Szicília megszámlálhatatlanul sok kanyarja, az autósport egyik legértékesebb trófeája és az országúti versenyzés utolsó bástyája. Először 1906-ban rendezték meg, tehát korábban, mint az Indy 500-at vagy a Le Mans-i 24 órást. A húszas évekre Európa egyik legjelentősebb versenyévé nőtte ki magát, 1955-ben pedig bekerült a sportautó világbajnokság naptárába is. Klasszikus országúti versenyként egészen 1977-ig rendezték meg, de a kor által megkövetelt biztonságot már nem lehetett fenntartani, azóta raliként él tovább.
A versenyt a szicíliai bortermelő Vincenzo Florio hozta létre szülőföldjén. Az első években a 148 km hosszú nagy kört használták, többnyire három kört teljesítve. A húszas években a közepes, 108 km hosszú körön versenyeztek, majd a harmincas évektől a később klasszikussá váló 72 km-es kis kört favorizálták. Előfordult, hogy a teljes szigetet megkerülő útvonalat tűztek ki, a kb. 1000 km-es kört természetesen csak egyszer kellett teljesíteni. 1941-47-ig a világháború és az újjáépítés miatt szünetelt a versenyzés, de amint lehetett, a versenyautók ismét birtokba vették a kanyargós hegyi utakat. Az igazi aranykor 1951-ben kezdődött, ettől az évtől már csak az ún. "Piccolo" kört használták. Az autókat a ralikhoz hasonlóan egyesével indították, a szűk hegyi utakon elképzelhetetlen volt egyszerre útjára engedni a teljes mezőnyt.
A 72 km-es Circuito Piccolo delle Madonie. A legnépszerűbb útvonalat 1932-36 és 1951-77 között használták, általában 10-11 kört teljesítve
A Targa Florio megnyeréséért Európa legnagyobb versenymárkái és legjobb pilótái küzdöttek. Olyan legendák győztek Szicíliában, mint Achille Varzi (1930, 1934), Tazio Nuvolari (1931-32), Luigi Villoresi (1939-40), Umberto Maglioli (1953, 1956, 1968), Luigi Musso (1958), Nino Vaccarella (1965, 1971, 1975) vagy Lorenzo Bandini (1965), a külföldiek közül Stirling Moss (1955), Olivier Gendebien (1958, 1961-62), Vic Elford (1968), Jo Siffert, Brian Redman (ketten együtt 1970-ben) és sokan mások. A gyártók között 11 győzelmével a Porsche volt a legsikeresebb, az Alfa Romeo 10, a Ferrari 7, a Lancia és a Bugatti 5, a Maserati 4 alkalommal tudott első lenni, de nyert a Mercedes, a Fiat és a Peugeot is.
A továbbiakban egy-egy emlékezetes pillanatot felvillantva, egy említésre méltó autót vagy pilótát bemutatva szemezgetek a Targa gazdag történelméből.
Emilio Materassi 1927-ben a képen látható Bugatti T35C-vel nyert
Az első igaz sikerszéria a Bugattihoz köthető, a francia márka T35-ös típusa 1925 és 1929 között verhetetlen volt a szigeten. A II. világháború előtt még nem igazán vált szét a sportkocsik és a Grand Prix autók mezőnye, mindkét műfaj sikerrel képviseltette magát. A Bugattit az Alfa Romeo követte hat győzelemmel, Varzi, Nuvolari és Brivio is két-két alkalommal nyert. A győztesek névsorában rendszerint csak a pilóták nevét tüntetik fel, a velük utazó szerelőét nem. Később a szerelő elmaradt és a vezetői teendőkön is többen osztoztak.
Tazio Nuvolari 1932-ben egy Alfa Romeo 8C 2300 Monzával. Az anekdota szerint a rajtnál azt mondta szerelőjének, Paride Mabellinek, hogy ha egy kanyarba túl gyorsan hajt be, akkor kiáltani fog, ő pedig kuporodjon le a padlóra, hogy alacsonyabban legyen a kocsi súlypontja. Nuvolari minden kanyarban kiáltott, Mabelli pedig az egész versenyt a padlón töltötte, de nyertek
A háború utáni években a frissen alapított Ferrari és a Lancia tudott kiemelkedni. Ezzel, az olasz hagyományoktól eltérően sötétkékre festett Lancia D20-assal nyert Umberto Maglioli 1953-ban
Stirling Moss a viseltes Mercedes 300 SLR-rel 1955-ben
Az 1955-ös év keserédesre sikerült a Mercedes számára. A 300 SLR-rel megnyerték a világbajnokságot, de a Le Mans-i katasztrófa rányomta bélyegét az egész autósportra. Stirling Mossnak leginkább a Mille Miglia-n aratott kétségkívül fantasztikus győzelmét szokták felemlegetni, de nyert a Tourist Trophy-n és Peter Collinsszal közösen a Targa Florión is. A bajnoki címet éppen Szicíliában biztosították be.
Maglioli '56-os győzelme egy sikersorozat kezdetét jelentette
A Porsche először 1956-ban nyert, az 550 Spyderrel. A rengeteg kanyar miatt a kisebb, könnyebb autóknak jobban feküdt az országúti verseny. A német márka nem túl erős, de jól kezelhető típusaival igazi specialistája lett a Targának. A hatvanas években a Ferrari is elsősorban a V6-os Dino sorozat autóival vett részt a futamon.
