A nyolcvanas évek elejének Formula-1-ére valahogy nem vetül elég figyelem a későbbi turbókorszak mellett, pedig a versenyek és a bajnokságok legalább olyan izgalmasak, sőt kiegyenlítettebbek voltak ezekben az években. Az 1981-es idény az egyik legjobb volt ebből a szempontból, de nem volt hiány politikai csatározásokból és hajmeresztő balesetekből sem.

Az 1981-es Holland Nagydíj rajtja. #1 Alan Jones, #5 Nelson Piquet, #2 Carlos Reutemann, Jones mögött a kék Ligier-ben Jacques Laffite (fotó: twitter.com/legendarysf1)

Technikai szempontból a legmeghatározóbb faktor a szívóhatás alkalmazása volt, mint 1978 óta minden évben. Az autók két év alatt sokat gyorsultak, ahogy a tervezők egyre jobban kiismerték a Venturi-csatornákban rejlő lehetőségeket, de az autók alatt előidézett alacsony nyomású levegőt nehéz volt kontrollálni a menet közben változó hasmagasság miatt. Az oldaldobozok aljára szerelt mozgó szoknyák hivatottak az alacsony nyomású levegőt az autó alatt tartani, de ha ezek megsérültek vagy leváltak, a levegő és vele az extra leszorítóerő is elszökött az autó alól, ami roppant veszélyes volt a kanyarokban.

1981-től a szabályalkotók megpróbálták lelassítani az autókat és a mozgó szoknyák helyett fix elemeket, továbbá minimum 6 cm-es állandó hasmagasságot írtak elő. A csapatok persze azonnal elkezdtek azon dolgozni, hogyan lehetne megkerülni a korlátozásokat, elsősorban a hasmagasságot próbálták csökkenteni. A Lotus és a Williams kezdeti lépéseket tett az aktív felfüggesztés irányába, de ez a technológia ekkor még nem volt versenyzésre érett. A Brabhamnél Gordon Murray egy hidropneumatikus felfüggesztést dolgozott ki, ami a boxutcában a mérések elvégzése közben tartotta az előírt hasmagasságot, a pályán viszont a leszorítóerő hatására a levegő összepréselődött a rendszerben, közelebb engedve az autó alját a pálya felületéhez, még több leszorítóerőt generálva ezzel. Amikor a többi csapat látta, hogy a Brabham megoldása működik, gyorsan másolni kezdték, de senki nem tudott olyan kifinomult megoldást kidolgozni, mint Murray.

A Forma-1 1989 és 1994 közötti időszaka döntően befolyásolta a mai nézők sportról alkotott képét, még akkor is, ha jó részük nem látta ezen évek versenyeit. Az a kép, ami a nézőkben él az ideális F1-es autóról, versenyzőről és futamról, javarészt ezekben az években alakult ki és sokan a turbókorszakkal együtt úgy tekintenek ezekre az évekre, mint a sport aranykorára.

Az 1990-es Francia Nagydíj rajtja (fotó: formula1.com)

A 3,5 literes szívómotorokat 1987-től engedélyezte a szabályzat, az 1,5 literes turbófeltöltéses motorok alternatívájaként. A turbómotor 1977-ben jelent meg az F1-ben, a Renault révén, és a nyolcvanas évek elejétől fokozatosan vette át a teret a jól bevált 3 literes szívómotoroktól. Az 1986-os idényre a FISA egyenesen be is tiltotta a szívómotorokat, a turbók pedig ekkor érték el a csúcsteljesítményüket, a BMW kvalifikációs motorja 1300 lóerőnél is többet tudott. A teljesítményhajszolás elképesztő méreteket öltött, és Elio de Angelis halála után (még ha a tragédia oka nem is volt köthető a motorhoz) a turbónyomás korlátozása mellett döntött a szabályalkotó testület. Mindemellett 1987-től újra engedélyezett volt a nem feltöltéses erőforrások használata, maximum 3,5 literes hengerűrtartalommal. Kezdetben csak az elmúlt két évtizedben jó szolgálatot tevő 3 literes Cosworth DFV megnövelt változata, a DFZ állt rendelkezésre, de 1988-ban már a Judd V8-asa is elérhető volt. Ebben az évben már csak a 18 istálló harmada használt turbómotorokat, de mégis minden futamot feltöltéses motorral nyertek. Emlékezetes módon a McLaren-Hondák egy kivétellel minden nagydíjat behúztak, egyetlen győzelem jutott csak a Ferrarinak.

