Forma.Túra.Rali.

Forma.Túra.Rali.

A Jaguar XJR sorozat

2015. június 16. - eszgbr

Hét Le Mans-i győzelmével a Jaguar még mindig igen előkelő helyet foglal el a versenyt megnyerő márkák sorában, csak a Ferrari és a jelenleg is aktív Audi és Porsche büszkélkedhet több első hellyel. Pedig már 25 éve, hogy utoljára nyertek az XJR-12-vel. A nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején a hosszútávú versenyzés egyik legmeghatározóbb szereplője volt a brit márka, az XJR sorozat autói az óceán mindkét oldalán ontották a győzelmet. A sok típus között azonban nem egyszerű eligazodni, ezért következzen egy teljes körű áttekintés.

1024px-jaguar_xjrs_2.jpgNéhány darab a Jaguar sikeres XJR sorozatából


XJR-5

Bob Tullius neve valószínűleg nem sokat mond egy európainak, pedig vele kezdődött a Jaguar reneszánsza a nyolcvanas években. Tullius és csapata, a Group 44 Racing a hetvenes évektől kezdve versenyzett Amerikában Triumph-okkal és Jaguarokkal. 1981-ben új kategóriával bővült az IMSA GT sorozat, a GTP-vel, amely a sorozat történetében először nem követelte meg, hogy a versenyautók szériamodellek alapjaira épüljenek. Az új géposztályban rejlő óriási lehetőségeket Tullius is felismerte, ezért főtervezőnek leszerződtette Lee Dykstrát, aki a hetvenes években a DeKonnál már dolgozott a bajnokságot nyert Chevy Monzán. Az XJS-ben már kipróbált 6 literes V12-es motor köré Dykstra egy korszerű, alumíniumvázas ground effect prototípust tervezett. Az új kategóriában a legvonzóbb az volt, hogy rajthoz állhattak a Le Mans-i 24 óráson is, ahol egykor a Jaguar komoly sikereket ért el.

jaguar-xjr-5.jpg

Az autó 1982-ben debütált az IMSA GTP-ben, egy évvel később pedig már versenygyőztes géppé fejlődött, bár a bajnoki címre komoly esélye soha nem volt. Arra viszont jó volt a szereplése, hogy felkeltse a Jaguar figyelmét és a következő évben már gyári támogatással állhassanak rajthoz. 1984-ben Le Mans-ban két példány állt rajthoz, de féltáv után nem sokkal feladták a küzdelmet. Egy évvel később az egyik autó teljesítette a 24 órás kihívást, a 13. helyen intették le. Tullius új autó tervezésén gondolkodott a korosodó XJR-5 felváltására, de a Jaguarnál már új utakat kerestek és Tom Walkinshaw-t bízták meg egy gyári csapat felállításával, a Group 44-tól pedig megvonták a támogatást.

Jaguar XJR-5
Aktív évek: 1982-85
Főtervező: Lee Dykstra
Motor: 6 liter, 60° V12, eredetileg 6 db Weber karburátorral, később Lucas Mico befecskendezéssel
Teljesítmény: 650 Le
Tömeg: 930 kg
Legjobb eredmények: 6 IMSA GTP győzelem

XJR-6

Tom Walkinshaw a túraautó Európa-bajnokságon keresztül került kapcsolatba a Jagaurral. 1982-től versenyzett az XJS-sel, '84-ben pedig sikerült elhódítania a bajnoki címet. A Jaguar vezetése miután látta, hogy Tullius projektje nem sok sikerrel kecsegtet Le Mans-ban, megbízta Walkinshaw-t, hogy vegye át a sportkocsi programot, amelynek célja a Porsche legyőzése és Le Mans megnyerése volt. Ehhez természetesen biztosították az anyagi hátteret is.

Walkinshaw a csapatához csábította a több Formula-1-es csapatnál is megfordult Tony Southgate-et, aki az XJR-6-ossal meghatározta a fő csapásirányt a csapat összes későbbi típusa számára. A Group 44-hoz hasonlóan az XJS V12-eséből indultak ki, a Zytekkel közösen kifejlesztették saját üzemanyag-befecskendező rendszerüket. Southgate a szénszálas monocoque köré a ground effect-et a lehető legjobban kihasználó autót tervezett.

jaguar-xjr-6.jpg

Az autó az 1985-ös sportautó világbajnoki (WSC) szezon közepén, Mosportban debütált. A következő idényben végig ezt a típust használta a csapat, hazai versenyükön, Silverstone-ban győzni is tudtak. A Le Mans-i teszten kiválóan szerepelt az autó, a versenyen viszont a három nevezett gépből egy sem ért célba. Habár a komoly eredmények még elmaradtak, az XJR-6-tal a Jaguar jelezte, hogy vége a Porsche háziversenyének.

