Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


A Targa Florio

2015. augusztus 18. - eszgbr

Szicília megszámlálhatatlanul sok kanyarja, az autósport egyik legértékesebb trófeája és az országúti versenyzés utolsó bástyája. Először 1906-ban rendezték meg, tehát korábban, mint az Indy 500-at vagy a Le Mans-i 24 órást. A húszas évekre Európa egyik legjelentősebb versenyévé nőtte ki magát, 1955-ben pedig bekerült a sportautó világbajnokság naptárába is. Klasszikus országúti versenyként egészen 1977-ig rendezték meg, de a kor által megkövetelt biztonságot már nem lehetett fenntartani, azóta raliként él tovább.

A versenyt a szicíliai bortermelő Vincenzo Florio hozta létre szülőföldjén. Az első években a 148 km hosszú nagy kört használták, többnyire három kört teljesítve. A húszas években a közepes, 108 km hosszú körön versenyeztek, majd a harmincas évektől a később klasszikussá váló 72 km-es kis kört favorizálták. Előfordult, hogy a teljes szigetet megkerülő útvonalat tűztek ki, a kb. 1000 km-es kört természetesen csak egyszer kellett teljesíteni. 1941-47-ig a világháború és az újjáépítés miatt szünetelt a versenyzés, de amint lehetett, a versenyautók ismét birtokba vették a kanyargós hegyi utakat. Az igazi aranykor 1951-ben kezdődött, ettől az évtől már csak az ún. "Piccolo" kört használták. Az autókat a ralikhoz hasonlóan egyesével indították, a szűk hegyi utakon elképzelhetetlen volt egyszerre útjára engedni a teljes mezőnyt.

targa_florio_piccolo.jpg

A 72 km-es Circuito Piccolo delle Madonie. A legnépszerűbb útvonalat 1932-36 és 1951-77 között használták, általában 10-11 kört teljesítve

A Targa Florio megnyeréséért Európa legnagyobb versenymárkái és legjobb pilótái küzdöttek. Olyan legendák győztek Szicíliában, mint Achille Varzi (1930, 1934), Tazio Nuvolari (1931-32), Luigi Villoresi (1939-40), Umberto Maglioli (1953, 1956, 1968), Luigi Musso (1958), Nino Vaccarella (1965, 1971, 1975) vagy Lorenzo Bandini (1965), a külföldiek közül Stirling Moss (1955), Olivier Gendebien (1958, 1961-62), Vic Elford (1968), Jo Siffert, Brian Redman (ketten együtt 1970-ben) és sokan mások. A gyártók között 11 győzelmével a Porsche volt a legsikeresebb, az Alfa Romeo 10, a Ferrari 7, a Lancia és a Bugatti 5, a Maserati 4 alkalommal tudott első lenni, de nyert a Mercedes, a Fiat és a Peugeot is.

A továbbiakban egy-egy emlékezetes pillanatot felvillantva, egy említésre méltó autót vagy pilótát bemutatva szemezgetek a Targa gazdag történelméből.

Tovább

Az autósport legnagyobb győzelmei I.: Tazio Nuvolari, Német Nagydíj 1935

Új sorozat indul a blogon, amelyben olyan kiemelkedő motorsport teljesítményeket mutatok be, amelyek győzelemben csúcsosodtak ki. Minden epizód négy részből áll majd, amelyekben foglalkozok az autósport adott korszakával, a győztes versenyzővel, az autójával és magával a versennyel is. Az első rész mi másról is szólhatna, mint a sokak által minden idők legnagyobb győzelmének tartott Nuvolari-diadalról a Nürburgringen, amely 80 évvel ezelőtt e napon történt.

nuvolari_germangp_1935.jpgTazio Nuvolari az 1935-ös Német Nagydíjon

Tovább

Az 50 legszebb F1-es autó: 11-20

Hétvégén kezdődik a Formula-1 2015-ös idénye, ennek apropóján készítettem egy a szokásosnál is szubjektívebb listát, az 50 legszebb F1-es versenyautóról. A lista több pontján csak nehezen tudtam dönteni az autók között, lehet, hogy egy hét múlva már más sorrendet állítanék fel, de azt hiszem végeredményben elég jól tükrözi az ízlésemet.

Az előző részek elérhetőek itt: 21-30, 31-40, 41-50

20. Ferrari F1/87 (1987)

ferrari_f1_87_1987.jpg

Tovább

Az 50 legszebb F1-es autó: 31-40

Hétvégén kezdődik a Formula-1 2015-ös idénye, ennek apropóján készítettem egy a szokásosnál is szubjektívebb listát, az 50 legszebb F1-es versenyautóról. A lista több pontján csak nehezen tudtam dönteni az autók között, lehet, hogy egy hét múlva már más sorrendet állítanék fel, de azt hiszem végeredményben elég jól tükrözi az ízlésemet.

Az előző rész elérhető itt: 41-50

40. Renault R24 (2004)

renault_r24_2004.jpg

Tovább

Targa Florio '72

A Targa Florio az utolsó nagy országúti sportautó verseny, egy letűnt kor mementója, a motorsport romantikájának utolsó őrzője volt. Az ötvenes évekkel együtt leáldozott az olyan viadaloknak, mint a Mille Miglia vagy a Carrera Panamericana, de a Targa egészen 1977-ig kitartott.

A fenti videóban az 1968-ban Porschével nyerő Vic Elford kalauzol el minket az 1972-es szicíliai futamra (a videó elején tévesen szerepel az 1970-es évszám), amin egy Alfa Romeo Tipo 33-mal indult, de műszaki hiba miatt nem ért célba. Így viszont megtapasztalhatta a szigetlakók páratlan vendégszeretetét. A versenyt Arturo Merzario és Sandro Munari nyerte egy Ferrari 312PB-vel.

Konstruktőri világbajnokok: 1950-1957

A címet akár idézőjelbe is tehetném, hiszen 1958 előtt a Formula-1-ben csak egyéni bajnoki címet osztottak, a gyártókat nem díjazták. Most ezt a hiányt pótolom és nem hivatalosan kihirdetem az első nyolc év konstruktőri bajnokait.

A pontozás megegyezik az 1958-ban használt rendszerrel. A versenyzők akkoriban az első öt helyért kaptak pontokat 8-6-4-3-2 sorrendben, emellett 1 pont járt a leggyorsabb körért. A konstruktőri versenyben csak a helyezésekért járó pontokat vették figyelembe és minden gyártó csak a legelőkelőbb helyen végzett autója után kapott pontot. Az akkoriban a világbajnokság részét képező Indy 500 csak az egyéni értékelésbe számított be, így azzal nem foglalkozok a továbbiakban, a világbajnokságot meghatározó európai márkák egyébként is csak elvétve álltak rajthoz a legrangosabb amerikai versenyen. 1958-ban az egyéni értékelésben csak a versenyző hat legjobb eredményét vették figyelembe, a konstruktőröknél szintúgy, tehát a logikát követve, 1950-57-ig is csak annyi futamot számítottam be, amennyi a pilótáknál is beszámított. Röviden ennyit a játékszabályokról, lássuk mely gyártók nyerték volna a konstruktőri világbajnokságot, ha azt a kezdetektől fogva meghirdetik!

1950

Az első szezonban az Alfa Romeo tarolt, az Indy 500 kivételével minden futamon, szám szerint haton győzött a milánói gyártó, így nem meglepő módon maximális pontszámmal söpörte volna be a világbajnoki címet. 1950-ben csak a legjobb négy eredményt vettem figyelembe, ahogy az a pilótáknál is történt. Ugyan az Alfával érdemben nem vette fel a versenyt, de a második helyre befutott volna a Ferrari, nagyban köszönhetően Alberto Ascari két második helyének. Louis Rosier a hátán vitte a dobogó harmadik fokáig a Talbot-Lagót, pontot szerzett volna még a Maserati és a Simca-Gordini.
1. Alfa Romeo (32 pont), 2. Ferrari (18 pont), 3. Talbot Lago (14 pont)

195020british20g.jpgFangio Alfa Romeoval

Tovább

Három dudás egy csárdában

A Formula-1-ben már jó ideje megszokhattuk, hogy egy csapatban alapesetben két pilóta versenyez, ez legfeljebb sérülések vagy szezonközi versenyzőcserék miatt változhat. De nem volt ez mindig így, a hőskorban annyi autót indíthatott egy csapat, amennyit bírt, gondoljunk csak a Mercedes négyes (!) győzelmére az 1955-ös Brit Nagydíjon. De mivel az F1 sohasem volt olcsó mulatság, a három-öt autós felállások a gyári csapatok kiváltságai maradtak. Most azokat az eseteket elevenítem fel, amikor egy konstruktőr autóit egy szezonon belül három versenyző is győzelemre vezette.

A világbajnokság történetében (a bajnokságon kívüli futamokat nem vizsgálom) mindössze hat olyan szezon volt, amikor adott konstruktőr (nem csapat!) autóit egy évben hárman is az első helyre kormányozták.

1951: Alfa Romeo

A világbajnokság első két évét az Alfa Romeo és a három F: Farina, Fangio és Fagioli uralták, 1950-ben Farina, egy évvel később Fangio lett világbajnok. Fagioli az első évben megszerezte a bronzérmet, de '51-ben már nem kapott állandó ülést, csak a Francia Nagydíjon jutott lehetőséghez. A reimsi futamon Fangio autója korán lerobbant, így amikor Fagioli a boxba hajtott tankolni, kiparancsolták Alfájából, amit Fangio kapott meg és meg is nyerte vele a versenyt. Fagioli a másik autóval bejött 11-nek, de mivel a győztes autót ő is vezette, Fangio mellett őt is győztesként hirdették ki, a győzelemért járó 8 pontot elfelezték köztük. Így Luigi Fagioli úgy szerepel a statisztikákban, mint aki megnyerte utolsó világbajnoki futamát, ezáltal 1951-ben hárman is nyertek Alfa Romeoval, ugyan nem a klasszikus értelemben vett módon.

1950_british_gp_-_alfa-romeo_t.jpgAlfa Romeo 158-asok az 1950-es Brit Nagydíj előtt

Tovább

Az 50 kedvenc Le Mans-i autóm: 41-50

A hétvégére készülve, a neves Autosport magazin hasonló listája alapján én is összeállítottam a Le Mans-i 24 órás versenyen valaha rajthoz állt autók közül az 50 kedvencemet tartalmazó listát, amit a szombati rajtig hátralévő öt napon tízesével fogok közölni. A lista elkészítése során egyetlen kritériumot vettem figyelembe: az autónak legalább egyszer rajthoz kellett állnia Le Mans-ban, de sem a helyezések, sem az innovatív megoldások nem befolyásolták az egyes típusok helyezését.

50. WM P88

wm_p88.jpg
A WM istálló a hetvenes évek vége óta rendszeres résztvevője volt a 24 órás versenynek és bár komoly esélyük soha nem volt az összetett győzelemre, mindig színt vittek a mezőnybe. Leghíresebb típusuk az 1988-as viadalra készült P88, amelyet kifejezetten egy új sebességrekord felállítására terveztek. A 3 literes Peugeot turbómotorral hajtott C-csoportos gép a Mulsanne egyenesben a mai napig rekordnak számító 407 km/h-s sebességet ért el, röviddel ezután viszont a hűtés-, turbó- és elektronikai problémákkal küzdő autó kiállni kényszerült.

Tovább
süti beállítások módosítása