Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


Massa a Williamsnél folytatja, Magnussen váltja Pérezt

2013. november 11. - eszgbr

Formula-1

A mai napon a Williams ismertette 2014-es pilótafelállását, mely szerint Pastor Maldonadot Felipe Massa váltja, míg az idén első szezonját teljesítő Valtteri Bottas továbbra is a csapat kötelékében marad. A brazil szerződésének részletei egyelőre nem kerültek nyilvánosságra, de minden bizonnyal több évre írt alá a grove-i istállóhoz. Massa nyolcadik éve versenyez a Ferrarinál, plusz 2003-ban már tesztpilótaként szolgálta a maranelloiakat, akikkel 11 győzelmet aratott az F1-ben.

Maldonado jó eséllyel pályázik a Lotus egyik ülésére, a korábbi híresztelések szerint Nico Hülkenberggel kell megküzdenie a második autóért, Romain Grosjean - bár hivatalosan még nem erősítették meg - marad a csapatnál.

A Williams bejelentése után már csak 7 szabad hely van a jövő évi rajtrácson. A Caterhamnél Pic helye biztosnak tűnik, mellette van egy szabad hely, a Force Indiával egyelőre még senki sem szerződött le 2014-re, a Lotusnál van egy hely, ahogy fentebb említettem, a Marussia és a Sauber szintén egy-egy szerződtetett versenyzővel rendelkezik (Bianchi illetve Szirotkin), az utolsó hely pedig a McLarennél van, ahol egyelőre még nem döntötték el, hogy megtartják-e Sergio Pérezt.

A Williams-szel egy napon a McLaren is tisztázta kikkel képzeli el a közeljövőt: Jenson Button csapattársa a Formula-Renault 3.5 szériát idén megnyerő Kevin Magnussen lesz. A 21 éves dán a McLaren Young Driver Programme-ban nevelkedett, ahogy annak idején Lewis Hamilton is, így nem olyan meglepő, hogy rá esett Martin Whitmarshék választása. Érdekesség, hogy Kevin édesapja, Jan Magnussen is a McLarennél kezdte Formula-1-es pályafutását 1995-ben, de ő csak egy futamon vezethette a már akkor is Mercedes motorral hajtott McLarent.

WRC

A rali-vb mezőnye is mocorog már, a bajnokságban jelenleg második helyen álló Thierry Neuville egy év után elhagyja a Fordot és a visszatérő Hyundai csapatában versenyez 2014-ben. A koreaiak két másik autó indítását is tervezik és a gyári támogatás csábító lehet sok versenyzőnek, főleg azok után, hogy a Ford idén elveszítette a gyári támogatását, illetve a Citroen kénytelen megosztani forrásait két vb-programja között, hiszen jövőre már a WTCC-ben is rajthoz állnak.

A franciák két autó indítását tervezik 2014-ben, illetve bizonyos versenyeken még egyet Khalid Al Qassimi számára. Felmerült, hogy az egyik DS3 WRC-t a WRC-2 bajnokságot megnyerő Robert Kubica vezetheti majd, de a lengyel neve szóba jöhet a túraautó programmal kapcsolatban is.

A Volkswagennél feltehetően marad az igen ütős idei felállás, az újdonsült világbajnok Ogier-vel, a második helyre még esélyes Latvalával és a fiatal Mikkelsennel.

F1 '98: A McLarenek szó szerint lekörözték a mezőnyt

A szezon hagyományosan Ausztráliában kezdődött, az idénynyitó versenyt március 8-án tartották a melbourne-i Albert Parkban.

A McLaren fölénye elég hamar nyilvánvalóvá vált, az időmérőn csak Coulthard tudta tartani a lépést Häkkinennel, 4 századmásodpercet kapott a finntől, a harmadik Schumacher viszont már bő 7 tizedet, őket a két Williams és a meglepetésre közéjük ékelődött Herbert követte.

