Közel egy év telt azóta, hogy utoljára írtam a növekvő ralikollekciómról és azóta elég nagy változások történtek. A legjelentősebb, hogy egy szinttel feljebb léptem és elkezdtem az igazi prémium gyártók darabjait gyűjteni, amiket már minden mellékes megjegyzés nélkül, nyugodtan lehet modellautóknak nevezni. Most az elmúlt egy évben összeszedett kis gyűjteményt mutatom be.
Azt hiszem a modellautó gyűjtésben a legfontosabb pillanat az első darab beszerzése után az első igazi modellautó megvétele. Gyakorlatilag az első pillanattól kezdve szemeztem a valódi 1:64-es méretarányú modelleket kínáló távol-keleti gyártók kínálatával, de annyi izgalmas versenyautót kínálnak, hogy az embernek igazán meg kell gondolnia, mit is szeretne gyűjteni. Szerencsére az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a kisméretű modellek piaca, az 1:64-es méretarány pedig mostanra egyértelműen a legnépszerűbb lett. Ez egyrészt magyarázható a helygazdaságos mérettel és az árral is: ez jelenleg a legolcsóbb méretkategória, a még kisebb 1:87-es méret, ami jól passzol a H0 vasút terepasztalokhoz, általánosságban jóval drágább mint az 1:64. A valódi 1:64 valamivel kisebb mint a Hot Wheels, Matchbox, Majorette vagy Norev által forgalmazott, kb. 1:55-ös méretű autók, persze mindegyik gyártónak vannak ténylegesen 1:64-es méretű darabjai, de nem ez az általános. És ebben rejlik a pontos méretarány szépsége, itt az egyes típusok méretei valóban úgy aránylanak egymáshoz, mint a valóságban, egy VW Polo soha nem lesz akkora mint egy Passat.
De, hogy a lényegre térjek, választásom a raliautókra, azon belül is a kilencvenes években népszerű A-csoportos típusokra esett. Persze van pár régebbi és modernebb típus is a gyűjteményemben, de a gerincét a kilencvenes évek legendás gépei adják. Lássuk akkor őket sorban:
Greenlight Ford Escort RS Cosworth
#1 Malcolm Wilson / Bryan Thomas, 1994 Ulster Rally
A Greenlight kilóg a felsorolásból, mert nem szokás a prémium gyártók közé sorolni, én sem tenném. Ugyanakkor ez az Escort Cosworth egy nagyon jól sikerült darab, valódi 1:64-es méretarányú és olyan részletekkel bír, amivel egy Hot Wheels vagy Matchbox nemigen, de még egy Norev sem. A Greenlight minőségéről elég eltérő véleményeket olvastam, de abban egyetértés mutatkozik, hogy az Escort Cosworth az egyik legjobban sikerült modellje az amerikai cégnek.
Azonban ha jobban megnézzük a képeket, látszik, hogy ez nem valódi raliautó, csak egy raliautóként dekorált utcai autó. A Greenlight először a típus 1994-es monte-carlói győzelmét megünneplő utcai limitált modellt formázta meg a jellegzetes lila színben, majd ebből készítette el ezt a Michelin Pilot raliverziót, amivel az M-Sport alapítója, Malcolm Wilson győzött az 1994-es Ulster Rally-n és amivel megnyerte egyetlen brit bajnoki címét.
A legszembetűnőbb hiányosság, hogy nincs benne bukókeret. A kipufogó is hátul van kivezetve, mint az utcai modelleken, nem oldalt, mint az A-csoportos versenyautókon. A kormány jobb oldalt van, miközben a valódi versenygép balkormányos volt. A festés is pontatlan kissé, a jobb oldali tükörnek kéknek kellene lennie és a sárvédőn lévő nevek sem igazán kivehetőek. Ugyanakkor a motorháztető felnyitható és a motortér szépen kidolgozott, ezt például a többi modellemről nem lehet elmondani. A motorháztető illesztését bravúrosan oldották meg, ha nem láttam volna képeket a modellről, nem tűnt volna fel, hogy felnyitható. Az első és hátsó lámpatesteket nem műanyagból oldották meg, ahogy elvárt a prémium kategóriában, hanem festéssel, de a gumiabroncsok valóban gumiból vannak, így lehúzhatók a felnikről. Ez az egyetlen modell ebben a felsorolásban, aminek nemcsak a karosszériája, de az alváza is fémből készült, nem pedig műanyagból.
Ez volt az első prémiumabb modellem, ezért nem akartam kihagyni a felsorolásból, továbbá a fantasztikus Michelin Pilot mintázat miatt is itt a helye, ez az egyik legszebb festés, amit raliautó valaha magán viselhetett.
Mini GT Lancia Delta HF Integrale Evoluzione
#3 Didier Auriol / Bernard Occelli, 1992 1000 Lakes Rally
Az első valódi prémium modellem egy igazi raliikon volt. A zsinórban hat világbajnoki címet nyerő Lancia Delta utolsó, Evo változata 1992-ből, amivel Didier Auriol akkor rekordot jelentő hat versenyet nyert a vb-n, de így sem lett világbajnok. A hongkongi székhelyű Mini GT egymás után több változatát is kiadta ennek a típusnak, az itt látható, Finnországban győztes példány mellett volt egy bemutatódarab rajtszám nélkül és egy négydarabos, díszdobozos szett a Monte-Carlóban felvonuló teljes Martini Racing csapattal, illetve Auriol győztes autóját szóló kivitelben is meg lehetett venni. Auriol mindössze a második versenyző volt Carlos Sainz után, aki nem északiként győzni tudott Finnországban. (Apropó Sainz, már előrendeltem a '93-as monte-carlói Repsol mintás Lanciáját, amit várhatóan jövő év elején kezd el leszállítani a gyártó.)
Itt már minden megtalálható, amit egy prémium gyártótól elvár az ember: bukókeret a belső térben, minden apró részletre kitérő festés, ami egy sok matricát tartalmazó versenyautónál különösen fontos, gumiból készült abroncsok és átlátszó, műanyag lámpatestek. Az ablakon bekukucskálva látszik, hogy a belső teret sem aprózták el, még egy pótkerék is befért a hátsó üléssor helyére. Külön kiemelném a hátsó kerék mögött felcsavarva rögzített narancssárga sárfogókat. Két, szabad szemmel alig észrevehető hibát találtam rajta: a tetőspoiler hátsó oldalán a Martini Racing felirat vége kicsit elhajlott, illetve van egy nagyon vékony rés az oldalablakok és a karosszéria között az övvonalnál. De ezektől eltekintve ez egy nagyon-nagyon jól sikerült modell.
Mini GT Land Rover Defender 110
1991 Safari Rally
Ugyan nem versenyautó, de beszúrom ide ezt a Land Rovert, ami nagyszerűen passzol a fenti Delta Integrale mellé. A Martini Lancia csapat az 1991-es kenyai Szafari-ralin használta ezt a 110-est, ami saját jogán is legenda lett, mikor a csapat tagjai az autó segítségével segítettek megmenteni egy sárba ragadt fiatal elefántot.
Nevetségesen olcsón jutottam hozzá, úgyhogy kár lett volna kihagyni, már csak azért is, mert ebben a méretben egyelőre nagyon ritkák a nagyobb méretben népszerű szervizkocsik, amelyek szépen párosíthatók az adott csapathoz tartozó raliautókkal. A Mini GT rengeteg változatban kínálja ezt a klasszikus Land Rovert, kézenfekvő döntés volt elkészíteni a Martini festésű változatát is a Lanciák után. Belekötni nem szeretnék, nem is tudok, egy klassz modell, ami jól mutatja, mekkora méretkülönbségek adódhatnak különböző típusok között, ha a gyártók ragaszkodnak a méretarányhoz.
Mini GT Lancia Stratos HF
#4 Bernard Darniche / Alain Mahé, 1979 Rallye Monte-Carlo
Ugyan nem az A-csoportos korszakban versenyzett, de egy raligyűjtemény sem lehet teljes a Lancia Stratos nélkül. A Ferrari-motoros kis fenevad az egyik legszebb és legnagyszerűbb versenyautó, ami valaha készült, igazi kultuszautó és valószínűleg akkor is az lenne, ha történetesen nem nyert volna három világbajnoki címet és négy Monte-Carlo-ralit. A negyediket ez a kék autó nyerte, a kivételes körülményeiről épp idén év elején írtam.
A Mini GT számos utcai és raliváltozatban kínálja a Stratost, vannak látványosabb festésűek is, de nagy tisztelője vagyok a hetvenes évek francia aszfaltspecialistáinak, köztük Bernard Darniche-nak is, így amikor múlt hónapban leárazva megláttam ezt a modellt, azonnal lecsaptam rá. Kívülről fantasztikus, a szűk szélvédőn keresztül nehézkesen lehet belátni az utastérbe, de látszólag ott is minden a helyén van. A tervező Marcello Gandini és a Mini GT csapata is kiváló munkát végzett. Ha egy részletet kellene kiemelni róla, az a hátsó, gumiból készült sárfogó lenne, amit nyugodtan lehet ujjheggyel hajlítgatni.
Mini GT Ford Puma Rally1
#42 Craig Breen / Paul Nagle, 2022 Rally Italia Sardegna
Szintén nem A-csoportos típus, de ettől még helye van itt ennek a 2022-es Pumának is. Nagyon dícséretes, hogy a Mini GT felvette a fonalat és elkezdte kiadni a jelenleg a ralisport csúcsát képező Rally1 kategória modelljeit, legalábbis a háromból kettőt. A Puma volt az első, Sébastien Loeb Monte-Carlo-győztes autójáról lemaradtam, de Craig Breen autóját sikerült jutányos áron, a Land Roverrel egyszerre megrendelnem. Azóta a Hyundai i20 N Rally1 is megjelent (ezt a modellt a Tarmac Works is kiadta nemrégiben).
Szomorú története van ennek a modellnek, Breen utolsó előtti világbajnoki dobogós helyezésének állít emléket, 2023-ban Svédországban a Hyundai-jal még volt egy második helye, mielőtt Horvátországban tesztbalesetben elhunyt.
Ami viszont örömteli, hogy a Mini GT-nél láthatóan figyelnek az apró részletekre. Amíg a finnországi Lancia Delta a kelleténél kicsit alacsonyabban ül, addig a Pumánál a murvás szardíniai szakaszokra felkészített autó szemmel láthatóan meg van emelve a monte-carlói verzióhoz képest. A tükrök is függőlegesen állnak, míg az évadnyitó versenyen Loeb autóján még vízszintesek voltak, tehát lekövették az évközi fejlesztést is. Az eléggé kiálló tükrök egyébként praktikusan gumiból készültek, így nem kell attól félni, hogy könnyen letörnek. A Puma 2022-es, eléggé mozgalmas festéseit is szépen kidolgozták és még a gumik oldalfalára is került Pirelli matrica, a Lanciánál például ezt hiányoltam. Egyetlen apró hibája, hogy a nagyméretű hátsó szárny egy picit ferde, de ez csak nagyon közelről és csak szemből látszik. Összességében egy jól sikerült modell egy eléggé bonyolult megjelenésű típusról.
BM Creations Toyota Celica GT-Four ST205
#1 Didier Auriol / Bernard Occelli, 1995 Tour de Corse
Hiába uralja évek óta a Toyota a világbajnokságot, 1:64-es modellek terén nem vagyunk elkényeztetve a japán gyártó autóival. Az Inno64 ugyan hamarosan kiadja az ST165-ös Celicát és talán végre a Tarmac Works is előáll a GR Yarisszal, addig viszont be kell érnünk a BM Creations Celicájával, ami nem rossz kompromisszum, de lehetne jobb is.
Az ST205-ös GT-Four sikerei ellenére is az egyik leghírhedtebb raliautó maradt, ez volt az a típus, amellyel a Toyota gyári csapata olyan technikai csalást követett el, amelyért kizárták az 1995-ös világbajnokságról és egy évre eltiltották. Ennek ellenére egyetlen győzelmüket megtarthatták, amit Didier Auriol szerzett Korzikán. Ezt az autót modellezte meg a hongkongi BMC.
Az autón vannak nagyon szép részletek, főleg a beltérben, ugyanakkor bosszantó minőségellenőrzési hibákat is találni. Az ülések mögött elhelyezett pótkerék és a kagylóülésekre festett piros négypontos biztonsági övek olyan részletek, amelyek nem általánosak még ezen a szinten. Kívül viszont szembetűnő a hátsó lökhárító bal sarkán összegyűrődött Michelin matrica. A bal első futómű erőteljesen sántít, úgy tűnik, egyszerűen ferde a tengely. Nem tudom, hogy csak én fogtam ki egy ilyen mogássérült példányt vagy általános ez a hiba, túl sok képet még nem láttam erről a modellről. Ahogy a BMC-nél megszokott, ehhez is adtak egy szett csere kereket, ha lecserélném a felniket, lehet ki lehetne javítani a futmóművet is. A Mini GT modelljeiről általánosan elmondható, hogy jól gurulnak és bár nem szoktam játszani velük, azért plusz pontot jelent, ha egy modell jól gördül. Az említett futóműhiba miatt ez a Toyotámról nem mondható el.
Mindenképpen becsülendő, hogy valaki újra hozzányúlt a Celicához, így akik lemaradtak pár éve a Pop Race szenzációs ST185-öseiről, azok is beállíthatnak a gyűjteményükbe egy Castrol Celicát. Az autó szép, az idegesítő hibákat pedig remélhetőleg gyorsan javítják majd. Hamarosan megjelenik egy Esso festésű változata is, az 1996-os Sanremo-raliról, az tényleg unikumnak számít majd a Castrol Toyoták között.
Tarmac Works Global64 Mitsubishi Lancer Evo III
#2 Kenneth Eriksson / Staffan Parmander, 1995 Hong Kong-Beijing Rally
Az utóbbi időben csöndben a kedvenceim közé emelkedett az Evo III-as Lancer, így nem volt kérdés, hogy le kell csapnom a Tarmac Works olcsóbb, Global64-es sorozatában megjelent modellre. Igazán érdekes példányt választottak, hiszen az autó nem a világbajnokságon indult, hanem az 1995-ös Ázsia-óceániai bajnokságban, a Hongkong-Peking-ralin, amit meg is nyert vele Kenneth Eriksson. A svéd az A-csoportos korszak egyik nagymenője volt, az APRC-ben pedig kifejezetten jól ment, három bajnoki címet szerzett, az elsőt épp az Evo III-assal. A témáról bővebben februárban írtam.
A Mini GT elég magasra tette a lécet a Delta Integraléval és a Pumával, de a Tarmac Workstől még többet vártam és nem kellett csalódnom. Ezen a szinten az autó formáján már sokat nem lehet javítani, extrát az apró részletekkel tudnak nyújtani a gyártók. Ilyen például a gumik oldalfalán és a felniken megjelenő márkajelzések vagy az ezüstösen csillogó fényvédő fóliázás az oldalablakokon és a hátsó szélvédőn, amiket az olyan forró versenyeken használtak a csapatok, mint a Szafari- vagy az Indonéz-ralin, illetve jelen esetben, a Hongkong-Pekingen is. A csapatot szponzoráló Marlborónak és a verseny főszponzorának, a 555-nak a logói hiányoznak az autóról, de a Tarmac Works mellékelte az apró matricákat, így aki bízik a kézügyességében, az applikálhatja ezeket (én nem tartozok közéjük).
Aki az elmúlt években lemaradt az Inno64 számos Evo III-as kiadásáról és esetleg nem bízik a típust szintén kínáló BMC-ben, annak érdemes fontolóra venni ezt a ritka, Nikon szponzorált darabot, szerintem meg lesz vele elégedve.
Kyosho Subaru Legacy RS
#8 Markku Alén / Ilkka Kivimäki, 1993 Rallye de Portugal
A japán Kyosho igazi legendának számít a modellgyártók között, 1:64-es modellválasztéka páratlan és minőségben is magas szintet képvisel. Az Ebay-en akadtam rá relatíve jó áron erre a Subaru Legacy RS-re, ami nagyjából tíz éve, a Subaru kollekcióban jelent meg harmadmagával. Ezen a portugáliai példányon kívül kapható volt még egy szimpla sötétkék és Colin McRae autója, amivel 1993-ban Új-Zélandon a Subaru első világbajnoki győzelmét aratta.
