A Pepsi reklámja Francois Cevert-rel a hatvanas-hetvenes évek fordulójáról. Először csak úgy gondoltam, azért posztolom ki a blogon ezt a plakátot, mert nagyon vagány és egyben kreatív, ahogy Cevert sisakját jégkockákkal feltöltve kólahűtőnek használták. De ahogy ez sokszor lenni szokott, ennél több is van a kép mögött. Szerettem volna kideríteni, melyik évben készült, de csak tippelni tudok. A Pepsinek volt egy másik plakátja is, ami 1970 nyarán jelent meg és Cevert egy Matra F1-es vagy F2-es autóban ülve látható, előtte pedig a már zárt típusú sisakja.

Cevert 1970-ben szerződött a Matrához, de legjobb tudomásom szerint csak hosszútávú sportkocsiversenyeken vezetett a csapatnál, az F1-ben ugyanekkor került a Tyrrellhez, ami már nem a Matra autóit, hanem az új March 701-et használta. Forma-2-ben pedig az olasz Tecno autóit vezette a francia, így valószínűleg csak a fotó kedvéért ült be a Matra együlésesébe.

Visszatérve erre a képre, itt nem látható semmilyen csapatra utaló jel. Cevert 1969-ig, tehát az F3-ban és F2-es pályafutása elején használt ilyen nyitott sisakot, 1970-ben váltott az egész arcot takaró, biztonságosabb zárt fejvédőre. De persze könnyen lehet, hogy ez a plakát is a '70-es reklámkampányhoz készült, csak visszanyúltak a célnak jobban megfelelő nyitott sisakhoz. Erre enged következtetni a kis képen Cevert előtt látható csokor részlete, az említett másik plakáton szintén egy győzelmi csokorral pózol, tehát valószínűleg ugyanabból a fotósorozatból származnak.

Mikael Sundström egy B-csoportos Peugeot 205 T16-tal az 1985-ös RAC Rally-n. Mögötte a későbbi győztes, Henri Toivonen készül előzni Lancia Delta S4-esével

Sundström autóját nem a gyári Peugeot csapat készítette fel, hanem a franciák brit fiókcsapata. Sundström a kiváló negyedik helyen haladt egészen addig, míg hosszában be nem bukfencezett a fák közé. A csapathoz 1985-ben csatlakozott és egy A-csoportos 205 GTI-vel kezdett, de az év közepén már megkapta a középmotoros 205 T16-ot. Legnagyobb sikerét a következő évben érte el, amikor megnyerte a brit és az Európa-bajnokságba is beszámító Skót-ralit. Az év végi RAC Rally-n már egy gyári Evo 2-es Peugeot-val indult és lett negyedik.

A brit Peugeot csapatot Des O'Dell vezette, aki már az ötvenes években, a világbajnok és Le Mans-győztes Aston Martin csapatban is dolgozott. Később a Hillman és a Talbot ralicsapatát irányította, majd miután utóbbi egyesült a Peugeot csapatával, ő vette át a brit részleget. 1987-től A- és N-csoportos 205 GTI-kkel és 309 GTI-kkel versenyeztek és olyan fiatal tehetségek kaptak lehetőséget a csapatban, mint a későbbi világbajnok Colin McRae és Richard Burns.

A Ford Fiesta raliváltozatai közül a legtöbbeknek alighanem a Fiesta RS WRC ugrik be először, amely 2011-ben váltotta fel a Focus RS WRC-t. Az első Fiesta azonban 1979-ben, a Monte-Carlo-ralin debütált, nem is akármilyen nevekkel a volánnál. A 155 lóerős Fiesta 1600S-sel a Ford gyári csapata nem az abszolút győzelmet célozta meg, arra ott volt a 4-es csoportba tartozó Escort RS1800 Waldegarddal és Mikkolával. A Fiesta két példányát az alacsonyabb, 2-es kategóriába nevezték, az autókat pedig a kétszeres RAC Rally győztes Roger Clark (aki sokkal szívesebben indult volna egy Escorttal) és a mindössze 26 éves Ari Vatanen kapta meg.

Mindkét autó kibírta az ötnapos viadalt, Vatanen és Dave Richards az összetett 10., Clark és Jim Porter a 13. helyen zártak, kategóriájukban pedig a második és negyedik helyet szerezték meg, nagyot csatázva a renault-s Guy Fréquelinnel és Jean Ragnottival. A kis Fiesta tehát kimondottan sikeresen mutatkozott be a rali-világbajnokságon.

Ari Vatanen / Fabrizia Pons, Ford Escort RS Cosworth, Ezer Tó Rali, 1994 (fotó: Stéphane Lhonnay)

Teljes bizonyossággal nem tudom kijelenteni, hogy Ari Vatanen volt az első autóversenyző, akit a Red Bull szponzorált, de az biztos, hogy ő volt az első igazán ismert, aki az osztrák energiaital gyártó támogatását élvezhette. Vatanen az 1994-es szezon közepén került a gyári Ford csapatba, azt követően, hogy az istálló vezető versenyzője, Francois Delecour megsérült egy közúti balesetben. A finn 1993 végén szakított a Subaruval és hat év után navigátorával, Bruno Berglunddal is. A Fordnál Fabrizia Pons diktálta neki az itinert. Öt futamon indultak, ebből három alkalommal az ezüst-piros Red Bull festésű Escorttal. Az Akropoliszon és a RAC Rally-n ötödikek lettek, Finnországban viszont baleset miatt kiestek. A Red Bullnak ekkoriban kezdődött később rendkívül sikeres motorsport szponzorációs programja, egy évvel később beszálltak a Forma-1-be is, a Sauber támogatójaként. A rali-vb-n később számos világbajnoki címet nyertek a Citroënnel, Volkswagennel és az M-Sporttal.

A Daimler-Benz csapata a nürburgi Forsthaus Sankt Hubertus udvarán az Eifelrennen előtt, 1936. június 14-én. A Nürburgringen rendezett versenyek előtt a csapat rendszerint az erdészházban rendezte be főhadiszállását. A verseny nem hozott jó eredményt a Mercedesnek, a nevezett négy W25-ből mindössze kettő ért célba, az ötödik-hatodik helyen

70 évvel ezelőtt esett meg a magyar sport történetének egyik legemlékezetesebb eseménye: 1954. július 4-én az Aranycsapat elveszítette a labdarúgó világbajnokság döntőjét Bernben. Az NSZK-ban valószínűleg minden más hírt túlharsogott a csodaszámba menő győzelem, de ezen a napon történt még egy fontos esemény a német sportban. Ekkor indult először a Formula-1-ben a Mercedes-Benz, ráadásul rögtön kettős győzelmet arattak az Ezüst Nyilak a franciaországi Reimsben.

Ennek tiszteletére a július hónap a Mercedes-Benz sikereiről fog szólni itt a blogon, a témába vágó bejegyzéseket keressétek a "Mercedes hónap" címke alatt.

Az rajtrács első sora az 1954-es Francia Nagydíjon. Pole-pozícióban Juan Manuel Fangio (#18 Mercedes-Benz W196), második helyen Karl Kling (#20 Mercedes-Benz W196), harmadik helyen Alberto Ascari (#10 Maserati 250F)

Ez az egyik kedvenc autósportos képem. A piros Alpine-Renault A110 is gyönyörű, de ami igazán lenyűgöző, hogy mennyire természetes volt Szicíliában, hogy a Targa Florio napján csak kiültek egy székre a trafik elé, vagy kiálltak az erkélyre, hogy órák hosszat nézzék az elsuhanó versenyautókat. Legalább annyira természetes, mint az előtérben ülő úriembernek, hogy sárga zoknit húzzon fekete cipővel és sötétszürke nadrággal.

Visszatérve az autóra, ez a Pegaso csapat (nem összekeverendő a spanyol Pegaso márkával) A110 1300-asa, amivel Sergio Mantia és Gatenao Lo Jacono indult az 1971-es Targán, de a tizenegyből csak két kört tudtak befejezni. A versenyt a helyi legenda Nino Vaccarella és a holland Toine Hezemans nyerte az Autodelta Alfa Romeo T33/3-asával.

Dél-Amerika két legnagyobb reménysége, az argentin Carlos Reutemann és a brazil Emerson Fittipaldi egy Porsche 917K-val az 1971-es Buenos Aires-i 1000 km-es versenyen. Reutemann ekkor még a Forma-2-ben vitézkedett, Fittipaldinak viszont már volt egy győzelme a Forma-1-ben a Lotusszal. A következő években mindketten a Forma-1 meghatározó alakjai közé emelkedtek.

Ez a kép tekinthető beharangozónak is a következő megaposzthoz, amellyel egy régi-régi adósságomat törlesztem. Még 2017-ben kezdtem el egy trilógiát, amelynek harmadik része eleddig váratott magára. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az egyetemes autósport történelméből a számomra legkedvesebb korszak és rivalizálás lesz a témája, emiatt eléggé bő lére eresztettem az írást, még az első két részhez képest is, úgyhogy nem a reggeli kávé mellé ajánlom majd, de remélem, azért jobb megítélés alá esik, mint a Keresztapa harmadik része...

fotó: carozzieri-italiani.com

1968-tól a sportautó világbajnokságon induló prototípusok hengerűrtartalmát 3 literben maximalizálták, így már nem állhatott rajthoz az előző évi vb-t megnyerő négyliteres Ferrari 330 P4. Tiltakozásképpen a Ferrari távol maradt a '68-as bajnokságtól és csak egy évvel később tért vissza a 312 P-vel.

Ugyanakkor a Pininfarina a Genfi Autószalonra készített egy tanulmányautót, ami a P4 alapjaira épült, de egy 3 literes V12-es került bele. Ez volt a 250 P5 Berlinetta Speciale. Az autó természetesen csak egy stílustanulmány, de talán ad némi támpontot, hogyan nézhetett volna ki a Ferrari 1968-as versenyautója, ha elkészül.

fotó: carozzieri-italiani.com

Patrick Tambay (Alpine A367 BMW) az 1974-es F2 Európa-bajnokság karlskogai versenyén (fotó: twitter.com/RSF Motorsport)

Hosszú idő után újra egy tematikus hónap következik a blogon: február a Forma-2-ről, elsősorban a klasszikus F2-es Európa-bajnokságról fog szólni. A témába vágó bejegyzéseket keressétek az f2_február címke alatt.