Forma.Túra.Rali.

IMSA GTO '85-'88

2014. október 05. - eszgbr

Az IMSA GT széria az Egyesült Államok legjelentősebb GT és sportautó bajnoksága volt a hetvenes évek közepétől fogva, a GTO pedig a csúcskategóriájának számított. Ám előbb a GTX, majd a nyolcvanas évek elején a helyébe lépő GTP géposztály átvette a vezető szerepet. A GTO továbbra is megmaradt a legnagyobb szériaalapú kategóriának, de veszített népszerűségéből. Az összkép akkor kezdett változni, amikor a konstruktőrök egyre inkább elrugaszkodtak az alapot adó modellektől és csővázas versenygépeket kezdtek építeni, amelyek már csak nyomokban emlékeztettek a névadó utcai autókra.

1988.jpg
Mai szemmel nézve ezek az autók jobban hasonlítanak a NASCAR gépekre, mint a mai GT-kre, de akkoriban Amerikában a mostanitól eléggé eltérő szemléletben tervezték a GT-ket, például jó ideig nem engedték különálló hátsószárnyak felszerelését az autókra. A donormodell legtöbb esetben egy olcsó, orrmotoros kupé volt, szemben a mai méregdrága sportkocsikkal. Európában nem terjedtek el a hasonló autók, sőt a nyolcvanas évek második felére szinte teljesen elsorvadt a GT versenyzés, a kategória csak a kilencvenes években, a C-csoport megszűnésével kapott új erőre.

A GTO(ver) és a GTU(nder) kategóriák között csak a motorok hengerűrtartalma jelentett különbséget, a kezdeti 2 literes határt előbb 2,5, 1985-ben pedig 3 literre növelték, a felső határt 6 literben szabták meg. Ezek a megkötések a szívómotorokra vonatkoztak, a feltöltéses erőforrásoknál egy 1,4-szeres teljesítményszorzóval kellett számolni, így ahogy a későbbiekben látni fogjuk, a 3 liter alatti turbós autók is a GTO kategóriába kerültek.

1985

A Ford 1984 végén lépett színre a GTO osztályban és az autók fejlesztésével és futtatásával megbízott Roush Racingnek köszönhetően a kezdetektől fogva uralta a kategóriát. Jack Roush a nyolcvanas évek elejétől a legendás német Zakspeed közreműködésével indított autókat a GTX, majd a GTP kategóriában, de az igazi sikerek a németekkel való szakítás után következtek. 1984-ben a Ford felkérte a Trans-Am programjának irányításához, a Protofabbal közösen épített Mercury Capri pedig szinte verhetetlen volt.

Az egykor szebb napokat látott Trans-Am a nyolcvanas évekre az IMSA GT támogatóbajnokságává vált. A hasonló szabályok lehetővé tették, hogy a csapatok ugyanazzal az autóval mindkét sorozatban rajthoz álljanak. A Trans-Am megfelelő terep volt az új technika kipróbálására, mielőtt azt az IMSA GT-ben bevetették volna.

Év végére elkészült az új Roush-Protofab Mustang, amit az IMSA GT zárófutamán Daytonában be is dobtak a mély vízbe. Az 5 literes V8-as motorral hajtott autó kiválóan szerepelt, Willy T. Ribbs és Wally Dallenbach Jr. a GTO kategória élén végzett vele.

mustang85_jones_lagunaseca.jpgJohn Jones, Roush Ford Mustang, Laguna Seca, 1985

Az 1985-ös idény úgy kezdődött, ahogy az előző befejeződött: az első kilenc futamból hatot a Roush Mustangok nyertek. A legeredményesebb pilóta a fiatal kanadai John Jones volt, aki Dallenbach Jr.-ral öt, a szezon második felében pedig Lyn St. James-szel további két győzelmet aratott. St. James ezzel az első női versenyző lett, aki IMSA GTO futamot tudott nyerni.

Az év második felében kemény ellenfelet kaptak Darin Brassfield és a Brooks Racing Ford Thunderbirdje képében. Brassfield öt győzelemig jutott, de a Roush kezdeti előnye kitartott év végéig és Jones megnyerte a bajnokságot, Wallenbach Jr. pedig harmadik lett. A 17 futamból 14-et a Ford Mustangok és Thunderbirdök nyertek, egy-egy elsőség jutott a Pontiacnak, a Mazdának és a Toyotának.

thunderbird85_brassfield_ludwig_watkinsglen.jpgDarin Brassfield / Klaus Ludwig, Brooks Ford Thundebird, Watkins Glen, 1985

A Fordhoz hasonlóan a Toyota sem a semmiből létrehozott csapattal kívánt a csúcsra jutni. A legendás Dan Gurney által vezetett All American Racers (AAR) az együléses versenyautók világában szerzett hírnevet magának, 1983-tól kezdve pedig mint a Toyota támogatását élvező alakulat indult a GTU kategóriában. A 2,1 literes, 4 hengeres Celicák összesen nyolc győzelmet arattak a legkisebb kategóriában, de a bajnoki címet nem sikerült elhódítaniuk. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy feljebb lépnek és kipróbálják magukat a GTO osztályban is. A 2,1-es motor maradt, de egy turbót illesztettek hozzá, így megszerezték a belépőt a nagyok közé. Az autót csak kísérleti jelleggel indították néhány futamon, afféle felderítőként a későbbi részvételhez, de Dennis Aase így is szerzett egy győzelmet Laguna Secában.

celica85_aase_charlotte.jpgDennis Aase, AAR Toyota Celica Turbo, Charlotte, 1985

1986

Az új szezon előtt jelentős változásokon ment keresztül Jack Roush csapata. A Protofab felmondta az együttműködést és a négy topversenyzője, Jones, Dallenbach Jr, Ribbs és St. James is távozott. Egyedül az olimpiai bajnok tízpróbázó Bruce Jenner maradt, mellé érkezett a GTU-ban vitézkedő, még napjainkban is aktív és sikeres Scott Pruett. Az autó maradt az 550 lóerős Mustang, ami még mindig az egyik legjobb konstrukciónak számított a mezőnyben.

mustang86_jenner_pruett_portland.jpgBruce Jenner / Scott Pruett, Roush Ford Mustang, Portland, 1986

A Roush Mustang legkomolyabb kihívójának a Peerless Hendricks Racing Chevrolet Camarója ígérkezett, a volánnál az elmúlt két év GTU kiírását megnyerő Jack Baldwinnal. Az idény első felében Pruett és Baldwin felváltva nyerték a versenyeket, az utolsó futamokra viszont két másik csapat is elérte a győzelemhez szükséges tempót. A Brooks Racing a Thunderbirdöt Camaróra cserélte, Willy T. Ribbs pedig két futamot meg is nyert az autóval. Szintén két győzelemig jutott Aase az új fejlesztésű Celicával.

Az AAR 1986-ban teljes erővel a GTO-ra koncentrált, az új Celica pedig már sokkal modernebb felfogásban készült. A korábbi modellek még inkább az utcai autókon alapultak, acél vázzal és alumínium illetve üvegszálas karosszériával. Az új Celica már csővázas alapokon nyugodott, az eredetileg elsőkerék-hajtású autót hátsó hajtásúvá alakították. A neves aerodinamikai mérnök, Hiro Fudzsimori több olyan megoldást is alkalmazott, ami később a GTP autókon is megjelent. A motor maradt a már ismert 2,1-es turbó, kb. 450 lóerős teljesítménnyel. Az új autó csak a szezon közepére készült el, így már nem tudták megfordítani a bajnokság kimenetelét, Pruett hét győzelemmel bajnok lett, a csapattárs Jenner pedig második, Baldwin öt győzelemmel harmadik. A Toyota viszont egyértelműen megmutatta, hogy komolyan számolni kell vele a jövőben.

camaro86_baldwin_portland.jpgJack Baldwin, Peerless Chevrolet Camaro, Portland, 1986

1987

A Toyota számára nem kezdődött jól az 1987-es bajnokság: Dennis Aase egy teszten lábát törte, így már a szezonnyitó Daytonai 24 óráson sem állhatott rajthoz. A csapatot háromnegyed óra választotta el attól, hogy kategóriagyőzelmet arasson az év legrangosabb versenyén, de a Celica felfüggesztése megadta magát. A második futamon az Aase helyére szerződtetett Steve Millen is lábát törte, helyére Willy Ribbs érkezett.

celica87_cord_columbus.jpgChris Cord, AAR Toyota Celica Turbo, Columbus, 1987

A negyedik futamig kellett várni az első Toyota győzelemre, onnantól viszont beindult a henger, végül Ribbs és Chris Cord is négy-négy győzelemig jutott, utóbbi jelentős fölénnyel megnyerte a bajnokságot. Mellettük néhány futamon szóhoz jutott Juan Manuel Fangio II, az ötszörös Formula-1-es világbajnok unokaöccse is, aki később a csapat GTP programjában jutott főszerephez és ért el komoly sikereket.

Az 1987-es portlandi verseny:

A Roush Mustang fölött eljárt az idő, a Toyota szerencsétlenségét kihasználva megnyerték a szezonnyitót Daytonában, de egész évben elmaradt a tempójuk a kis turbómotoros japán autókétól. Az 1984-ben a csapattal Trans-Am bajnoki címet nyerő Tom Gloy ugyan másodikként zárt a bajnokságban, mégis elkerülhetetlenné vált egy új, modernebb versenygép építése. A bajnoki bronzérmet a Dingman Racing Pontiac Fieróját vezető Bob Earl szerezte meg. Az előző évben remekelő Jack Baldwin negyedik lett, három győzelmet szerezve a Peerless Camaróval, a csapatnak azonban ez volt az utolsó érdemleges éve.

fiero87_earl_riverside.jpgBob Earl, Dingman Pontiac Fiero, Riverside, 1987

1988

Az 1988-as szezon versenynaptárában komoly változások történtek, az addig megszokott 17 helyett csak 12 futamot rendeztek. A rajtrácson is új modellek sorakoztak, ezúttal már a Toyota kihívóiként. A Roush Racing az előző két évben a Trans-Am-ben már nagy sikerrel indította a Mercury Merkur XR4Ti-t, amit az IMSA GTO szabályaihoz hangolva csatába küldtek a Toyota Celica ellen is. A Merkur az európai Ford Sierra XR4Ti amerikai változata volt, 2,5 literes turbómotorja pedig technikailag közelebb állt a Toyota motorjához, mint a Mustang klasszikus V8-asa. Ahogy említettem, az autó nagyon jól szerepelt a Trans-Am-ben, különösen 1987-ben, amikor Pruett megnyerte a bajnokságot.

merkur88_pruett_searspoint.jpgScott Pruett, Roush Mercury Merkur XR4Ti, Sears Point, 1988

A Merkur nem okozott csalódást, a Daytonai 24 óráson ismét a Roush Racing nyerte a GTO géposztályt. Ebben a bajnokságban azonban sokkal komolyabb konkurenciával kellett szembenézniük, a még mindig nagyon erős AAR Toyoták mellett egykori szövetségesük, a Protofab is komoly erőfeszítéseket tett a bajnoki cím elhódítása érdekében. Már az előző szezonban is voltak jó eredményeik, Chevy Camarójuk két győzelmet is szerzett, a '88-as idényre fejlesztett gyönyörű Corvette-jeik pedig tovább emelték a lécet. A két egykori Roush alkalmazott, Dallenbach Jr. és Jones győzött Sebringben, Dallenbach pedig további egy elsőséget szerezve meg sem állt a bajnoki pontverseny második helyéig.

corvette88_dallenbachjr_pickett_midohio.jpgWally Dallenbach Jr. és Greg Pickett, Protofab Chevrolet Corvette, Mid-Ohio, 1988

A legtöbb győzelmet (ötöt) még mindig a Toyota szerezte, de a Ribbs-Aase-Cord trojka sem tudta megakadályozni, hogy a bajnoki trófea visszakerüljön Scott Pruett és a Roush Racing vitrinjébe.

A szezon után az AAR és a Toyota kiszállt a GTO kategória küzdelmeiből és újabb szintet lépve, a csúcskategóriában folytatták a versenyzést az Eagle GTP prototípusokkal. A Roush nyugdíjazta a Merkurt, de kitartott a Mercury márka mellett. Továbbra sem maradtak erős konkurencia nélkül, két új csapat szállt be a GTO küzdelmeibe, de erről majd a következő részben írok.

celica88_ribbs_midohio.jpgWilly T. Ribbs, AAR Toyota Celica Turbo, Mid-Ohio, 1988

A képek az első kivételével a racingsportscars.com oldalról származnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://fotura.blog.hu/api/trackback/id/tr66729023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.