Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.

Loeb unalomba fullasztja az idei évet is

2012. június 24. - eszgbr

Félreértés ne essék, nem érzek ellenszenvet a franciával szemben, sőt egyre inkább csodálom, amiért zsinórban nyolc megnyert világbajnokság után is ugyanúgy hajt és könyörtelenül elporolja az ellenfeleket. Idén hét raliból ötöt megnyert, szerintem kétségtelen, hogy 2012-ben is ő lesz a rali-világbajnok.

A bolygó túlsó oldalán, az új-zélandi télben folytatódott a vb, a nagy távolság meg is tizedelte a mezőnyt, a pontversenyben harmadik helyen álló Ostberg mellett az elmúlt három versenyen a top5-ben záró Prokop, Al-Attiyah és a Volkswagen Skodái sem utaztak el a versenyre.

1. nap

A Fordnak általában jól megy Új-Zélandon, ennek ellenére az idei verseny végig a Citroenről szólt. A pénteki nap elején nem volt szuperspeciál, rögtön egy 11,18 km-es gyorsaságival kezdett a mezőny, itt Latvala volt a leggyorsabb, de már rögtön a második szakaszon lenyomta őt Hirvonen és Loeb is. A következő három részt Loeb nyerte, de összetettben nem tudta megelőzni csapattársát, sőt a finn rátett egy lapáttal és megnyerte a 6. gyorsot. A következő szakaszon aztán jött a sajnos már menetrendszerűnek tekinthető hiba Latvalánál, ezúttal nem a technika adta meg magát, hanem a finn hibázott és lecsúszott az útról. 25 mp-es hátránya csaknem 5 percre nőtt és visszaesett a kilencedik pozícióba. Eközben Loeb tovább rohamozott és megnyerte ezt és a napi utolsó szakaszt is, amivel átvette a vezetést összetettben, 4 mp-es előnnyel vonulhatott pihenőre. A két citroenest Novikov, Solberg, Tanak, Neuville és az Akropolisz-ralit kihagyó Sordo követte.

2. nap

Szombaton is a fordosok kezdtek a legjobban, az első három gyorsból Solberg kettőt, Latvala egyet nyert, ekkor a 3. illetve 8. helyen álltak. Az összetettben vezető Loeb hozta a következő kettőt, a napi két utolsón Latvala és Hirvonen osztoztak. Egyedül Hirvonennek volt esélye megfogni Loeb-öt, a nap végén 6,4 mp volt a hátránya, a harmadik Solberg bő másfél perces hátrányban már csak az elöl csatázók hibájában reménykedhetett. A további sorrend: Novikov, Tanak, Neuville, Sordo, Latvala volt. Ahogy látható, alig változott a sorrend az előző nap végéhez képest, igazán nyugodtan telt az Új-Zéland-rali, az élmezőnyt egyáltalán nem sújtották problémák, kiesések.

3. nap

Az utolsó napot Thierry Neuville és Dani Sordo csatája dobta fel, a belga srác két részsikerrel kezdett, amire a spanyol egy duplázással válaszolt, majd ismét a citroenes győzelme következett. Az összetettben azonban ez sem hozott változást, a hadakozó felek csak Ott Tanak bukása után léphettek előre egy helyet. A fiatal észt az ötödik helyen már szorongatva érezhette magát a megtáltosodó Neuville miatt, a 20. szakaszon ez egy komoly buktában csúcsosodott ki, Tanak és navigátora sértetlenül megúszta, de a versenyt fel kellett adniuk. Az utolsó két gyorsot Latvala nyerte, a Power Stage-en Solberget és Loeb-öt előzte meg. Hirvonen az utolsó napon nem tudott robbantani és elmaradt a helycsere, sőt, a végén fél percre rúgott a hátránya.

Loeb tehát zsinórban harmadszor nyert, Hirvonen zsinórban harmadszor lett második, hátránya már 38 pont, ami lehetne 13 is, ha nem veszik el portugáliai győzelmét. Ostberg hiányzása következtében Solberg visszavette a harmadik helyet, hátránya 55 pont. A norvég bajnoknak ez volt idénybeli negyedik harmadik helye, jelzésértékű, hogy ennél jobb eredményt még nem tudott elérni, mióta visszatért a Fordhoz.

 

Pár gondolat…

A vb véleményem szerint házon belül fog eldőlni a franciáknál, hozzáteszem, Hirvonenben nem érzem azt az erőt, ami Loeb megállításához kellene. E mellé a címvédő nagyon ritkán hibázik, két ilyen esetet pedig már letudott Svédországban és Portugáliában, így idén már erre se nagyon lehet számítani.

Latvala idei éve már korán kukás lett, nem véletlen, hogy már az átigazolásáról pletykálnak. A VW a Német-ralin fogja bejelenteni 2013-as felállását és állítólag már meg is állapodtak a finnel az átszerződésről. Így talán jövőre végre izgalmas lehet a világbajnokság, a VW forrásaival gyorsan behozhatják a tempóbeli lemaradást a németek és két top versenyzővel szorongathatnák a franciákat. Talán az idei év is lehetne izgalmasabb, ha Ogier maradt volna a Citroennél vagy egy évre a Fordhoz szerződik, mert tavaly láthattuk, hogy ő képes lehet megverni Loeb-öt. Hosszabb távon viszont biztosan jól döntött amikor egy nagy gyári csapathoz szerződött. Ha a Volkswagen komolyan gondolja a ralit, könnyen lehet, hogy ők lesznek az évtized Citroenje. Szegény Malcolm Wilsonnak így maradna a veterán Solberg és valószínűleg Ott Tanak vagy Jevgenyij Novikov, jó versenyzőkben tehát nincs hiány ott sem, de elkölthető forrásban már most sincsenek pariban a Citroennel, a VW pedig valószínűleg még a franciákra is rálicitál majd.

SWRC

A Super2000-esek utoljára Portugáliában álltak rajthoz, így ideje volt már leporolni vagy inkább összemocskolni a vasakat. Nagy meglepetés nem született, a hazai környezetben versenyző Hayden Paddon ezt a versenyt is behúzta, előnye már 19 pont a gyári Protont a második helyre röpítő Andersson előtt. A svéddel egyenlő pontja van Craig Breennek is, a fiatal ír azonban múlt héten a szicíliai IRC futamon elszenvedett balesetben elveszítette navigátorát, a mindössze 24 éves Gareth Roberts-et, így kérdéses, hogy idén rajthoz áll-e még valamilyen versenyen.

PWRC

A PWRC mezőnye már sorozatban a harmadik vb-futamon állt rajthoz, így ők legközelebb pihenni fognak. Az összetettben vezető Benito Guerra nem indult Új-Zélandon és a második ukrán Gorban is csak negyedik lett. A futamot az argentin Marcos Ligato nyerte egy Subaru Imprezával, az indonéz mitsubushis Aksa és a harmadik versenyén a harmadik különböző autóval rajthoz álló mexikói Ricardo Trivino előtt.

 

Következik a Finn-rali augusztus 2-4. között, WRC-vel, SWRC-vel és WRC Akadémiával.

 

Az Új-Zéland-rali végeredménye:

  1. Loeb (FRA), Citroen DS3 WRC 4:04:51,2
  2. Hirvonen (FIN), Citroen DS3 WRC +29,6
  3. P. Solberg (NOR), Ford Fiesta RS WRC +1:36,4
  4. Novikov (RUS), Ford Fiesta RS WRC +2:13,6
  5. Neuville (BEL), Citroen DS3 WRC +2:42,4
  6. Sordo (ESP), Mini JCW WRC +3:03,1
  7. Latvala (FIN), Ford Fiesta RS WRC +4:52,9
  8. Araújo (POR), Mini JCW WRC +9:36,4
  9. Block (USA), Ford Fiesta RS WRC +10:30,3
  10. Stohl (AUT), Ford Fiesta RS WRC +11:26,3

 

Az élmezőny állása a verseny után (helyezésért kapott pontok + Power Stage pontok):

  1. Loeb (FRA), Citroen 133 +12 = 145p
  2. Hirvonen (FIN), Citroen 102 +5 = 107p
  3. Solberg (NOR), Ford 80 +10 = 90p
  4. Ostberg (NOR), Ford 79 +1 = 80p
  5. Novikov (RUS), Ford 54 +1 = 55p

A bejegyzés trackback címe:

https://fotura.blog.hu/api/trackback/id/tr224608014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása