Forma.Túra.Rali.

Forma.Túra.Rali.


Tour de France '73

2021. április 08. - eszgbr

tdf73_ligier_lancia.jpgGuy Chasseuil és Christian Baron Maserati-motoros Ligier JS2-je az 1973-as Tour de France Automobile egyik állomásán. Mögötte a későbbi győztes, Sandro Munari és Mario Manucci Ferrari-motoros Lancia Stratosa. A háttérben 107-es rajtszámmal az összetett második helyén záró Jacques Alméras és Serge Mas Porsche 911 Carrerája, 80-assal pedig Claude Haldi és Miloud Khalfi Porschéje.

Aszfalt-specialisták

A raliban nagy hagyományai vannak a specialisták alkalmazásának, sokáig gyakori megoldás volt, hogy egy-egy autót olyan versenyző kapott meg, aki az adott versenyhelyszínt kitűnően ismerte, az útviszonyok mesterének számított. Jelenleg a világbajnokságon csak a Hyundai él a lehetőséggel, a harmadik számú autójukat három versenyző vezetheti felváltva. Ez is mutatja, hogy ma már egy topversenyzőnél elvárás, hogy minden úttípuson kiválóan teljesítsen, a specialisták, így az aszfaltmenők is eltűnőben vannak.

A hőskorban elterjedt vélekedés volt, hogy havas és murvás utakon a svéd és finn versenyzők, aszfalton viszont a franciák teljesítenek legjobban. Mivel a francia rali bajnokság hagyományosan aszfaltos versenyekből áll, a francia versenyzők rutinjuk miatt sokáig fölényben voltak ezen a terepen más országok versenyzőivel szemben, talán az olaszok tudták őket megszorongatni. A világbajnokságon hagyományosan három verseny kedvezett az aszfalt-specialistáknak, a januári időpontja miatt rendszerint havas-jeges utakon futott Monte Carlo-rali, a murvás szakaszokat is magába foglaló Sanremo-rali és az egyetlen teljesen aszfaltos verseny, a műfaj kiválóságainak legkomolyabb tesztje, a Korzika-rali. Később további futamok is bekerültek a naptárba, mint a szintén murvás szakaszokkal tarkított Katalán-rali, a Korzikát egy időre felváltó Elzász- és a Német-rali.

tourdecorse73_a110_nicolas.jpgJean-Pierre Nicolas / Michel Vial, Alpine A110 1800, Korzika-rali, 1973

A világbajnoki időszakra szűkítve a képet, az első aszfalt-specialisták az 1973-as kiírást megnyerő Alpine-Renault csapat versenyzői voltak. A bajnokságot nyerő A110 modell minden terepen megállta a helyét, de aszfalton gyakorlatilag verhetetlen volt. Monte Carlóban és Korzikán kisajátították a dobogót, Sanremóban csak a második fokát engedték át a Fiatnak. A csapat négy francia ásza, Jean-Claude Andruet, Jean-Pierre Nicolas, Jean-Luc Thérier és Bernard Darniche meghatározták a hetvenes évek aszfaltos versenyeit, amikor rajthoz álltak, mindig komolyan számolni kellett velük, függetlenül attól, épp milyen típust vezettek. Az A110 pályafutása vége felé járt már, az utódjának szánt A310 pedig nem tudta megismételni az előd sikereit. Az Alpine mindinkább Le Mans és a pályaversenyzés felé fordította figyelmét, a versenyzői pedig más csapatoknál találtak ülést maguknak.

Tovább

Négy nap a Nürburgringen

Napjainkban a 24 órás versenyek számítanak a hosszútávú versenyzés csúcsának, ezek közül is kiemelkedik a Nürburgringen rendezett egynapos viadal. De nem volt ez mindig így. Évekkel az első 24 órás verseny előtt rendeztek sokkal hosszabb, három és fél napos versenyeket is ugyanott.

porsche914_86h_1970.jpgA Porsche 1970-es győzelmét hirdető plakát

A raliversenyzés hőskorában népszerű maratoni próbák egyike volt a Liége-Róma-Liége verseny, amely idővel átalakult Liége-Szófia-Liége maratonná, de a hatvanas évek közepén már egyre kevésbé volt életképes egy többnapos közúti verseny, így az esemény 1965-ben Marathon de la Route néven átköltözött a Nürburgringre.

A mai hosszútávú gyorsasági versenyekkel szemben ez inkább egy megbízhatósági verseny volt, minden autónak a műszaki paraméterei alapján meghatározott maximális köridőn belül kellett teljesítenie a Nordschleiféból és a Südschleiféból álló pályát, a kihágásokért pedig komoly büntetéseket osztottak. Ugyanakkor a pontos szabályok szinte évről évre változtak. A versenyt széria közeli állapotú autókkal vívták, a felhozatal pedig a mindössze 746 cm³-es DAF-októl a 4,7 literes V8-as Mustangokig és V12-es Ferrarikig terjedt.

Az első évben 82 órán át kellett körözniük a résztvevőknek, 1966-tól nőtt az időtáv a klasszikusnak tekinthető 84 órára, vagyis kereken három és fél napra. 1970-ben 86 órásra nőtt a kihívás, majd a következő évben még ehhez is hozzácsaptak tízet, így már kereken négy napot kellett kibírni a Zöld Pokolban.

Tovább

A Porsche meglepetésgyőzelme a Petit Le Mans-on

Tegnap rendezték az amerikai United SportsCar Championship zárófutamát, a 10 órás Petit Le Mans-t. A Road Atlanta pályát ítéletidő sújtotta, végül 7 óra 51 perc után meg is kellett szakítani a versenyt. Az időjárásnak és a Michelin esőgumijainak köszönhetően a legjobb GT-k képesek voltak megközelíteni a prototípusok tempóját, sőt meglepetésre összetettben két GTLM kategóriájú (a Le Mans-i GTE-nek megfelelő) autó végzett az élen.

porsche911rsr_plm15_tandy_pilet.jpgfotó: racer.com

Az idei Le Mans-i 24 óráson egy Porsche 919-essel győző Nick Tandy és a GT kategóriában a bajnoki címet is elhódító Patrick Pilet történelmi győzelmet aratott a 911 RSR-rel, megelőzve az Auberlen-Werner BMW Z4 GTE-t. A USCC történetében ez volt az első verseny, amelyen egy GT le tudta győzni az ideális körülmények között jóval gyorsabb prototípusokat.

A győzelemnek köszönhetően a GT-k értékelésében a Porsche megszerezte az egyéni, a csapat és a konstruktőri bajnoki címet is.

Az 50 kedvenc Le Mans-i autóm: 1-10

A hétvégére készülve, a neves Autosport magazin hasonló listája alapján én is összeállítottam a Le Mans-i 24 órás versenyen valaha rajthoz állt autók közül az 50 kedvencemet tartalmazó listát, amit a szombati rajtig hátralévő öt hat napon tízesével közlök. A lista elkészítése során egyetlen kritériumot vettem figyelembe: az autónak legalább egyszer rajthoz kellett állnia Le Mans-ban, de sem a helyezések, sem az innovatív megoldások nem befolyásolták az egyes típusok helyezését.

10. BMW 3.0 CSL

bmw_30cslart.jpg
A csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően a korabeli közönség a Le Mans-i 24 óráson is megcsodálhatta a hetvenes évek legjobb és talán legszebb túraautóját. 1972-ben jelentősen változtak a szabályok, túraautók is indulhattak a sportkocsi versenyeken, így Le Mans-ban is, a BMW pedig komolyan vette a lehetőséget és előbb a klasszikus 3.0 CSL-t, majd a Gr.5-ös 3.5-öt és 3.0 Turbót is elvitte Franciaországba. Amíg a túrakocsik között értékelték őket, nem nagyon ért senki a közelükbe, a Porsche 935 viszont már túl nagy falat volt, így a '76-os próbálkozás után nem indultak az autók gyári színekben, érdekes módon a legjobb eredményt - összetett 8. hely - egy évvel később, egy privát 3.0 CSL érte el.

Tovább

A hetvenes évek legjobb GT-je

1972-ben új szabályok léptek életbe a Sportautó Világbajnokságon (WSC), az 5 literes csúcskategória megszűnt, így a páratlan Porsche 917-es klasszikus formájában befejezte pályafutását (átépített verziói továbbra is sikeresek voltak az amerikai Can-Am szériában). Beköszöntött a 3 literes sportkocsik időszaka, de mellettük a GT-k felé is nagyobb figyelem fordult. A Porsche ebben a kategóriában is sikeres volt a 911S révén, de kellett egy autó, ami felveszi a versenyt az új Ferrari 365 GTB/4 Daytonával.

Így készült el 1972-ben a 911S alapjain a 911 Carrera RS 2.7. A 2687 cm3-es hathengeres boxer 210 lóerő leadására volt képes 6300-as fordulaton, 240 km/h-ás végsebességig repítve az 1095 kg-os autót. A homologizációhoz minimum 500 darabot kellett gyártani a típusból, a Porsche ennek több mint háromszorosát készítette el. A versenyre szánt autóknál a szabályok lehetővé tettek néhány változtatást az utcai változathoz képest, ennek megfelelően a hengerűrtartalmat 2808 cm3-re növelték, az öntömeget pedig 840 kg-ra szorították le. Az immár több mint 300 lóerős autó végsebessége elérte a 280 km/h-át, 0-100-ra 5 másodperc alatt lőtt ki a Carrera RSR 2.8 nevet viselő gép.

daytona73.jpgAz 1973-as Daytonai 24 órás versenyt megnyerő Carrera RSR 2.8

Tovább
süti beállítások módosítása