Michael Schumacher világosan látta, hogy vasárnap sem lesz reális esélye megfogni a McLareneket, erre utalt a nyilatkozata, hogy már a harmadik hellyel is boldog lenne. A futamot nem csak mai szemmel nézve kísérte sok műszaki gond, Pedro Diniz autója például már a rajt előtt kigyulladt.

A rajtnál jól jött el a két McLaren, Coulthard visszaverte a támadó Schumachert és azonnal elkezdték leszakítani üldözőiket. Közben hátul is zajlott az élet, a második körben Magnussen egy túlságosan optimista előzési kísérlet közben kilökte Ralf Schumachert, mindketten a sóderágyban ragadtak, sőt a mögöttük érkező Takagi is kipördült és telibe trafálta a német autóját. Sokkal hosszabb versenye az idősebb Schuminak sem volt, öt kör után elfüstölt a Ferrari motorja, így már tényleg csak a technika ördöge veszélyeztette a kettős McLaren-győzelmet.

A mindössze 19 éves Esteban Tuero kiugrott a rajtnál, majd amikor behajtott a boxba, hogy letöltse a kiszabott 10 másodperces stop & go büntetését, átlépte a(z akkor még) 120 km/h-ás sebességhatárt, amiért újabb büntetéssel sújtották. Hamarosan motorprobléma vetett véget megpróbáltatásainak.

A vezető páros mögött Villeneuve-ék kakaskodtak, a kanadai hamar elkoptatta a Goodyear abroncsait, így feltartotta a lágy Bridgestone-okon jó tempóra képes Fisichellát. A 22. körben az olasz boxkiállása vetett véget a harcnak. Hamarosan a két McLaren is megejtette első kiállását, mögöttük a boxkiállások közben Frentzen, Fisichella és Irvine is átugrotta Villeneuve-öt.

A 36. körben aztán olyasmi történt, ami nem sűrűn fordul elő a Formula-1-ben: Häkkinen kihajtott a boxba, de ott nem várta senki, így megállás nélkül továbbhajtott és visszatért a pályára. Ez épp elég volt Coulthardnak, hogy megelőzze és átvegye a vezetést. Ron Dennis egy 2007-es interjúban azzal magyarázta az esetet, hogy valaki feltörte a McLaren rádióhálózatát és behívta a boxba Häkkinent.

Tovább

A legőrültebb F1-es szezon

Több apropója is van, hogy miért most készült el ez a poszt. A 30 éves évforduló miatt mindenképp időszerű lett volna egy ilyen rendkívüli évadot felidézni, de a 2012-es szezon változatossága és izgalmai kapcsán is gyakran emlegettük az 1982-83-as éveket. Nem mellesleg 64 éve e napon született Keke Rosberg.

A fantasztikus évkezdet miatt inkább az 1983-as szezonhoz hasonlíthatjuk az ideit, mindkét évben az első nyolc futamon hét különböző győztest avattak, 2012 abból a szempontból kiemelkedő, hogy már az első hét versenyen megvolt a hét pilóta. Akkor végül a 15 fordulón 8 versenyző és 6 konstruktőr osztozott, akárcsak idén a 20 nagydíjon. 1982 viszont páratlan: 16 versenyen 11 különböző ember foglalhatta el a dobogó legfelső fokát 7 csapat színeit képviselve. Sajnos ez a szezon nem csak a kiemelkedő izgalmak miatt marad emlékezetes, hanem két halálos és egy további nagyon súlyos baleset miatt is, amik nagyban befolyásolták a világbajnokság végkimenetelét is.

keke_1982.jpgKeke Rosberg, Williams FW08 Cosworth, Österreichring

Tovább

Tombol az átigazolási szezon

Formula-1

Ahogy az várható volt, Nico Hülkenberg és Esteban Gutiérrez lesznek a Sauber versenyzői 2013-ban, így a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Továbbra is lesz két fiatal és gyors versenyzőjük és a 21 éves mexikói érkezésével fő szponzorait is megtarthatja a csapat.

Sir Frank Williams is keretet hirdetett: az idei Spanyol Nagydíjat megnyerő Pastor Maldonado (és vele a venezuelai állami olajtársaság) marad az istállónál, Bruno Senna helyét pedig eddigi tesztpilótájuk, a finn Valtteri Bottas veszi át.

Így akkor is két finn lesz a mezőnyben, ha esetleg Heikki Kovalainen nem találna csapatot magának. A 2008-as Magyar Nagydíj győztesével egyelőre nem hosszabbított szerződést a Caterham. A maláj gárda Charles Pic mellé keres pilótát, a következő hetekben Kovalainen és Petrov mellett valószínűleg még minden olyan versenyző neve fel fog merülni, aki a szezon zárultával kikerült idei csapatából.

Közben a sereghajtó HRT a megszűnés szélére került, a súlyos anyagi gondokkal küzdő csapatot eddigi tulajdonosai megpróbálták eladni, de a november 30-i határidővel ez nem sikerült, így az alkalmazottak, köztük az élő szerződéssel rendelkező Pedro de la Rosa is, munkanélkülivé váltak.

A legfrissebb híresztelések szerint közel sem biztos, hogy Grosjean maradhat a Lotusnál. A dobogós helyezéseit számos első körös balesettel kompenzáló svájci-francia helyére a Saubertől kiebrudalt Kamui Kobajasi is eséllyel pályázik.

Tovább

Räikkönen győzött, Vettel nagyot mentett Abu Dhabiban

Az elmúlt hetek viszonylag unalmas futamai után ismét egy eseménydús nagydíjon vagyunk túl, annyi minden történt, hogy még egy nappal később sem igazán tudom hol kezdjek bele a történésekbe. Kimi Räikkönen kiválóan vezetve megérdemelten nyert, Vettel történelemkönyvekbe illő menetelést vitt véghez, de Alonso így is csökkentette hátrányát.

A legegyszerűbb az lesz, ha pilótánként vesszük sorba az eseményeket:

Kimi Räikkönen visszatért a csúcsra. A 2007-es világbajnok egész hétvégén jól teljesített, az elmúlt hetek szürkesége után a Lotus is magára talált legújabb fejlesztései segítségével, így a világbajnoki aspiránsoknak komolyan számolniuk kellett a futam előtt matematikailag még esélyesnek számító finnel. Vettel időmérőről való kizárása után a negyedik helyről startolhatott és már a rajtnál felkapaszkodott a második pozícióba. Az első körben még a hibázó Hamiltont is támadta, később viszont a brit megnyugtató előnyt autózott ki. Mögötte az üldözők inkább egymással voltak elfoglalva, így a saját tempóját autózhatta. Az első Safety Car-os etap után jól kapta el az újrarajtot, Alonsónak esélye sem volt az előzésre, a 19. körben pedig megörökölte az első helyet is. Innentől már nagyon nehéz lett volna elvenni tőle a győzelmet, bár az utolsó körökben Alonso megfuttatta a sikerért, végül támadásra már nem került sor. Ezzel Räikkönen visszatérése és a 2009-es Belga Nagydíj óta első győzelmét aratta, megszerezve a Lotus első diadalát is (ahogy elnézem, a statisztikák ezt a győzelmet nem számolják hozzá a történelmi Lotus istálló 79 győzelméhez és ez így is van rendjén). A bejátszott rádiós beszélgetése és a futam utáni interjúja már csak hab volt a tortán.

Tovább

Klasszikus idény, ez már biztos

Pastor Maldonado győzelmével folytatódik a minden versenyen más futamgyőztes sor, ráadásul a Williams visszatért a csúcsra, így konstruktőrök terén is öt nagydíjon öt különböző győztest láthattunk. Kétségkívül történelmi évet élünk F1-es szempontból, lassan már tényleg csak a flúgos 1982-es szezonhoz hasonlíthatjuk az ideit.

