Forma.Túra.Rali.


A Formula-1 tékozló fiúi

2014. december 31. - eszgbr

Fernando Alonso 2015-ben visszatér a McLarenhez, így lehetősége lesz, hogy kiköszörülje a csorbát, ami első wokingi korszakában esett a megítélésén. Korábban eljátszotta már ezt a Renault-val is, hiszen a mclarenes kitérőt követően visszatért sikerei színhelyére, amit szintén nem túl elegánsan hagyott el. A spanyol második alkalommal kerül a tékozló fiú szerepébe, de van olyan jó pilóta, hogy korábbi munkaadói valahogy mégis visszavegyék. Az új szerződése apropóján összegyűjtöttem a leghíresebb visszatérőket.

Juan Manuel Fangio - Maserati: 1953-54 és 1957
Az argentin legenda ismert volt arról, hogy mindig a legütőképesebb technikával akart versenyezni, ugyanakkor autói az ő zsenialitásának is köszönhetően lettek sikertípusok. Az Alfa Romeo kivonulása után csapat nélkül maradt 1952-re, egy bajnokságon kívüli versenyen már beült a Maserati autójába, de súlyos balesetet szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia a szezon hátralévő részét. Az 1953-as idényben már teljes értékű pilótája volt a Maserati gyári csapatának, a szezonzáró Olasz Nagydíj megnyerése mellett három második helyet is szerzett, így Ascari mögött másodikként zárt a pontversenyben. 1954-re elkészült a 250F típus, amivel Fangio szárnyalt: győzött Argentínában és Belgiumban, mégis elhagyta a csapatot, amikor a Mercedes ülést ajánlott neki. Az eredmény ismert, az ezüstnyíllal megnyerte az 1954-es és '55-ös bajnokságot is. A németek kivonulása után egy évet lehúzott a Ferrarinál, itt megnyerte negyedik vb-címét, majd 1957-re újra aláírt a Maseratihoz. A modenai gárda még mindig a 250F-et használta, de az évek alatt sokat csiszoltak rajta. Fangio meghálálta az újra megadott bizalmat és négy győzelemmel megnyerte a világbajnokságot. 1958-ban még rajthoz állt két futamon egy 250F-fel, mindkétszer a negyedik helyen végzett, de a Francia Nagydíj után szögre akasztotta a bukósisakot.

fangio_maserati.jpg

Tovább

Räikkönen visszatér a Ferrarihoz

Megtörtént a bejelentés, amire sokan vártak: Kimi Räikkönen jövőre visszatér a Ferrarihoz, ahol 2007-ben eddigi egyetlen világbajnoki címét nyerte.

KimiFerrari2008.jpg
Azután, hogy a Red Bull az F1-ből visszavonuló Mark Webber helyére Daniel Ricciardot szerződtette, megnőtt az esélye annak, hogy a Lotus teljesítményével nem teljesen elégedett finn visszatér a Ferrarihoz. Tegnap Felipe Massa bejelentette, hogy nyolc év után búcsút int a maranelloiaknak, innentől pedig már csak az volt kérdéses, hogy az olaszok megállapodtak legutóbbi bajnokukkal vagy az év végén a Saubert elhagyó Nico Hülkenberg lesz jövőre Fernando Alonso csapattársa. Nos, az előbbi vált valóra, Räikkönen 1+1 évre írt alá, így pedig összeáll a jelenlegi Formula 1 legerősebb pilótapárosa. Kérdés, a Ferrari képes lesz-e a pilótáihoz méltó autót építeni jövőre?

A Lotusok rohamát visszaverő Vettel győzött hazai versenyén

A Német Nagydíj legfontosabb hozadéka az új, kevlárköpenyes Pirellik bevetése volt, amelyeket a Kanadai Nagydíj pénteki napján már teszteltek a csapatok, de a bevetésüket a Ferrari, a Lotus és a Force India megvétózta. Silverstone után azonban nem volt kérdés, hogy új gumikra van szükség. A változástól mindenki a Red Bull és a Mercedes további erősödését várta, ám az erőviszonyok nem olyan irányba változtak ahogy az F1-es közvélemény remélte. Meglepetésre a Mercedes látványosan szenvedett a hosszabb etapokon, de a Ferrari és a Lotus nem szakadt le a várt módon. Sőt, utóbbi istálló a júliusi melegben új erőre kapott és a Red Bull közvetlen kihívójává vált. A Ferrari az időmérőt feláldozta, hogy az élmezőny többségétől eltérően a keményebb keveréken rajtolhassanak Alonsoék, a győzelemre így sem volt esélyük, a spanyol végül a dobogóról is lemaradt.

A McLaren újra a középmezőny élére állt, miközben a Force India korábbi kiváló tempójának nyoma sem volt, ahogy a Toro Rosso hétvégéje csúcsának is Ricciardo 6. rajthelye bizonyult. Jól ment viszont Hülkenberg a Sauberrel, az időmérőn és a futamon is befért a legjobb tízbe. A Williams-Caterham-Marussia triónál továbbra sincs semmi jele az előrelépésnek.

Tovább

Alonso hazai pályán győzött, a Mercedesek szenvedtek a gumikkal

Szombaton bombaként robbant a Mercedes időmérőn elért 1-2. helyezése, de a riválisok nem véletlenül nem számoltak komolyan Rosberggel és Hamiltonnal, az ezüst nyilak nagyon hamar elkezdtek visszacsúszni a Pirellik kopása miatt. Alonso az ötödik helyről rajtolva magabiztosan nyert hazai versenyén, a Ferrari tempóbeli fölényét mutatja, hogy Massa három rajthelyes büntetése után hat pozíciót javítva lett harmadik. Räikkönennek be kellett érnie a második hellyel, Vettel csendes versenyt futva lett negyedik.

A bővebb értékelésre most sincs időm, a konstruktőri rangsor alább látható, a jól szereplők szokás szerint megtalálhatóak a címkék között.

Tovább

Vettel nyert a Lotusok előtt, a Ferrari betlizett

Vettel simán nyerte a Bahreini Nagydíjat Räikkönen és Grosjean előtt, így megismétlődött a tavalyi dobogó. A sok csatát és előzést hozó futamon a győzelemre is esélyes Alonsót a DRS, Massát a jobb hátsó kereke hátráltatta, feljövőben a Force India és a McLaren.

Sajnos most nincs időm szöveges értékelést írni, a csapatsorrendet közlöm, a jól szereplő versenyzők és csapatok megtalálhatók a címkék között.

Tovább

Alonso győzött, öt világbajnok az első ötben

Fernando Alonso simán nyerte a 2013-as Kínai Nagydíjat, mögötte Räikkönen, Hamilton és Vettel produkált szoros befutót. Maga a verseny nem hozott sok izgalmat, a csúcsot egy "majdnem előzés" jelentette az utolsó körben, amit az egész futamot meghatározó eltérő gumitaktikáknak köszönhettünk. Idén három futamon három különböző pilóta és három különböző csapat foglalhatta el a dobogó tetejét.

1. Ferrari (Legutóbbi helyezés: 3./ Helyezések átlaga: 2)
Az olaszok idén először kerültek a listám élére, nem véletlenül. A szabadedzéseken mutatott jó teljesítmény, a ferraris szemmel nézve egész jó időmérő és köztudottan jó versenytempó előrevetítették, hogy Alonso jó eséllyel pályázik Sanghajban nem csak a dobogóra, de a győzelemre is. Mindkét autó jól kapta el a rajtot, nem sokkal később Hamiltont is legyűrték, Massa ugyan lemaradt az első kerékcserék után (végül hatodik lett), a spanyol viszont jó tempóval és határozott előzésekkel közeledett idei első győzelme felé. A végére megnyugtató előnyt autózott ki, 10 mp-cel nyert Räikkönen előtt. Pályafutása 31. győzelmével az örökranglista negyedik helyén befogta Nigel Mansellt.

Tovább

Räikkönen ellopta a showt az idénynyitón

Kimi Räikkönen és a Lotus-Renault sikerével indult a 2013-as Formula-1-es szezon, a legnagyobb meglepetés viszont az egy év kihagyás után a Force Indiával visszatérő Adrian Sutil szereplése volt. Az időmérőt domináló Red Bullok és Mercedesek versenykörülmények közt már nem brillíroztak, a Ferrari erős, a McLaren csak szenved.

A továbbiakban az objektívnek tűnő konstruktőri rangsorom szerint folytatom, az erősorrend meghatározásánál nyilván a versenyen nyújtott teljesítmény nyom a legtöbbet a latban, főleg így év elején, amikor még eléggé sűrű a mezőny és az időmérőt és a futamot különböző csapatok dominálták. Jövő héten akár komoly átrendeződés is lehet, egy futam után nem egyszerű felállítani a sorrendet, különösen egy olyan nem tipikus pályán futott verseny után, mint az Ausztrál Nagydíjnak helyt adó Melbourne.

Tovább

Räikkönen győzött, Vettel nagyot mentett Abu Dhabiban

Az elmúlt hetek viszonylag unalmas futamai után ismét egy eseménydús nagydíjon vagyunk túl, annyi minden történt, hogy még egy nappal később sem igazán tudom hol kezdjek bele a történésekbe. Kimi Räikkönen kiválóan vezetve megérdemelten nyert, Vettel történelemkönyvekbe illő menetelést vitt véghez, de Alonso így is csökkentette hátrányát.

A legegyszerűbb az lesz, ha pilótánként vesszük sorba az eseményeket:

Kimi Räikkönen visszatért a csúcsra. A 2007-es világbajnok egész hétvégén jól teljesített, az elmúlt hetek szürkesége után a Lotus is magára talált legújabb fejlesztései segítségével, így a világbajnoki aspiránsoknak komolyan számolniuk kellett a futam előtt matematikailag még esélyesnek számító finnel. Vettel időmérőről való kizárása után a negyedik helyről startolhatott és már a rajtnál felkapaszkodott a második pozícióba. Az első körben még a hibázó Hamiltont is támadta, később viszont a brit megnyugtató előnyt autózott ki. Mögötte az üldözők inkább egymással voltak elfoglalva, így a saját tempóját autózhatta. Az első Safety Car-os etap után jól kapta el az újrarajtot, Alonsónak esélye sem volt az előzésre, a 19. körben pedig megörökölte az első helyet is. Innentől már nagyon nehéz lett volna elvenni tőle a győzelmet, bár az utolsó körökben Alonso megfuttatta a sikerért, végül támadásra már nem került sor. Ezzel Räikkönen visszatérése és a 2009-es Belga Nagydíj óta első győzelmét aratta, megszerezve a Lotus első diadalát is (ahogy elnézem, a statisztikák ezt a győzelmet nem számolják hozzá a történelmi Lotus istálló 79 győzelméhez és ez így is van rendjén). A bejátszott rádiós beszélgetése és a futam utáni interjúja már csak hab volt a tortán.

Tovább

Hamilton győzött, de Alonso lehet a legboldogabb

Lewis Hamilton könnyed rajt-cél győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon, miközben három vb-aspiráns is nullázott. Pérez szenzációsan versenyezve hozta be a második helyre a Saubert, de a legtöbbet a harmadik Alonso nyerte, előnye újra 37 pontra rúg összetettben.

A múltheti spai futam után ismét egy izgalmas vasárnap délutánt köszönhetünk a Formula-1 mezőnyének. Az időmérő McLaren első sort, Alonsónak pedig műszaki hibát és egy 10. rajthelyet hozott. A spanyol végül megtarthatta pozícióját, a nem tervezett javítás miatt nem kellett a boxutcából indulnia. A McLaren számára ideális felállásba Massa ugyan beleköpött, mikor lerajtolta Buttont, de az angol vissza tudta venni a második helyet, így kinézett nekik egy kettős győzelem, ám a 32. körben a spai győztes alatt egyelőre nem tisztázott okból megállt az autó. Hamiltont viszont nem hátráltatta senki és semmi, biztos előnyt autózott ki ahhoz, hogy a verseny végén a frissebb gumikon veszélyesen közelítő Pérez se jelentsen rá komoly veszélyt és Montreal illetve a Hungaroring után megszerezte idei harmadik győzelmét, a pontversenyben pedig feljött a második helyre.

Tovább

Spa nem hazudtolta meg magát

Hatalmas, a világbajnoki küzdelem szempontjából is fontos balesettel kezdődött az 57. Belga Nagydíj, de az izgalmak később sem csillapodtak, egyedül a győztes kiléte nem volt kérdéses, Button rajt-cél győzelmet aratott.

Romain Grosjean idén nem először keveredett rajtbalesetbe, de a mostani hibája vezéráldozatokat is követelt: a vb-éllovas Alonso és Hamilton, valamint a kiváló időmérős eredményük után bizakodó Sauberek versenyét is taccsra tette, bár Kobajasi tovább tudott evickélni a csatatérré változott bukótérből. Sokkal tovább az a Maldonado sem húzta, aki tegnapi feltartása miatt a 3. helyett csak a 6. helyről rajtolhatott, ezt a kis malőrt egy kiugróan sikerült rajttal próbálta feledtetni, de három kör után leszakadt légterelővel kiállni kényszerült.

Tovább