Épp zajlik az idei Finn-rali (nem tudom, miért nem hívják már Ezer tó ralinak), nézem a live timingot és látom, hogy azután, hogy a pénteki napon kiesett négy topkategóriás autó, maradt még öt, amiből egyet a Toyota csapatfőnöke, a veterán Jari-Matti Latvala vezet, aki egyrészt már nem olyan gyors mint fénykorában, másrészt beugróként valószínűleg nem akar beleavatkozni a küzdelembe, esetleg pontokat elvenni csapattársaitól. Így maradt négy darab autó, ami a győzelemért küzdhet, ami akárhogy is nézzük, nagyon kevés.

Tavaly kezdődött a világbajnokság hibrid korszaka a WRC-ket váltó Rally1 autókkal, és nagyon nem tűnik diadalmenetnek ez az irány. Bár igazából visszaesést nem hozott a korábbiakhoz képest, mert a Citroën kivonulását követően ugyanúgy három márka, a Ford, a Toyota és a Hyundai szerepelt a WRC kategóriában is, mint most a Rally1-ben. De amíg a korábbiakhoz képest egyszerűsített hibridrendszerrel operáló WEC-be özönlenek a gyártók és a 2026-tól egyszerűbb hibrid rendszerre váltó Forma-1-be is érkezik majd két nagy autógyár (az Audi és a Ford), addig a rali-vb horizontján nem tűnt fel egyetlen új belépő vagy a belépéssel egyáltalán kacérkodó gyártó sem, és ez nagy baj.

Hibrid rendszer nélkül ma már elképzelhetetlen topkategóriás autósport, egyszerűen errefelé megy most az ipar, a gyártókat nem lehet megfogni, ha a szabályok nem teszik lehetővé a hibridhajtás alkalmazását. Az FIA legalább próbálja kihozni a lehető legtöbbet a hibridizációból, folytatva a 2017-ben bevezetett szuper-WRC-kkel megkezdett irányt, erős, gyors, látványos autók tervezését ösztönzik. Persze a hibridrendszer miatt nehezebbek a Rally1 autók, mint a 2017 és 2021 között használt WRC-k, de a Toyota autóját pár hónapja tesztelő Juha Kankkunen kifejezetten pozitívan értékelte a hibrid versenygépet és a B-csoportos autókhoz hasonlította a vezetési élményét. Ez annak tükrében érdekes, hogy köztudomású, Kankkunen mennyire nem volt elragadtatva a WRC kategóriás autóktól...

De az új szabályok nem hoztak vérfrissítést a bajnokságba, három gyártóval pedig a kés élén táncol a topkategória. Láthattuk, hogy 2017 és 2019 között milyen kiegyenlített és izgalmas volt a vb, pedig csak eggyel volt több gyártó a mezőnyben. Ráadásul az M-Sport csapata csak addig tudott érdemben beleszólni a bajnokság alakulásába, amíg Sébastien Ogier ott versenyzett, egyébként évek óta csak asszisztál a Toyota és a Hyundai párharcához. A hibrid autók bonyolultsága és magas ára miatt pedig elképzelhetetlen, hogy privát csapatok hozzájussanak ilyen gépekhez és esetleg bekavarjanak a gyári csapatok küzdelmébe. Gyakorlatilag ugyanaz játszódik le, mint amit a WEC-ben láthattunk 2014 és 2017 között, amikor a Porsche, az Audi és a Toyota izgalmas versenyeket futott hat-nyolc darab technikailag roppant magas színvonalú, de drága autóval, és senki más nem fért a közelükbe.

Örök dilemmám a ralival kapcsolatban (és a túraautó versenyzéssel is), hogy mi a jobb a sportnak: ha a csúcskategóriában csúcstechnológiát képviselő, drága autók versenyeznek, vagy egyszerűbb, megfizethetőbb típusok, amelyeket a gyári csapatokon kívül mások is megengedhetnek maguknak? Leegyszerűsítve: melyik volt a jobb, a B-csoport vagy az A-csoport?

Jó az, ha kizárólag a világbajnokság legfelsőbb szintjére fejlesztenek autót a gyártók, amit rajtuk kívül senki más nem tud fenntartani és esélytelen, hogy megjelenjenek a regionális vagy nemzeti bajnokságokban? A jelenlegi formájában szerintem nem. Alsóbb szinteken a jelenleg Rally2-nek nevezett kategória jelenti a maximumot, ami az egykori Super2000 és R5 kategóriák örökébe lépett. Itt jelenleg képviselteti magát a Skoda, a Ford, a Hyundai, a Citroën, fut még pár régebbi R5-ös Volkswagen és úton van a Toyota új autója. Itt is elférne még egy-két típus, de már így is sokkal változatosabb, izgalmasabb és a sok privát istálló révén kiegyenlítettebb a verseny, mint a Rally1-ben.

Persze egy az egyben nem lehet ráhúzni a mai Rally1-Rally2 szituációt a nyolcvanas évek B-csoport-A-csoport felállására, ahol szintén egymás mellett létezett a két géposztály, amíg a B-t be nem tiltották és az A meg nem örökölte helyét a piramis tetején. Ha már a piramisnál tartunk, az FIA tudatosan építi a rali piramist, aminek a csúcsán a Rally1 kategória és a világbajnokság áll, csak kérdés, hogy mennyire fenntartható egy kategória, ha ennyire le van korlátozva az elérhetősége? Azért a B-csoport idején az egy-két éves autók eljutottak az alsóbb szintekre, az Európa-bajnokságra vagy a nemzeti bajnokságokba, most erre nemigen van lehetőség.

Az A-csoport egyik pozitívuma a homologizációs korlát volt, a raliautóknak rendelkezniük kellett utcai bázismodellel. A gyártók készíthettek igazán vad versenygépeket, de némileg visszafogott polgári változatot is kellett árulniuk belőle. Így születhettek olyan legendák, mint az utcai Lancia Delta Integrale, Ford Escort RS Cosworth, a Mitsubishi Lancer Evo sorozat vagy a Subaru Impreza WRX. Sőt, még a B-csoportnál is volt ilyen homologizációs követelmény, bár a kötelezően legyártandó darabszám jóval alacsonyabb volt, de a legbővérűbb középmotoros gépeknek is volt szalon változata.

Mindezek ellenére a B- és az A-csoportos rali is népszerű volt a gyártók körében, a nézők pedig egyszerűen megőrültek érte, bár akkoriban a rali, mint műfaj is sokkal népszerűbb volt és nagyobb publicitást élvezett. Az ősbűnt a kilencvenes évek végén követték el, a WRC kategória bevezetésével, amihez nem párosult homologizációs korlát, így már nem láthattunk hatalmas szárnnyal felszerelt Peugeot 206-ost, Skoda Octaviát vagy Ford Focust. Kezdetben persze a WRC kategória is roppant népszerű volt, de a kétezres évek második felére csak a Citroën és a raliból kirobbanthatatlan M-Sport maradt, a Ford képviseletében. 2011-ben jöttek a kisebb autók, kisebb, de ugyanolyan erős motorokkal, jelentős változást viszont ez sem hozott, annyi történt, hogy egy idő után a Citroën és Loeb helyett a Volkswagen és Ogier nyerte sorban a vb-címeket.

Az ellaposodó világbajnokságra válaszul jöttek a 2017-es szabályváltozások, amelyek erősebb, gyorsabb, telespoilerezett versenyautókat írányoztak elő, afféle modern B-csoportot vízionálva, ehhez jött 2022-ben a hibridhajtás és az az engedmény, hogy már nem szükséges meglévő típus karosszériáját használni a versenyautóhoz, a speciális vázra elég utólag ráaggatni az utcai modellekre emlékeztető elemeket. Elég csak megnézni az M-Sport Ford Pumáját, gyakorlatilag semmi köze az utcai névrokonához. Az FIA tehát a dilemmát az extrém útra lépéssel próbálta feloldani, de a kezdeti sikerek után ismét kezd érdektelenségbe fulladni a világbajnokság a gyártók részéről.

Érdekes lenne látni, hogyan nézne ki a vb, ha a gyártók egyszerűbb, az utcai autókhoz sokkal közelebb álló, olcsóbb és nagyobb darabszámban készülő típusokkal indulnának, hogyan nézne ki a jelenlegi Rally2 kategória, ha minden márka gyári csapattal is képviseltetné magát, de a privát indulókat is ellátnák autókkal.

Valami ilyesmi volt a cél a 2006-ban létrehozott Intercontinental Rally Challenge-dzsel (IRC-vel), amiben a Super2000-es autók jelentették a csúcsot, a drágább, erősebb és több spéci megoldást alkalmazó WRC-kkel szemben, de a Fiaton, a Peugeot-n és a Skodán kívül más gyártó nem nagyon akart elköteleződni mellette, és amúgy is inkább az Európa-bajnokságnak tudott konkurense lenni, a vb-nek nem. Végül hét szezon után összeolvadt az Eb-vel.

Persze az IRC esetében más volt a helyzet, mert a konkurens bajnoksággal csak elaprózódott a gyártók érdeklődése a sport iránt, más lenne az összkép, ha csak egy rangos interkontinentális bajnokság lenne és ebben szerepelhetnének az egyszerűbb, elérhetőbb autók, de a világbajnokság jelenlegi irányát tekintve úgy tűnik, egyhamar nem tudjuk meg, hogyan alakulna a ralisport egy ilyen környezetben.

Tegnap Max Verstappen megkapta az FIA-tól a világbajnoki trófeát, így azt hiszem kijelenthető, hogy lezárult az idei Forma-1 szezon és a holland 2021 világbajnoka. A Mercedesnél most különösen csalódottak, és valljuk be, nem alaptalanul, emellett azokkal is egyetértek, akik szerint túlságosan megrendezettnek hatott az utolsó futam vége. Azt nyilván nem gondolom, hogy Latifi balesete szándékos volt (bár láttunk már hasonlót 2008-ban), de a hirtelen kialakult körülmények között a versenyigazgató Michael Masi úgy lavírozhatott a szabályok között, hogy gyakorlatilag ő dönthette el a bajnoki cím sorsát. Mint később kiderült, a szabálykönyv a versenyigazgatónak hasonló helyzetekben szinte korlátlan felhatalmazást biztosít a jól ismert biztonsági autós szabályok felülbírálásához.

Gyorsan hozzátenném, nem volt jó megoldás. Bárhogy dönt Masi, az egyik oldal biztosan megvádolta volna, hogy a másiknak kedvez. Ha a biztonsági autó mögött fejezi be a mezőny a versenyt, azonnal szétszedték volna, amiért megmentette a kopott gumikon futó Hamiltont és hozzásegítette a világbajnoki címhez. Masi itt szerintem még jól döntött, amikor azt akarta, hogy ha csak egy kör alatt is, de versenyben dőljön el a győzelem. A gond azzal volt, hogy felülbírálta a közvélemény által ismert Safety Car protokollt és nem várta meg, míg minden lekörözött versenyző visszaveszi a körét és felzárkózik a mezőny végére, mert így már nem lett volna idő újraindítani a versenyt. Ehelyett csak a Verstappen és Hamilton között feltorlódott lekörözötteket engedte előre és az utolsó körre egyszerűen ellőtte az újrarajtot. Ha a megszokott szabályokhoz ragaszkodik, az Hamiltonnak kedvezett volna, ha egyáltalán nem engedi előre a lekörözötteket, az is, az ad hoc jelleggel meghozott döntése viszont helyzetbe hozta Verstappent. Így láthattunk egy elképesztően izgalmas utolsó kört, ahol a frissebb és lágyabb gumikon futó holland végül megelőzte Hamiltont és megnyerte a nagydíjat, ezzel pedig a vb-t is. Semleges hatású döntést egyszerűen nem lehetett hozni.

A leintés után sokan felvetették, hogy miért nem szakították meg piros zászlóval a futamot, mint egy héttel korábban Szaúd-Arábiában? Nyilván ezt is meg lehetett volna lépni, szerintem ez is Hamiltonnak kedvezett volna, mert így ingyen kerékcseréhez jutott volna és a végén egy kicsivel előnyösebb helyzetből várhatta volna az utolsó kört, mint Verstappen. De ez a döntés lenullázta volna az előző 57 kör eseményeit, elsősorban azt, hogy a Red Bull kihozta friss gumikért Verstappent, amikor látszott, hogy egyre kevesebb esélye lesz utolérni a gyorsabb Hamiltont, a Mercedes viszont ragaszkodott az egykiállásos taktikához. Őszintén szólva nem értem, a Mercedes egy megfelelő pillanatban miért nem lépett meg egy biztonsági kerékcserét. Mindenesetre valószínűleg a piros zászló lett volna a legkevésbé igazságtalan megoldás.