Olivier Gendebien / Ricardo Rodríguez / Willy Mairesse, Ferrari Dino 246 SP, 1962
A Dino 246 SP volt az utolsó típus, amely egynél több győzelmet szerzett Szicíliában (1961 és 1962). Gendebien mindkét sikerből kivette a részét, a kor legjobb hosszútávú versenyzőjének tartott belga összesen háromszor nyert, mindannyiszor Ferrarival.
Amerikaiak Szicíliában. Masten Gregory (b), Dan Gurney (k) és Phil Hill (j) az 1964-es Targán. A nagy presztízsű futam a tengerentúli versenyzőket is vonzotta
Lorenzo Bandini, Ferrari 275 P2, 1965. A versenyt közúton futották és az útvonal városokon is átvezetett. A versenygépek közvetlenül a bámészkodók orra előtt suhantak el
A Ferrari legemlékezetesebb sikere 1965-ben született, amikor a palermói Nino Vaccarella és az F1-es ász Lorenzo Bandini győzelemre vezette a 3,3 literes V12-es 275 P2-t. Vaccarellát a helyiek hősként ünnepelték, a Ferrari pedig két év után újra legyőzte a Porschét. Vaccarella helyismerete később az Alfa Romeónak is jól jött, a másik olasz márkának két győzelmet szerzett a szigeten.
A Porsche 1968-as győzelmének emléket állító plakát. A németek gyönyörű plakátokkal hirdették sikereiket, de a képen mindig a győztes autót ábrázolták. Kivéve ezen. Vic Elford olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hogy a Porschénél úgy érezték, megéri szakítani a hagyománnyal
A helyismeret mellett a ralis tapasztalat is sokat segített a leginkább egy hosszú aszfaltos ralira emlékeztető Targán. Vic Elford igazi polihisztor volt, 1967-ben rali Európa-bajnokságot nyert, sportkocsival győzött Daytonában és Sebringben, közben pedig a Formula-1-ben is megfordult. De legemlékezetesebb győzelmét a Targa Florión aratta 1968-ban. Porsche 907-ese az első körben defektet kapott és 18 perces hátrányt összeszedve visszacsúszott a mezőnyben. Elford és a már veterán Maglioli elképesztő versenyzéssel visszatornázták magukat az élre és közel három perces előnnyel megnyerték a versenyt, a Targa történetének talán legnagyobb győzelmét aratva.
Jo Siffert a Gulf festésű Porsche 908/3-mal 1970-ben
Rengeteg kanyarja miatt a Targa leginkább a Nürburgringhez volt fogható. A Porsche erre a két pályára fejlesztette a 908/3-at és a típus hozta is az elvárt győzelmeket. A Targán 1970-ben nyert Jo Sifferttel és Brian Redmannel a JW Automotive színeiben.
Pedro Rodríguez és Herbert Müller összetört Porschéje a '71-es versenyen
1971-ben a favorit gyári Porschék sorra balesetet szenvedtek, így az Alfa Romeo kettős győzelmet arathatott. Az egyre gyorsabb autókat egyre nehezebb volt a szűk úton tartani, amit sokszor házak vagy épp szakadékok szegélyeztek. A többi országúti viadalhoz hasonlóan a Targa vesztét is a szigorodó biztonsági előírások okozták, amelyeknek egy ilyen hosszú pályán egyszerűen képtelenség volt megfelelni.
A későbbi győztes Vaccarella Alfa Romeójával a '71-es verseny rajtjánál. Balra tőle a második helyen befutó de Adamich / van Lennep Alfa, a háttérben az egyik Gulf Porsche
Ugyan a célegyenesben volt kiépített boxutca, de a hely annyira szűkös volt, hogy a csapatoknak lakóházak udvarait is igénybe kellett venniük. A képen a Scuderia Filipinetti két szétszerelt Lola T212-ese látható 1971-ben
A Targán a prototípusok mellett GT-k és túraautók is indultak. Herbert Müller és Gijs van Lennep ezzel a prototípusok értékelésében induló Porsche 911 Carrera RSR-rel nyerte meg az 1973-as versenyt
A verseny utoljára 1973-ban számított be a világbajnokságba. A biztonság miatt kétkedő hangok egyre erősebbek lettek, a kegyelemdöfést pedig két halálos baleset adta meg. Az FIA új előírásai szerint minden világbajnokságban résztvevő pályát megfelelő korlátokkal kellett körbevenni, ami a Targán kivitelezhetetlen volt, így a következő évi versenynaptárba már nem került be
Jacky Ickx, Ferrari 312PB, 1973. Mivel egy kör 72 km hosszú volt, egy sérülés komoly időveszteséggel járhatott
A világbajnoki státusz elvesztésével a verseny is lerövidült, tizenegy helyett csak nyolc kört tettek meg az indulók. Ennek ellenére néhány gyári csapat még látott fantáziát a versenyben. 1974-ben Gérard Larrousse és Amilcar Ballestrieri nyert ezzel a Lancia Stratosszal
Vaccarella úton harmadik győzelme felé a tankszerű Alfa Romeo 33TT12-vel. 1975-ös sikerével beállította Maglioli és Gendebien rekordját
Az utolsó Targa Floriót megnyerő Restivo / Merendino páros BMW-motoros Chevron B36-osa
1977-ben újabb súlyos baleset történt: egy versenyautó a nézők közé rohant, ketten életüket vesztették, öten súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség négy kör után leállította a versenyt és mint kiderült, ez egyben egy legenda végét is jelentette. A 61 versenyen összesen kilencen vesztették életüket.
A rekordgyőztes Porsche összes Targa Floriót nyert autója. A levehető tetőelemmel készülő Porsche 911 Targa a verseny után kapta a nevét
