A Grand Prix mellett az 1971-ben készült és az egy évvel korábbi Le Mans-i 24 órás versenyt megörökítő Le Mans-t tartják a valaha készült legjobb autóverseny-filmnek. A főszerepet a kor amerikai férfiideálja, az autóőrült Steve McQueen játssza, a történet középpontjában azonban a világ legnagyobb versenyén egymásnak feszülő Porschék és Ferrarik állnak.

A film jelentős részét valós körülmények között, a ’70-es Le Mans-on vették fel, a kameraautóként szolgáló Porsche 908/2 többször is feltűnik a filmben. A kocsi részt vett a versenyen és összetettben a kilencedik, kategóriájában a második helyen zárt, de eredményét nem értékelték, mivel a forgatás miatt túl sokszor kellett megállnia és így nem teljesítette a szükséges távot. Eredetileg McQueen is indult volna egy Porsche 917K-val az F1-es bajnok Jackie Stewart váltótársaként, de nem engedték rajthoz állni. A színész egyébként aktívan versenyzett, 1970-ben például begipszelt lábbal lett második a Sebringi 12 óráson.

Tovább után spoileresen

A film érdekes elegye fikciónak és valóságnak, a valós versenykörülmények miatt több valódi versenyző is feltűnik a filmben (akárcsak a Grand Prix-ban), a fehér Porsche 917LH-t vezető Kurt Ahrenst vagy Mike Parkes-ot meg is nevezik a filmben, de a főbb szerepeket kitalált figurák játsszák. A film a sportautó versenyzés aranykorában, a Ferrari-Porsche harc kellős közepén játszódik, akkoriban tényleg Le Mans és a sportkocsi-vb volt a csúcs, presztízsben még a Forma-1-et is felülmúlta. A középpontban a McQueen által alakított Micheal Delaney, a kor legjobb hosszú távú autóversenyzője áll, aki versenyről versenyre megküzd fő riválisával, a ferraris Erich Stahlerrel. A cselekmény fonalát röviddel a verseny előtt vesszük fel, a 108 perces játékidő nagy része a futam alatt játszódik.

A film egyik különlegessége, a rendkívül kevés dialógus, a párbeszédek nagy része is csak rövid, odavetett mondatokból áll, a verseny állásáról a hangosbemondó úgyis tájékoztat. Annál többet hallhatjuk viszont az artikulálatlanul üvöltő olasz és német 12-hengeres motorokat és a motorsport rajongóknak ez adja a film savát-borsát. Na meg a hiteles korrajz, amit a film elénk tár: a baleseteket jelző sziréna hallatán összerezzenő szereplők is jelzik, mennyire veszélyes, ugyanakkor emberibb volt akkoriban a versenyzés. A csapatutasítások sem  kavartak akkora felhördülést mint ma, a versenyzés természetes velejárói voltak. Le Mans-ban amúgy sem az egyéni érdekek a meghatározóak, hanem, hogy a győzelemmel járó dicsőséghez hozzásegítsék a gyártót.

A film fantasztikusan van megszerkesztve, elsősorban az operatőri munkát emelném ki, már a film legelején, Le Mans belvárosáról is nagyszerű felvételeket látunk, a montázsok pedig jól szemléltetik a verseny előtti felkészülést és a nézőket, szurkolókat, ahogy a La Sarthe-ra zarándokolnak, felverik sátraikat, hajnalban az autójukban összekucorodva alszanak vagy épp a vacsorájukat élvezik. A versenyautókra szerelt kamerákkal készített felvételek meg külön kategóriát képviselnek, ma már elképzelhetetlen lenne egy ilyen film CGI nélkül. A belesetek a csekély védelem miatt a forgatáson is valós veszélyt jelentettek, az összetört Ferrari 512S és Porsche 917K egyébként replika volt, az olcsóbb és nagyobb számban készült Lola T70-esre szerkesztettek a másik két típuséhoz hasonló karosszériát.

A felvételek mellett érdemes még megemlíteni a hatvanas évek filmjeire jellemző zenét, kellemes, nem tolakodó, de amikor kell, akkor segít fokozni az izgalmakat. Az egész filmnek olyan franciafilmes hangulata van, nem csak a helyszín vagy a téma miatt, az egész összhatás nem jellemző az amerikai filmipar termékeire.

"...racing is life. Anything that happens before or after... is just waiting."

A kő egyszerű forgatókönyv mondjuk kissé hollywoodias befejezést kapott, gondolok itt elsősorban az utolsó két körre, bár az izgalmas végjáték ellenére nincs klasszikus happy end, nem a főhős győz. A befutó előtt sincs szuperlassítás, az izgalmakat az égig fokozó zene, az autók egyszerűen csak átszáguldanak a célvonalon. Van egy enyhe romantikus szál is, Delaney és az egy évvel korábban vele együtt balesetet szenvedő és életét vesztő Ferrari-pilóta özvegye között, de itt sem kell nagy egymásra borulásra számítani. A párbeszédek nagy része kettejük között folyik, így hangzik el Delaney szájából az a pár mondat ami összefoglalja a film és az autóversenyzés lényegét azok számára akik értetlenül állnak azelőtt, hogy mégis miért kockáztatják az életüket emberek a versenypályán.

A valós felvételeknek köszönhetően a versenyautókat McQueen mellett igazi, Le Mans-ban induló versenyzők vezették, Jacky Ickx, Richard Attwood, Masten Gregory vagy Gérard Larrousse nyertek is a 24 óráson. Attwood épp 1970-ben, Hans Herrmannal aratták a Porsche 16 győzelme közül a legelsőt, de nem a filmben főszerepet játszó világoskék-narancs Gulf 917K-val, hanem a Porsche Salzburg színeiben és nem pár másodpercet, hanem öt kört verve a másodikra.