Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


Nyári pótlás III. & IV.: Finn-rali és Német-rali

2012. szeptember 17. - eszgbr

A Wales-ralival kezdetét vette a rali-vb hajrája, így gyorsan pótolom a nyáron elmaradt két posztot a Finn- és a Német-raliról. Azt előre leszögezhetjük, hogy sok izgalmat egyik sem hozott, Loeb idén majdhogynem megfoghatatlan ellenfelei számára.

LoebFIN.jpg

Finn-rali (augusztus 2-4.)

Sébastien Loeb zsinórban megnyert három ralival a háta mögött érkezett Finnországba, az év leggyorsabb versenyére. Északon azonban nem ő számít favoritnak, pályafutása során eddig csak kétszer (2008, 2011) tudott itt nyerni. Ebben reménykedhettek riválisai is, közülük főként a helyi Mikko Hirvonen és Jari-Matti Latvala. Hirvonen az elmúlt három ralin rendre második volt Loeb mögött, így itt volt a remek alkalom, hogy végre megszerezze első citroenes győzelmét. Latvala vb-je már az év első felében elúszott, ő csak a finn és a fordos mundér becsületéért küzdhetett.

Tovább

Loeb unalomba fullasztja az idei évet is

Félreértés ne essék, nem érzek ellenszenvet a franciával szemben, sőt egyre inkább csodálom, amiért zsinórban nyolc megnyert világbajnokság után is ugyanúgy hajt és könyörtelenül elporolja az ellenfeleket. Idén hét raliból ötöt megnyert, szerintem kétségtelen, hogy 2012-ben is ő lesz a rali-világbajnok.

A bolygó túlsó oldalán, az új-zélandi télben folytatódott a vb, a nagy távolság meg is tizedelte a mezőnyt, a pontversenyben harmadik helyen álló Ostberg mellett az elmúlt három versenyen a top5-ben záró Prokop, Al-Attiyah és a Volkswagen Skodái sem utaztak el a versenyre.

1. nap

A Fordnak általában jól megy Új-Zélandon, ennek ellenére az idei verseny végig a Citroenről szólt. A pénteki nap elején nem volt szuperspeciál, rögtön egy 11,18 km-es gyorsaságival kezdett a mezőny, itt Latvala volt a leggyorsabb, de már rögtön a második szakaszon lenyomta őt Hirvonen és Loeb is. A következő három részt Loeb nyerte, de összetettben nem tudta megelőzni csapattársát, sőt a finn rátett egy lapáttal és megnyerte a 6. gyorsot. A következő szakaszon aztán jött a sajnos már menetrendszerűnek tekinthető hiba Latvalánál, ezúttal nem a technika adta meg magát, hanem a finn hibázott és lecsúszott az útról. 25 mp-es hátránya csaknem 5 percre nőtt és visszaesett a kilencedik pozícióba. Eközben Loeb tovább rohamozott és megnyerte ezt és a napi utolsó szakaszt is, amivel átvette a vezetést összetettben, 4 mp-es előnnyel vonulhatott pihenőre. A két citroenest Novikov, Solberg, Tanak, Neuville és az Akropolisz-ralit kihagyó Sordo követte.

Tovább

Sordo helyettesíti Latvalát Argentínában

A Ford World Rally Team bejelentése szerint Dani Sordo helyettesíti az április 27-29-ig megrendezésre kerülő Argentin-ralin a sérült Jari-Matti Latvalát.

A finn a felkészülés részét képező síelés közben szenvedett balesetet és eltörte kulcscsontját, így kihagyni kényszerül a rali-világbajnokság soron következő futamát. A Prodrive nem gördített akadályt a csere útjába, így egy verseny erejéig a spanyol beülhet a gyári Fiesta WRC-be. Latvala remélhetőleg már rajthoz tud állni a május végi Akropolisz-ralin.

Ami Latvalát illeti, ezzel valószínűleg lőttek a 2012-es világbajnoki reményeinek, az eddigi négy futamból csak egyszer végzett az első tízben, Svédországban, igaz akkor első lett. Jelenleg 28 ponttal a 6. helyen áll a pontversenyben, hátránya 38 pont a listavezető Loebbel szemben, Sordo 21 egységgel a 7..

Hirvonen nyert, a Ford ziccert hibázott

Mikko Hirvonen első győzelmét aratta a Citroennel a 2012-es Portugál-ralin, miután csapattársa, Sébastien Loeb korán kiesett és a Fordok is csak estek-keltek. Sordónak és a Mininek jó volt a tempója, de a dobogóra végül Ostberg és Novikov állhatott fel.

1. nap

Az időmérőn a gyári Fordok domináltak, Latvala nyert, Solberg lett a második és úgy tűnt a versenyre is át tudják menteni tempójukat. Solberg nyerte az első két szakaszt, majd Latvala egyet, végül Ott Tanak részsikerével zárult a csütörtöki nap. A többi márkának viszont közel sem ment ilyen jól, a második gyorson Dani Sordonak kiégett az egyik fényszórója és több mint két percet veszített. A harmadik szakaszon Loebék lecsúsztak az útról és az árokban úgy meggöngyölték a DS3 WRC-t, hogy végleg feladni kényszerültek a ralit. Az első nap végén Jari-Matti Latvala állt az élen, mindössze 2,6 mp-cel megelőzve Solberget és kerek 5 mp-cel Hirvonent. Őket még egy percen belül Tanak, Neuville és Ostberg követte.

Tovább

Loeb simán behúzza a kilencediket is?

Az e hétvégi Mexikó-rali első napja óta ez a kérdés kering a fejemben. Vajon a francia bajnok idén ellentmondást nem tűrően leiskolázza az egész mezőnyt Hirvonenestől, Latvalástól? Valószínűleg még korai elkiabálni a dolgot, de...

Az erőviszonyok kiegyenlítettebbek, mint tavaly, hiszen a Ford a Montén is közel volt a Citroenhez és most a mexikói magaslatokon sem szenvedtek annyira, mint tavaly. Loeböt viszont egyszerűen nem tudták megfogni. Hirvonen az azonos technika ellenére lassabb egyelőre. Svédországot most hagyjuk, az speciális eset, mert ott az északiak egyértelműen erősebbek a délebbről érkező versenyzőknél. Solberg megbízható, de a győzelemre eddig még nem volt komoly esélye. Latvala veszettül gyors, de úgy tűnik a tavalyi pechszériája idén is folytatódik, az eddigi mérlege nagyon szélsőséges: 1 győzelem-2 kiesés. Így viszont nem lehet legyőzni Loeb-öt, nem elég ha az ember csak megbízható vagy csak gyors, mind a kettő kell ahhoz, hogy egyáltalán meg lehessen szorítani.

Tovább

A Ford az úr Svédországban

Monte Carlo-i fiaskója után Jari-Matti Latvala végig dominálva nyerte meg a norvégiai szakaszokkal kiegészült 2012-es Svéd-ralit. A Ford zsinórban hatodik győzelmét aratta a hóborította versenyen.

1. nap

Igazából 0. napnak is nevezhetnénk a csütörtökit, miután csak egy szuperspeciált rendeztek Karlstadban, amit Dani Sordo nyert. Péntek reggel komolyan elkezdődött az idei Svéd-rali és úgy tűnt a tavalyihoz hasonló kiélezett küzdelmet láthatunk. Előbb Ostberg, majd Latvala vezetett, a nap közepén viszont már az elmúlt két évben győztes Mikkor Hirvonen állt az élen a Citroennel. A 8. szakaszon ismét Latvala volt a leggyorsabb és visszavette a vezetést, amit már nem is engedett ki a kezéből. A nap végére 16,8 mp-es előnyt épített fel honfitársával és 18,6 mp-est csapattársával, Petter Solberggel szemben. Az első napon egyébként Latvala, Hirvonen, Loeb, Solberg és Ostberg (Latvalával azonos időt elérve) is nyert szakaszt. Az élmenők közül Loeb és Sordo kerültek komolyabb bajba: a címvédő két percet veszített miután elakadt a hóban, így csak a hetedik helyen állt, míg a spanyol minis motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt (ugyan Svédországban engedélyezték a szervezők a Rally2-t, Sordoék mégsem tudtak rajthoz állni a 2. napon). A pénteken teljesített kilenc gyorsasági érdekessége volt, hogy a szomszédos Norvégiában rendezték őket.

Tovább
süti beállítások módosítása