Több apropója is van, hogy miért most készült el ez a poszt. A 30 éves évforduló miatt mindenképp időszerű lett volna egy ilyen rendkívüli évadot felidézni, de a 2012-es szezon változatossága és izgalmai kapcsán is gyakran emlegettük az 1982-83-as éveket. Nem mellesleg 64 éve e napon született Keke Rosberg.

A fantasztikus évkezdet miatt inkább az 1983-as szezonhoz hasonlíthatjuk az ideit, mindkét évben az első nyolc futamon hét különböző győztest avattak, 2012 abból a szempontból kiemelkedő, hogy már az első hét versenyen megvolt a hét pilóta. Akkor végül a 15 fordulón 8 versenyző és 6 konstruktőr osztozott, akárcsak idén a 20 nagydíjon. 1982 viszont páratlan: 16 versenyen 11 különböző ember foglalhatta el a dobogó legfelső fokát 7 csapat színeit képviselve. Sajnos ez a szezon nem csak a kiemelkedő izgalmak miatt marad emlékezetes, hanem két halálos és egy további nagyon súlyos baleset miatt is, amik nagyban befolyásolták a világbajnokság végkimenetelét is.

Keke Rosberg, Williams FW08 Cosworth, Österreichring

A szezonnak Nelson Piquet vághatott neki címvédőként, a Bernie Ecclestone által vezetett Brabham istálló versenyzője 1981-ben egyetlen ponttal előzte meg a williamses Carlos Reutemannt és néggyel az 1980-as bajnok Alan Jonest, aki szintén Frank Williams alkalmazásában állt, így a konstruktőri címet zsinórban másodszor a grove-iak nyerték. Jones visszavonult (de 1983-ban visszatért) és Reutemann sem húzta sokáig: összekapott Frank Williams-szel és két futam után távozott a csapattól és a Formula-1-ből is. Így a frissen igazolt, korábban kisebb csapatokban vitézkedő svédországi születésű finn, Keke Rosberg lett a bajnokcsapat első számú versenyzője. A Williams ekkor még nem váltott turbómotorra, a már 15 éves konstrukciónak számító, de épp ezért megbízható Cosworth DFV-vel szerelték fel autóikat. Az évet még az FW07 modellel kezdték, az FW08 Belgiumban debütált.

A fő esélyesek már egyértelműen a jóval erősebb turbós konstrukciók voltak, a Renault hatodik évét kezdte az 1,5 literes feltöltéses motorjával, de ahogy látni fogjuk, a megbízhatóság még mindig nehezen volt egy lapon említhető a turbóval. A Ferrari első próbálkozásra erős és ütőképes motort épített 1981-ben, de a rengeteg műszaki gond és a nehezen kezelhető robusztus autó miatt csak két versenyt nyertek. 1982-re mindkét problémát eszközölték, ráadásul a Renault Prost-Arnoux párosa mellett nekik volt a leggyorsabb legénységük: sajnos úgy tűnt, Gilles Villeneuve és Didier Pironi egymásnak is túl gyorsak voltak.
A Brabham év közben állt át a DFV-ről a BMW négyhengeres turbójára, a Lotus és a McLaren pedig csak 1983-ban váltott Renault-ra illetve Porschéra. A mezőnyben az Alfa Romeo és a piciny Toleman csapat próbálkozott még turbós erőforrással, de egyikük sem zavart sok vizet.

Villeneuve és Pironi, itt még beszélőviszonyban

A szezon a január 23-i Dél-Afrikai Nagydíjjal vette kezdetét, de ez könnyen lehetett volna másként is: a versenyzők az új szuperlicensz-tervezettel szembeni elégedetlenségüknek hangot adva sztrájkba léptek. A FISA (az FIA sportért felelős részlege volt, 1993-ban beolvadt az anyaszervezetbe) végül engedett a pilótáknak, akik megúszták pénzbírsággal az akciójukat. Az időmérőt a renault-s René Arnoux nyerte, a versenyen viszont csapattársa, a későbbi négyszeres világbajnok Alain Prost a defektje ellenére nyert Reutemann és Arnoux előtt. Pironi az élről állt ki műszaki problémával, bár hat kör hátrányban utolsóként még értékelték. Villeneuve turbógondok miatt szintén pont nélkül maradt.

