Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.

Le Mans a GT1 korszakban '94-'95

2026. október 31. - eszgbr

A következő háromrészes sorozatban Le Mans és az európai sportkocsi versenyzés egy kaotikus és vad, de rendkívül izgalmas korszakát idézem fel, azt a pár évet a kilencvenes évekből, amikor az eredeti GT1 kategória uralta a versenypályákat.

A McLaren F1 GTR új korszakot nyitott Le Mans történetében (még ha nem is hosszan tartót), amikor a legjobb GT versenyautók az összetett győzelemért versenyezhettek (fotó: mclaren.com)

1992-re a tíz rendkívül sikeres évet maga mögött tudó C-csoportos sportkocsiversenyzés teljesen kifulladt, az idény végén pedig az 1953 óta futó világbajnoki sorozat is megszűnt. 1993-ban a csapatok elindulhattak Le Mans-ban a meglévő autóikkal és a Peugeot fölényes hármas győzelmet aratott úgy, hogy a 3,5 literes szívómotoros kategóriában egyedül a Toyota állt még rajthoz. A japánok a legjobb turbómotoros indulóként kategóriagyőzelemmel vigasztalódhattak. A Toyota 1990 óta használta a turbómotoros C-V sorozatot, amely a párhuzamosan fejlesztett TS010-et túlélve még 1994-ben is rajthoz állhatott Le Mans-ban, míg híresebb rokonának az 1993-as verseny volt az utolsó fellépése.

A C-csoport megszűnésével komoly gondot jelentett, hogy nem sok gyártó látott fantáziát a hosszútávú versenyzésben és bajnokság híján egyelőre ódzkodtak attól, hogy csak a Le Mans-i 24 órás kedvéért új autót fejlesszenek. A problémát tetézte, hogy ezzel egyidőben az amerikai IMSA GT bajnokság csúcskategóriáját jelentő GTP osztály is kimúlt az égbe szökő költségek és ezzel együtt csökkenő gyártói érdeklődés miatt.

Az egyik kiutat az olcsóbb, nyitott karosszériás sportkocsik feltűnése jelentette, amelyek sokszor a régebbi zárt kabinos C-csoportos vagy GTP típusok átépítéséből születtek. A Porsche régi ügyfele, a Kremer a 962C-ből készítette el a K8-ast, a korábban a Jaguar versenyprogramját futtató Tom Walkinshaw Racing (TWR) az 1991-ben világbajnokságot nyerő XJR-14-ből építette meg 1995-re a Porsche-motoros WSC-95-öt, de a Courage, a Kudzu és a Spice is "ledobta a tetőt" a régebbi típusairól. Ezeket a nyitott prototípusokat gyakran nevezik összefoglalóan World Sports Car (WSC) kategóriának, de a géposztály elnevezése a gyakorlatban bajnokságonként változott. A két legkiemelkedőbb típust azonban teljesen újonnan tervezték: a Dallaránál készülő V12-es Ferrari 333 SP és a többféle motorral elérhető Riley & Scott Mk III lett a korszak két emblematikus autója.

Tovább
1 komment
porsche le mans toyota 1990s gordon murray gt1 venturi mclaren f1 ferrari f40 yannick dalmas bpr global gt courage c34 larbre competition porsche 911 gt2

F1 GTR vs 911 GT1

A legendás csata, amely a GT1-es korszak emblematikus jelenetsorává vált. Steve Soper a fantasztikus hangú, BMW V12-es szívómotorral hajtott McLaren F1 GTR-rel Yannick Dalmas tűzokádó turbómotoros Porsche 911 GT1-ese ellen az 1996-os Le Mans-i 24 óráson. Ez a két autó a korszak két legfontosabb típusának bizonyult.

A McLaren egy évvel korábban naggyá tette a GT1-es kategóriát, amikor megnyerte Le Mans-t, bizonyítva, hogy egy utcai sportkocsiból épített versenyautó is győzhet még a legnagyobb hosszútávú versenyen. A Porsche azonban a feje tetejére állította a kategóriát a 911 GT1-gyel és őrült fegyverkezési versenyt indított el, amely rövid úton a géposztály vesztét okozta.

König Ludwig

konig_ludwig.jpg

Csaknem egy év kihagyás után visszatér a blog. Az elmúlt tizenegy hónapban eléggé elhanyagoltam az írást, vagy kétszer még az is felmerült bennem, hogy abba is hagyom, de még mindig vannak olyan témáim amiket szeretnék feldolgozni és a kitartó Olvasók is megérdemlik, hogy ne hagyjam őket cserben. Az az igazság, az utóbbi időben némileg átalakultak a mindennapjaim, a szabadidőmet pedig inkább olvasásra fordítottam, mint írásra.

Na de, itt vagyok újra és két olyan posztsorozattal érkezek az őszre-télre, ami iránt azt hiszem, elég nagy lesz az érdeklődés. A képen látható Klaus Ludwig, aki szinte minden fontos túra- és sportautó versenyt illetve bajnokságot megnyert, ahol elindult pályafutása során, ezzel pedig kiérdemelte a "König" nevet, elég fontos szerepet játszik majd mindkét témában. Természetesen folytatni akarom a különleges, csak egyszer használt F1-es autókról szóló sorozatot is, így az együléses versenyautók rajongói sem maradnak olvasmány nélkül a hosszú téli estéken.

Addig is itt egy lista König Ludwig fontosabb eredményeiről, ha valaki találgatni szeretne, miről szól majd a két nagyobb volumenű téma:

2x DRM-bajnok (1979, 1981)
3x DTM-bajnok (1988, 1992, 1994)
FIA GT-bajnok (1998)
3x Le Mans-i 24 órás győztes (1979, 1984, 1985)
3x Nürburgringi 24 órás győztes (1982, 1987, 1999)
Sebringi 12 órás győztes (1988)

Movember: 10 legendás bajusz az autósportból

November a férfiakat érintő betegségek megelőzésére és kezelésére irányuló törekvések hónapja, különös tekintettel a csak a férfiakat érintő prosztata- és hererákra. Ma már mindkét típus a legjobb arányban gyógyítható rákbetegségek közé tartozik, feltéve, hogy időben megtörténik az észlelése és kezelése, ezért különösen fontos, hogy az ember ne ódzkodjon a rendszeres szűrővizsgálatoktól és ne habozzon orvoshoz fordulni, ha valamelyik betegség jeleit észleli magán.

keke_nigel_williams85.jpgKeke Rosberg és Nigel Mansell, a Williams-Honda istálló két versenyzője 1985-ben

Az Ausztráliából indult Movember mozgalom neve az angol moustache (bajusz) és a november szavak összevonásából született, résztvevői pedig e hónapban bajusz növesztésével igyekeznek felhívni a figyelmet az inkább a férfiakra jellemző különböző (akár mentális) betegségek megelőzésére, a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára.

Ennek apropóján összegyűjtöttem tíz egykori autóversenyzőt, akik sebességük mellett legendás bajuszukkal is kitűntek a mezőnyből, arcszőrzetüket pedig igyekeztem aszerint értékelni, mennyire feleltek meg az adott korszaknak:

Tovább

Egy polccal magasabban: 1:64 méretarányú raliautók

Közel egy év telt azóta, hogy utoljára írtam a növekvő ralikollekciómról és azóta elég nagy változások történtek. A legjelentősebb, hogy egy szinttel feljebb léptem és elkezdtem az igazi prémium gyártók darabjait gyűjteni, amiket már minden mellékes megjegyzés nélkül, nyugodtan lehet modellautóknak nevezni. Most az elmúlt egy évben összeszedett kis gyűjteményt mutatom be.

20251004_114222.jpg

Azt hiszem a modellautó gyűjtésben a legfontosabb pillanat az első darab beszerzése után az első igazi modellautó megvétele. Gyakorlatilag az első pillanattól kezdve szemeztem a valódi 1:64-es méretarányú modelleket kínáló távol-keleti gyártók kínálatával, de annyi izgalmas versenyautót kínálnak, hogy az embernek igazán meg kell gondolnia, mit is szeretne gyűjteni. Szerencsére az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a kisméretű modellek piaca, az 1:64-es méretarány pedig mostanra egyértelműen a legnépszerűbb lett. Ez egyrészt magyarázható a helygazdaságos mérettel és az árral is: ez jelenleg a legolcsóbb méretkategória, a még kisebb 1:87-es méret, ami jól passzol a H0 vasút terepasztalokhoz, általánosságban jóval drágább mint az 1:64. A valódi 1:64 valamivel kisebb mint a Hot Wheels, Matchbox, Majorette vagy Norev által forgalmazott, kb. 1:55-ös méretű autók, persze mindegyik gyártónak vannak ténylegesen 1:64-es méretű darabjai, de nem ez az általános. És ebben rejlik a pontos méretarány szépsége, itt az egyes típusok méretei valóban úgy aránylanak egymáshoz, mint a valóságban, egy VW Polo soha nem lesz akkora mint egy Passat.

De, hogy a lényegre térjek, választásom a raliautókra, azon belül is a kilencvenes években népszerű A-csoportos típusokra esett. Persze van pár régebbi és modernebb típus is a gyűjteményemben, de a gerincét a kilencvenes évek legendás gépei adják. Lássuk akkor őket sorban:

Tovább

A Kit Car korszak: Francia aszfaltrakéták

A kit carok legprominensebb versenysorozata az FIA világkupa volt, amellyel az első két részben foglalkoztam, a legemlékezetesebb versenyautók és teljesítmények azonban nem ott, hanem Franciaországban születtek. Mindhárom nagy francia gyártónak komoly hagyományai vannak a sportban, ugyanakkor ez az időszak volt az egyetlen, amikor mindhárom kiemelt figyelmet fordított a ralira. Ezúttal a francia kit carokról lesz szó.

spanishtarmac1998.jpgKit carok a spanyol aszfaltos bajnokság egyik állomásán, 1998-ban. Jobbról balra: Citroën Xsara Kit Car, két Peugeot 306 Maxi, Renault Mégane Maxi, Citroën Saxo Kit Car és Peugeot 106 Maxi

A kilencvenes években Franciaország (és Spanyolország) különleges volt abból a szempontból, hogy az elsőszámú nemzeti ralisorozat minden versenyét aszfalton rendezték. Ez a környezet nem csak amiatt volt érdekes és izgalmas, mert kiváló aszfaltspecialista versenyzőket nevelt ki, de azért is, mert a helyi gyártók nem kényszerültek kompromisszumra, nem kellett a murvás versenyekkel foglalkozniuk és autóikat az aszfalthoz optimalizálhatták. Az évtized közepétől ezek a körülmények és a kit car kategória egyre növekvő népszerűsége kiemelkedő képességű raliautók fejlesztését eredményezték.

Tovább

A Kit Car korszak: A 2 literes világkupa '96-'99

Az FIA 2 literes világkupájában az első három év után átvették a teret az új kit carok. A francia gyártók autói körül igazi kultusz alakult ki, ami mai napig él, ugyanakkor a kupasorozatot egy spanyol csapat uralta az évtized közepétől.

gomez_marti_seatibizakitcar2_safari98.jpgOriol Gómez és Marc Martí a Seat Ibiza Kit Carral az 1998-as Szafari-ralin. A Seat 1997-ben váltott sárgára a korábban használt libazöld alapszínről

Amíg 1993 és 1995 között az A-csoport hagyományos kétkerék-hajtású típusai dominálták a világkupát, addig 1996-tól már az új kit carok harcoltak a győzelmekért. A nagyobb tervezési szabadságot adó kit car szabályok vonzották a gyártókat, 1995-ben a Skoda, a Renault és a Peugeot mutatta be új autóját, 1996-ban pedig a Seat is csatlakozott az Ibiza Kit Carral és a kis spanyol ferdehátú igazi sikertípusnak bizonyult a következő években.

Tovább

A Kit Car korszak: A 2 literes világkupa '93-'95

Az FIA 1993-ban új rali világkupa-sorozatot írt ki a legfeljebb kétliteres motorral szerelt, kétkerék-hajtású autók számára, amely hamar népszerűvé vált azon gyártók között, amelyek nem akartak jóval drágább, turbómotoros, négykerék-hajtású autókat indítani a világbajnokságon. A világkupa sikere megágyazott az 1995-ben bevezetett Kit Car kategóriának, amely a kilencvenes évek második felében Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendett és számos izgalmas versenyautót adott a ralisportnak.

loix_malais_opelastragsi_sanremo94.jpgFreddy Loix / André Malais, Opel Astra GSi 16V, Rallye Sanremo, 1994

A rali-világbajnokságon 1987-től kezdve az A-csoportos autók képviselték a csúcsot, a géposztály homologizációs követelményei azonban nem elhanyagolható terhet róttak az autógyártókra. Egy homologizáltatni kívánt típusból évente legalább 5000 darabot kellett gyártani, hogy azt regisztráltatni lehessen az A-csoportban. A korlátot 1993-ban levitték 2500 darabra, de jelentősen ez sem változtatott a helyzeten. Az A-csoport csúcsát az A8 osztály jelentette, itt már elengedhetetlen volt a négykerék-hajtás és a kétliteres turbómotor ahhoz, hogy valaki labdába tudjon rúgni nemzetközi szinten. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a gyártóknak utcai verzióban is kínálniuk kellett ezeket az igencsak sportos, speciális gépkocsikat, amelyek limitált darabszámuk és nagy teljesítményük miatt azóta is a rajongók kedvencei, például: a Lancia Delta Integrale Evo, a Ford Escort RS Cosworth, a Mitsubishi Lancer Evo sorozat vagy a Subaru Impreza WRX. Érthető módon sok gyártó nem akart ilyen autókat sorozatban gyártani, számukra az A5-A7 osztályok nyújthattak megoldást, amelyekben a kétkerék-hajtás és a kisebb méretű szívómotor is elegendő volt. Számukra indította el az FIA 1993-ban a 2 literes világkupát, amely Formula 2 vagy egyszerűen csak F2 néven is ismert volt.

Tovább

Rallye Sanremo '93

Az 1993-as Sanremo-rali sokáig úgy élt a köztudatban, mint az utolsó rali-világbajnoki verseny, amelyet nem gyári csapat versenyzője nyert. Ez 2012 óta már nem így van, ugyanakkor máig ez az utolsó olyan rali, amelyen csak privát versenyzők álltak a dobogón. Ennek a párját ritkító eredménynek járok most utána.

g_cunico_fordescortrs_sanremo93.jpgGianfranco Cunico / Stefano Evangelisti, Ford Escort RS Cosworth, Rallye Sanremo, 1993 (fotó: juwra.com)

Az már a kilencvenes évek elején is igazi szenzációnak számított, ha valaki privát versenyzőként fel tudta venni a versenyt a rali-világbajnokság gyári alakulatainak nagymenőivel. Az, hogy valaki le is győzze őket, szinte lehetetlen volt, 1993 októberében Sanremóban ez mégis megtörtént.

Sajnos az elején le kell lőnöm a poént: ez minden bizonnyal csak azért eshetett meg, mert a japán gyári csapatok mind távol maradtak a versenytől. A Subaru és a Mitsubishi versenyzőinek már nem volt esélyük az egyéni világbajnoki címre, így mindkét csapat inkább a Hongkong-Peking versenyre készült, és a pontversenyt vezető Toyota sem nevezett erre a ralira.

Ott volt viszont Olaszországban a Toyota legnagyobb kihívója, a Ford, az új és meglepően ütőképes Escort RS Cosworth-tal. A két gyári autót Miki Biasion és Francois Delecour vezette. Az olasz Jolly Club ugyan nem volt gyári alakulat, de a gyártók bajnokságában regisztráltak, tehát szerezhettek pontot a Lancia nevében. A három Delta Integrale Evót az előző évben győztes Andrea Aghini, a címvédő világbajnok Carlos Sainz és Dario Cerrato vezették. Cerrato autója volt az utolsó Lancia a világbajnokságon, amely a legendás Martini festést viselte. Szintén Lanciával indult az Astra Racing színeiben Alex Fiorio és a H.F. Grifone két versenyzője, Gilberto Pianezzola és Piero Longhi, akik hazai pályán mind esélyesek voltak egy jó eredményre a japán csapatok távollétében. A Ford tábort erősítve ott volt a hatszoros belga bajnok Patrick Snijers és az olasz importőr autójával Franco Cunico, készen állva, hogy felvegyék a harcot a lanciásokkal abban az esetben, ha a gyári Escortokat baj érné.

Tovább
süti beállítások módosítása