Az utolsó pár futam azért eléggé felszínre hozta a Forma-1-re jellemző kiegyensúlyozatlan és következetlen bíráskodást, megspékelve egy versenyigazgatóval, aki sokszor úgy tűnt, túlságosan is szereti saját kezébe venni a verseny alakítását és kihasználja, hogy szabadon garázdálkodhat. Személy szerint felháborított, ahogy a szaúdi futamon alkudozott a csapatokkal, még ha erre a szabályok lehetőséget is adnak neki. Wolff és Horner persze ezen felbuzdulva Abu-dzabiban is bőszen rádiózott és gusztustalanul próbált nyomást gyakorolni Masira. 2022-től nagyon helyesen le lesznek tiltva a csapatfőnökök az ilyen jellegű rádiózásról.

Összességében örülök, hogy Verstappen nyerte a bajnokságot, nem azért mert ő vagy a csapata sokkal szimpatikusabb lenne Hamiltonnál és a Mercedesnél, de égető szükség volt már a vérfrissítésre, szóval ezzel szerintem jól járt a sport. Azzal, ahogy megnyerte, már kevésbé...

Múlt héten Monacóban Lewis Hamilton megszerezte pályafutása 77. Forma-1-es világbajnoki futamgyőzelmét és látszólag megállíthatatlanul száguld hatodik világbajnoki címe felé. A jelenlegi csúcstartó, Michael Schumacher 91 győzelemig és hét világbajnoki címig jutott. Előbbit akár idén megdöntheti Hamilton, bár ehhez minden hátralévő futamot meg kellene nyernie, ami azért mégiscsak valószínűtlen. Viszont látva hogyan uralja a Mercedes 2014 óta a Formula-1-et, könnyen lehet, hogy a 2020-as idény végére az angolnak lesz a legtöbb futamgyőzelme és Schumacherrel holtversenyben a legtöbb világbajnoki címe is, így ő lehet a sportág legeredményesebb versenyzője. Adja magát a kérdés, lehet-e ő minden idők legjobbja is?

fotó: motorsport.com / LAT Images

A leginkább objektív válasz talán az, hogy különböző korok versenyzőit nem érdemes összehasonlítani, minden korszaknak megvoltak a nagyjai, de az emberek szeretnek parttalan vitákat folytatni a divatos kifejezéssel élve GOAT-kérdésről (Greatest Of All Time), nem csak az F1-ben, hanem minden sportágban. A legszebb, hogy minden kiválóság rajongói találnak valamilyen kapaszkodót, hogy bizonyítsák, kedvencük (volt) a legjobb.

Kifordítva a címet feltehetném úgy is a kérdést: Michael Schumacher minden idők legjobbja? Így már rögtön sikerül két táborra osztani az olvasókat, az egyik felük hevesen tiltakozik, a másik felük bőszen érvel a különböző listákkal, amelyeknek az élén a német neve áll. A számok alapján jelenleg ő a legjobb, de számítanak-e a számok?

A Sky Sports ma Szingapúrban készített egy videót, amit sajnos egyelőre nem tudok megosztani itt, mert Magyarországon nem engedélyezett a tartalom, de az F1 Insider Facebook oldalán visszakereshető.

Most nem fogom szóról szóra leírni, hogy mit mondtak, de a lényeget összefoglalom. Martin Brundle szerint rettenetesen néznek ki a jelenlegi autók, a legrondábbak, amiket valaha látott (ezzel mondjuk lehetne vitatkozni, khm 2012, khm...). Szerinte a Forma-1-es autóknak a leggyorsabbaknak, legijesztőbbeknek és egyben a legszebbeknek kellene lenniük, túl sok biszbasz lóg rajtuk, amiknek alig van szerepe, cserébe rontják az összképet, baleset esetén pedig fél napig tart leseperni a pályáról a darabkákat. Vissza kellene térni az igazi vadállat motorokhoz, nem ezekkel a V6-osokkal bohóckodni.

Christian Horner közbeveti, hogy "Ricciardo most zúzta össze a pályacsúcsot", mire Brundle rávágja, hogy "kit érdekel?". És tökéletesen igaza van. Az F1 nem lesz sem izgalmasabb, sem jobb, sem nézhetőbb, ha az autók körönként 3-4-5 vagy akár 10 másodperccel gyorsabban mennek, ezért is volt részben hülyeség az idei szabályváltoztatás. Azzal egyetértek, hogy jelentsen nagy kihívást a pilótáknak az autók vezetése és ezt el is érték többé-kevésbé a leszorítóerő növelésével. Ugyanakkor a célkitűzés másik része, hogy körönként átlagosan 5 másodperccel gyorsuljanak az autók, teljesen felesleges volt, mert önmagában ekkora gyorsulást nem vesz észre a néző, legfeljebb azt lehet elmondani, hogy megdőlt egy pályacsúcs, de ettől még nem lett érdekesebb a verseny.

A közösségi média és a különböző fórumok minden internetező előtt megnyitották a teret, hogy megosszák véleményüket, kifejezzék tetszésüket, vagy még inkább nemtetszésüket. Nincs ez másként a Forma-1 követőivel sem. Magyarországon kifejezetten népszerű a sport, még ha az utóbbi években csökkent is az érdeklődés iránta. Aki nézi, az természetesen azt gondolja, hogy ért is hozzá, ezért mondhatnánk, hogy hazánk nem csak a tízmillió szövetségi kapitány, de a tízmillió pilóta, főtervező és versenystratéga országa is, azonban megnyugtatok mindenkit, a külföldi oldalakon ugyanez megy, legfeljebb más színvonalon. Sok éves tapasztalat után úgy döntöttem, összegyűjtöm a Forma-1 nézők leggyakoribb kasztjait, amik időnként szórakoztatóvá, netán érdekessé teszik a hozzászólások olvasgatását, de legtöbbször csak arra képesek, hogy szertefoszlassák az embernek a józan észbe, meg úgy általában az emberiségbe vetett hitét.

1. A nem kommentelő

Az leszögezhető, hogy a nézők többsége nem veszi a fáradtságot, hogy hozzászólásokat pötyögjön be facebookon, twitteren vagy bármilyen más csatornán, így ők zavarják a legkevesebb vizet. Valószínűleg közöttük is megtalálható az alábbi típusok mindegyike, de ide vehető az a jelentős tömeg is, aki a vasárnapi ebéddel eltelve megnézi a rajtot, majd szusszan röpke másfél órát a kanapén, hogy a befutóra felriadva nyugtázza, megint nem maradt le semmiről.

A többi típus viszont aktívan követi a futamokat.

Többször megfordult már a fejemben, hogy összegyűjtöm mennyi minden miatt kiábrándító a mai Formula-1, de mindig arra a következtetésre jutottam, hogy felesleges, sokan sokféleképpen elmondták, megírták már a problémákat. Most sem erről akarok írni. Sokkal inkább arról, milyen most a viszonyom a sporttal, milyen volt és mit szeretnék látni ahelyett, amit most Formula-1-nek hívnak.

Nem szoktam ilyen jellegű posztokat írni, de David Malsher a Racer magazinnak írt egy kiváló cikket, ami megindított bennem valamit. Közben Barcelonában zajlik a második téli teszt és ez az izgalmas, bizonytalan időszak az év elején mindig felébreszti a reményt, hogy most végre valami igazán különlegest láthatunk majd. Malsher a nyolcvanas évek elején szeretett bele a sportba, én jó tizenöt évvel később, de ettől még ugyanahhoz a generációhoz tartozunk, a romantikus, internet előtti generációhoz, akik úgy lettek rajongók, hogy nem állt rendelkezésükre az a töméntelen mennyiségű információ a sportról, ami ma elérhető a világhálón.

De nem is a minden részletre kiterjedő elemzések keltik fel valaki, főleg egy gyermek figyelmét az autósport iránt, hanem a verseny maga és ami szűkebb értelemben vele jár. A hangos, izgalmas és látványos autók, a kivételes bátorságú versenyzők, a kockázatos előzések, a technikás és nehéz pályák.