Az alábbiakban két videót szeretnék megosztani az idei Dakar-raliról. Ugyan nem most kerültek nyilvánosságra a felvételek, de az elmúlt két hétben nem nagyon volt időm ilyesmivel foglalkozni, így csak tegnap találkoztam velük:
Az első felvételen az autós kategória győztese, Stephane Peterhansel egy gázlón való átkeléskor gyakorlatilag ráhajt egy vízben veszteglő motorosra.
A második videón a motoros győztes, Cyril Despres miután fejre állt, próbálja a sárból kirángatni KTM-jét. A mögötte érkező portugál Paulo Goncalves megáll, hogy segítsen neki és kettejüknek már sikerül is kiszabadítani a motort. Ezután Despres se szó, se beszéd otthagyja a szintén segítségre szoruló versenytársát.
Azt hiszem nem kell etikai előadást tartani a két esetről, mindenki látja mi történt. A két versenyző sportteljesítménye elvitathatatlan, megérdemelten nyerték meg a kéthetes viadalt, ráadásul nem először. Emberileg azonban erősen megkérdőjelezhető a cselekedetük, főleg annak tükrében, hogy a világ legnehezebb tereprali versenyéről van szó, ahol az időben érkező segítség olykor életet menthet. Nyerhetnek tehát akármekkora előnnyel, az ilyen esetek még a legfényesebb győzelmet is beárnyékolhatják.