A történet, aminek a csattanója az első venezuelai formula-1-es győzelem lett, múlt héten a mugelloi évközi teszten kezdődött. A teszteredményekből sok mindenre nem nagyon lehet következtetni, inkább csak jelzésértékűek az időeredmények a külső szemlélők számára. Az eredményt a spanyolországi versenyhétvégén szűrhettük le, a szabadedzések alapján a már Bahreinben is jól szereplő Red Bull és Lotus mellett a Ferrari bizakodhatott az időmérő előtt. Szombat délután aztán robbant a grove-i bomba, Maldonado a hétvége akkor legjobbnak számító idejével megnyerte az időmérő második szakaszát. A Q3-ban hasonlóan jól szerepelt, de Lewis Hamilton űridővel megnyerte a kvalifikációt. Az angol McLarenjében azonban nem maradt elég üzemanyag a mintavétel megfelelő elvégzéséhez, így meglehetősen súlyos büntetésben részesült: a rajtrács végére sorolták. Ezzel egy potenciális esélyessel kevesebb nehezítette a venezuelai dolgát, de még mindig ott volt mögötte Alonso és a két Lotus is.

Tovább

Rosberg révén 57 év után újra Mercedes győzelem a Formula-1-ben

Nico Rosberg Sanghajban megszerezte saját és a Mercedes visszatérése óta első Formula-1-es győzelmét. A német kényelmesen, senkitől sem zavartatva aratott rajt-cél győzelmet, megkérdőjelezhetetlen volt a fölénye.

Végre ízelítőt kaphattunk a Mercedes szezon eleji teszteken mutatott kiváló tempójából, a kínai pálya nagyon feküdt nekik és a három hét szünetet is szemmel láthatóan jól hasznosították. Sikerült megoldást találni a versenyeken eddig tapasztalt túlzott gumikopásra, az időmérős tempójukkal eddig sem volt gond, így a pole pozíció megszerzése nem volt akkora meglepetés. A versenyen talán még ők sem számítottak ilyen jó teljesítményre, így akármennyire is sima volt a futam Rosberg számára, mégiscsak megdöbbentő, hogy három hét alatt mekkorát fordult a világ velük. Michael Schumacher az első boxkiállása után egy rosszul rögzített kerék miatt kiesett, így nem láthattuk mire lett volna képes a másik ezüstnyíllal.

Tovább

Alonso és Pérez hihetetlen csatája a győzelemért

Az esélytelen Alonso és a semmiből feltörő Pérez nagyszerű versenyét hozta az esős Maláj Nagydíj, Button, Vettel és a Mercedesek betliztek. A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj izgalmak és események terén feladta a leckét, de a malajziai futam még magasabbra emelte a lécet. A versenyt 9 kör után meg kellett szakítani a heves esőzés miatt, majd' egy órát vártak a versenyzők az újraindításra. Az eső a verseny nagy részében esett és ez alapvetően befolyásolta a futam végkimenetelét.

Tovább

Kiváló nyitány Button győzelmével

Nagyszerű futammal vette kezdetét a 2012-es formula-1-es idény, volt itt minden: előzések, műszaki hibák, meglepetések és csalódások, dráma az utolsó körben... Magát a versenyt nem kívánom részletesen ismertetni, azt máshol mások már színvonalasabban megtették, inkább csak pár gondolatot osztanék meg a versenyzőkről és a csapatokról.

McLaren

A wokingiak egyértelműen a mezőny élén kezdték az évet, az időmérőt uralták és a versenytempójukkal sem volt gond. Jenson Button az első kanyartól kezdve oktatta a mezőnyt, gyakorlatilag senki nem jelentett komoly veszélyt rá, ha volt hiányérzetünk a verseny után, az legfeljebb azért lehetett, mert a győzelemért nem folyt komoly harc. Lewis Hamiltonnak már rázósabb volt a versenye, nem elég, hogy a csapattárs lerajtolta, végül még Vettel is elé került, így érthető, hogy nem volt őszinte a mosolya a dobogón. Az autó nem csak szép, de gyors is, a McLaren az év eleji teszteknek megfelelően az év egyik favoritja lehet.

Tovább
süti beállítások módosítása