Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


Loeb unalomba fullasztja az idei évet is

2012. június 24. - eszgbr

Félreértés ne essék, nem érzek ellenszenvet a franciával szemben, sőt egyre inkább csodálom, amiért zsinórban nyolc megnyert világbajnokság után is ugyanúgy hajt és könyörtelenül elporolja az ellenfeleket. Idén hét raliból ötöt megnyert, szerintem kétségtelen, hogy 2012-ben is ő lesz a rali-világbajnok.

A bolygó túlsó oldalán, az új-zélandi télben folytatódott a vb, a nagy távolság meg is tizedelte a mezőnyt, a pontversenyben harmadik helyen álló Ostberg mellett az elmúlt három versenyen a top5-ben záró Prokop, Al-Attiyah és a Volkswagen Skodái sem utaztak el a versenyre.

1. nap

A Fordnak általában jól megy Új-Zélandon, ennek ellenére az idei verseny végig a Citroenről szólt. A pénteki nap elején nem volt szuperspeciál, rögtön egy 11,18 km-es gyorsaságival kezdett a mezőny, itt Latvala volt a leggyorsabb, de már rögtön a második szakaszon lenyomta őt Hirvonen és Loeb is. A következő három részt Loeb nyerte, de összetettben nem tudta megelőzni csapattársát, sőt a finn rátett egy lapáttal és megnyerte a 6. gyorsot. A következő szakaszon aztán jött a sajnos már menetrendszerűnek tekinthető hiba Latvalánál, ezúttal nem a technika adta meg magát, hanem a finn hibázott és lecsúszott az útról. 25 mp-es hátránya csaknem 5 percre nőtt és visszaesett a kilencedik pozícióba. Eközben Loeb tovább rohamozott és megnyerte ezt és a napi utolsó szakaszt is, amivel átvette a vezetést összetettben, 4 mp-es előnnyel vonulhatott pihenőre. A két citroenest Novikov, Solberg, Tanak, Neuville és az Akropolisz-ralit kihagyó Sordo követte.

Tovább

Citroen kettős győzelem Argentínában, a gyári Fordok ismét botlottak

A négy napos hétvége kavalkádjában kissé elsikkadt a rali-vb 5. fordulója, az Argentin-rali. Az alábbiakban a szokásoktól eltérően csak egy rövid összefoglalót közlök, csapatokra lebontva:

Citroen

A Citroen idei második kettős győzelmét aratta, Loeb pedig karrierje 70. vb-sikerét. A verseny nagy részében a címvédő és a tavalyi ezüstérmes Hirvonen küzdöttek a győzelemért, végül Loeb 15,2 mp-es előnnyel nyerte a több mint 500 km-es ralit. Al-Attiyah a kilencedik helyre hozta be a harmadik autót, míg a junior csapat színeiben az ifjú Neuville ötödik helyével élete legjobb eredményét érte el.

Tovább

Loeb simán behúzza a kilencediket is?

Az e hétvégi Mexikó-rali első napja óta ez a kérdés kering a fejemben. Vajon a francia bajnok idén ellentmondást nem tűrően leiskolázza az egész mezőnyt Hirvonenestől, Latvalástól? Valószínűleg még korai elkiabálni a dolgot, de...

Az erőviszonyok kiegyenlítettebbek, mint tavaly, hiszen a Ford a Montén is közel volt a Citroenhez és most a mexikói magaslatokon sem szenvedtek annyira, mint tavaly. Loeböt viszont egyszerűen nem tudták megfogni. Hirvonen az azonos technika ellenére lassabb egyelőre. Svédországot most hagyjuk, az speciális eset, mert ott az északiak egyértelműen erősebbek a délebbről érkező versenyzőknél. Solberg megbízható, de a győzelemre eddig még nem volt komoly esélye. Latvala veszettül gyors, de úgy tűnik a tavalyi pechszériája idén is folytatódik, az eddigi mérlege nagyon szélsőséges: 1 győzelem-2 kiesés. Így viszont nem lehet legyőzni Loeb-öt, nem elég ha az ember csak megbízható vagy csak gyors, mind a kettő kell ahhoz, hogy egyáltalán meg lehessen szorítani.

Tovább

A Ford az úr Svédországban

Monte Carlo-i fiaskója után Jari-Matti Latvala végig dominálva nyerte meg a norvégiai szakaszokkal kiegészült 2012-es Svéd-ralit. A Ford zsinórban hatodik győzelmét aratta a hóborította versenyen.

1. nap

Igazából 0. napnak is nevezhetnénk a csütörtökit, miután csak egy szuperspeciált rendeztek Karlstadban, amit Dani Sordo nyert. Péntek reggel komolyan elkezdődött az idei Svéd-rali és úgy tűnt a tavalyihoz hasonló kiélezett küzdelmet láthatunk. Előbb Ostberg, majd Latvala vezetett, a nap közepén viszont már az elmúlt két évben győztes Mikkor Hirvonen állt az élen a Citroennel. A 8. szakaszon ismét Latvala volt a leggyorsabb és visszavette a vezetést, amit már nem is engedett ki a kezéből. A nap végére 16,8 mp-es előnyt épített fel honfitársával és 18,6 mp-est csapattársával, Petter Solberggel szemben. Az első napon egyébként Latvala, Hirvonen, Loeb, Solberg és Ostberg (Latvalával azonos időt elérve) is nyert szakaszt. Az élmenők közül Loeb és Sordo kerültek komolyabb bajba: a címvédő két percet veszített miután elakadt a hóban, így csak a hetedik helyen állt, míg a spanyol minis motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt (ugyan Svédországban engedélyezték a szervezők a Rally2-t, Sordoék mégsem tudtak rajthoz állni a 2. napon). A pénteken teljesített kilenc gyorsasági érdekessége volt, hogy a szomszédos Norvégiában rendezték őket.

Tovább

Szezonzáró elé: a 2011-es bajnokság összefoglalója

Egy hét múlva ilyenkor talán már azt is tudjuk, ki nyeri az idei rali-világbajnokságot, most azonban még csak az esélyeket latolgathatjuk. Mielőtt megtennénk tétjeinket Loebre vagy Hirvonenre, lássuk mi történt az elmúlt tíz hónapban:

Tovább
süti beállítások módosítása