Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


A legjobb, aki soha nem nyerte meg Le Mans-t

2015. június 09. - eszgbr

Bob Wollek kétségkívül a legjobb versenyző volt a Le Mans-i 24 órás történetében, aki soha nem nyerte meg a versenyt. Nem kevesebb, mint harminc alkalommal indult, csak a franciák másik legendája, Henri Pescarolo állt rajthoz többször, de amíg Pesca négyszer nyert, addig Wolleknek meg kellett elégednie a második hellyel. Ezúttal az ő autói közül válogattam.

1968_alpine_a210.jpg

FENT: Wollek sportpályafutását nem autóversenyzőként, hanem alpesi sízőként kezdte és a francia válogatott reménységeként három aranyérmet nyert az 1966-os téli Universiadén. A grenoble-i olimpiára készülve azonban megsérült és fel kellett hagynia a versenyszerű síeléssel. Figyelmét az autósport felé fordítva elindult az 1968-as Alpine Trophy Le Mans versenyen és nyert, ezzel pedig megkapta a lehetőséget, hogy egy Alpine-Renault A210-essel részt vegyen az az évi 24 óráson. Kiválóan sikerült a debütálás, összetettben a 11., kategóriájukban pedig a második helyen végeztek Christian Ethuinnal. Egy évvel később már a gyári Alpine csapatban versenyzett.

LENT: Az Alpine-os lehetőségek után három évig nem állt rajthoz Le Mans-ban, '73-ban viszont már a címvédő Matrához hívták. Két évig versenyzett az MS670B-vel, de egyszer sem bírta végig az autója a 24 órás kihívást, pedig potenciál volt a gépben, hiszen Pescarolo és Larrousse mindkét évben győzött vele.

1973_matra_ms670b.jpg

Tovább

Le Mans a turbókorszak hajnalán

A Renault és a turbó hallatán a legtöbben valószínűleg a feltöltéses motorok 1977-es formula-1-es megjelenésére gondolnak, pedig a franciák nem ott, hanem megbízhatósági versenyeken alkalmazták először az akkor még különlegesnek számító technológiát. Azt a technológiát, amelyen a BMW és a Porsche is gőzerővel dolgozott már a hetvenes évek elején. A szálak lassan közeledtek egymáshoz, majd 1976-ra összeértek, így a francia és német erők összemérése elkerülhetetlenné vált.

lm78.jpgLe Mans, 1978: a három Renault-Alpine egy Porsche 936-ot fog közre, külön sávban a 935/78 Moby Dick

A BMW és a Porsche a Group 5 szabályokkal futó világbajnokságon feszült egymásnak, erről a 3.0 CSL Turbo kapcsán már írtam. A Group 6 világbajnokságról eddig még nem volt szó, előbb viszont vessünk pár pillantást az útra, amit a Renault és a Porsche bejárt a hetvenes évek első felében.

Tovább

Súlyos örökség

Sokak örömére a Porsche idén végre visszatér Le Mans-ba, egészen pontosan az összetett győzelemre esélyesek közé. A németektől kimondva kimondatlanul győzelmet várnak, amihez nem elég legyőzni a távollétükben tizenöt év alatt tizenkét győzelmet arató Audit és a sokadszorra favoritként induló, de még mindig első sikerét hajszoló Toyotát, hanem a saját múltjuk által rájuk nehezedő teherrel is meg kell birkózniuk.

porsche-919-hybrid-lmp1-68.jpg

A Porsche az ötvenes évek végétől kezdve már összetett győzelmekre is esélyes volt a sportautó világbajnokságon, elsősorban a több száz kanyarral tarkított Targa Florión, de Le Mans-ban is szép eredményeket ért el. Első 24 órás győzelmükre 1968-ig kellett várni, amikor a 907-es típusuk rögtön hármas győzelmet aratott Daytonában.

Itt kapcsolódunk be a Porsche sportsikereinek történetébe és tekintjük át azokat a típusokat, amelyek páratlan örökséget hagytak az idén bemutatott 919 Hybridre.

Tovább

Az 50 kedvenc Le Mans-i autóm: 1-10

A hétvégére készülve, a neves Autosport magazin hasonló listája alapján én is összeállítottam a Le Mans-i 24 órás versenyen valaha rajthoz állt autók közül az 50 kedvencemet tartalmazó listát, amit a szombati rajtig hátralévő öt hat napon tízesével közlök. A lista elkészítése során egyetlen kritériumot vettem figyelembe: az autónak legalább egyszer rajthoz kellett állnia Le Mans-ban, de sem a helyezések, sem az innovatív megoldások nem befolyásolták az egyes típusok helyezését.

10. BMW 3.0 CSL

bmw_30cslart.jpg
A csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően a korabeli közönség a Le Mans-i 24 óráson is megcsodálhatta a hetvenes évek legjobb és talán legszebb túraautóját. 1972-ben jelentősen változtak a szabályok, túraautók is indulhattak a sportkocsi versenyeken, így Le Mans-ban is, a BMW pedig komolyan vette a lehetőséget és előbb a klasszikus 3.0 CSL-t, majd a Gr.5-ös 3.5-öt és 3.0 Turbót is elvitte Franciaországba. Amíg a túrakocsik között értékelték őket, nem nagyon ért senki a közelükbe, a Porsche 935 viszont már túl nagy falat volt, így a '76-os próbálkozás után nem indultak az autók gyári színekben, érdekes módon a legjobb eredményt - összetett 8. hely - egy évvel később, egy privát 3.0 CSL érte el.

Tovább
süti beállítások módosítása