Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.

Beharangozó a 2013-as WRC szezonhoz

2013. január 15. - eszgbr

Dél-Amerikában még javában zajlik a Dakar-rali, fél szemünket viszont már érdemes újra Európa felé fordítani, holnap ugyanis elrajtol a 81. Monte Carlo-rali és az idei rali-világbajnokság. Előtte vessünk egy pillantást az új szabályokra és csapatfelállásokra, hiszen eléggé megkeveredett a mezőny, aminek csak örülhetünk, hiszen jó eséllyel az utóbbi évek legjobb idénye áll előttünk.

A sorozat korábbi promótere, a North One Sport gondjai miatt a bajnokság szervezőinek új partner után kellett nézniük, amit a Red Bull House Media képében meg is találtak. Tavaly megesett az a szégyen, hogy egy komoly televíziós csatorna sem közvetítette a bajnokság eseményeit (összefoglalók, Power Stage-ek), az Eurosport az IRC-re, idéntől pedig az Eb-re váltott, remélhetőleg 2013-ban már ez a probléma is megoldásra kerül.

R-csoport
Az FIA újra belecsapott a lecsóba, ezúttal a topkategóriához nem nyúltak hozzá, minden máshoz viszont igen. Az eddigi Super2000, Super1600, N- és A-csoport kategóriákat megszüntették, többé már nem homologizálnak autókat ezen csoportok szerint, a már rendszeresített típusok persze még ugyanúgy futhatnak tovább. Az egészet felváltja az ún. R-csoport, ami számos alosztállyal próbálja meg lefedni a WRC kategóriától lefelé az összes raliautót.

A legkisebbek az R1 osztályba, pontosabban annak alosztályaiba (R1A, R1B, R1T) kerülnek besorolásra aszerint, hogy mekkora motorral rendelkeznek, van-e turbójuk stb.. A nagyobb lökettérfogatot nagyobb minimumsúllyal próbálják kompenzálni, így van ez az R2 (R2B, R2C) kategóriában is, az egész elég kacifántos, nem akarok ebbe most jobban belemenni. A Ford már megkezdte az alacsonyabb kategóriák meghódítását a Fiesta R2-vel, például a WRC Akadémia mezőnye is ilyen kis 1.6-os, 163 lovas méregzsákokkal versenyzett az elmúlt két évben, de már a Peugeot is elkészült az új 208-as R2-es változatával.
Az R3-ban már komolyabb gépek indulnak, itt már engedélyezett a dízel motor is, a maximális hengerűrtartalom 2 liter. A Citroen DS3 R3T-vel már találkozhattunk eddig is, igazából nem most kezdődött az egész "R-csoportosítás", az elmúlt években már számos autó készült az új szabályok szerint, idén viszont már az új szabályok alapján szervezik a bajnokság kategóriáit is.
Az R4 az eddigi N-csoportos autókat takarja, a legnépszerűbb típusnak, a Subaru Imprezának már eddig is volt ilyen változata. A kategória 2013 után megszűnésre kerül, mivel N-es autót többé már nem homologizálnak.
A csúcsot az R5 jelenti majd, ami gyakorlatilag a Super2000-es kategóriát váltja, a legnagyobb különbség, hogy a WRC-khez hasonlóan az R5-ösök is 1.6-os turbómotorral készülnek majd. A Peugeot várhatóan az év második felében indítja először a 207 S2000-et váltó 208 R5-öt, de az M-Sport is gőzerővel dolgozik a Fiesta R5-ön.
A végére maradt egy afféle csodabogár kategória, az RGT, amelynek liberálisabbak a szabályai mint a többinek, ezzel kifejezetten a sportkocsik raliba való átültetését szeretnék ösztönözni. Tavaly nagy hírverést kapott a Lotus Exige R-GT, vártuk is, hogy indul az aszfaltos vb-futamokon, végül nem jött.
A hivatalos szabályok itt elérhetőek.

WRC-2
Az új kategóriákhoz új bajnoki lebonyolítás dukál, ezért megszüntették az SWRC és PWRC kategóriákat, helyettük jön a WRC-2, amiben az S2000-esek, az N-csoportosok, az R4-esek és az új R5-ösök versenyeznek majd egymás ellen, gyakorlatilag minden négykerék-hajtású (kivéve persze a WRC-ket). A két mezőny összecsapásával elég szép számú nevező indul majd harcba a második vonal bajnoki címéért.

