A Forma-1 1989 és 1994 közötti időszaka döntően befolyásolta a mai nézők sportról alkotott képét, még akkor is, ha jó részük nem látta ezen évek versenyeit. Az a kép, ami a nézőkben él az ideális F1-es autóról, versenyzőről és futamról, javarészt ezekben az években alakult ki és sokan a turbókorszakkal együtt úgy tekintenek ezekre az évekre, mint a sport aranykorára.

Az 1990-es Francia Nagydíj rajtja (fotó: formula1.com)

A 3,5 literes szívómotorokat 1987-től engedélyezte a szabályzat, az 1,5 literes turbófeltöltéses motorok alternatívájaként. A turbómotor 1977-ben jelent meg az F1-ben, a Renault révén, és a nyolcvanas évek elejétől fokozatosan vette át a teret a jól bevált 3 literes szívómotoroktól. Az 1986-os idényre a FISA egyenesen be is tiltotta a szívómotorokat, a turbók pedig ekkor érték el a csúcsteljesítményüket, a BMW kvalifikációs motorja 1300 lóerőnél is többet tudott. A teljesítményhajszolás elképesztő méreteket öltött, és Elio de Angelis halála után (még ha a tragédia oka nem is volt köthető a motorhoz) a turbónyomás korlátozása mellett döntött a szabályalkotó testület. Mindemellett 1987-től újra engedélyezett volt a nem feltöltéses erőforrások használata, maximum 3,5 literes hengerűrtartalommal. Kezdetben csak az elmúlt két évtizedben jó szolgálatot tevő 3 literes Cosworth DFV megnövelt változata, a DFZ állt rendelkezésre, de 1988-ban már a Judd V8-asa is elérhető volt. Ebben az évben már csak a 18 istálló harmada használt turbómotorokat, de mégis minden futamot feltöltéses motorral nyertek. Emlékezetes módon a McLaren-Hondák egy kivétellel minden nagydíjat behúztak, egyetlen győzelem jutott csak a Ferrarinak.

1989-től viszont tiltottá vált a turbó, így a vezető motorgyártók is kénytelenek voltak szívómotorokat fejleszteni. A Ford HB sorozata, a Honda és a Ferrari új motorja mellett olyan egzotikumok is megjelentek a mezőnyben, mint a Lamborghini és a Yamaha, a legfontosabb fejlemény viszont a Renault visszatérése volt. A franciák 1986-ban vonultak ki a sportból, de új V10-esük a következő évek etalonjává vált és végre meghozta azt a sikert, amire a turbómotorok nem voltak képesek. A nagy térfogatú, sokhengeres, egyre magasabb fordulatszámra képes szívómotorok jellegzetes visítása mélyen beivódott a nézők millióiba és ma is sokan preferálják a fojtott turbómotorok zümmögésével szemben.

Két hét alatt hatalmasat fordult a világ, bár Michael Schumacher bizakodó brazíliai nyilatkozata után sejthető volt, hogy az Oscar Alfredo Gálvez pályán a vörösök közelebb lesznek a McLarenekhez mint az első két futamon voltak. Az előrelépéshez nagyban hozzájárult a Goodyear is, az amerikai gyártó új, kicsivel szélesebb gumikat vitt Argentínába, de a Ferrari így is eggyel több kiállással kellett hogy számoljon, mint a McLaren. Ha hozzávesszük, hogy Mika Häkkinennek az egész versenynaptárban ez a pálya feküdt legkevésbé, akkor minden adott volt, hogy a Ferrari végre megszoríthassa a wokingi csapatot.

Mindazonáltal az időmérőn még nem látszott, hogy a Ferrari jelentősen előrelépett, Coulthard négy tizedet adott Schumachernek, csapattársának pedig közel nyolc tizedet, Häkkinennek tényleg nem ez volt a kedvenc pályája. Mögülük Irvine, Ralf Schumacher és a két Williams rajtolhatott.

A McLarenek szokás szerint kiválóan jöttek el a rajtnál, Häkkinen megelőzte Schumachert, Frentzen pedig Irvine-t, Villeneuve előrelépett a hatodik helyre, miközben Ralf Schumacher négy helyet bukva már csak kilencedik volt. Jean Alesi a Sauberrel a tizenegyedik helyről katapultált a hetedikre, rá érdemes volt odafigyelni ezen a délutánon.

Hamar kiderült, hogy a Ferrari nem akar asszisztálni az újabb kettős McLaren-sikerhez, a második körben Schumacher visszavette Häkkinentől a második helyet, Irvine pedig visszaelőzte Frentzent, aki mellett egy körrel később csapattársa is elment. Schumacher eközben agresszíven zárkózott fel a vezető Coulthardra, az ötödik körben már lőtávolságba ért, amikor a skót hibázott, a 6-os kanyarban lecsúszott az ívről, a ferraris pedig beszúrt mellé, de Coulthard becsukta az ajtót és összeakadtak. A csetepaténak a mclarenes itta meg a levét, megpördült és visszaesett a hatodik helyre, Schumacher átvette a vezetést. Pontszerző helyen ekkor Schumacher, Häkkinen, Irvine, Villeneuve, Alesi és Coulthard állt. A Ferrari kétszeres bajnoka pokoli tempót diktált, körönként egy másodpercet adott Häkkinennek, az egyenetlen argentin aszfalton nagyon látványosak voltak a pattogó, szikrázó versenyautók.