Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.

Az élmezőnyből csak Hirvonen nem hibázott, első győzelmét aratta a Citroennel

2012. október 21. - eszgbr

Mikko Hirvonen simán nyerte a Szardínia-ralit miután már pénteken kiesett Loeb, Latvala, Solberg és Neuville is, bár a francia világbajnok kivételével másnap mind folytatták a küzdelmet. Jevgenyij Novikov idén másodszor lett második, Ott Tanak pedig első dobogós helyezését szerezte. Ogier ötödik egy Super2000-es autóval.

mikkods31st.jpg

Csütörtökön két szakasszal vette kezdetét a Loeb és a Citroen világbajnoki győzelme után már tét nélküli Szardínia-rali. A Terranova nevű 28,14 km hosszú szakaszt teljesítették kétszer az indulók, előbb Loeb, majd Hirvonen bizonyult a leggyorsabbnak.

A péntek mozgalmasan indult: az élen álló Loeb eltalált egy követ amitől meghibásodott a Citroen kormányműve, így erre a napra véget ért számára a száguldás. A Rally 2 szabály értelmében szombaton újraindulhatott volna, de mivel már semmi tétje nem volt a versenynek, a rali feladása mellett döntött. A szakaszt Hirvonen nyerte, akit ekkor a Ford armada üldözött: Solberg, Ostberg, Latvala, Novikov, Tanak sorrendben. A citroenes Neuville tetőre tette a DS3 WRC-t, majd amikor megpróbálták talpra állítani, megégette a kezét, így ő is kiállni kényszerült. Aztán elkezdtek hullani a fordosok, előbb Latvala csúszott le az útról összetörve az autója hűtőjét, majd a hetedik gyorson Solberg járt hasonlóan, valamint Ostberg is több mint egy percet veszített. A napi utolsó gyorsot is Hirvonen nyerte, így bő egy perces előnnyel térhetett nyugovóra. Őt Novikov, Tanak és a szenzációsan vezető Sébastein Ogier követte. A francia történelmi tettet vitt véghez amikor első Super2000-es indulóként szakaszt nyert a WRC-k előtt! A skodás azzal magyarázta sikerét, hogy autója ezen a talajon gyengédebben bánik a gumikkal, mint az erősebb WRC-k. A napi hat szakaszból egyébként Hirvonen hármat, Novikov pedig kettőt húzott be. Ogier-n kívül még két S2000-es autó volt ekkor a top10-ben: a csapattárs Mikkelsen hatodik, a fordos Karl Kruuda pedig a kilencedik helyen állt.

A szombat főként Mads Ostbergről szólt, a norvég előző napi problémái után a negyedik helyet célba véve rohamozott. A hat gyorsból négyet megnyert, egyet-egyet átengedve Novikovnak és a kesztyűt újra felvevő Latvalának. Erőfeszítései a negyedik helyre voltak elegendőek, az élen álló Hirvonen-Novikov-Tanak trió már túl messze volt tőle. Ogier ugyan a fordost nem tudta feltartóztatni, de egész nap kiélezett harcot vívott a Minivel támadó Atkinsonnal, a nap végén 3,9 mp volt a francia előnye. Őket Mikkelsen, Prokop, Solberg és Kruuda követte a pontszerző helyeken, Latvala a 15. helyen állt. Vasárnapra már csak a Gallura nevű szakasz kétszeri teljesítése maradt, az elsőt Ostberg, az egyben Power Stage-nek számító másodikat Solberg nyerte Latvala és Neuville előtt, így ős sem maradtak pont nélkül Olaszországban.

Mikko Hirvonen idén egyszer már kihasználta, hogy Loeb kiesett, akkor megnyerte a Portugál-ralit, de a verseny után szabálytalannak találták autóját és kizárták, így akkor Ostberg nyert Novikov előtt. Most még biztosat nem lehet mondani, de a pályán ismét Hirvonen nyert az orosz és a szakaszt ugyan nem nyerő, de végig megbízhatóan teljesítő Tanak előtt. A 25 éves fordosnak ez volt az első világbajnoki dobogója és az első észt dobogós helyezés a 2005-ös Finn-rali óta, akkor Markko Martin lett harmadik egy Peugeot 307-essel. Mivel Latvala buktázott, kijelenthető, hogy a finn a tavalyi év után ismét megszerezte a világbajnoki ezüstöt Loeb mögött.

A kisebb kategóriák közül csak a PWRC indult hivatalosan is Szardínián, az ő versenyüket a perui Nicolás Fuchs (Subaru Impreza) nyerte Marcos Ligato (Subaru Impreza) és Valerij Gorban (Mitsubishi Lancer Evo IX) előtt, a pontverseny éllovasa, a mexikói Guerra (Mitsubishi Lancer Evo X) nyolcadik lett.

A Szardínia-rali végeredménye:

1. Hirvonen (FIN), Citroen DS3 WRC 3:23:54,9

2. Novikov (RUS), Ford Fiesta RS WRC + 1:20,6

3. Tanak (EST), Ford Fiesta RS WRC + 2:21,1

4. Ostberg (NOR), Ford Fiesta RS WRC + 3:42,9

5. Ogier (FRA), Skoda Fabia S2000 + 4:27,5

6. Atkinson (AUS), Mini JCW WRC + 5:22,2

7. Mikkelsen (NOR), Skoda Fabia S2000 + 6:12,5

8. Prokop (CZE), Ford Fiesta RS WRC + 9:29,3

9. P. Solberg (NOR), Ford Fiesta RS WRC + 9:52,3

10. Pedersoli (ITA), Citroen DS3 WRC + 20:35,6

 

A pontverseny állása a Szardínia-rali után:

1. Loeb (FRA), Citroen 244 pont (már világbajnok)

2. Hirvonen (FIN), Citroen 198 pont

3. Ostberg (NOR), Ford 137 pont

4. Latvala (FIN), Ford 133 pont

5. Solberg (NOR), Ford 124 pont


Következik november 8-11-ig a Spanyol-rali, a világbajnokság záró fordulója.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotura.blog.hu/api/trackback/id/tr24861085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása