Az FIA 2 literes világkupájában az első három év után átvették a teret az új kit carok. A francia gyártók autói körül igazi kultusz alakult ki, ami mai napig él, ugyanakkor a kupasorozatot egy spanyol csapat uralta az évtized közepétől.

Oriol Gómez és Marc Martí a Seat Ibiza Kit Carral az 1998-as Szafari-ralin. A Seat 1997-ben váltott sárgára a korábban használt libazöld alapszínről

Amíg 1993 és 1995 között az A-csoport hagyományos kétkerék-hajtású típusai dominálták a világkupát, addig 1996-tól már az új kit carok harcoltak a győzelmekért. A nagyobb tervezési szabadságot adó kit car szabályok vonzották a gyártókat, 1995-ben a Skoda, a Renault és a Peugeot mutatta be új autóját, 1996-ban pedig a Seat is csatlakozott az Ibiza Kit Carral és a kis spanyol ferdehátú igazi sikertípusnak bizonyult a következő években.

A jelentős piacokat képviselő Ázsia-óceániai ralibajnokság a japán gyártók előretörésével a kilencvenes évek közepére a világbajnokság utáni legfontosabb sorozattá nőtte ki magát, ahol gyári csapatok és világbajnok versenyzők feszültek egymásnak  a csendes-óceáni térség legrangosabb versenyein.

Kenneth Eriksson és Staffan Parmander az 1997-es Indonéz-ralin. A svéd páros főszerepet játszott ezekben az években az Ázsia-óceániai ralibajnokságban 

A nyolcvanas évek közepétől kezdve Ázsia egyre inkább helyet követelt magának az addig döntően Európa által dominált ralisportban. Amíg Afrika vagy Észak- és Dél-Amerika legalább versenyek rendezésével képviseltette magát a világbajnokságon, addig Ázsiának egy olyan ralija sem volt, amely megütötte volna a világbajnoki színvonalat. 1985-ben elindult az egyhetes Hongkong-Peking-rali, ami igazi nemzetközi mezőnyt vonzott, és évről évre világbajnokok nyerték: 1985-ben Hannu Mikkola, 1986-ban Stig Blomqvist - mindketten Audival -, 1987-ben pedig Björn Waldegard Toyotával. Három év után azonban ha csak időlegesen is, de szüneteltették a verseny rendezését.

1988-ban viszont végre elindult egy nagy nemzetközi bajnokság, amely nem csak Ázsiát, de a Csendes-óceáni térséget is megkísérelte felölelni. Óceánia valamivel jobban állt, mint Ázsia, az Új-Zéland-rali révén 1977 óta kisebb kihagyásokkal jelen volt a világbajnokságon, bár csökkent a presztízse miután 1987-től kezdve a gyártók pontversenyébe nem számított bele, csak az egyénibe. Ez a gyakorlatban úgy mutatkozott meg, hogy a nagy gyári csapatok, élükön a korszak domináns istállójával, a Martini Lanciával, nem utaztak el a versenyre, átengedve a terepet azoknak, akiknek Európában nem sok esélyük nyílt vb-fordulót nyerni. Egészen 1993-ig kellett várni, hogy minden egyes világbajnoki rali figyelembe vételre kerüljön a gyártók bajnokságában.

A japán gyártók révén azonban Ázsia egyre hangsúlyosabban ott volt a világbajnokságon, még úgy is, hogy valójában a legtöbb csapatnak Európában volt a központja. A Toyota, a Nissan, a Mazda, a Mitsubishi és a Subaru is egyre fokozta aktivitását és ez jót tett az Ázsia-óceániai bajnokságnak (Asia-Pacific Rally Championship - APRC) is.