Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


Gutierrez marad a Saubernél

2013. december 21. - eszgbr

Esteban Gutierrez a Sauber F1-es istállónál fog versenyezni 2014-ben is, a csapat legfrissebb bejelentése szerint. A megtartásában kulcsszerepet játszott a mexikói mögött álló Telmex és az általa biztosított pénz. A sokáig befutónak tűnő orosz Szergej Szirotkin a csapat tesztpilótája lesz, tehát egyelőre nem dobják be a mély vízbe. Gutierrez csapattársa, ahogy már korábban nyilvánosságra hozták, Adrian Sutil lesz.

Ezzel a Caterham maradt az egyetlen csapat, amely még nem nevezte meg egyik jövő évi versenyzőjét sem. Megbízható források szerint az egyik autót a svéd Marcus Ericsson vezetheti majd, míg a másikra az eddigi Kovalainen-van der Garde páros mellett bejelentkezett Kamui Kobajasi is és a csapat úgy tűnik hajlik a szerződtetésére. A japán kihagyta az idei szezont, de bizonyítottan gyors és már kellő rutinnal is rendelkezik, hogy a csapat első számú pilótája legyen, nem mellesleg sikerült összekalapoznia 6 millió euró szponzorpénzt is. A pénz lehet Heikki Kovalainen veszte, aki nem rendelkezik támogatókkal, míg a holland van der Garde, habár nem teljesített rosszul idén, nem rendelkezik akkora tapasztalattal mint japán és finn kollégája.

Tombol az átigazolási szezon

Formula-1

Ahogy az várható volt, Nico Hülkenberg és Esteban Gutiérrez lesznek a Sauber versenyzői 2013-ban, így a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Továbbra is lesz két fiatal és gyors versenyzőjük és a 21 éves mexikói érkezésével fő szponzorait is megtarthatja a csapat.

Sir Frank Williams is keretet hirdetett: az idei Spanyol Nagydíjat megnyerő Pastor Maldonado (és vele a venezuelai állami olajtársaság) marad az istállónál, Bruno Senna helyét pedig eddigi tesztpilótájuk, a finn Valtteri Bottas veszi át.

Így akkor is két finn lesz a mezőnyben, ha esetleg Heikki Kovalainen nem találna csapatot magának. A 2008-as Magyar Nagydíj győztesével egyelőre nem hosszabbított szerződést a Caterham. A maláj gárda Charles Pic mellé keres pilótát, a következő hetekben Kovalainen és Petrov mellett valószínűleg még minden olyan versenyző neve fel fog merülni, aki a szezon zárultával kikerült idei csapatából.

Közben a sereghajtó HRT a megszűnés szélére került, a súlyos anyagi gondokkal küzdő csapatot eddigi tulajdonosai megpróbálták eladni, de a november 30-i határidővel ez nem sikerült, így az alkalmazottak, köztük az élő szerződéssel rendelkező Pedro de la Rosa is, munkanélkülivé váltak.

A legfrissebb híresztelések szerint közel sem biztos, hogy Grosjean maradhat a Lotusnál. A dobogós helyezéseit számos első körös balesettel kompenzáló svájci-francia helyére a Saubertől kiebrudalt Kamui Kobajasi is eséllyel pályázik.

Tovább
süti beállítások módosítása