Jaguar XJR-6
Aktív évek: 1985-86
Főtervező: Tony Southgate
Motor: 6,2 liter, 60° V12, Zytek befecskendezés
Teljesítmény: 660 Le
Tömeg: 900 kg
Legjobb eredmények: 1 WSC győzelem

XJR-7

Az XJR-5 közvetlen utódjaként kifejlesztett XJR-7 az 1985-ös daytonai szezonzárón debütált a Group 44 színeiben. A következő két évben a csapat folytatta a küzdelmet a Porschék hada és a sorra érkező gyári csapatok ellen, de a Jaguar támogatása nélkül pár győzelemnél többre nem futotta az erejükből. Utoljára az 1988-as Daytonai 24 óráson állt rajthoz az autó.

jaguar-xjr-7.jpg

Jaguar XJR-7
Aktív évek: 1985-88
Főtervező: Lee Dykstra
Motor: 6 liter, 60° V12, Lucas befecskendezés
Teljesítmény: 600 Le
Tömeg: 943 kg
Legjobb eredmények: 3 IMSA GTP győzelem


XJR-8

1986-87 telén a TWR (Tom Walkinshaw Racing) 64 ponton módosította az XJR-6 koncepcióját, az átdolgozott versenyautó az XJR-8 nevet kapta. A legfontosabb változtatás a motor méretének 7 literesre növelése volt, ez később döntő tényezőnek bizonyult a Porsche legyőzésében. A '87-es szezon nagy részében három autóval versenyeztek és a világbajnokságon szó szerint taroltak: tíz futamból nyolcat megnyertek. Bezsebelték a csapatbajnoki címet, Raul Boesel pedig az egyéni pontversenyben is az élen végzett. Le Mans azonban teljesen más kihívás. A májusi kollektív teszten megint a Jaguar érte el a legjobb időt, de a versenyen a három autóból egy sem úszta meg komoly műszaki hiba nélkül. Kettő kiesett, a harmadik váltógondoktól sújtva az összetett 5. helyén zárt, miközben a Porsche zsinórban hetedik győzelmét aratta a La Sarthe-on.

jaguar-xjr-8.jpg

Jaguar XJR-8
Aktív évek: 1987
Főtervező: Tony Southgate
Motor: 7 liter, 60° V12, Zytek befecskendezés
Teljesítmény: 720 Le
Tömeg: 900 kg
Legjobb eredmények: 8 WSC győzelem, világbajnoki cím (1987)


XJR-9

A világbajnoki cím ellenére nem állt meg a fejlesztés, 1988-ra elkészült az XJR-9, amely még mindig az XJR-6 által lefektetett alapokra épült. Közben megduplázódott a kihívás, mert a Jaguar kérésére a TWR-nek kellett átvennie Bob Tullius kimúlt programjának helyét Észak-Amerikában. A tengerentúli bemutatkozás pompásan sikerült, az XJR-9 megnyerte a szezonnyitó Daytonai 24 órást, a következő győzelemre viszont az utolsó előtti futamig kellett várni. Jobban futott a szekér a vb-n, ahol a Sauber-Mercedesszel nagy csatát vívva, egy győzelemmel többet szerezve sikerült megvédeni a bajnoki címet, Martin Brundle pedig megnyerte a pilóták pontversenyét. A Porsche egyetlen győzelmet sem szerzett.

jaguar-xjr-9-lm.jpg

Le Mans-ra minden erejüket latba vetve készültek, öt XJR-9-est állítottak rajthoz. A speciálisan Le Mans-ra fejlesztett alacsony légellenállású aero-csomaggal jól futottak a Jagek, de a műszaki hibák ismét nem kerülték el a csapatot. Brundle-ék a hengerfejtömítés, Pescarolóék a váltó hibája miatt estek ki. A krach akkor ütött be, amikor a vezető helyen álló autóban is gondok támadtak a váltóval, Jan Lammers a helyzetet zseniálisan felmérve negyedik fokozatban hagyta a váltót és az utolsó köröket így teljesítve végül két perces előnnyel a legjobb gyári Porsche előtt megnyerte a versenyt. Váltótársai Johnny Dumfries és Andy Wallace voltak. Harmadik nekifutásra sikerült győzni Le Mans-ban, a Jaguar 1957 után visszatért a csúcsra, a Porsche egyeduralma végleg megszakadt.

1989-re új autót fejlesztettek Amerikának és Európának is, de az XJR-9 kiegészítő típusként még végigversenyezte az évet, a szezon végén győzni is tudott Tampában, de második helyet szerzett Daytonában és Sebringben is. Az új modellek jobban teljesítettek a rövidebb bajnoki futamokon, de Le Mans-ba a kipróbált V12-es motorokkal szerelt XJR-9-eseket vitték. Ám a csapat vezetése lassan szeretett volna pénzt látni a befektetett összegek után, így kénytelenek voltak az alkatrészeken spórolni. A nem megfelelő ellátásnak meg lett az eredménye: a négy autóból kettő elhullott, a másik kettő is épp hogy célba ért a 4. és 8. helyen.

Jaguar XJR-9
Aktív évek: 1988-89
Főtervező: Tony Southgate
Motor: 7 liter, 60° V12, Zytek befecskendezés
Teljesítmény: 750 Le
Tömeg: 881 kg
Legjobb eredmények: 1. hely a Le Mans-i 24 óráson (1988), 1. hely a Daytonai 24 óráson (1988), 6 WSC győzelem, 3 IMSA GTP győzelem, világbajnoki cím (1988)

XJR-10

A sikerek ellenére 1988-ban már látszott, hogy a V12-es Jaguarok egyre nehezebben veszik fel a versenyt a kisebb, könnyebb turbómotorokkal felszerelt riválisokkal. A világbajnokságon a Mercedes jelentett egyre nagyobb veszélyt, Amerikában pedig nem sikerült tartani a lépést a Nissannal. 1989-re Southgate és a frissen szerződtetett Ross Brawn merőben új autókat tervezett. A GTP kategóriás XJR-10 és ikertestvére, a C-csoportos XJR-11 teljesen új V6-os turbómotort kapott. Az új egység csaknem 100 kg-val volt könnyebb a régi V12-esnél. A szénszálas monocoque-ot is alaposan áttervezték, a kor technikai színvonalának csúcsát képező autók születtek. Az XJR-10 nagyobb leszorítóerőt generáló kasznit kapott a kanyargós amerikai pályákhoz.

jaguar-xjr-10.jpg

A nagyszabású fejlesztések ellenére az XJR-10 nehezen tartotta a lépést a Nissan GTP ZX-Turbóval és az új Eagle-Toyota prototípusokkal. Első évében mindössze két győzelemre futotta Jan Lammerstől és a bajnoki cím sorsába később sem tudott komolyan beleszólni. 1991 közepéig használták a típust, addig még négy győzelmet aratott.

Jaguar XJR-10
Aktív évek: 1989-91
Főtervező: Tony Southgate
Motor: 3 liter, 90° V6, Bosch befecskendezés, 2 db Garrett turbó
Teljesítmény: 650 Le
Tömeg: 953 kg
Legjobb eredmények: 6 IMSA GTP győzelem

XJR-11

Az XJR-10 testvérmodellje 1989 nyarán debütált Brands Hatch-ben. A legfontosabb eltérés a C-csoport és az IMSA GTP eltérő szabályozásából adódott, míg Amerikában 3 literben maximalizálták a feltöltött motorok hengerűrtartalmát, addig az FIA által felügyelt sorozatokban 3,5 literben. Az XJR-11 még annyira sem volt sikeres, mint az XJR-10, másfél éves pályafutása során mindössze egy vb-futamot tudott megnyerni, 1990-ben Silverstone-ban. 1991-ben már csak a japán bajnokságban használták.

jaguar-xjr-11.jpg

Jaguar XJR-11
Aktív évek: 1989-91
Főtervező: Tony Southgate
Motor: 3,5 liter, 90° V6, Bosch befecskendezés, 2 db Garrett turbó
Teljesítmény: 750 Le
Tömeg: 900 kg
Legjobb eredmények: 1 WSC győzelem

XJR-12

Az új V6-os autók nem bizonyultak kellően megbízhatónak, így az olyan extrém igénybevételt jelentő versenyekre, mint Daytona vagy Le Mans, a TWR kénytelen volt előhozni a raktárból a régi V12-es gépeket. 1989-ben a korosodó XJR-9-esek nem tudták megismételni az egy évvel korábbi Le Mans-i sikert, ezért 1990-re elkészítették a V12-es modellcsalád végső tagját, az XJR-12-t. A típust kizárólag a három legnagyobb versenyen (Daytona 24h, Sebring 12h, Le Mans 24h) használták.

jaguar-xjr-12.jpg

1990 februárjában kettős győzelemmel debütált Daytonában, majd Sebringben harmadik helyen végzett. Le Mans-ra négy autót neveztek, amelyeknek a gyári Nissanokkal, Toyotákkal és egy seregnyi privát Porschével kellett felvenniük a versenyt. A Mercedes fölényesen uralta a világbajnokságot, de címvédőként úgy döntöttek, nem állnak rajthoz Le Mans-ban. A TWR kihasználta a legkomolyabb ellenfél hiányzását és kettős győzelmet aratott, a győztes autót John Nielsen, Price Cobb és Martin Brundle vezette.

Egy évvel később sem Daytonában, sem Sebringben nem sikerült megismételni a dobogós helyezéseket. Le Mans-ban jól futottak az autók, de a Mazda emlékezetes módon elhappolta előlük a győzelmet, a 2-3-4. helyeken értek célba. 1992-ben már csak egy-egy autót neveztek az amerikai futamokra, ennek ellenére Daytonában sikerült megcsípni a második, Sebringben pedig a negyedik helyet. Utolsó bevetésére a '93-as Daytonai 24 óráson került sor, de a három rajthoz állt autóból egy sem bírta végig az egynapos kihívást.

Jaguar XJR-12
Aktív évek: 1990-93
Főtervező: Tony Southgate
Moror: 7 liter, 60° V12, Bosch/Zytek befecskendezés
Teljesítmény: 730 Le
Tömeg: 900 kg
Legjobb eredmények: 1. hely a Le Mans-i 24 óráson (1990), 1. hely a Daytonai 24 óráson (1990)

XJR-14

A C-csoport népszerűsége a laza szabályozásban rejlett, amely a technikai megoldások széles palettáját engedte alkalmazni, így minden gyártó megtalálhatta a számára legmegfelelőbb megoldást. 1991-ben az FIA új szabályrendszert vezetett be a kategória számára, amely egységesen 3,5 literes szívómotorokat írt elő mindenkinek. Ugyan a régi autók is rajthoz állhattak, de a szabályok egyértelműen az új formula szerint épült gépeknek kedveztek, amelyek gyakorlatilag karosszériás F1-es autók voltak. A Jaguar az anyavállalatán, a Fordon keresztül hozzáfért a Cosworth V8-asához, így a motorfejlesztéssel nem kellett bajlódni. Egy új autó fejlesztése már 1989 végén elkezdődött, de csak az 1991-es szezonra öltött formát. Tony Southgate közben a Toyotához távozott, így az XJR-14-nek keresztelt versenyautó fejlesztése már Ross Brawn irányításával folyt.

jaguar-xjr-14.jpg

Az év első felében a Jaguarok egyértelműen fölényben voltak az új Mercedes és Peugeot prototípusokkal szemben, így győztek Monzában, Silverstone-ban és a Nürburgringen is. A szezon második felében viszont a Peugeot sikeresen aknázta ki a 905-ben rejlő lehetőségeket és a franciák tempófölénybe kerültek. A Jaguar előnye azonban kitartott a bajnokság végéig és visszahódították a konstruktőri címet, Teo Fabi révén pedig az egyéni értékelést is megnyerték. Le Mans-ban nem állt rajthoz a típus, helyette a megbízhatóbb V12-es XJR-12-t nevezték a 24 órásra.

Az elszabaduló költségek miatt 1991 végén a Jaguar kiszállt a C-csoport további küzdelmeiből, de az XJR-14 pályafutása még nem ért véget. Teo Fabi és David Brabham megnyerte az 1991-es japán sportkocsi bajnokság zárófutamát. 1992-ben Amerikába szállították az autókat és a helyi szabályokhoz igazítva rajthoz álltak az IMSA GTP szériában. Az XJR-14-et a gyors európai pályákra tervezték és a mérnököknek nem sok lehetőségük volt, hogy az amerikai pályákhoz hangolják az autót. Davy Jones így is szerzett két győzelmet és másodikként zárt az egyéni pontversenyben.

Az XJR-14 technológiája szokatlan módon két további formában is testet öltött. Az egyik az 1992-es Mazda MXR-01 volt, amely nagyban megegyezett az XJR-14-gyel, de motorja a Juddtól származó V10-es egység volt. A másik a C-csoport utáni időszakra fejlesztett nyitott prototípus, a WSC-95 volt, amely Porsche motorral a Joest Racing színeiben 1996-ban és 1997-ben is megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt.

Jaguar XJR-14
Aktív évek: 1991-92
Főtervező: Ross Brawn, John Piper és Mark Thomas
Motor: Cosworth HB 3,5 liter, 75° V8
Teljesítmény: 650 Le
Tömeg: 750 kg
Legjobb eredmények: 3 WSC győzelem, 2 IMSA GTP győzelem, 1 JSPC győzelem, világbajnoki cím (1991)

XJR-15

Az XJR-15 kilóg a sorból, mivel ez egy utcai szupersportkocsi volt, amely az XJR-9 technikájára épült. Az autóba a régi Jaguar V12-es 6 literes változata került 450 lóerővel, de készült belőle pár darab 7,4 literes 700 lóerős motorral is XJR-15 LM néven. A kétéves gyártás alatt mindössze 53 darab készült a típusból, közel egymillió dolláros vételárával pedig igazi különlegességnek számított. 1991-ben egy három fordulós bajnokságot is szerveztek a típusnak, a versenyek a monacói, brit és belga Formula-1-es nagydíjak betétfutamaiként kerültek megrendezésre.

jaguar-xjr-15.jpg

Jaguar XJR-15
Gyártási évek: 1990-92
Főtervező: Tony Southgate és Peter Stevens
Motor: 6 liter, 60° V12, Zytek befecskendezés
Teljesítmény: 450 Le
Tömeg: 1050 kg

XJR-16

Az XJR-16 a mérsékelten sikeres XJR-10 felváltására született és kizárólag az amerikai IMSA GTP széria számára fejlesztették. Az autó nagyrészt az elődmodellre épült, de megnövelték a tengelytávot és a futóművet is jelentősen átdolgozták. Az 1991-es road atlantai 300 km-es futamon debütált és meglepetésre Davy Jones rögtön nyerni is tudott vele. A szezon folyamán még három alkalommal nyert, egy győzelme pedig volt a régi XJR-10-essel is, így a két Nissan pilóta mögött harmadik lett a bajnokságban, a Jaguar pedig második a gyártók versenyében. 1992-ben a típust felváltotta az XJR-14.

jaguar-xjr-16.jpg

Jaguar XJR-16
Aktív évek: 1991
Motor: 3 liter, 90° V6, Bosch befecskendezés, 2 db Garrett turbó
Teljesítmény: 750 Le
Tömeg: 950 kg
Legjobb eredmények: 4 IMSA GTP győzelem


XJR-17

1992-ben az egyik XJR-16-ost átalakították, hogy megfeleljen az FIA szabályainak is. A motorja a korábbi típusokból ismert JRV-6 V6-os egység 3,5 literes változata volt, de a szabályoknak megfelelően turbófeltöltés nélkül. Az autót az az évi Le Mans-i 24 óráson tervezték bevetni, de a túlságosan magas költségek miatt a TWR felhagyott a prototípus versenyzéssel és az egyetlen elkészült XJR-17 soha nem állt rajthoz.

jaguar-xjr-17.jpg

Jaguar XJR-17
Aktív évek: 1992
Motor: 3,5 liter, 90° V6, Bosch befecskendezés
Teljesítmény: 450 Le
Tömeg: nincs adat
Legjobb eredmények: nem versenyzett

A bejegyzés trackback címe:

https://fotura.blog.hu/api/trackback/id/tr307548736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

for-avar 2016.10.04. 06:05:18

Az XJR-15-nek volt egy mostohatesója is...a TWR által a Jaguar alapjára a Nissan R-390...
süti beállítások módosítása