Alain Prost és a Renault RE30B

A kanadai ferraris Brazíliában javíthatott volna, a második rajtkockából indulva (a pole Prosté volt) már a rajtnál az élre állt, de a 29. körben a hevesen támadó Piquet nyomása alatt hibázott és kicsúszott a pályáról. A hazai közönség előtt versenyző brazil nagyot csatázott Rosberggel és végül megtartotta az első helyét, majd a dobogón összeesett a kimerültségtől. Megpróbáltatásai itt még nem értek véget, a futam után a felügyelők szabálytalannak találták mind a Brabhamjét, mind Rosberg Willamsét és mindkettőjüket kizárták. A győzelem így ismét Prosté lett (bár ez csak hetekkel később derült ki), Watson és a lotusos Nigel Mansell előtt. Michele Alboreto lépett elő negyediknek, a pár évvel később halálos balesetet szenvedő Manfred Winkelhock élete egyetlen pontszerzését könyvelhette el az ATS-szel és Pironi is megcsípett egy egységet. Prost két futam után már 11 ponttal vezetett Watson és 12-vel a visszavonuló Reutemann előtt.

Az Egyesült Államok Nyugati Nagydíja azon kevés verseny közé tartozott, amikor az Alfa Romeo meg tudott villanni. Andrea de Cesaris megszerezte a pole-pozíciót, a versenyen ennek ellenére a mellőle rajtoló Niki Lauda dominált, aki első győzelmét szerezte a McLaren színeiben. Rosberg lett a második, Villeneuve pedig a harmadik, de a szabálytalan hátsó szárnya miatt kizárták, így három futam után még mindig pont nélkül állt, a harmadik helyért járó 4 pontot Patrese kapta. Akkoriban az első hat helyezettet díjazták pontokkal 9-6-4-3-2-1 arányban. Pironi és a két Renault ezúttal nem műszaki okokból esett ki, vesztüket baleset illetve kicsúszás okozta.

A soron következő San Marinói Nagydíj az év legfontosabb versenye lett: a futam előtt született meg a döntés Piquet és Rosberg brazíliai diszkvalifikálásáról, válaszul a FOCA csapatok bojkottot hirdettek az imolai versenyre. A Bernie Ecclestone és Max Mosley (ismerős nevek?) által vezetett FOCA (a konstruktőrök szövetsége) már évek óta hadakozott a FISA-val, de ennyire komoly pengeváltás még nem történt a két szervezet között. Az esetet árnyalja, hogy a FOCA-nak csak a privát csapatok voltak tagjai, a három gyári alakulat (Ferrari, Renault, Alfa Romeo) nem, így ők mindenképp rajthoz álltak a versenyen. Végül a kicsik is feladták elveiket és kapva a pontszerzési lehetőségen elindították autóikat, így csak a négy legerősebb FOCA tag, a Brabham, a McLaren, a Lotus és a Williams nem vett részt a versenyen. Az időmérőn az első sort kisajátította a Renault, de mögöttük ott volt a két Ferrari, akik égtek a bizonyítási vágytól a hazai közönség előtt (az összes F1-es pálya közül Imola van legközelebb Maranellóhoz, a Ferrari székhelyéhez). A két vörös autó korán az élre állt és kart karba öltve, Villeneuve vezetésével haladtak a kettős győzelem felé. A jelentős előny tudatában (a két Renault kiesett) csapatutasításra kímélő fokozatra kapcsoltak. Villeneuve azt gondolta ez egyben azt is jelenti, hogy egymással sem csatázhatnak, Pironi viszont máshogy gondolkodott és megelőzte őt. Villeneuve ekkor még mindig azt gondolta, hogy a francia csak a közönségnek akar izgalmat szerezni és belement a játékba, visszaelőzte. Pironi azonban a győzelemért hajtott és újra átvette a vezetést, amit ki sem engedett a kezéből a leintésig. Villeneuve csapaton belüli pozíciója miatt azt gondolta ez a győzelem őt illette volna és Pironi felrúgta a csapatutasítást, megfogadta, hogy soha többé nem áll szóba a franciával. A dobogó legalsó fokát Alboreto kaparintotta meg, őt Jarier (Osella) és a két ATS, Salazar és Winkelhock követte, többen nem is értek célba. A németet a futam után kizárták túl könnyű autója miatt, így csak öten szereztek pontot.

