Forma.Túra.Rali.

Forma.Túra.Rali.


Aszfalt-specialisták

2020. október 15. - eszgbr

A raliban nagy hagyományai vannak a specialisták alkalmazásának, sokáig gyakori megoldás volt, hogy egy-egy autót olyan versenyző kapott meg, aki az adott versenyhelyszínt kitűnően ismerte, az útviszonyok mesterének számított. Jelenleg a világbajnokságon csak a Hyundai él a lehetőséggel, a harmadik számú autójukat három versenyző vezetheti felváltva. Ez is mutatja, hogy ma már egy topversenyzőnél elvárás, hogy minden úttípuson kiválóan teljesítsen, a specialisták, így az aszfaltmenők is eltűnőben vannak.

A hőskorban elterjedt vélekedés volt, hogy havas és murvás utakon a svéd és finn versenyzők, aszfalton viszont a franciák teljesítenek legjobban. Mivel a francia rali bajnokság hagyományosan aszfaltos versenyekből áll, a francia versenyzők rutinjuk miatt sokáig fölényben voltak ezen a terepen más országok versenyzőivel szemben, talán az olaszok tudták őket megszorongatni. A világbajnokságon hagyományosan három verseny kedvezett az aszfalt-specialistáknak, a januári időpontja miatt rendszerint havas-jeges utakon futott Monte Carlo-rali, a murvás szakaszokat is magába foglaló Sanremo-rali és az egyetlen teljesen aszfaltos verseny, a műfaj kiválóságainak legkomolyabb tesztje, a Korzika-rali. Később további futamok is bekerültek a naptárba, mint a szintén murvás szakaszokkal tarkított Katalán-rali, a Korzikát egy időre felváltó Elzász- és a Német-rali.

tourdecorse73_a110_nicolas.jpgJean-Pierre Nicolas / Michel Vial, Alpine A110 1800, Korzika-rali, 1973

A világbajnoki időszakra szűkítve a képet, az első aszfalt-specialisták az 1973-as kiírást megnyerő Alpine-Renault csapat versenyzői voltak. A bajnokságot nyerő A110 modell minden terepen megállta a helyét, de aszfalton gyakorlatilag verhetetlen volt. Monte Carlóban és Korzikán kisajátították a dobogót, Sanremóban csak a második fokát engedték át a Fiatnak. A csapat négy francia ásza, Jean-Claude Andruet, Jean-Pierre Nicolas, Jean-Luc Thérier és Bernard Darniche meghatározták a hetvenes évek aszfaltos versenyeit, amikor rajthoz álltak, mindig komolyan számolni kellett velük, függetlenül attól, épp milyen típust vezettek. Az A110 pályafutása vége felé járt már, az utódjának szánt A310 pedig nem tudta megismételni az előd sikereit. Az Alpine fokozatosan Le Mans és a pályaversenyzés felé fordította figyelmét, a versenyzői pedig más csapatoknál találtak ülést maguknak.

Tovább

Négy nap a Nürburgringen

Napjainkban a 24 órás versenyek számítanak a hosszútávú versenyzés csúcsának, ezek közül is kiemelkedik a Nürburgringen rendezett egynapos viadal. De nem volt ez mindig így. Évekkel az első 24 órás verseny előtt rendeztek sokkal hosszabb, három és fél napos versenyeket is ugyanott.

porsche914_86h_1970.jpgA Porsche 1970-es győzelmét hirdető plakát

A raliversenyzés hőskorában népszerű maratoni próbák egyike volt a Liége-Róma-Liége verseny, amely idővel átalakult Liége-Szófia-Liége maratonná, de a hatvanas évek közepén már egyre kevésbé volt életképes egy többnapos közúti verseny, így az esemény 1965-ben Marathon de la Route néven átköltözött a Nürburgringre.

A mai hosszútávú gyorsasági versenyekkel szemben ez inkább egy megbízhatósági verseny volt, minden autónak a műszaki paraméterei alapján meghatározott maximális köridőn belül kellett teljesítenie a Nordschleiféból és a Südschleiféból álló pályát, a kihágásokért pedig komoly büntetéseket osztottak. Ugyanakkor a pontos szabályok szinte évről évre változtak. A versenyt széria közeli állapotú autókkal vívták, a felhozatal pedig a mindössze 746 cm³-es DAF-októl a 4,7 literes V8-as Mustangokig és V12-es Ferrarikig terjedt.

Az első évben 82 órán át kellett körözniük a résztvevőknek, 1966-tól nőtt az időtáv a klasszikusnak tekinthető 84 órára, vagyis kereken három és fél napra. 1970-ben 86 órásra nőtt a kihívás, majd a következő évben még ehhez is hozzácsaptak tízet, így már kereken négy napot kellett kibírni a Zöld Pokolban.

Tovább

A 40 kedvenc raliautóm: 1-10

Régi adósságomat törlesztem. Négy évvel ezelőtt elindítottam egy minisorozatot, amiben minden idők negyven legjobb raliautóját akartam bemutatni, de az első tízet felölelő poszt után rá kellett jönnöm, hogy ennek nem sok értelme van a folyamatosan változó eredmények miatt. Ehelyett úgy döntöttem, a negyven kedvenc raliautómat mutatom be.

10. Ford Escort RS Cosworth

escort_rs_cosworth.jpg

Habár elődei sikerét nem tudta megismételni (nem nyerte meg a vb-t), az Escort RS Cosworth mégis a kilencvenes évek megkerülhetetlen típusa lett. Az ember nem nagyon tudott kinyitni úgy egy autós újságot, hogy egy tesztben, verseny összefoglalóban vagy reklámban ne tűnt volna fel a rali vagy az utcai változata. A különleges hátsó spoiler mágnesként vonzotta a tekinteteket, a korszak egyik legvagányabb kocsija volt a Cossie.

Tovább

A 40 kedvenc raliautóm: 31-40

Régi adósságomat törlesztem. Négy évvel ezelőtt elindítottam egy minisorozatot, amiben minden idők negyven legjobb raliautóját akartam bemutatni, de az első tízet felölelő poszt után rá kellett jönnöm, hogy ennek nem sok értelme van a folyamatosan változó eredmények miatt. Ehelyett úgy döntöttem, a negyven kedvenc raliautómat mutatom be, ezzel is már egy évet késtem, de most végre itt az első tízes.

40. Opel Manta 400

opel_manta400.jpg

A B-csoportos Manta 400 a sikeres Asconát váltotta 1983-ban, de technikailag nem jelentett komoly előrelépést elődjéhez képest. Ugyanúgy hátsókerekes és szívómotoros volt, ez pedig már kevésnek bizonyult a feltöltéses Audi Quattro és Lancia 037, illetve később a Peugeot 205 T16 ellen. A rangos brit bajnokságban viszont jól szerepelt, Jimmy McRae és Russell Brookes is nyert vele bajnoki címet. Két dolog miatt kedvelem igazán a Mantát, az egyik a fülrepesztő hangja, a másik pedig, hogy üdítő kivételt jelentett a nyolcvanas években, amikor a klasszikus kupék már kezdtek eltűnni a raliból.

Tovább

A legjobb, aki soha nem nyerte meg Le Mans-t

Bob Wollek kétségkívül a legjobb versenyző volt a Le Mans-i 24 órás történetében, aki soha nem nyerte meg a versenyt. Nem kevesebb, mint harminc alkalommal indult, csak a franciák másik legendája, Henri Pescarolo állt rajthoz többször, de amíg Pesca négyszer nyert, addig Wolleknek meg kellett elégednie a második hellyel. Ezúttal az ő autói közül válogattam.

1968_alpine_a210.jpg

FENT: Wollek sportpályafutását nem autóversenyzőként, hanem alpesi sízőként kezdte és a francia válogatott reménységeként három aranyérmet nyert az 1966-os téli Universiadén. A grenoble-i olimpiára készülve azonban megsérült és fel kellett hagynia a versenyszerű síeléssel. Figyelmét az autósport felé fordítva elindult az 1968-as Alpine Trophy Le Mans versenyen és nyert, ezzel pedig megkapta a lehetőséget, hogy egy Alpine-Renault A210-essel részt vegyen az az évi 24 óráson. Kiválóan sikerült a debütálás, összetettben a 11., kategóriájukban pedig a második helyen végeztek Christian Ethuinnal. Egy évvel később már a gyári Alpine csapatban versenyzett.

LENT: Az Alpine-os lehetőségek után három évig nem állt rajthoz Le Mans-ban, '73-ban viszont már a címvédő Matrához hívták. Két évig versenyzett az MS670B-vel, de egyszer sem bírta végig az autója a 24 órás kihívást, pedig potenciál volt a gépben, hiszen Pescarolo és Larrousse mindkét évben győzött vele.

1973_matra_ms670b.jpg

Tovább

Le Mans a turbókorszak hajnalán

A Renault és a turbó hallatán a legtöbben valószínűleg a feltöltéses motorok 1977-es formula-1-es megjelenésére gondolnak, pedig a franciák nem ott, hanem megbízhatósági versenyeken alkalmazták először az akkor még különlegesnek számító technológiát. Azt a technológiát, amelyen a BMW és a Porsche is gőzerővel dolgozott már a hetvenes évek elején. A szálak lassan közeledtek egymáshoz, majd 1976-ra összeértek, így a francia és német erők összemérése elkerülhetetlenné vált.

lm78.jpgLe Mans, 1978: a három Renault-Alpine egy Porsche 936-ot fog közre, külön sávban a 935/78 Moby Dick

A BMW és a Porsche a Group 5 szabályokkal futó világbajnokságon feszült egymásnak, erről a 3.0 CSL Turbo kapcsán már írtam. A Group 6 világbajnokságról eddig még nem volt szó, előbb viszont vessünk pár pillantást az útra, amit a Renault és a Porsche bejárt a hetvenes évek első felében.

Tovább
süti beállítások módosítása