Forma.Túra.Rali.


Webber nyerte a gumiháborút

2012. július 08. - eszgbr

Mark Webber szezonbeli második győzelmét aratta a Brit Nagydíjon, miután négy körrel a leintés előtt megelőzte a rajt-cél győzelem felé haladó, de a gumikkal kevésbé jól taktikázó Alonsót. Vettel harmadik, Massa negyedik, Hamilton hazai pályán csak nyolcadik lett.

A szinte biztosra vett vasárnapi esőből semmi nem lett, így teljesen száraz körülmények között teljesíthette a mezőny az 52 körös versenyt. Az első tízből csak Alonso és Hamilton döntött úgy, hogy a keményebb keveréken rajtol el, utólag vizsgálva egyik sem volt nyerő taktika, a lágy Pirellik ugyanis elég keveset bírtak az angol aszfaltcsíkon. Alonso két kemény etap után az utolsó 14 körre rakatta fel a lágyat, míg Hamilton a verseny közepén teljesített egy mindössze 7 körös lágy gumis etapot. A Red Bull viszont jól kalkulált, nemcsak a saját gumibeosztásukkal, de Alonsoéval is, így addig ösztökélték a második helyről rajtoló és a döntő előzésig ott is haladó Mark Webbert, míg a spanyol alatt tényleg elfogytak a végére az abroncsok és a 48. körben átvehette tőle az első helyet. A Ferrari Felipe Massát más taktikával indította útnak és be is jött, a brazil esélyes volt a dobogó legalsó fokára is, de végül alulmaradt Vettellel szemben.

Tovább