A két héttel korábbi ferraris perpatvar rányomta bélyegét a zolderi Belga Nagydíjra is. Az időmérőn Pironi egyetlen tizeddel jobban állt, ezt viszont Villeneuve nem tűrhette és mindenképp jobb időt akart elérni. Sokak szerint ez okozta a vesztét, amikor a jóval lassabb Jochen Masst utolérve ráfutott a német autójának hátsó kerekére. A Ferrari 200 km/h fölötti tempóval felrepült a levegőbe, majd a földről visszapattanva több szaltó után állt meg a pályán. Villeneuve az üléssel együtt kiszakadt az autóból és sisak nélkül csapódott az aszfaltcsík túloldalán lévő kerítésnek. A gyors orvosi beavatkozás ellenére még aznap este elhunyt a kórházban, hátrahagyva feleségét, lányát Mélanie-t és fiát, Jacques-ot, aki 1997-ben megnyerte a világbajnokságot. A Ferrari visszavonta megmaradt autóját a versenytől. Az időmérőt egyébként Prost nyerte Arnoux előtt, de a versenyen ismét kiestek. John Watson viszont nagy lépést tett a pontversenyben, győzelmével egy pontra megközelítette a még mindig vezető Prostot. Rosberg ismét második lett, Lauda pedig harmadik, de utólag kizárták, mivel autója a megengedettnél könnyebb volt, így az amerikai Eddie Cheever lett a harmadik. A konstruktőrök között a McLaren átvette a vezetést. A Brabham ugyan a BMW motorral kezdte az évet, de a második versenytől visszatértek a Cosworth szívómotorhoz. Zoldertől Piquet már végleg a BMW mellett maradt, Patrese a következő három futamon még a régi erőforrást használta, de Hollandiától kezdve már ő is folyamatosan megkapta az újabb technikát.

Az elmúlt hetek történései után a fantasztikusan kaotikus Monacói Nagydíj tett róla, hogy újra a verseny legyen a fő beszédtéma. A 76 körös futam nagy része különösebb izgalmak nélkül telt, a pole-ból induló Arnoux már a 14. körben megforgatta Renault-ját és kiállt, átadva a vezetést csapattársának. A 67. kör környékén viszont lassan eleredt az eső. Ekkor jószerével már csak Patresének volt esélye megfogni Prostot és a szerencse az ő oldalára állt: Prost a nedves aszfalt ellenére nem vett vissza a tempóból és két körrel a vége előtt az alagút utáni egyenesben a korlátnak csapta autóját. Patrese az élre állt, de a Loewsben kipördült és lefullasztotta a Brabhamet. Az utolsó körben Pironi vette át a vezetést a törött orrú Ferrarijával, de az alagútnál kifogyott az üzemanyag az autóból. Ekkor Andrea de Cesarisnak nyílt lehetősége, hogy megszerezze az Alfa Romeo első győzelmét F1-es visszatérésük óta, de Pironihoz hasonlóan járt, még mielőtt ténylegesen átvehette volna a vezetést. A sorban az ír Derek Daly következett, aki már amúgy is épp csak botorkált a hátsó szárnyát vesztett Williamsszel, de alatta is megállt az autó. Így ismét Patrese vette át a vezetést, akinek a lejtőn lefelé gurulva sikerült újraindítania a Brabhamet és egyedüliként teljesítve a 76 kört beevickélt a célba. A levezető körben még felvette az alagútban stoppoló Pironit és úgy hajtott a pódiumhoz átvenni az élete első győzelméért járó trófeát. Pironit rangsorolták másodikként, de Cesarist harmadikként, Mansell és de Angelis körhátrányban lett 4-5., Daly pedig 6.. A pontversenyben egy-egy pont választotta el Prostot, Watsont és Pironit, de Rosberg is csak két egységgel volt lemaradva a ferraris mögött.

A Monacói Nagydíj összefoglalója Murray Walker és James Hunt legendás kommentálásában:

Detroitban ismét izgalmas versenyt láthatott a közönség. Az időmérő nem hozott meglepetést, Prosté lett az első rajtkocka, de Cesaris ismét villantott egy második hellyel, a második sort Rosberg és Pironi foglalta el. A futam viszont a szűk városi pálya ellenére fordulatos versenyt hozott, John Watson a 17. helyről rajtolva tudott nyerni. Eddie Cheever lett a második, Pironi a harmadik, őt a két Williams, Rosberg és Daly követte, Jacques Laffite pedig gondoskodott róla, hogy a Ligier kettős pontszerzéssel zárja a hétvégét. Watson egy évvel később még nagyobbat dobott: Long Beachen a 22. helyről indulva győzött. Az északír összetettben is átvette a vezetést, ekkor hat pont volt az előnye Pironival szemben, a gyártók versenyében a McLaren 12-vel vezetett a Ferrari előtt.

Jóformán még meg sem száradt a festék a Gilles Villeneuve-ről frissiben elnevezett montreali pálya névtábláján, amikor újabb tragédia vetett árnyékot a fordulatos idényre. Az Osella versenyzője, a mindössze 23 éves Riccardo Paletti a rajtnál hátulról belerohant Pironi állva maradt Ferrarijába és súlyos mellkasi sérüléseket szenvedett. Pillanatokkal a mentés megkezdése után a kifolyt üzemanyag lángra kapott és az oltásra használt hab a szervezetébe jutva tovább súlyosbította állapotát, nem sokkal a kórházba szállítás után életét vesztette. A versenyt ennek ellenére megrendezték, Pironi hiába szerezte meg a pole-t és a leggyorsabb kört is, végül csak 9. lett, a Brabham viszont kettős győzelmet aratott Piquet-Patrese sorrendben. Ez volt az első alkalom, hogy BMW motoros autó győzött az F1-ben, érdekes, hogy az utolsó diadal is Montrealban született, Robert Kubica révén 2008-ban. Féltávnál az élmezőny így állt: Watson 30 pont, Pironi 20, Patrese 19, Prost 18, Rosberg 17. Konstruktőrök: McLaren 42, Ferrari és Williams 26-26, Renault 22, Brabham 19.

Hollandiában a Ferrari ismét két autóval állt rajthoz (Villeneuve halála óta csak Pironi indult), a francia Patrick Tambay volt hivatott vezetni a második autót. Az időmérőn a Renault megállíthatatlan volt, ezúttal Arnoux volt gyorsabb, de ismételten nem tudták befejezni a versenyt. Pironi megszerezte szezonbeli második győzelmét és egy pontra megközelítette a csak 9. helyen záró Watsont. Piquet és Rosberg állhatott még fel a dobogóra, Tambay 8. lett.

A Brands Hatch-ben megrendezett Brit Nagydíj fordulatot hozott az időmérőn tapasztalt erőviszonyokban, a Renault-k nem jutottak be az első két sorba, Rosberg viszont megszerezte szezonbeli egyetlen pole-ját, más kérdés, hogy nem tudta győzelemre váltani az üzemanyag-ellátó rendszer problémája miatt. Niki Lauda viszont elemében volt és 25 másodperces előnnyel győzött a Ferrarik előtt (2. Pironi, 3. Tambay). Watson kiesett, így Pironi öt ponttal átvette a vezetést a bajnokságban.

A Brit Nagydíjon olyasmi történt, amire 1957 óta nem volt példa az F1-ben, nevezetesen a Brabham istálló újra feltalálta a spanyolviaszt és visszahozta a futam közbeni taktikai jellegű tankolást és kerékcserét. A gyakran külön utakon járó csapat taktikája kezdetben nem hozott átütő sikert, de egy évvel később jelentős szerepet játszott Piquet bajnoki elsőségében. A FISA az 1984-es idény előtt betiltotta a tankolást, de a kerékcserék a futamok szerves részévé váltak.

A Francia Nagydíjat ezúttal Le Castellet-ben rendezték. A hazaiak nem bíztak semmit a véletlenre, az időmérőn a két Renault elfoglalta az első sort Arnoux-Prost sorrendben, és kis híján a Ferrari franciái is hasonlóan cselekedtek a második sorral, Patrese viszont belerondított negyedik helyével. A futamon már minden a hazai fiúkról szólt, Arnoux nyert Prost előtt, annak ellenére, hogy a verseny előtt megállapodtak, hogy ha ők maradnak az élen, Arnoux hagyja győzni Prostot, mivel utóbbi esélyesebb volt a bajnoki címre. A Ferrarinál nem volt ilyen gond, Pironi harmadik lett Tambay előtt, őket Rosberg és Alboreto követték. Jochen Mass az elszenvedett balesetben megégette kezét és  visszavonult a Formula-1-től, így teljes mértékben a sikeres sportautós karrierjére összpontosíthatott.

A Német Nagydíjjal újabb hatalmas fordulatot vett a szezon: az esős időmérőn Didier Pironi nekiütközött a levezető körön lévő Prostnak. A balesetben szilánkosra tört mindkét lába, ami nem csak az idénye, de F1-es pályafutása végét is jelentette. Ennek ellenére öve lett a pole, Prosté pedig a második hely. A verseny elején Nelson Piquet vezetett, de egy lekörözés alkalmával Eliseo Salazar kilökte, erre a brazil világbajnok autójából kipattanva nekiesett a chileinek. A versenyt végül Tambay nyerte Arnoux előtt, a franciának ez volt élete első győzelme. A harmadik helyen már körhátrányban intették le Rosberget, Watson és Prost feladni kényszerült a versenyt. A Ferrari szezonbeli harmadik győzelmével átvette a vezetést a csapatok között.

Piquet vs. Salazar:

Az Osztrák Nagydíj az év legszorosabb befutójáról maradt emlékezetes. A rendkívül gyors pályán a két turbós Brabham-BMW indulhatott az első sorból, őket a két Renault és köztük Tambay követte. Pironi balesete után a Ferrari ismét csak egy autót indított. A feltöltéses autók fölénye ellenére a verseny két szívómotoros autót vezető pilóta küzdelméről maradt emlékezetes: öt körrel a vége előtt Prost kiesett az élről, így a győzelem a vezető Elio de Angelis és a hozzá vészesen közeledő Rosberg között dőlt el, mindketten pályafutásuk első győzelmére hajtottak. Az olasz bár lassabb volt, maga mögött tudta tartani a finnt és végül 5 századmásodperces előnnyel (!) megszerezte a Lotus egyetlen 1982-es győzelmét. Mindkét Brabham műszaki gondok miatt esett ki. A pontversenyben még mindig Pironi állt az élen 39 ponttal, Rosberg 6, Watson 9 egységnyi hátrányban volt.

Az Osztrák Nagydíj fantasztikus befutója:

Annak ellenére, hogy a Francia Nagydíj rendezési jogát elvesztette, Dijon bennmaradt a naptárban, a verseny pedig a Svájci Nagydíj nevet kapta. Svájc egyébként az ötvenes évek elején rendszeres résztvevője volt a Formula-1-nek, de az 1955-ös Le Mans-i katasztrófa után az országban betiltottak minden pályaversenyt, amit egy 2007-es parlamenti szavazás ugyan feloldott, de gyakorlatilag még mindig életben van. A két Renault hazai pályán ismét kibérelte az első sort, de a versenyt a 8. helyről induló Keke Rosberg nyerte, ezzel átvéve a vezetést a bajnokságban. A finnek ez volt pályafutása első győzelme. Prost egy helyet rontva második lett (Arnoux kiesett), Lauda harmadik, Piquet és Patrese 4-5., de Angelis két héttel korábbi győzelmét követően pedig 6.. Watson három kör hátrányban csak 13. lett, így Prost is megelőzte összetettben.

Keke Rosberg a Svájci Nagydíjon aratta szezonbeli egyetlen győzelmét

Az utolsó két versenyre a Ferrari leszerződtette egykori versenyzőjét, a veterán Mario Andrettit és az 1978-as világbajnok nem is okozott csalódást, Monzában megszerezte az első rajtkockát! René Arnoux azonban letörte a tifosi lelkesedését és megnyerte az Olasz Nagydíjat Tambay és Andretti előtt. Watson bejött negyediknek, Rosberg csak 8. lett, Prost és Lauda pedig kiestek, ezzel elveszítették minden esélyüket a bajnoki címre. A szezonzáró előtt Rosberg 42 ponttal állt az élen, a visszavonulni kényszerült Pironi még mindig második volt 39-cel, egyedül a 33 pontos Watsonnak volt még esélye a világbajnokság megnyerésére, de ehhez úgy kellett volna győznie, hogy Rosberg nem szerez pontot és így is csak pontegyenlőség mellett, több győzelmével lehetett volna első. A konstruktőrök versenyében a Ferrari, a McLaren és a Renault volt még esélyes, az olaszok 11 ponttal vezettek a britek, 15-tel a franciák előtt.

A sportág történetében először egy ország (az USA) három versenyt is rendezhetett egy éven belül, az utolsó versenyt a las vegasi Caesars Palace kaszinó parkolójában kialakított meglehetősen egyszerű pályán rendezték. A szűk kanyarokkal tűzdelt aszfaltcsík kiegyenlítette az erőviszonyokat a turbó- és szívómotoros autók között, bár a Renault-kat így sem tudták megfogni az időmérőn. Meglepetésre Michele Alboreto szerezte meg a harmadik rajthelyet, Cheever a negyediket, Rosberg csak hatodik volt, Watson pedig kilencedik. A Ferrarik a negyedik sorig szorultak vissza. A rajtnál Prost a pole-ból indulva jól jött el, bár hamarosan átadta a vezetést Arnoux-nak, őket Alboreto és Cheever követte. Watsonnak rosszul sikerült a start, a 12. helyig esett vissza, így eszeveszett tempóban kellett felzárkóznia, ha bajnok akart lenni. Arnoux autójában 20 kör után megadta magát a motor, de Prost sem dőlhetett hátra az élen, Alboreto rendületlenül közeledett hozzá és az 54. körben meg is előzte. Prost az abroncsaira tapadt gumitörmelék miatt nem tudott lépést tartani az olasszal, hamarosan a mezőnyön átgázoló Watson is megelőzte, de a mclarenes is hasonló problémával küzdött, így nem volt esélye a létfontosságú győzelemre. Mint kiderült az sem jelentette volna a végső diadalát, hiszen Rosberg okosan versenyezve befutott az ötödik helyre. Alboreto első teljes szezonjában megszerezte élete első győzelmét egy nem túl acélos Tyrrellel, Watson második helyével pedig a pontazonosság ellenére még Pironit sem tudta megelőzni, ez is mutatja mekkora esélye lett volna a bajnoki címre a franciának. Vagy épp Villeneuve-nek, akit sokan az év legnagyobb esélyesének tartottak. A Ferrari nem szerzett pontot Las Vegasban, de így is megnyerte a konstruktőri bajnokságot, sovány vigasz két kiváló pilótájuk elvesztése után.

