Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


Alonso megdolgozott a szerencséjéért

2012. június 24. - eszgbr

Fernando Alonso hazai pályán a 11. helyről rajtolva és hatalmasat versenyezve nyert, ezzel ő az első aki idén kétszer is felállhatott a dobogó legfelső fokára, ahol Kimi Raikkönen és Michael Schumacher társaságát élvezhette. Vettel, Grosjean és Hamilton is kiesett.

Fernando Alonso nem véletlenül nyilatkozott biztatóan a kiábrándító időmérő után, ahol csak a 11. rajthelyet szerezte meg. Kiválóan rajtolt és a verseny első harmadában rendkívül agresszíven nyomult előre a mezőnyben. Azonban ez még nem feltétlenül lett volna elég a győzelemhez, hiszen Vettel ekkorra már tetemes előnnyel vezetett a második Grosjean előtt, ekkor azonban jött az első szerencsés körülmény, ami még inkább a spanyol malmára hajtotta a vizet. Vergne és Kovalainen ütközése után beküldték a Safety Cart, így Vettel előnye semmivé lett. Ekkor a mezőny többsége megejtette a soron következő kerékcseréjét, aminél a McLaren szerelői ismét hibáztak, így Alonso a boxban megelőzte Hamiltont, majd az újrarajtoltatás után rögtön elment Grosjean mellett is és megindult az immáron kézzelfogható győzelem felé. A 33. körben jött a következő fontos momentum: Vettel alatt generátorhiba miatt megállt a Red Bull-Renault, Alonso tehát már vezetett, de ott lebegett felette a kérdés, vajon kibírják-e a gumijai a verseny végéig, főleg ha még védekezésre is kényszerül a lotusos Grosjeannal szemben. A 40. körben a francia is kiesett a generátor meghibásodása miatt, így már tényleg csak a 3-4 másodperccel mögötte haladó Hamilton-Raikkönen duóval kellett foglalkoznia. Ők viszont inkább egymással voltak elfoglalva, így Fernando szenzációs győzelemmel örvendeztethette meg a spanyol közönséget. Nem véletlen, hogy tőle soha nem látott érzelmi kitörést mutatott, előbb az autóban, majd a dobogón is elsírta magát, a tribün előtt az autóból való kiszállás pedig példátlan a maga nemében. Formula-1-es versenyen hasonló összeborulást a szurkolókkal talán Ayrton Sennától láthattak utoljára a nézők.

Tovább

Kiváló nyitány Button győzelmével

Nagyszerű futammal vette kezdetét a 2012-es formula-1-es idény, volt itt minden: előzések, műszaki hibák, meglepetések és csalódások, dráma az utolsó körben... Magát a versenyt nem kívánom részletesen ismertetni, azt máshol mások már színvonalasabban megtették, inkább csak pár gondolatot osztanék meg a versenyzőkről és a csapatokról.

McLaren

A wokingiak egyértelműen a mezőny élén kezdték az évet, az időmérőt uralták és a versenytempójukkal sem volt gond. Jenson Button az első kanyartól kezdve oktatta a mezőnyt, gyakorlatilag senki nem jelentett komoly veszélyt rá, ha volt hiányérzetünk a verseny után, az legfeljebb azért lehetett, mert a győzelemért nem folyt komoly harc. Lewis Hamiltonnak már rázósabb volt a versenye, nem elég, hogy a csapattárs lerajtolta, végül még Vettel is elé került, így érthető, hogy nem volt őszinte a mosolya a dobogón. Az autó nem csak szép, de gyors is, a McLaren az év eleji teszteknek megfelelően az év egyik favoritja lehet.

Tovább
süti beállítások módosítása