Be kell valljam, soha nem voltam oda a Subaruért, a Mitsubishi mindig közelebb állt a szívemhez, de ahogy a Stratos, úgy egy Subaru sem hiányozhat egy raligyűjteményből. Markku Alén legendás karrierje vége felé versenyzett a Subarunál, 1990-91-ben, majd egy év toyotázás után beugróként tért vissza egyik kedvenc versenyén, a Portugál-ralin ezzel a Legacy-vel és ért el egy fontos negyedik helyet.
A Kyosho kívül-belül remek munkát végzett a modellezéssel, szépek a vékony bukócsövek is. Egyetlen aprócska hibát fedeztem fel, nevezetesen az első sárvédőn a versenyző és a navigátor neve nem stimmel: ugyan két finn zászló van feltűntetve, de mellettük Colin McRae és Derek Ringer neve szerepel, nem Aléné és Kivimäkié. Nyilván a modell másik változatáról maradt itt ez a két név. Ezt leszámítva egy nagyon kellemes modell, főleg ha figyelembe vesszük, hogy már nem friss kiadás.
CM's Peugeot 307 WRC
#7 Marcus Grönholm / Timo Rautiainen, 2005 Rallye Monte-Carlo
Ha a Subaru nem mai darab, akkor ez erre a Peugeot-ra hatványozottan igaz. A CM's Corporation egy különleges japán gyártó volt, amely a kétezres években raliautókra specializálódva az 1:64-es modellek garmadáját kínálta megfizethető áron, ám sajnos csődbe ment. Ezt a 2005-ös Peugeot-t is egy évvel a megjelenése után gyártották és a doboza szerint mindössze 735 jenért lehetett megvenni, azaz kb. 1600 forintért. Én szállítás nélkül ennek majdnem a háromszorosát fizettem érte, de még ez is igen baráti ár. A 307 WRC valamiért a legolcsóbb és legnagyobb számban fellelhető CM's raliautó, ebben valószínűleg közrejátszik a típus viszonylagos sikertelensége (csak három ralit nyert az előd 206 WRC három vb-címével szemben) és az is, hogy nem kevesebb, mint nyolc változata készült, hat piros gyári autó és két kék-fehér OMV festésű. Az autóhoz járt négy darab antenna is, amit a tetőn lévő pontokba lehet beilleszteni, ezeket egyelőre még nem szereltem fel.
A CM's autói joggal tekinthetők a mai Mini GT vagy akár Inno64 raliautók elődjeinek, a húsz éves modellek ma sem vallanak szégyent a modern kiadásokkal összehasonlítva. Az egyetlen dolog amibe bele tudok kötni a Peugeot-nál, az a túl alacsonyan húzódó bukókeret, a langaléta Grönholm aligha tudott volna beülni így a kupéba. A 307 WRC sajnos sokkal híresebb az elbaltázott fejlesztése miatt, mint teljesítménye okán, például ez az egyetlen WRC kategóriájú raliautó, amelyet egy kabrióból építettek, így a szokásosnál több merevítésre volt szüksége (természetesen a versenyautó tetejét nem lehetett lenyitni), és akkor az eredetileg mindössze négysebességes vátójáról még nem is szóltam.
A CM's modellpalettáját kétlem, hogy valaha felül tudja múlni bármelyik modern gyártó, a hetvenes évek Lancia Stratosaitól és Lancer GSR-jeitől a nyolcvanas-kilencvenes évek szinte összes jelentősebb típusán át az utolsóként kiadott Citroën C4 WRC-ig rengeteg modellt gyártottak, köztül olyan B-csoportos legendákat, amelyekkel azóta sem próbálkozott 1:64-es méretben egy gyártó sem. Hiába a modern gyártási technológiák, a CM's modellek még mindig állják a sarat a jelenlegi kínálattal szemben, és erre jó példa ez a Peugeot is. Ennek megfelelően a webáruházak megkérik az árát a modelleknek, ráadásul jórészt Japánból, Hongkongból vagy az USA-ból lehet beszerezni ezeket, így a szállítási költségek sem elhanyagolhatók, szerencsés voltam, hogy a szomszédból, Horvátországból meg tudtam rendelni ezt a darabot.