WRC-3
A harmadik vonalban indulnak a kétkerekesek, név szerint az R1, R2, R3 csoportok, vélhetően a Citroen lesz a kategória fő esélyese a DS3 R3T-vel.

JWRC
A WRC Akadémiát idén átnevezik Junior világbajnokságra, így emelve a sorozat presztízsét. A lebonyolítás marad az elmúlt két évben megszokott, minden induló a Ford Fiesta R2-esét használja majd, ellentétben a régi JWRC-vel, ahol a gyártók is komoly csatákat vívtak S1600-as autóikkal.

Versenyzők és csapatok

Citroen
A franciák háza táján a legfontosabb esemény a kilencszeres bajnok és címvédő Sébastien Loeb részleges visszavonulása volt. Loeb idén csak négy futamon indul: Monte Carlóban, Svédországban, Franciaországban és még egyelőre meg nem nevezett versenyen. Ezzel Mikko Hirvonen lett az első számú versenyzőjük és a bajnoki cím első számú várományosa is. Loeböt a csapathoz visszatérő Dani Sordo váltja, de nem csak akkor indul majd amikor a francia nem, ami azt jelenti, hogy lesz olyan verseny amikor három autóval áll rajthoz a címvédő gárda. Sőt a versenyek nagy része ilyen lesz, hiszen leszerződött hozzájuk az emirátusokbeli Khalid Al-Qassimi, aki hozta magával főszponzornak Abu Dhabit is. Természetesen idén is lesznek privát indulók akik a DS3 WRC-t nyüstölik majd, például a Montén a 2011-es győztes Bryan Bouffier, vagy Svédországban a tavalyi PWRC bajnok Benito Guerra.

ds32013.jpg

Ford
Mint ismeretes, a Ford tavaly év végén megvonta a gyári támogatást az M-Sporttól, szerencsére az új főszponzor, Katar biztosította a megfelelő támogatást ahhoz, hogy Malcolm Wilsonnak ne kelljen lemondania a bajnoki címért folyó küzdelemről. Így továbbra is komolyan számolni kell a Forddal, annál is inkább, mert impozáns névsor gyűlt össze a cumbriai gárda nevezési listáján. Tavalyi párosuk távozott (Latvala a VW-hez ment, Solberg nem tudott gyári ülést szerezni magának és visszavonult), így megnyílik a lehetőség az ifjak előtt: a tavaly kiválóan teljesítő és privát autóval futamot nyerő Mads Ostberg és a még mindig csak 22 éves Jevgenyij Novikov lesznek a gárda állandó versenyzői, mellettük ott lesz még a Skodával sikert sikerre halmozó Juho Hänninen, a Citroentől elcsábított Thierry Neuville és a főszponzorral érkező, jelenleg épp a Dakaron vitézkedő Nasser Al-Attiyah. A megszokott fordos arcok is rajthoz állnak privát autókkal, pl. Henning Solberg, Martin Prokop vagy Jari Ketomaa. Az átigazolások nagy vesztese viszont egyértelműen Ott Tänak, aki kikerült az M-Sport állandó versenyzői közül, egyelőre kérdéses, hogy milyen autóval és mely futamokon állhat rajthoz idén.

fiesta2013.jpg

Volkswagen
Az év talán legnagyobb kérdése, hogy mire lesz képes első évében a Volkswagen csapata a Polo R WRC-vel. Az autót több mint egy évig tesztelték és eredetileg már tavaly bevetették volna néhány vb-futamon, a debütálásra mégis az idei Montén kerül sor. A pilótanévsor igen veretes, nem kérdés, hogy fel tudják venni a harcot a Citroen versenyzőivel. Jari-Matti Latvalát és Sébastien Ogiert már senkinek nem kell bemutatni, nagy kérdés, hogy melyikük lesz képes az alakulat vezéralakjává válni. Ogier jobban ismeri az autót és a csapatot, ő már 2011 végén aláírt a németekhez, Latvala csak néhány hónapja érkezett, de badarság lenne előre leosztani a lapokat. Harmadik versenyzőjük az ifjú Andreas Mikkelsen lesz, aki az elmúlt két évben megnyerte az IRC-t és tavaly már ő is ismerkedhetett a Poloval. Személy szerint azt várom, hogy a legelejétől felveszik a kesztyűt a két rutinosabb csapattal és év végén akár a bajnoki címre is esélyesek lesznek.

