Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.

Hamilton győzött, de Alonso lehet a legboldogabb

2012. szeptember 09. - eszgbr

Lewis Hamilton könnyed rajt-cél győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon, miközben három vb-aspiráns is nullázott. Pérez szenzációsan versenyezve hozta be a második helyre a Saubert, de a legtöbbet a harmadik Alonso nyerte, előnye újra 37 pontra rúg összetettben.

A múltheti spai futam után ismét egy izgalmas vasárnap délutánt köszönhetünk a Formula-1 mezőnyének. Az időmérő McLaren első sort, Alonsónak pedig műszaki hibát és egy 10. rajthelyet hozott. A spanyol végül megtarthatta pozícióját, a nem tervezett javítás miatt nem kellett a boxutcából indulnia. A McLaren számára ideális felállásba Massa ugyan beleköpött, mikor lerajtolta Buttont, de az angol vissza tudta venni a második helyet, így kinézett nekik egy kettős győzelem, ám a 32. körben a spai győztes alatt egyelőre nem tisztázott okból megállt az autó. Hamiltont viszont nem hátráltatta senki és semmi, biztos előnyt autózott ki ahhoz, hogy a verseny végén a frissebb gumikon veszélyesen közelítő Pérez se jelentsen rá komoly veszélyt és Montreal illetve a Hungaroring után megszerezte idei harmadik győzelmét, a pontversenyben pedig feljött a második helyre.

Tovább
süti beállítások módosítása