Az 1993-as Sanremo-rali sokáig úgy élt a köztudatban, mint az utolsó rali-világbajnoki verseny, amelyet nem gyári csapat versenyzője nyert. Ez 2012 óta már nem így van, ugyanakkor máig ez az utolsó olyan rali, amelyen csak privát versenyzők álltak a dobogón. Ennek a párját ritkító eredménynek járok most utána.
Gianfranco Cunico / Stefano Evangelisti, Ford Escort RS Cosworth, Rallye Sanremo, 1993 (fotó: juwra.com)
Az már a kilencvenes évek elején is igazi szenzációnak számított, ha valaki privát versenyzőként fel tudta venni a versenyt a rali-világbajnokság gyári alakulatainak nagymenőivel. Az, hogy valaki le is győzze őket, szinte lehetetlen volt, 1993 októberében Sanremóban ez mégis megtörtént.
Sajnos az elején le kell lőnöm a poént: ez minden bizonnyal csak azért eshetett meg, mert a japán gyári csapatok mind távol maradtak a versenytől. A Subaru és a Mitsubishi versenyzőinek már nem volt esélyük az egyéni világbajnoki címre, így mindkét csapat inkább a Hongkong-Peking versenyre készült, és a pontversenyt vezető Toyota sem nevezett erre a ralira.
Ott volt viszont Olaszországban a Toyota legnagyobb kihívója, a Ford, az új és meglepően ütőképes Escort RS Cosworth-tal. A két gyári autót Miki Biasion és Francois Delecour vezette. Az olasz Jolly Club ugyan nem volt gyári alakulat, de a gyártók bajnokságában regisztráltak, tehát szerezhettek pontot a Lancia nevében. A három Delta Integrale Evót az előző évben győztes Andrea Aghini, a címvédő világbajnok Carlos Sainz és Dario Cerrato vezették. Cerrato autója volt az utolsó Lancia a világbajnokságon, amely a legendás Martini festést viselte. Szintén Lanciával indult az Astra Racing színeiben Alex Fiorio és a H.F. Grifone két versenyzője, Gilberto Pianezzola és Piero Longhi, akik hazai pályán mind esélyesek voltak egy jó eredményre a japán csapatok távollétében. A Ford tábort erősítve ott volt a hatszoros belga bajnok Patrick Snijers és az olasz importőr autójával Franco Cunico, készen állva, hogy felvegyék a harcot a lanciásokkal abban az esetben, ha a gyári Escortokat baj érné.
Delecour világbajnoki kihívóhoz méltóan kezdte a ralit és megnyerte az első öt szakaszt, egyperces előnyt felépítve Liatti előtt. A hatodikat törölni kellett, a hetediken viszont a ködben összetörte az Escortot és kiesett. Az egész hétvégére jellemző volt a ködös, esős, nyálkás időjárás. A csapattárs Biasion vette át a vezetést, de a következő szakaszon egy tönkrement hengerfejtömítés miatt ő is kiállni kényszerült. A favoritnak számító gyári Fordok korai kiesésével egészen nyilttá vált a verseny, amiből legelőször Sainz profitált: két szakaszt megnyert és átvette a vezetést.
Az első nap estéjén aztán Cunico a második helyről indított rohamot, két gyorsaságit megnyert, majd másnap reggel még kettőt és ezzel megszilárdította első helyét. A Pirelli gumijai kiválóan helytálltak a nedves körülmények között, ő pedig azután, hogy a legelső gyorsaságin összetörte autója orrát, már hibátlanul vezetett. A második napon Sainz, Snijers és Liatti is nyert szakaszt Cunico mellett, de a fordost semmi nem tudta kizökkenteni. Sainz hátránya két percre nőtt, a többiek pedig jócskán lemaradva legfeljebb a harmadik helyben reménykedhettek ekkor.
A harmadik napot Liatti uralta az A.R.T. Engineering Subaru Legacy-jével, de 27 perces hátrányt kellett ledolgoznia. A nyolcból hét szakaszt megnyert, de csak két percet tudot hozni Cunicón. A 36 éves fordos megszerezte élete első és mint kiderült, egyetlen világbajnoki győzelmét. Sainz lett a második, de a befutónál kiderült, hogy csapata szabálytalan üzemanyagot használt, így kizárták a címvédőt. A Jolly Club másik két autója már korábban kiesett. A második helyet ezzel Snijers örökölte meg, kettős győzelmet biztosítva a Fordnak. Ugyanakkor mivel egyikőjük sem volt konstruktőri pontszerzésre regisztrálva, a Ford nem gyarapította pontjai számát. A harmadik hely Pianezzolaé lett, aki ezzel megszerezte a Lancia történetének utolsó világbajnoki dobogóját. Liatti a nagy hajrája ellenére lemaradt a dobogóról, az ötödik helyezett pedig legjobb kétkerék-hajtású indulóként Bruno Thiry lett egy Opel Astra GSi-vel.
Az első öt helyezett:
1. Gianfranco Cunico (I) / Stefano Evangelisti (I), Ford Italia, Ford Escort RS Cosworth 6h19m40s
2. Patrick Snijers (B) / Dany Colebunders (B), Bastos Ford Credit, Ford Escort RS Cosworth +10m28s
3. Gilberto Pianezzola (I) / Loris Roggia (I), H.F. Grifone SRL, Lancia Delta HF Integrale +18m23s
4. Piero Liatti (I) / Alessandro Alessandrini (I), A.R.T. Engineering, Subaru Legacy RS +25m07s
5. Bruno Thiry (B) / Stéphane Prévot (B), Opel Team Belgium, Opel Astra GSi 16V +26m47s
A történelmi eredményhez szükség volt arra, hogy egy gyári autó se érjen célba, ugyanakkor a rali így is hozta egy erős Eb-futam színvonalát. Köszönhető volt mindez annak, hogy az A-csoportos autók (egészen pontosan az A8-asok) egész Európában népszerűek és elterjedtek voltak, ezt mindenképpen plusz pontként könyvelném el a jelenlegi Rally1-es autókkal szemben, amelyeket kifejezetten a világbajnokságra fejlesztettek és a kevés gyári csapaton kívül másnak nem is éri meg ilyen autókat fenntartani. Az persze ma elképzelhetetlen, hogy három gyári csapat egyszerűen kihagyjon egy világbajnoki fordulót.