polo20133.jpg

Mini
Ahogy a Ford, úgy a BMW is kihúzta a dugót WRC-programból, így a Mini csillagát kizárólag a privát alakulatok fogják az égen tartani. A WRC Team Mini Portugal romjain szerveződött Lotos Team a kiváló lengyel Michal Kosciuszkóval támad majd. A 27 éves ralis az elmúlt két évben egy Mitsubishivel próbálkozott, WRC-t még nem vezethetett, így élete lehetősége volt a minis szerződés. A Prodrive ugyan elvesztette Sordót, tavaly viszont egy csiszolatlan gyémántra leltek, a 26 éves finn Jarkko Nikara szenzációs tehetség, 2012-ben a Spanyol-ralin beülhetett a Minibe és rögtön egy ötödik helyet hozott.

Hyundai
A Hyundai jelenleg még WRC-programja elején jár, az i20-ast már elkezdték tesztelni Dél-Koreában, közben Németországban felállították európai bázisukat, csapatvezetőnek pedig azt a Michel Nandant nevezték ki, aki technikai igazgatóként tevékeny részt vállalt a Peugeot rali-sikereiben 1999 és 2005 között. 2013 az autó tesztelésével és a versenyzők kiválasztásával fog telni, nem tartom valószínűnek, hogy idén már láthatjuk élesben a koreai autókat.

WRC-2-ben az SWRC címvédő Craig Breen nem nevezett az első két versenyre, így egyelőre nem világos milyen autóval folytatja, vélhetően marad a Fordnál. Az M-Sport a WRC Akadémia tavalyi győztesével, Elfyn Evansszel és a csapatfőnök fiával, Matthew Wilsonnal áll rajthoz, mellettük Fiesta RRC-vel indul még Eyvind Brynildsen, aki tavaly már vb-pontot szerzett Svédországban, illetve az egyre komolyabb eredményeket elérő szaúdi Yazeed Al-Rajhi. Legkomolyabb ellenfeleik két gyári csapatból érkeznek majd: a Skoda az IRC megszűnésével felszabadult kapacitását arra használja, hogy végre a vb-n is komolyan képviseltesse magát, a Hänninen helyére szerződött Esapekka Lappi lesz a versenyzőjük. A Proton tavaly lemaradt a bajnoki címről, de nem mondtak le róla, így Per-Gunnar Andersson idén is harcba száll a Satria Neo S2000-rel. Érdemes lesz odafigyelni a fiatal Sepp Wiegandra, aki a német Skoda csapat színeiben indul majd egy Fabiával. Az egyik legérdekesebb alakulat az ukrán Mentos Ascania Racing, akik két S2000-es Mini JCW-t indítanak majd, két korábbi PWRC indulóval a volánnál, Valerij Gorban tavaly a kategória 3., Olekszij Kikireshko a 10. helyét szerezte meg.

WRC-3-ban valószínűleg kevés rendszeres induló lesz, versenyenként jelentősen változhat a mezőny összetétele, a bajnoki címre talán annak a Sébastien Chardonnet-nek van a legnagyobb esélye, aki tavaly már vezethetett DS3 WRC-t is, idén pedig a Citroen gyári csapat támogatását élvezve egy DS3 R3T-vel áll rajthoz.

Versenynaptár

A versenynaptár összetételében nem történt jelentős változás tavalyhoz képest, ahogy az utóbbi években megszokhattuk, idén is 13 futamból áll a bajnokság. Az ausztrál-új-zélandi rotációban most Ausztrália rendezhet vb-futamot, Wales visszakerült az őt megillető helyére, a szezon legvégére, Szardínia pedig októberről előrekúszott júniusra.

Következik a Monte Carlo-rali január 16. és 19. között.

A bejegyzés trackback címe:

https://fotura.blog.hu/api/trackback/id/tr305019230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása