A szokásos közeli fotó a Karussellben Wolfgang von Tripsről és Ferrari Dino 246-osáról az 1958-as Német Nagydíjon

Von Trips két kör után fékproblémával a boxba hajtott, de csapata hirtelen nem tudta orvosolni a problémát, úgyhogy a maradék tizenhárom kört a fékezés hanyagolásával, a kanyarokban az autót visszaváltásokkal lassítva teljesítette. A futamot a negyedik helyen fejezte be, köszönhetően az előtte történt kieséseknek is. A fölényesen vezető Stirling Moss Vanwalljában a gyújtómágnes adta meg magát, a ferraris Peter Collins csapattársával, Mike Hawthornnal és Tony Brooksszal csatázva lecsúszott az útról és kirepült autójából. Még aznap belehalt sérüléseibe. Hawthorn egy körrel később kuplunghibával állt ki, így Brooks három és fél perces előnnyel nyert.

Ötven éve nyerte első világbajnoki címét Jackie Stewart, az autósport egyik legemblematikusabb alakja. Háromszoros világbajnok, visszavonulásának idején a Forma-1 legjobb és legeredményesebb versenyzője volt, igazi öröksége mégis a versenysport biztonságosabbá tételéért folytatott munkásságában rejlik. Az évforduló kapcsán visszatekintünk pályafutására és életére.

Kevés kép foglalja össze ilyen jól a '60-as, '70-es évek autósportjának veszélyességét. Jackie Stewart a kanyarból kifelé próbálja megzabolázni March 701-esét, miközben a háttérben Jackie Oliver BRM-je lángol az 1970-es Spanyol Nagydíjon, Jaramában

A mai formájában ismert Porsche márka idén 70 éves, így a 2018-as év a visszatekintésről, ünneplésről és a német mérnöki teljesítmény méltatásáról szól. Én is igyekszem kivenni a részem belőle és egy rövid bejegyzéssorozatban bemutatom a Porsche néhány korai, talán kevésbé ismert versenyautóját. Az első részben az 550-es és 718-as sportkocsikról lesz szó.

Hans Herrmann / Wolfgang von Trips, Sebring, 1956 (6. hely, kategóriagyőzelem) (fotó: supercars.net)

Nem sokkal azután, hogy 1948-ban a Porsche elkészítette első autóját, hamarosan megjelent a versenypályákon is, 1951-ben pedig már kategóriagyőzelemmel térhetett haza a Le Mans-i 24 órás klasszikusról. Az ötvenes évek és a hatvanas évek eleje a 356 bűvkörében telt, de mellette megjelentek kifejezetten a versenypályára fejlesztett típusok is. Ezek első képviselője az 550-es sorozat volt.

Az Opelről mostanában sajnos elég keveset hallunk az autósport kapcsán, pedig sokáig oszlopos tagja volt a különböző rali és túraautó bajnokságok mezőnyének. Sőt, a rüsselsheimiek vállalkozó kedve odáig terjedt, hogy másfél évtizeddel ezelőtt egy bátor vállalkozás keretében olyan autóval vágtak neki a Nürburgringi 24 órásnak, amelyről kevesen gondolták, hogy kibír egy napot a Zöld Pokolban.

1996-ban az óriási népszerűségnek örvendő német túraautó bajnokság, a DTM (Deutsche Tourenwagen Meisterschaft) végleg nemzetközivé vált és összeolvadt az előző évben indult International Touring Car Championshippel. Az autók csúcstechnológiát képviseltek, a költségek az egekben jártak. Az Opel még adott egy utolsó esélyt a sorozatnak és magának, az áldozatvállalás pedig kifizetődött. Manuel Reuter megnyerte a bajnokságot a V6-os Calibrával, a villámos márka pedig a gyártók versenyében is az élen zárt. A bajnoki címmel a zsebben az Opel végre elzárhatta a pénzcsapot, kivonult a bajnokságból és hasonlóan tett az Alfa Romeo is. A Mercedes ellenfelek nélkül maradt, az ITC a földbe állt.

Három évvel később Volker Strycek, az Opel sportigazgatója úgy döntött, ideje leporolni a Calibrát és egy autóval elindult az 1999-es Nürburgringi 24 órás versenyen. A kísérlet nem járt különösebb sikerrel, de az egykori DTM-bajnok Strycek fejében továbbra is ott motoszkált a gondolat, hogy a modern DTM-autókkal is érdemes lehet nekivágni a híres-hírhedt Nordschleifének.

Napjainkban a 24 órás versenyek számítanak a hosszútávú versenyzés csúcsának, ezek közül is kiemelkedik a Nürburgringen rendezett egynapos viadal. De nem volt ez mindig így. Évekkel az első 24 órás verseny előtt rendeztek sokkal hosszabb, három és fél napos versenyeket is ugyanott.

A Porsche 1970-es győzelmét hirdető plakát

A raliversenyzés hőskorában népszerű maratoni próbák egyike volt a Liége-Róma-Liége verseny, amely idővel átalakult Liége-Szófia-Liége maratonná, de a hatvanas évek közepén már egyre kevésbé volt életképes egy többnapos közúti verseny, így az esemény 1965-ben Marathon de la Route néven átköltözött a Nürburgringre.

A mai hosszútávú gyorsasági versenyekkel szemben ez inkább egy megbízhatósági verseny volt, minden autónak a műszaki paraméterei alapján meghatározott maximális köridőn belül kellett teljesítenie a Nordschleiféból és a Südschleiféból álló pályát, a kihágásokért pedig komoly büntetéseket osztottak. Ugyanakkor a pontos szabályok szinte évről évre változtak. A versenyt széria közeli állapotú autókkal vívták, a felhozatal pedig a mindössze 746 cm³-es DAF-októl a 4,7 literes V8-as Mustangokig és V12-es Ferrarikig terjedt.

Az első évben 82 órán át kellett körözniük a résztvevőknek, 1966-tól nőtt az időtáv a klasszikusnak tekinthető 84 órára, vagyis kereken három és fél napra. 1970-ben 86 órásra nőtt a kihívás, majd a következő évben még ehhez is hozzácsaptak tízet, így már kereken négy napot kellett kibírni a Zöld Pokolban.

A Porsche az 1970-es világbajnoki idényre, annak is mindössze két fordulójára fejlesztette ki a 908/03 modellt. A rengeteg kanyarral tarkított Nürburgringen és Targa Florión a gyári csapatok a könnyebb és kezesebb 908-ast használták a 917 helyett. Egy évvel később már cápauszonyokkal ellátva újra versenybe küldték a típust. 1971 végén leállították a gyári programot, de a 908/03 különböző csapatok színeiben még bő tíz évig aktív maradt. E galériában a gyári autók négy versenyén elért eredményeket veszem sorra.

1970. május 3.: Targa Florio

JW Automotive Engineering: #12 Jo Siffert / Brian Redman (1. hely), #36 Björn Waldegard / Richard Attwood (5. hely), #40 Leo Kinnunen / Pedro Rodríguez (2. hely)
Porsche Salzburg KG: #20 Vic Elford / Hans Herrmann (kiesett)

Grohs a BMW legszebb repülős hagyományait folytatva ugrat Jägermeister festésű 320-asával a Nürburgringen, 1977-ben.