Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.

Boldog új évet!

2013. január 01. - eszgbr

Először is hadd kívánjak minden Kedves Olvasónak boldog új évet!

Az év első napja kiváló alkalom arra, hogy kijelöljem az idei év főbb csapásirányait. A blog két tartópillére, a Forma-1 és a rali-vb közül utóbbit biztosan megtartom idén is, az a 13 összefoglaló plusz a kísérőposztok egy évben igazán nem nagy dolog és szívesen is írom őket. Az F1-gyel 2012-ben sem akartam minden futam kapcsán foglalkozni, de olyan izgalmasan és fordulatosan indult az év, hogy minden versenyről volt mit írni, így ez a tendencia kitartott a szezon végéig. Igazából idén sem szeretnék külön-külön írni minden futamról, bár terveztem egy szubjektív csapatrangsor közlését, amit minden forduló után frissítettem volna az aktuális erőviszonyok függvényében, de ebből végül nem lett semmi. Nos ezt idén szeretném elindítani, de az egyes döntéseket, helyezéseket illene meg is indokolni, így mégiscsak kellene írni valamicskét minden versenyről. Na majd meglátjuk. Hátha megint olyan jó évünk lesz mint tavaly volt.

A WTCC-ről tavaly nem született poszt, csak egy amiben az újdonsült privát bajnok Michelisz Norbit üdvözölte a blog, de Norbi bajnoki címe ellenére vagy épp ezért sem kívánok részletesebben foglalkozni a sorozattal, de ebbe most ne menjünk bele. Persze ez is változhat még, lásd: F1 2012. Le Mans-nal és a WEC-cel viszont szeretnék bővebben foglalkozni.

Gyorsan törleszteni kellene egy adósságomat is, a 40 legjobb raliautót bemutató négy részes listának csak az első része készült el, pedig tavaly, a 40. vb szezon évében be kellett volna fejezni.  Folytatódni fog a Group 5 versenyautóit bemutató sorozat is, a legfontosabb típusok bemutatásáig prioritást élvez ez a "projekt" is. Mostanában felkeltette az érdeklődésemet a Grand Prix versenyzés hőskorszaka, az 1920-30-as évek versenyei, autói, pilótái, tervezek egy a régi idők hőseit bemutató sorozatot is, persze lehet ebből nem lesz semmi.

Na de majd meglátjuk...

A bejegyzés trackback címe:

https://fotura.blog.hu/api/trackback/id/tr694990864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása