történetének egyik legjobb versenygépe volt, háromszor nyerte meg az Indy 500-at. Először 1972-ben Mark Donohue Roger Penske csapatában és a jellegzetes sötétkék Sunoco festéssel. Két évvel később Johnny Rutherford már a fent látható klasszikus McLaren-narancs autóval utasított maga mögé mindenkit, 1976-ban pedig megismételte sikerét.

Az M16 szerintem a valaha készült legszebb együléses versenyautók között van, egyértelműen felfedezhető a rokonság az M23-assal, a csapat másik korabeli sikertípusával, ami kétszer nyert F1-es világbajnokságot. Nem kizárt, hogy egyszer egy hosszabb írást is szentelek az autónak.

Az utolsó V12-es

lastofthev12s.jpgA Ferrari 412T2 volt az utolsó 12 hengeres Forma-1-es autó. Jean Alesi emlékezetes módon ezzel a típussal aratta egyetlen győzelmét az 1995-ös Kanadai Nagydíjon. Ettől az évtől kezdve a szabályok 3,5 helyett 3 literben maximalizálták a hengerűrtartalmat, amihez jobban passzolt a V10-es konfiguráció és a következő évtől a Ferrari is áttért erre.

Ickx a Karussellben

ickx_ferrari_72_nordschleife.jpgJacky Ickx, Ferrari 312B2, Nürburgring, 1972

Bennfentes információk szerint 2017-ben visszatérhetnek a cápauszonyok a Forma-1-be. A modern értelemben vett cápauszony a Red Bull autóin jelent meg 2008-ban, két évvel később pedig már a mezőny nagy része alkalmazta a megoldást. A Ferrari már 1971-72-ben kísérletezett valami hasonlóval a 312B2-n.

1,685 másodperc

abu2016finish.jpgfotó: Sky Sports F1

1,685 másodperc. Ennyi választotta el a 2016-os idényt lezáró Abu-Dzabi Nagydíj befutójánál az első Lewis Hamiltont és a negyedik Max Verstappent. Utoljára ilyen szoros négyes befutó a 2012-es Monacói Nagydíjon volt, akkor Webber 1,343 másodperccel előzte meg a negyedik Vettelt, közöttük Rosberget és Alonsót intették le. Rosberg ezúttal is második lett, ami elég volt neki a világbajnoki címhez.

Jövőre új szabályok szerint készülő autók jönnek, a mai verseny így lezárt egy korszakot a Forma-1-ben. Sajnos az elmúlt három év pont az ellenkezőjét hozta, mint amit ez a befutó mutatott, kis túlzással az időmérőkön volt ekkora előnye a Mercedeseknek a közvetlen üldözőikkel szemben.