Forma.Túra.Rali.


F1 '98: A feltámadó Ferrari nyerte az utolsó Argentin Nagydíjat

2013. július 26. - eszgbr

Két hét alatt hatalmasat fordult a világ, bár Michael Schumacher bizakodó brazíliai nyilatkozata után sejthető volt, hogy az Oscar Alfredo Gálvez pályán a vörösök közelebb lesznek a McLarenekhez mint az első két futamon voltak. Az előrelépéshez nagyban hozzájárult a Goodyear is, az amerikai gyártó új, kicsivel szélesebb gumikat vitt Argentínába, de a Ferrari így is eggyel több kiállással kellett hogy számoljon, mint a McLaren. Ha hozzávesszük, hogy Mika Häkkinennek az egész versenynaptárban ez a pálya feküdt legkevésbé, akkor minden adott volt, hogy a Ferrari végre megszoríthassa a wokingi csapatot.

Mindazonáltal az időmérőn még nem látszott, hogy a Ferrari jelentősen előrelépett, Coulthard négy tizedet adott Schumachernek, csapattársának pedig közel nyolc tizedet, Häkkinennek tényleg nem ez volt a kedvenc pályája. Mögülük Irvine, Ralf Schumacher és a két Williams rajtolhatott.

A McLarenek szokás szerint kiválóan jöttek el a rajtnál, Häkkinen megelőzte Schumachert, Frentzen pedig Irvine-t, Villeneuve előrelépett a hatodik helyre, miközben Ralf Schumacher négy helyet bukva már csak kilencedik volt. Jean Alesi a Sauberrel a tizenegyedik helyről katapultált a hetedikre, rá érdemes volt odafigyelni ezen a délutánon.

Hamar kiderült, hogy a Ferrari nem akar asszisztálni az újabb kettős McLaren-sikerhez, a második körben Schumacher visszavette Häkkinentől a második helyet, Irvine pedig visszaelőzte Frentzent, aki mellett egy körrel később csapattársa is elment. Schumacher eközben agresszíven zárkózott fel a vezető Coulthardra, az ötödik körben már lőtávolságba ért, amikor a skót hibázott, a 6-os kanyarban lecsúszott az ívről, a ferraris pedig beszúrt mellé, de Coulthard becsukta az ajtót és összeakadtak. A csetepaténak a mclarenes itta meg a levét, megpördült és visszaesett a hatodik helyre, Schumacher átvette a vezetést. Pontszerző helyen ekkor Schumacher, Häkkinen, Irvine, Villeneuve, Alesi és Coulthard állt. A Ferrari kétszeres bajnoka pokoli tempót diktált, körönként egy másodpercet adott Häkkinennek, az egyenetlen argentin aszfalton nagyon látványosak voltak a pattogó, szikrázó versenyautók.

Tovább