Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


IMSA GTO '85-'88

2014. október 05. - eszgbr

Az IMSA GT széria az Egyesült Államok legjelentősebb GT és sportautó bajnoksága volt a hetvenes évek közepétől fogva, a GTO pedig a csúcskategóriájának számított. Ám előbb a GTX, majd a nyolcvanas évek elején a helyébe lépő GTP géposztály átvette a vezető szerepet. A GTO továbbra is megmaradt a legnagyobb szériaalapú kategóriának, de veszített népszerűségéből. Az összkép akkor kezdett változni, amikor a konstruktőrök egyre inkább elrugaszkodtak az alapot adó modellektől és csővázas versenygépeket kezdtek építeni, amelyek már csak nyomokban emlékeztettek a névadó utcai autókra.

1988.jpg
Mai szemmel nézve ezek az autók jobban hasonlítanak a NASCAR gépekre, mint a mai GT-kre, de akkoriban Amerikában a mostanitól eléggé eltérő szemléletben tervezték a GT-ket, például jó ideig nem engedték különálló hátsószárnyak felszerelését az autókra. A donormodell legtöbb esetben egy olcsó, orrmotoros kupé volt, szemben a mai méregdrága sportkocsikkal. Európában nem terjedtek el a hasonló autók, sőt a nyolcvanas évek második felére szinte teljesen elsorvadt a GT versenyzés, a kategória csak a kilencvenes években, a C-csoport megszűnésével kapott új erőre.

Tovább

Az 50 kedvenc Le Mans-i autóm: 21-30

A hétvégére készülve, a neves Autosport magazin hasonló listája alapján én is összeállítottam a Le Mans-i 24 órás versenyen valaha rajthoz állt autók közül az 50 kedvencemet tartalmazó listát, amit a szombati rajtig hátralévő öt napon tízesével közlök. A lista elkészítése során egyetlen kritériumot vettem figyelembe: az autónak legalább egyszer rajthoz kellett állnia Le Mans-ban, de sem a helyezések, sem az innovatív megoldások nem befolyásolták az egyes típusok helyezését.

30. Chevrolet Corvette C6.R

2006-Chevrolet-Corvette-at-Le-Mans-24-Hours.jpg
A Corvette-ek az elmúlt években sorra aratták a kategóriagyőzelmeket Le Mans-ban, előbb a GT1, majd a GT2/GTE géposztályban, a gyári csapat színeiben vélhetően az idei verseny lesz a C6 hattyúdala. Ami miatt felkerült a listára, az az a pár éves időszak, amikor a GT-k összetettben is csaknem dobogóra állhattak. A Bentley kivonulása után az Audiknak egy komoly ellenfele maradt a prototípusok között: a Pescarolo, így a nagy teljesítményű GT1-es autók mint a Ferrari 550 Maranello, az Aston Martin DBR9 és a Corvette sorra érték el a top10-es helyezéseket. A csúcs a 2006-os verseny volt, amikor a Gavin-Beretta-Magnussen legénységű Corvette összetettben 4. lett, mindössze 12 körrel elmaradva a harmadik helyezett Audi R10 mögött.

Tovább
süti beállítások módosítása