Rögtön a lényeggel kezdeném: Ron Howard megcsinálta! A Hajsza a győzelemért úgy szegez két órára a moziszékbe, hogy minden percét élvezi az ember, nincs üresjárat és a sport- és életrajzi filmek többségével ellentétben nem untatja a nézőt, a humort is megfelelően adagolja.

A folytatás nyomokban spoilert tartalmazhat.

A történet középpontjában Niki Laudának és James Huntnak az 1976-os Formula-1-es világbajnoki címért vívott harca áll, de a történet nem itt, hanem hat évvel korábban, egy angliai F3-as versennyel kezdődik, ahol először akasztott tengelyt a két klasszis pilóta. Howard kitűnő érzékkel osztotta fel a játékidőt a korábbi párharcok, a két főszereplő magánélete és a fő cselekményszál között. A főhősök nagyjából ugyanannyi játékidőt kaptak, de valahogy mégis Laudát éreztem erősebbnek, főleg a csaknem halálos kimenetelű balesetéből való visszatérése nyomott sokat a latban. Daniel Brühl nagyszerűen hozza az öntörvényű, kevesek barátságát elnyerő osztrák zsenit, de Chris Hemsworth-re sem lehet panaszunk. Hunt a film vége felé, Lauda visszatérésekor erősít rá, pont jókor, hogy a végkifejletet ne érezzük igazságtalannak, hiszen kettejük közül mégiscsak Huntot szánták fő-főszereplőnek.

Aminek nagyon örülök, az az, hogy a film nem mulasztja el helyre tenni a két pilóta viszonyát, hiszen ők a való életben tisztelték és kedvelték egymást, hovatovább barátok voltak és ez a filmből is leszűrhető, bár a történet megkívánta, hogy szembeállítsák őket.. Az ellentétes jellemük ellenére mindketten hasonló életutat jártak be, tehetős szüleik nem tolerálták szenvedélyüket.

A szerencsések premier előtti vetítésen már láthatták, de a mozi és autósport rajongók többsége csak holnaptól tekintheti meg az elmúlt két év általam legjobban várt filmjét, Ron Howard Hajsza a győzelemért (Rush) című alkotását, melynek középpontjában Niki Lauda és James Hunt 1976-os világbajnoki párbaja áll. Nem biztos, hogy szerencsés a film megnézése előtt belerévedni a fordulatos szezon történéseibe, különösen ha valaki nincs tisztában a végkifejlettel, de én már rég tervbe vettem, hogy mielőtt megnézem a filmet, megírom, mi is történt 1976-ban a Formula-1-ben.

A szezont az osztrák Niki Lauda várhatta címvédőként, aki 1975-ben öt győzelmet aratva megszerezte élete első világbajnoki címét, a Ferrari pedig 11 év után visszatért a csúcsra. Csapattársa továbbra is a svájci Clay Regazzoni volt, akivel kellően ütőképes párost alkottak, hogy a Ferrari a konstruktőri címre is jó eséllyel pályázzon. Az elmúlt évben Lauda legnagyobb riválisa a kétszeres bajnok Emerson Fittipaldi volt, aki önként derékba törte karrierjét, mikor a McLarent otthagyta, hogy a bátyjával alapított Copersucar-Fittipaldi csapatnál versenyezhessen. A wokingiak így az inkább túra- és sportautókkal vitézkedő Jochen Mass mellé leigazolták a ’75-ös Holland Nagydíjon a Hesketh-tel meglepetésgyőzelmet arató James Huntot. Hunt tökéletesen illett a nagyvilági életet élő Lord Hesketh csapatába, bár tehetségét senki nem vitatta, mégis inkább a playboy életvitelével vált híressé.

Megtörtént a bejelentés, amire sokan vártak: Kimi Räikkönen jövőre visszatér a Ferrarihoz, ahol 2007-ben eddigi egyetlen világbajnoki címét nyerte.

Azután, hogy a Red Bull az F1-ből visszavonuló Mark Webber helyére Daniel Ricciardot szerződtette, megnőtt az esélye annak, hogy a Lotus teljesítményével nem teljesen elégedett finn visszatér a Ferrarihoz. Tegnap Felipe Massa bejelentette, hogy nyolc év után búcsút int a maranelloiaknak, innentől pedig már csak az volt kérdéses, hogy az olaszok megállapodtak legutóbbi bajnokukkal vagy az év végén a Saubert elhagyó Nico Hülkenberg lesz jövőre Fernando Alonso csapattársa. Nos, az előbbi vált valóra, Räikkönen 1+1 évre írt alá, így pedig összeáll a jelenlegi Formula 1 legerősebb pilótapárosa. Kérdés, a Ferrari képes lesz-e a pilótáihoz méltó autót építeni jövőre?