A bajnokság végeredménye: Rosberg 44 pont, Pironi és Watson 39-39, Prost 34, Lauda 30, Arnoux 28, Tambay és Alboreto 25-25...
Konstruktőrök: Ferrari 74 pont, McLaren 69, Renault 62, Williams 58, Brabham 41, Lotus 30, Tyrrell 25…

Sajnos a tragédiák sora nem ért véget a szezon zárultával. Colin Chapman, a Lotus alapítója és főtervezője december 16-án szívrohamban elhunyt, ezzel a sportág elveszítette legnagyobb tervezőzsenijét. Számos forradalmi újítás mellett az ő nevéhez fűződik az ún. „ground effect” átültetése a versenysportba. Ennek lényege, hogy a teljesen sík padlólemez mellet az autók oldaldobozainak alját úgy alakítják ki, hogy menet közben azok leszorítóerőt termeljenek mintegy az aszfalthoz szívva a versenyautót. Ennek a technikának köszönhette bajnoki címét Mario Andretti 1978-ban és a következő években általánossá vált az F1-ben. Az így készült autók akkora leszorítóerővel bírtak a nyolcvanas évek elején, hogy sok pályán nem is használtak első terelőszárnyat. Ennek egyik szemléletes példája az ominózus San Marinói Nagydíj, ahol a győztes Pironi Ferrariján volt első szárny, a második Villeneuve-én viszont nem. A szívóhatásnak azonban megvoltak a hátulütői: az autók a kor technikai színvonalához mérten veszélyesen nagy kanyarsebességre voltak képesek, viszont ha a kanyarban leért az autó alja, gyakorlatilag megszűnt a hatás és a jármű nagy sebességnél vált irányíthatatlanná, ami több baleset kiváltó oka volt, ezért az 1982-es idény után betiltották az eljárást.

Visszatérve a szezonra: a turbó 1989-es betiltásáig ez volt az utolsó év amikor még szívómotoros autóval bajnokságot lehetett nyerni, egyben ez volt a legendás Cosworth DFV V8-as hattyúdala is. Kis csapatok néhány évig még alkalmazták, de már 1982-ben is látszott, hogy eljárt felette az idő, habár megbízhatóságban még a turbómotorok előtt járt. A Renault időmérőn fantasztikusan gyors volt, tizenhat edzésből tízet megnyertek, de a rettenetesen megbízhatatlan technika miatt csak négy győzelmet arattak. Mindent összevetve valószínűleg a Ferrarinak volt a legjobb autója, időmérőn és versenyen is kellően gyors volt a 126C2 és a többi feltöltéses típushoz képest megbízható is. Az olasz csapat úgy nyerte meg a konstruktőri bajnokságot, hogy kétszer gyakorlatilag nem is indultak el a versenyen és csak nyolc olyan futam volt, ahol két autóval is rajthoz álltak. Sajnálatos módon nem az a két pilótájuk fejezte be az évet aki elkezdte, így végül nem nyerték meg az egyéni címet. Keke Rosberg viszont párját ritkító diadalt aratott, Mike Hawthorn 1958-as bajnoki címe óta először és mindeddig utoljára esett meg, hogy egyetlen győzelemmel valaki bajnok tudott lenni, hat dobogós helyezése (Pironival holtversenyben a legtöbb) elég volt ahhoz, hogy megnyerjen egy ilyen őrült szezont.