1989-től viszont tiltottá vált a turbó, így a vezető motorgyártók is kénytelenek voltak szívómotorokat fejleszteni. A Ford HB sorozata, a Honda és a Ferrari új motorja mellett olyan egzotikumok is megjelentek a mezőnyben, mint a Lamborghini és a Yamaha, a legfontosabb fejlemény viszont a Renault visszatérése volt. A franciák 1986-ban vonultak ki a sportból, de új V10-esük a következő évek etalonjává vált és végre meghozta azt a sikert, amire a turbómotorok nem voltak képesek. A nagy térfogatú, sokhengeres, egyre magasabb fordulatszámra képes szívómotorok jellegzetes visítása mélyen beivódott a nézők millióiba és ma is sokan preferálják a fojtott turbómotorok zümmögésével szemben.

A Formula-1 1994-es idényéről mindenkinek óhatatlanul is Ayrton Senna és Roland Ratzenberger halála vagy az adelaide-i Schumacher-Hill ütközés jut eszébe. De ha mindez nem lett volna elég, számos olyan dolog történt még ebben az évben, amely nem épp pozitívan befolyásolta a sportról kialakult képet, így 1994 joggal nevezhető az F1 legzaklatottabb és legellentmondásosabb esztendejének.

Senna vezeti a mezőnyt a Brazil Nagydíj első körében. Mögötte Alesi Ferrarival és Schumacher Benettonnal

Jelentős változások történtek a Forma-1-ben az 1994-es szezon kezdete előtt. 1993 októberében Max Mosley került a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) élére. Mosley 1991-ben vette át a Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) vezetését a francia Jean-Marie Balestrétől, aki egyben az FIA és a francia autósport szövetség elnöke is volt. Hivatalosan a poszthalmozással járó terhelés alól akarta felszabadítani Mosley a FISA irányításának átvételével, a valós indok viszont inkább az lehetett, hogy erősen élt a gyanú, miszerint az 1989-es Japán Nagydíj után Balestre latba vetette befolyását, hogy Sennát zárják ki a versenyből, ezzel hozzásegítve honfitársát, Prostot a világbajnoki címhez. Két évvel később már a francia FIA elnöki pozícióját fenyegette Mosley, végül a biztos vereségtől menekülvén megegyezett a kihívójával, hogy lemond, cserébe az FIA szenátus elnöki pozícióért. Mosley-t elnökké választották, a FISA-t pedig beolvasztották az FIA-ba, így ez lett a Forma-1 fő felügyelő szerve.

Mansell és Piquet a '86-os Mexikói Nagydíj rajtjánál. Ez a sallangmentes agresszivitás, amit a két Williams FW11 sugároz, már soha nem tér vissza az autósportba. Hihetetlen kiállásuk volt ezeknek az autóknak, a sárga-kék-fehér színösszeállítás is bitang jó

A hetvenes évek végén Colin Chapman Lotusa alapvetően formálta át a Formula-1-et. Mario Andretti fölényes győzelme a szívóhatásos Lotus 79-cel nyilvánvalóvá tette, hogy az új aerodinamikai megoldás nélkül nem lehet felszínen maradni a sportban, így 1979-ben már minden istálló lázasan dolgozott a saját "szárnyas autóján". A feladatot az eddig nem sok vizet zavaró Williams oldotta meg a legjobban és az FW07 a következő évek legmeghatározóbb típusa lett. A bajnokság mégsem vált egyoldalúvá, a zseniális Gordon Murray Brabham BT49-ese minden tekintetben méltó ellenfele tudott lenni a Williamsnek.

Nelson Piquet (#5 Brabham BT49C) üldözi Alan Jonest (#1 Williams FW07C) az 1981-es Német Nagydíjon

A szívóhatásról és a Lotus utolsó bajnoki címét hozó 1978-as évről korábban már írtam itt.

Frank Williams hosszú utat járt be, mire világbajnok Forma-1-es istállót épített fel. Első csapatát Frank Williams Racing Cars néven alapította 1966-ban, amely az évek során számos formában létezve és számos típust használva próbált fennmaradni a száguldó cirkusz forgatagában (a kulcsszavak: De Tomaso, Iso-Marlboro és Wolf Racing). Miután Walter Wolf átvette az irányítást közös alakulatuk fölött, Williams úgy döntött ideje továbbállni és megalapítani önálló csapatát. Így jött létre 1977 februárjában a Williams Grand Prix Engineering, amely Williams F1 néven a mai napig a világbajnokság meghatározó tagja. Williams magával vitte Patrick Headet, a fiatal mérnököt, aki nemcsak társalapítója, de főtervezője is lett a csapatnak. Főszponzornak sikerült megnyerni a Fly Saudia légitársaságot, így már az évek óta áhított stabil anyagi háttér is rendelkezésre állt.

Az 1986-os Formula-1-es szezon sok szempontból emlékezetes. A turbómotorok ekkor érték el csúcsteljesítményüket, amelyet azóta sem tudtak megközelíteni a királykategóriában. Ez volt az egyetlen év, amikor a korszak négy legjobb pilótája, Ayrton Senna, Alain Prost, Nelson Piquet és Nigel Mansell egyaránt reális eséllyel küzdött a világbajnoki címért. Rekordidő alatt elkészült a Hungaroring és megrendezték az első Magyar Nagydíjat, ami hatalmas sikernek bizonyult. A bajnoki cím sorsa csak az utolsó versenyen, drámai körülmények között dőlt el. De a tragédia sem kerülte el a száguldó cirkuszt, négy év után újabb halálos baleset emlékeztetett mindenkit, hogy ez még mindig egy nagyon veszélyes sport.

A Négyek Bandája, ahogy akkoriban nevezték őket. A kép születésekor még Senna, Prost, Mansell és Piquet is reménykedhetett, hogy ő nyeri a világbajnokságot

Az idény rögtön egy komoly veszteséggel indult: Niki Lauda, a sportág egyik legnagyobb alakja másodszor és ezúttal véglegesen visszavonult. Hasonló horderejű volt a Renault és az Alfa Romeo kivonulása, motorszállítóként ugyan mindkét márka továbbra is részt vett a világbajnokságon, de klasszikus gyári csapata innentől már csak a Ferrarinak volt. Ugyanakkor a BMW-nek, Hondának, Renault-nak, Porschének is megvolt a kiemelt csapata, amely a gyakorlatban gyári alakulatként funkcionált.

Új sorozat indul a blogon, mely az autósport leghíresebb és legjellegzetesebb versenyfestéseit mutatja be. Felmerül a kérdés, miért nem Híres versenyszponzorok a cím, hiszen a Ferrari vöröse vagy a Mercedes ezüstje is legendás versenyfestés, mégsem ezekre koncentrálok majd, hanem olyan cégekre, melyek aktívan rész vettek a motorsportok támogatásában. Az igazság a kettő metszetében található: olyan szponzorokat mutatok be, amelyek az egész autó külsejét meghatározták, egységes és jellegzetes festésbe borítva a versenygépeket. Mivel világszerte rengeteg sorozatban felbukkanhat támogatóként egy-egy vállalat, megszámlálhatatlan csapatot támogatva, itt a gyári és nevesebb privát alakulatok bemutatására törekszek majd. A sorozat első részében a brit Rothmans dohánycég által szponzorált csapatokat mutatom be.

Amennyire káros a dohányzás az emberi egészségre, annyira áldásos volt évtizedekig a dohánygyártók támogató tevékenysége a motorsportokra. A hatvanas évek végétől kezdve egyre több cigarettagyártó látta meg a lehetőséget az autóversenyzésben, mely a legveszélyesebb és legférfiasabb sportok közé tartozott, így nem csak a férfiak, de a nők figyelmét is vonzotta. Ideális terep volt a hirdetéseik elhelyezésére és mi képviselhetné jobban egy márka kiválóságát, mint egy győztes versenyautó? A Rothmans sem akart kimaradni a jóból, de először a versenypályáktól távol, a rali gyorsaságikon bukkantak fel a jellegzetes kék-arany-piros festést viselő autók.

Formula-1

A mai napon a Williams ismertette 2014-es pilótafelállását, mely szerint Pastor Maldonadot Felipe Massa váltja, míg az idén első szezonját teljesítő Valtteri Bottas továbbra is a csapat kötelékében marad. A brazil szerződésének részletei egyelőre nem kerültek nyilvánosságra, de minden bizonnyal több évre írt alá a grove-i istállóhoz. Massa nyolcadik éve versenyez a Ferrarinál, plusz 2003-ban már tesztpilótaként szolgálta a maranelloiakat, akikkel 11 győzelmet aratott az F1-ben.

Maldonado jó eséllyel pályázik a Lotus egyik ülésére, a korábbi híresztelések szerint Nico Hülkenberggel kell megküzdenie a második autóért, Romain Grosjean - bár hivatalosan még nem erősítették meg - marad a csapatnál.

A Williams bejelentése után már csak 7 szabad hely van a jövő évi rajtrácson. A Caterhamnél Pic helye biztosnak tűnik, mellette van egy szabad hely, a Force Indiával egyelőre még senki sem szerződött le 2014-re, a Lotusnál van egy hely, ahogy fentebb említettem, a Marussia és a Sauber szintén egy-egy szerződtetett versenyzővel rendelkezik (Bianchi illetve Szirotkin), az utolsó hely pedig a McLarennél van, ahol egyelőre még nem döntötték el, hogy megtartják-e Sergio Pérezt.

A Williams-szel egy napon a McLaren is tisztázta kikkel képzeli el a közeljövőt: Jenson Button csapattársa a Formula-Renault 3.5 szériát idén megnyerő Kevin Magnussen lesz. A 21 éves dán a McLaren Young Driver Programme-ban nevelkedett, ahogy annak idején Lewis Hamilton is, így nem olyan meglepő, hogy rá esett Martin Whitmarshék választása. Érdekesség, hogy Kevin édesapja, Jan Magnussen is a McLarennél kezdte Formula-1-es pályafutását 1995-ben, de ő csak egy futamon vezethette a már akkor is Mercedes motorral hajtott McLarent.

WRC

A rali-vb mezőnye is mocorog már, a bajnokságban jelenleg második helyen álló Thierry Neuville egy év után elhagyja a Fordot és a visszatérő Hyundai csapatában versenyez 2014-ben. A koreaiak két másik autó indítását is tervezik és a gyári támogatás csábító lehet sok versenyzőnek, főleg azok után, hogy a Ford idén elveszítette a gyári támogatását, illetve a Citroen kénytelen megosztani forrásait két vb-programja között, hiszen jövőre már a WTCC-ben is rajthoz állnak.

A franciák két autó indítását tervezik 2014-ben, illetve bizonyos versenyeken még egyet Khalid Al Qassimi számára. Felmerült, hogy az egyik DS3 WRC-t a WRC-2 bajnokságot megnyerő Robert Kubica vezetheti majd, de a lengyel neve szóba jöhet a túraautó programmal kapcsolatban is.

A Volkswagennél feltehetően marad az igen ütős idei felállás, az újdonsült világbajnok Ogier-vel, a második helyre még esélyes Latvalával és a fiatal Mikkelsennel.

A szezon hagyományosan Ausztráliában kezdődött, az idénynyitó versenyt március 8-án tartották a melbourne-i Albert Parkban.

A McLaren fölénye elég hamar nyilvánvalóvá vált, az időmérőn csak Coulthard tudta tartani a lépést Häkkinennel, 4 századmásodpercet kapott a finntől, a harmadik Schumacher viszont már bő 7 tizedet, őket a két Williams és a meglepetésre közéjük ékelődött Herbert követte.

Michael Schumacher világosan látta, hogy vasárnap sem lesz reális esélye megfogni a McLareneket, erre utalt a nyilatkozata, hogy már a harmadik hellyel is boldog lenne. A futamot nem csak mai szemmel nézve kísérte sok műszaki gond, Pedro Diniz autója például már a rajt előtt kigyulladt.

A rajtnál jól jött el a két McLaren, Coulthard visszaverte a támadó Schumachert és azonnal elkezdték leszakítani üldözőiket. Közben hátul is zajlott az élet, a második körben Magnussen egy túlságosan optimista előzési kísérlet közben kilökte Ralf Schumachert, mindketten a sóderágyban ragadtak, sőt a mögöttük érkező Takagi is kipördült és telibe trafálta a német autóját. Sokkal hosszabb versenye az idősebb Schuminak sem volt, öt kör után elfüstölt a Ferrari motorja, így már tényleg csak a technika ördöge veszélyeztette a kettős McLaren-győzelmet.

A mindössze 19 éves Esteban Tuero kiugrott a rajtnál, majd amikor behajtott a boxba, hogy letöltse a kiszabott 10 másodperces stop & go büntetését, átlépte a(z akkor még) 120 km/h-ás sebességhatárt, amiért újabb büntetéssel sújtották. Hamarosan motorprobléma vetett véget megpróbáltatásainak.

A vezető páros mögött Villeneuve-ék kakaskodtak, a kanadai hamar elkoptatta a Goodyear abroncsait, így feltartotta a lágy Bridgestone-okon jó tempóra képes Fisichellát. A 22. körben az olasz boxkiállása vetett véget a harcnak. Hamarosan a két McLaren is megejtette első kiállását, mögöttük a boxkiállások közben Frentzen, Fisichella és Irvine is átugrotta Villeneuve-öt.

A 36. körben aztán olyasmi történt, ami nem sűrűn fordul elő a Formula-1-ben: Häkkinen kihajtott a boxba, de ott nem várta senki, így megállás nélkül továbbhajtott és visszatért a pályára. Ez épp elég volt Coulthardnak, hogy megelőzze és átvegye a vezetést. Ron Dennis egy 2007-es interjúban azzal magyarázta az esetet, hogy valaki feltörte a McLaren rádióhálózatát és behívta a boxba Häkkinent.

Több apropója is van, hogy miért most készült el ez a poszt. A 30 éves évforduló miatt mindenképp időszerű lett volna egy ilyen rendkívüli évadot felidézni, de a 2012-es szezon változatossága és izgalmai kapcsán is gyakran emlegettük az 1982-83-as éveket. Nem mellesleg 64 éve e napon született Keke Rosberg.

A fantasztikus évkezdet miatt inkább az 1983-as szezonhoz hasonlíthatjuk az ideit, mindkét évben az első nyolc futamon hét különböző győztest avattak, 2012 abból a szempontból kiemelkedő, hogy már az első hét versenyen megvolt a hét pilóta. Akkor végül a 15 fordulón 8 versenyző és 6 konstruktőr osztozott, akárcsak idén a 20 nagydíjon. 1982 viszont páratlan: 16 versenyen 11 különböző ember foglalhatta el a dobogó legfelső fokát 7 csapat színeit képviselve. Sajnos ez a szezon nem csak a kiemelkedő izgalmak miatt marad emlékezetes, hanem két halálos és egy további nagyon súlyos baleset miatt is, amik nagyban befolyásolták a világbajnokság végkimenetelét is.

Keke Rosberg, Williams FW08 Cosworth, Österreichring