A múltkor bemutatott ralimodellek után maradok a franciáknál, de ezúttal egy ízig-vérig pályára szánt versenyautó, egy modern klasszikus, a Le Mans-győztes Peugeot 908 HDi FAP következik.

A Peugeot versenyautókhoz gyerekkori rajongás köt. Amikor az ezredforduló környékén elkezdtem érdeklődni a rali iránt, akkor robbant be Marcus Grönholm a Peugeot 206-ossal, megnyerve a 2000-es világbajnokságot. Annyira tetszett a sztori, ahogy egy addig nem túl ismert, nyeretlen versenyző egy új autóval leiskolázott mindenkit, hogy onnantól a Peugeot-nak és a finnek szurkoltam. A 206 WRC roppant sikeres volt, utódja, a 307 WRC viszont már sokkal mérsékeltebb teljesítményt nyújtott, a Peugeot pedig 2005 végén befejezte WRC programját.

Közben elkezdtem nézni az Eurosporton a Le Mans-i 24 órás közvetítéseit is, de ekkoriban az Audi mindent vitt az R8-assal, majd 2006-ban jött a minden rendes autósport rajongót megbotránkoztató dízelmotoros R10 TDI. Akármennyire is botrányosnak tűnt elsőre, az R10 egy piszok jó gép volt, a V12-es dízelmotornak pedig földöntúli nyomatéka volt. Természetesen megint az Audi nyerte Le Mans-t.

A klasszikus német pályaautók után itt az ideje átevezni a rali területére, Európában pedig egy nemzetnek sincs olyan gazdag történelme raliautók terén, mint a franciáknak. A francia modellautó gyártók pedig lelkesen törekednek arra, hogy e gazdag örökséget részletesen feldolgozzák.

A január-februárban beszerzett pár darab Majorette Porsche után egy időre úgy tűnt, alábbhagy a lelkesedésem és az étvágyam a gyűjtés iránt, de mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ezt csak elkezdeni lehet, abbahagyni nem.

A raliban, még mielőtt valaki rákontrázna a címre a számtalan sportautós győzelemmel és bajnoki címmel. A nyolcvanas évek elején a Porsche kevéssé várt sikereket aratott az európai rali színtéren, ez pedig arra sarkallta a gyárat, hogy a 911 családot egy dedikált raliváltozattal bővítse, ez lett a 911 SC/RS.

Henri Toivonen / Juha Piironen, Porsche 911 SC/RS, Rallye des Garrigues, 1984

A Porsche az ötvenes-hatvanas években a legsikeresebb ralimárkák közé tartozott, előbb a 356, majd a 911 különböző változataival. Ezt több Európa-bajnoki cím és a Monte Carló-ralin zsinórban elért három kettős győzelem támasztotta alá. A hetvenes évek elején viszont inkább a GT versenyzés felé fordultak a 911 S-sel, majd a 911 Carrera RSR-rel. A rali Eb-n időnként összejött egy-egy győzelem, főleg az egyébként kiváló sportkocsinak bizonyuló Carrera RS-sel, de az időközben elinduló világbajnokságon gyári támogatás nélkül esélytelenek voltak a Porsche kuncsaftjai. A Porschék elsősorban az aszfaltos versenyeken rúghattak labdába, de a gyári Lancia Stratosok és Fiat 131 Abarthok ellen nem sok esélyük volt.

Ez változott meg 1978 elején, amikor Jean-Pierre Nicolas megszerezte a Porsche első világbajnoki győzelmét, méghozzá az év legfontosabb versenyén, a Monte Carlo-ralin. A francia versenyzők körében hamarosan népszerű lett a Porsche 911. A rendkívül sikeres Alpine-Renault A110 kiöregedésével kénytelenek voltak új aszfaltmenő típusok után nézni, a váltótípusnak szánt A310 nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a következő ütőképes francia típusra (Renault 5 Turbo) pedig még éveket kellett várni.. A francia bajnokság nagyrészt aszfaltos versenyekből állt, ezért nem igazán kellett kompromisszumot vállalniuk a 911-essel.