Forma.Túra.Rali.

Forma.Túra.Rali.

1994: A Forma-1 legellentmondásosabb éve

2021. április 08. - eszgbr

A Formula-1 1994-es idényéről mindenkinek óhatatlanul is Ayrton Senna és Roland Ratzenberger halála vagy az adelaide-i Schumacher-Hill ütközés jut eszébe. De ha mindez nem lett volna elég, számos olyan dolog történt még ebben az évben, amely nem épp pozitívan befolyásolta a sportról kialakult képet, így 1994 joggal nevezhető az F1 legzaklatottabb és legellentmondásosabb esztendejének.

senna_williams_interlagos94.jpgSenna vezeti a mezőnyt a Brazil Nagydíj első körében. Mögötte Alesi Ferrarival és Schumacher Benettonnal

Jelentős változások történtek a Forma-1-ben az 1994-es szezon kezdete előtt. 1993 októberében Max Mosley került a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) élére. Mosley 1991-ben vette át a Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) vezetését a francia Jean-Marie Balestrétől, aki egyben az FIA és a francia autósport szövetség elnöke is volt. Hivatalosan a poszthalmozással járó terhelés alól akarta felszabadítani Mosley a FISA irányításának átvételével, a valós indok viszont inkább az lehetett, hogy erősen élt a gyanú, miszerint az 1989-es Japán Nagydíj után Balestre latba vetette befolyását, hogy Sennát zárják ki a versenyből, ezzel hozzásegítve honfitársát, Prostot a világbajnoki címhez. Két évvel később már a francia FIA elnöki pozícióját fenyegette Mosley, végül a biztos vereségtől menekülvén megegyezett a kihívójával, hogy lemond, cserébe az FIA szenátus elnöki pozícióért. Mosley-t elnökké választották, a FISA-t pedig beolvasztották az FIA-ba, így ez lett a Forma-1 fő felügyelő szerve.

Mosley egyik első intézkedéseként be akarta tiltani a Forma-1-ben az aktív felfüggesztést és más elektronikus, versenyzőt segítő eszközöket (blokkolásgátló, kipörgésgátló, rajtelektronika), amik a megelőző néhány évben terjedtek el a mezőnyben és jelentős szerepet játszottak a Williams dominanciájában. A csapatok között nem aratott osztatlan sikert az ötlet, a két legfejlettebb autóval rendelkező istálló, a Williams és a McLaren erősen ellenezte a tiltást. Ugyanakkor a csapatokon belül sem alakult ki egységes álláspont, Ayrton Senna például üdvözölte a segédeszközök száműzésére irányuló törekvéseket, de megjegyezte, sok baleset származhat abból, ha a segédeszközök tiltásával párhuzamosan nem lassítják le az autókat. A csapatok ultimátumot kaptak: vagy beleegyeznek, hogy 1994-től tiltólistára kerülnek az elektronikus segédeszközök vagy már az 1993-as idény közben betiltják azokat és kénytelenek lesznek gyorsan áttervezni autóikat.

Bernie Ecclestone jó érzékkel megragadta az alkalmat és keresztülnyomta saját ötletét, a verseny közbeni tankolás újra-bevezetését, ami az elmúlt tíz évben tiltott volt, ugyanis túl veszélyesnek ítélték, a CART-ban viszont sikeresen alkalmazták. A csapatok szinte egyhangúlag elutasították az ötletet, hiszen az új tankolóberendezések beszerzése jelentős költségeket rótt volna rájuk. Egyedül a Ferrari támogatta az ötletet, az olaszok V12-ese a legtöbbet fogyasztó motor volt a mezőnyben, így a legnagyobb előnyük nekik származott volna a tankolás bevezetéséből. Jean Todt 1993 júliusában vette át a csapat irányítását, miután rendkívüli sikereket ért el a Peugeot-val a rali-világbajnokságon, a Párizs-Dakaron és Le Mans-ban. Minden lehetőséget meg kellett ragadniuk, hogy visszakapaszkodjanak az élmezőnybe, ugyanis az 1990-es Spanyol Nagydíj óta futamot sem tudtak nyerni.

todt_ferrari_alesi_berger.jpg1993 jelentette a Todt-éra kezdetét a Ferrarinál

A világbajnoki címvédő Alain Prost volt, akinek élő szerződése volt a Williamsszel 1994-re. A motorszállító Renault nagyon szerette volna Ayrton Sennát is a csapatban tudni, de Prostnak vétójoga volt a csapattársa személyét illetően és a McLarennél átélt viszály után esze ágában sem volt újra egy csapatban versenyezni a brazillal. Senna eközben szabadulni akart a McLarentől, ami a Honda 1992-es kivonulását követően elvesztette gyári csapat státuszát. 1993-ban a Ford motorjait használták, de a Ford a Benettont tekintette első számú csapatának, Senna viszont úgy gondolta, gyári támogatás nélkül nincs reális esélye a bajnoki címre, így olyan csapathoz akart szerződni, ami mögött ott állt egy autógyártó. A Williams lett volna a kézenfekvő megoldás, de oda Prost miatt egyelőre nem mehetett, így megpróbálta Jean Todtot meggyőzni, hogy szerződtesse a '94-es idényre. Todt ha később szívesen is látta volna a Ferrarinál, a soron következő szezonra nem tudott ülést ajánlani neki, mert élő szerződésük volt Jean Alesivel és Gerhard Bergerrel.

Senna számára akkor nyílt meg az út, mikor Prost bejelentette, hogy nem tölti ki szerződését a Williamsnél és befejezi versenyzői pályafutását (valószínű, hogy a Renault nyomására). Az áhított Senna-Williams frigy tehát megköttetett. Ez az átigazolás viszont újra felkeltette Prost érdeklődését és 1994 elején komolyan elgondolkodott, hogy visszatér a McLarenhez, ami közben leszerződött a Peugeot-val. A franciák a sportautó világbajnokság megszűnése után motorszállítóként kívántak belépni a Formula-1-be. Márciusban Estorilban Prost tesztelte is a McLaren-Peugeot-t, de az autó annyira kiábrándító volt, hogy végül letett a folytatásról.

prost_mclaren_estoril94_test.jpgProst részt vett a McLaren-Peugeot-val a szezon előtti estorili teszten, de az autó nem volt elég jó, hogy a francia a bajnoki címért küzdhessen vele

A Williams Senna leigazolása mellett megtartotta az előző évben már három futamot megnyerő Damon Hillt. A McLarennél maradt az előző év utolsó három futamán a csalódást keltő Michael Andrettit váltó Mika Häkkinen és mellé érkezett Martin Brundle, aki '93-ban a Ligier-vel a legjobb, nem aktív felfüggesztéses autóval versenyző pilótaként zárta a bajnokságot a 7. helyen. A Ferrarinál mint említettem, maradt Alesi és Berger. A mezőny egyik legizgalmasabb csapata az a Benetton volt, amely 1989 óta minden évben nyert legalább egy futamot és egyértelműen a világbajnokság megnyerését tűzte ki célul. A csapatvezető Flavio Briatore úgy nyilatkozott, ha 1996-ig nem nyerik meg a bajnokságot, kereshet magának új állást. A csapat ekkor már egyértelműen Michael Schumacherre épült, a visszavonuló veterán Patrese helyére a finn JJ Lehto érkezett a Saubertől.

A Sauber eredetileg a Mercedesszel való együttműködés reményében szállt be az F1-be 1993-ban, de a Mercedes csak 1994-től szállított motorokat a svájci csapatnak. Két versenyzőjük Karl Wendlinger és Heinz-Harald Frentzen volt, akik Schumacherrel annak idején a Mercedes sportkocsi csapatában versenyeztek együtt. A Jordan szintén két ígéretes fiatallal vágott neki a szezonnak, a beugróból állandó versenyzővé avanzsáló Eddie Irvine-nal és az előző évet már a csapatnál töltő Rubens Barrichellóval.

Csapatok terén is történtek változások, a BMS Scuderia Italia csapata beolvadt a Minardiba és érkezett két új istálló, a Pacific és az eredetileg Max Mosley és Nick Wirth által alapított Simtek. A Lamborghini kivonult a sportból, miután a McLaren inkább a Peugeot-t választotta, így a Larrousse is kénytelen volt Ford-motorokra váltani. Szintén távozott a Camel dohánygyártó, ami a Williamsnek és a Benettonnak is főszponzora volt, előbbi a Rothmansszel, utóbbi a Mild Sevennel (mindkettő dohánycég) pótolta a kieső szponzorpénzeket. A két új csapattal a mezőny 28 autóra bővült, de csak 26-an indulhattak a futamokon, így az időmérők után két indulótól el kellett búcsúzni.

A versenynaptár az akkor sztenderdnek számító 16 futamból állt. Dél-Afrika végleg elbúcsúzott a világbajnokságtól és kikerült a doningtoni Európai Nagydíj is. Új helyszín volt a japán Aida, ami Csendes-óceáni Nagydíj néven rendezett futamot (a Japán Nagydíjat továbbra is Szuzuka látta vendégül), régi-új helyszínként pedig visszatért Buenos Aires. Ám év közben kiderült, hogy Argentína nem tudja megrendezni a futamot, így a spanyolországi Jerez ugrott be, mint Európai Nagydíj (a Spanyol Nagydíjat Barcelona rendezte).

senna_williams_estoril94_test.jpgAyrton Senna a Williams-Renault-val az estorili teszten. Amikor az elmúlt évek legjobb versenyzője és csapata egyesítették erőiket, kevesen gondolták róluk, hogy nem nyerik meg a '94-es bajnokságot

Amiről a nagy változások közepette kevés szó esett, az a biztonság volt. Az utolsó versenyzőhalál 1986-ban történt, amikor Elio de Angelis egy tesztbalesetet követően elhunyt. Versenyhétvégén pedig Gilles Villeneuve és Riccardo Paletti 1982-es halála óta nem történt tragikus kimenetelű baleset. Ugyanakkor ahogy látni fogjuk, a Forma-1 még mindig rettentően veszélyes volt és az imolai fekete hétvége történésein kívül is több súlyos baleset történt az év folyamán.

A januári silverstone-i teszten JJ Lehto bukott a Stowe kanyarban és több csigolyája eltört, műtétre szorult. Kénytelen volt kihagyni az év első két versenyét, helyét a csapat tesztpilótája, a mindössze 22 éves Jos Verstappen vette át a Benettonnál. Senna biztató időket produkált a Williamsszel Estorilban, kevesen kételkedtek abban, hogy a brazil dominálni fog új csapatában.


Március 27. Brazil Nagydíj, Interlagos

Hazai közönsége előtt Senna pole-ból rajtolhatott, mögötte Schumacher, Alesi és Hill sorakozott a rajtrácson.

Senna vezetett is az első boxkiállásokig, ekkor viszont Schumacher átugrotta. Senna keményen üldözte a németet, aminek az lett a vége, hogy az 56. körben kicsúszott és kénytelen volt feladni a versenyt. Schumacher nyert Hill és Alesi előtt.

A szezonnyitón is folytatódott a nagy bukások sora, a 35. körben Irvine Éric Bernard-t készült lekörözni, de közben nem figyelt az őt előző Verstappenre, a hollandot leszorította a fűre, aki megcsúszott és a három autó összeakadt, sőt az előttük haladó Brundle-t is eltalálták. Verstappen autója a levegőbe emelkedett és kereke fejen találta Brundle-t, aki csodával határos módon nem szenvedett sérülést. Irvine-t eltiltották a következő futamról, sőt, miután a Jordan fellebbezett, még megtoldották a tiltást két versennyel. Aidában Aguri Szuzuki, Imolában és Monacóban a veterán Andrea de Cesaris helyettesítette az észak-írt.

A pontverseny élmezőnye így nézett ki az első futamot követően: Schumacher 10 pont, Hill 6 pont, Alesi 4 pont, Barrichello 3 pont, Katajama 2 pont.

Április elején egy mugellói teszten Alesi bukott és megsérült három nyakcsigolyája. A soron következő két futamon a tesztpilóta Nicola Larini helyettesítette.


Április 17. Csendes-óceáni Nagydíj, Aida

Senna és Schumacher ismét az első sorba kvalifikálták magukat, ebben a sorrendben, mögöttük Hill és Häkkinen következett.

A rajtnál Schumacher és Häkkinen is előreugrott egy pozíciót, majd az első kanyarban a finn hátulról meglökte Sennát. A Williams megpördült, az érkező Larini pedig nekiütközött, mindketten kiestek. Hill próbálta megelőzni Häkkinent, de megpördült és visszaesett a mezőnyben. Később felkapaszkodott a második helyig, de váltóhiba miatt ki kellett állnia, csakúgy, mint Häkkinennek. Schumacher könnyedén nyert Berger és Barrichello előtt.

2 futam után az első öt helyezett: Schumacher 20 pont, Barrichello 7 pont, Hill 6 pont, Berger 6 pont, Alesi 4 pont.


Május 1. San Marinó-i Nagydíj, Imola

A pénteki edzésen újabb komoly baleset történt: Barrichello a Variante Bassában lecsúszott az ívről, a rázókő pedig a pályát övező gumifalba katapultálta a Jordant. Barrichello elvesztette eszméletét és lenyelte a nyelvét, csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhette az életét. Ezen kívül egy orrtörés volt a legkomolyabb sérülése, szombat délután már újra kint volt a pályán, de autóba természetesen nem ülhetett.

Szombaton már nem kerülte el a tragédia a mezőnyt. Az időmérőn az újonc Roland Ratzenberger első terelőszárnyáról levált egy darab és megrongálta a futóművét. A következő körben a teljes első szárny leszakadt és beszorult az autó alá, ami irányíthatatlanul, 300 km/h feletti sebességgel csapódott a betonfalnak a Gilles Villeneuve-ről elnevezett hajlatban. Ratzenberger koponyatörést szenvedett, azonnal meghalt, bár a protokoll szerint csak kórházba szállítás után állapíthatták meg a halál beálltát.

senna_ratzenberger_imola94_practice.jpgSenna és Ratzenberger a San Marinó-i Nagydíj edzésén. Habár egyidős volt Sennával, Ratzenberger mindössze egy F1-es futamon indult életében. Brazíliában nem tudott kvalifikálni a sereghajtó Simtekkel, Aidában viszont 11. lett. Korábban a különböző forma-autós szériák mellett versenyzett túraautókkal és többször indult Le Mans-ban is. 1993-ban abszolút ötödik helyen és kategóriagyőztesként végzett egy Toyotával

Bernie Ecclestone meggyőzte a Simteket, hogy a tragédia ellenére vállalják a vasárnapi futamot és David Brabham ott is volt a rajtrácson a csapat másik autójával. Ratzenberger rajthelyét üresen hagyták. A futam előtt a mezőny tagjai úgy döntöttek, újra megalakítják a GPDA-t, a versenyzők szakszervezetét, amely a versenyautók és -pályák biztonságosabbá tételét tűzte zászlajára. Három igazgatójának Sennát, Bergert és Schumachert választották meg.

Az időmérőt Senna nyerte csakúgy, mint az első két futamon, mellőle Schumacher indulhatott.

A vasárnapi rajtnál a visszatérő Lehto alatt lefulladt a Benetton és Pedro Lamy belerohant. A szétrepülő alkatrészek megsebesítettek négy nézőt és egy rendőrt, a balesetben Lehto karja is könnyebben megsérült. Pályára küldték a biztonsági autót, ami egészen az ötödik kör végéig bennmaradt. Az újraindításnál Senna ellépett Schumachertől, a hetedik kör elején viszont a Tamburello kanyarban elhagyta a pályát és a betonfalnak csapódott. A Williams első futóműve eltört és a leszakadó kerék fejen találta, ezen túlmenően, a futómű egy darabja átfúrta a sisakját, további fejsérülést okozva. A Forma-1 főorvosa, Dr. Sid Watkins két percen belül a helyszínre érkezett és részt vett a mentésben, Sennát helikopterrel a bolognai kórházba szállították, de az a helyszínen nyilvánvaló volt, hogy nagyon súlyos agykárosodást szenvedett. A roncsban találtak egy véres osztrák zászlót, Senna feltehetően ezzel akart megemlékezni a leintés után Ratzenbergerről.

A futamot piros zászlóval megszakították. Az akkor érvényben lévő szabályok szerint az újraindításnál figyelembe kellett venni az addig kialakult időkülönbségeket, vagyis a leintés után a megszakítás előtti és utáni idők összege adta ki a versenyidőt. Ezzel szemben az 1995 óta érvényben lévő szabályok szerint piros zászló után nullázódnak az addigi időkülönbségek.

Az újraindításnál Schumacher összeakadt Hillel, utóbbinak ki kellett állnia új első szárnyért. Eközben Berger állt élre, de a 12. körben Schumacher visszaelőzte. Az osztrák hamarosan feladni kényszerült a versenyt a felfüggesztés hibája miatt. A felkapaszkodó Hill nagyot csatázott Christian Fittipaldival és Katajamával, de végül be kellett érnie a hatodik hellyel. Schumacher újra nyert, Larini élete messze legjobb eredményét elérve második lett a Ferrarival, Häkkinen harmadik. A Ratzenberger iránti tiszteletből nem ünnepeltek a dobogón.

3 futam után az első öt helyezett: Schumacher 30 pont, Hill 7 pont, Barrichello 7 pont, Berger 6 pont, Larini 6 pont.

Csak pár órával a leintés után érkezett a hír, amitől mindenki tartott: Ayrton Senna meghalt. A Forma-1 legfényesebb csillaga kihunyt...

Senna balesetének okait mai napig nem tisztázták megnyugtatóan. Kritika érte a Safety Cart, ami Imolában egy Opel Vectra volt és egész egyszerűen nem volt meg a teljesítménye, hogy a mezőny mögötte kellően melegen tudja tartani a gumikat. A Safety Cart 1993-ban vezették be állandó jelleggel a Forma-1-ben, addig csak alkalmanként használták. Egységes típus viszont még nem volt kijelölve, a pályák feladata volt, hogy autót biztosítsanak a feladat ellátására. Felmerült tehát, hogy a gumik nem voltak megfelelő hőmérsékletűek, mikor újraindították a versenyt.

Senna már az év eleji teszteken is panaszkodott, hogy nem érzi teljes kényelemben magát a Williams FW16-ban, nincs meg a kellő bizalma az autó felé. Az imolai futam előtt Senna kérésére meghosszabbították a kormányoszlopot, de egyelőre nem volt idő egy új, hosszabb oszlopot gyártani, ezért megvágták a használatban lévőt és megtoldották egy kisebb átmérőjű darabbal. A baleset után az olasz hatóságok nyomozást indítottak, hogy kiderítsék mi okozhatta azt, továbbá a tragikus kimenetel miatt a Williams több vezető beosztású alkalmazottja ellen vádat emeltek emberölésért. A nyomozás arra a következtetésre jutott, hogy a megtoldott kormányoszlop eltörése okozta a balesetet. A Williams szerint az oszlop csak a becsapódás következtében tört el. Adrian Newey főtervező defektre gyanakodott, amit a Lehto-Lamy baleset törmeléke okozhatott. Patrick Head technikai igazgató szerint Senna vezetői hibát véthetett. Mindenesetre a vádlottakat 1997-ben felmentették, az olasz legfelsőbb bíróság azonban új tárgyalást rendelt el és 2007-ben kimondták, hogy a kormányoszlop törése okozta a balesetet, amiért Patrick Head tekinthető felelősnek, ugyanakkor ekkorra már elévült az ügy, így nem vették őrizetbe. Newey-t 2005-ben minden vád alól felmentették.


Május 15. Monacói Nagydíj, Monte Carlo

A verseny előtt új biztonsági intézkedéseket vezettek be. Imolában egy rosszul rögzített kerék leesett Michele Alboreto Minardijáról, miközben a boxból kifelé gyorsított és eltalálta a Ferrari egyik szerelőjét. A monacói hétvégétől kezdve a boxutcában edzésen és kvalifikáción 80, futamon 120 km/h-ban limitálták a maximális sebességet, továbbá a szerelőknek megtiltották, hogy a garázsok előtt álljanak, kivéve természetesen, ha épp autó fogadására készülnek.

Az első szabadedzésen újabb súlyos baleset történt: Wendlinger az alagút utáni sikánban 280 km/h-s sebességgel falnak csapódott. A gyors beavatkozás megmentette az életét, de három hónapig kómában volt ezt követően és ebben az évben már nem versenyezhetett. A Sauber másik autóját visszavonta a versenyből. A Williams és a Simtek csak egy autót indított ezen a hétvégén.

Michael Schumacher pályafutása során először megnyerte az időmérőt, megelőzve Häkkinent, Bergert és Hillt.

A futamon az első két rajtkockát üresen hagyták és a brazil illetve az osztrák zászlót festették fel rájuk, Senna és Ratzenberger emléke előtt tisztelegve. Hill és Häkkinen ütközött az első körben és mindketten kiestek. Martin Brundle egy leleményes elévágással az első boxkiállások során feljött a harmadik helyre, majd Berger hibáját kihasználva a másodikra. Schumacher az év negyedik versenyét is megnyerte, Brundle, Berger és az Irvine-t helyettesítő de Cesaris előtt.

4 futam után az első öt helyezett: Schumacher 40 pont, Berger 10 pont, Hill 7 pont, Barrichello 7 pont, Brundle 6 pont.

A Monacói Nagydíj péntekjén ténylegesen is megalakult a GPDA. Négy képviselőjének Schumachert, Bergert, Christian Fittipaldit és az egykori világbajnok, Niki Laudát választották. A GPDA nyomására az FIA egy sor technikai változtatást jelentett be, amelyek egy része már a következő, spanyolországi hétvégén életbe lépett, a többi pedig a bajnokság későbbi szakaszaiban. Ezek a változtatások főleg a leszorítóerő csökkentésére, az autók tömegének növelésére, a futómű megerősítésére és a pilótafülke biztonságának növelésére koncentráltak. A csapatok részéről éles bírálatok érték a hirtelen szabályváltoztatásokat, Flavio Briatore elhamarkodottnak nevezte azokat. A diffúzor méretének csökkentésével az eredetileg tervezettnél nagyobb nyomás nehezedett a hátsó terelőszárnyakra.

A Spanyol Nagydíj előtti silverstone-i teszten Pedro Lamy súlyos balesetet szenvedett, mikor Lotusáról levált a hátsószárny. Mindkét lába és csuklója eltört, legközelebb több mint egy év múlva, az 1995-ös Magyar Nagydíjon állt rajthoz. Helyére a tesztpilóta Alessandro Zanardi ugrott be, de később Philippe Adams, Éric Bernard és Mika Salo is lehetőséget kapott a helyén. A Simtek a következő futamra Andrea Monterminit nevezte David Brabham mellett, majd az autót vezette Jean-Marc Gounon, Domenico Schiattarella és Taki Inoue is az év folyamán. A Williams a fiatal skótot, David Coulthardot szerződtette Senna helyére, illetve Bernie Ecclestone közbenjárásával Nigel Mansellt is, aki Franciaországban, majd az utolsó három futamon vezethette az autót.

Mansell 1992-es világbajnoki címét követően otthagyta a Forma-1-et és az amerikai CART sorozatba szerződött, a Newman/Haas Racinghez. Ott első évében rögtön bajnok lett, 1994-ben viszont igent mondott a Williams megkeresésére és amikor tengerentúli kötelezettségei engedték, az F1-ben is újra versenybe szállt. Senna halálával a nyolcvanas évek utolsó nagy sztárja is távozott a Forma-1-ből, nem maradt egy világbajnok sem a mezőnyben, a televíziós nézettségi számok pedig csökkenni kezdtek. Ecclestone-nak fontos volt, hogy az egyetlen még aktív versenyzőt visszahozzák a régi nagyok közül, így latba vetette befolyását, hogy az amerikaiak elengedjék Mansellt.


Május 29. Spanyol Nagydíj, Barcelona

A szombati szabadedzésen a Forma-1-es bemutatkozására készülő, Ratzenberger helyére szerződtetett Montermini a pálya utolsó kanyarjában kicsúszott és bokatöréssel végződő balesetet szenvedett. A Simtek így újra csak egy autót tudott a rajtrácsra állítani, ahogy a Sauber is, amely még nem találta meg Wendlinger helyettesét. A következő futamtól a korábban a Jordannél Irvine-t helyettesítő de Cesaris vezethette a svájciak második autóját.

Az időmérőt Schumacher nyerte nagy fölénnyel Hill, Häkkinen és Lehto előtt.

A német simán vezetett, mígnem a váltója ötödik fokozatban ragadt. Bravúrosan teljesítette az első boxkiállását anélkül, hogy lefulladt volna a Benettonja, de a problémája lehetőséget adott Hillnek, hogy utolérje és meg is előzze. Schumacher hasonló sikerrel vette a második boxkiállását is, de hamarosan Häkkinen is utolérte, előznie viszont már nem sikerült, motorhibával kiállni kényszerült, akárcsak honfitársa, Lehto. Hill megnyugtató előnnyel nyert a nagyot mentő Schumacher előtt, a harmadik helyre Mark Blundell kapaszkodott fel Tyrrell-Yamahájával.

5 futam után az első öt helyezett: Schumacher 46 pont, Hill 17 pont, Berger 10 pont, Alesi 9 pont, Barrichello 7 pont.


Június 12. Kanadai Nagydíj, Montreal

Schumacher ismét pole-ból rajtolhatott, mögötte a két Ferrarival és a két Williams-Renault-val.

Coulthard lerajtolta Hillt, aki rövid időre visszavette a negyedik helyet, de Coulthard újra megelőzte, majd a 9. körben intett neki, hogy előzzön és folytassa a Ferrarik üldözését. Hill hamarosan megelőzte Bergert, majd a kiállások során Alesit is, de Schumachert már nem tudta befogni. A benettonos újabb sima győzelmet aratott Hill, Alesi, Berger és Coulthard előtt.

6 futam után az első öt helyezett: Schumacher 56 pont Hill 23 pont, Berger 13 pont, Alesi 13 pont, Barrichello 7 pont.

montreal94_podium.jpgA kanadai dobogósok. Schumacher, hacsak  nem hátráltatta komoly műszaki hiba, verhetetlen volt a szezon első versenyein


Július 3. Francia Nagydíj, Magny-Cours

Európába visszatérve változások történtek a topcsapatok felállásában. Mansell másfél év kihagyás után itt tért vissza a Williamshez, a második Benettont pedig újra Verstappen kapta meg. Lehto mindeddig egyetlen pontot tudott csak szerezni, Kanadában, miután Fittipaldit kizárták előle.

A Williamsek újra régi formájukat mutatták, Hill megszerezte az első rajtkockát, Mansell pedig a másodikat.

A rajtnál Schumacher mégis be tudott vágni közéjük és állva hagyta a két angolt. A látványos manőver tovább táplálta a gyanút, hogy a tiltás ellenére a Benetton még mindig használ kipörgésgátlót. Hill nem tudott lépést tartani Schumacherrel, Mansellt pedig szépen lassan a Ferrarik is lehagyták. Alesi a 42. körben megpördült és ütközött Barrichellóval, Mansell váltóhiba, Häkkinen pedig már zsinórban a harmadik futamon motorhiba miatt esett ki. A dobogóra így Schumacher, Hill és Berger állhatott fel, ebben a sorrendben.

7 futam után az első öt helyezett: Schumacher 66 pont, Hill 29 pont, Berger 17 pont, Alesi 13 pont, Barrichello 7 pont.


Július 10. Brit Nagydíj, Silverstone

Egy elképesztően szoros időmérőn Hill újra megszerezte a pole-pozíciót, mindössze három ezreddel megelőzve Schumachert és két századdal Bergert.

A visszatérő Coulthard a rajtrácson ragadt, ezért meg kellett ismételni a felvezető kört, ezt követően a skót már az utolsó helyen várta a rajtot. Még az első formációs körön Schumacher megelőzte Hillt, ami akkoriban tilos volt, ezért öt másodperces stop&go büntetéssel sújtották. A büntetésről a 14. körben tájékoztatták, három köre volt, hogy beálljon a boxba és letöltse azt. A Benetton utasítására kint maradt a pályán, ugyanis a csapat fellebbezett a büntetés ellen arra hivatkozva, hogy nem értesítették őket a szabályzatban foglalt 15 percen belül. A három kör elteltével felmutatták neki a kizárást jelentő fekete zászlót, de a csapat ismét utasította, hogy maradjon kint. A 26. körben letöltötte a stop&go büntetését, a harmadik helyre tudott visszajönni Hill és Berger mögé. Hat körrel később az osztrák Ferrarijában felmondta a szolgálatot a motor, így végül Schumachert másodikként intették le az idénybeli második győzelmét arató Hill mögött. Alesi lett a harmadik, Häkkinen és Barrichello ütköztek az utolsó körben, a finn sérült autóval beevickélt a célba a negyedik helyen, a jordanes brazil viszont kiállt a boxba, ugyanakkor így is az ötödik helyen értékelték. Mindketten egy versenyre szóló felfüggesztett eltiltást kaptak.

Schumachert a fekete zászló figyelmen kívül hagyása miatt kizárták a versenyből, így mögötte mindenki egy helyet előre lépett. A kizárás mellé két versenyre szóló, letöltendő eltiltás is járt, ami ellen a Benetton fellebbezett, így az ügy elhúzódása miatt Schumacher rajthoz állhatott a következő három futamon.

8 futam után az első öt helyezett: Schumacher 66 pont, Hill 39 pont, Alesi 19 pont, Berger 17 pont, Barrichello 10 pont.


Július 31. Német Nagydíj, Hockenheim

A Német Nagydíj hétvégéjétől az autók aljára egy 10 mm vastag fa lemezt kellett szerelni, aminek szerepe a padlólemez alatti szívóhatás kiaknázásának megakadályozása és a hasmagasság növelése volt, tovább lassítva ezzel az autókat.

A rettentő gyors hockenheimi pálya az erősebb autóknak kedvezett, mégis meglepő volt a két Ferrarit látni az első sorban. Berger nyerte az időmérőt Alesi és Hill előtt, Schumacher csak negyedik lett a fő riválisokhoz képest teljesítményhátrányban lévő Benetton-Forddal.

Szinte egyszerre két hatalmas baleset is történt a rajtnál, egy a mezőny végén a célegyenesben, egy pedig közvetlenül az élmenők mögött az első kanyarba érve, összesen tízen kényszerültek feladni a versenyt, hozzájuk csatlakozott még Alesi, aki elektronikai probléma miatt nem tudta befejezni az első kört. A versenyt a jelentős veszteségek ellenére nem szakították meg. Coulthard autóján megsérült az első szárny, Hillén pedig a Katajamával való kakaskodás közben a felfüggesztés, de meg kellett várnia, míg a csapattárs autóját rendbe hozzák a boxban, így jelentős időt vesztett.

A tankolások során esett meg a Forma-1 történetének egyik leglátványosabb balesete. A tankolócső csatlakoztatásakor üzemanyag fröccsent Jos Verstappen autójára, a forró fékek pedig azonnal lángra lobbantották. Ugyan pár másodperc alatt eloltották a tüzet és sem Verstappen, sem a szerelők nem sérültek meg komolyan, a holland feladni kényszerült a versenyt. Az eset újra a verseny közbeni tankolás veszélyeire irányította a figyelmet. A Benetton problémáit tetézte hogy Schumacher autójában 20 kör után megadta magát a motor.

A versenyt mindössze nyolcan fejezték be, Berger csaknem egy perces előnnyel nyert, és végre véget vetett a Ferrari többéves nyeretlenségi szériájának. Győzelmét Sennának ajánlotta, akivel három évig voltak csapattársak a McLarennél. A dobogóra a két Ligier versenyző, Panis és Bernard állhatott még fel, őket a két Footwork Arrows és a két Larrousse követte, Hill körhátrányban nyolcadikként zárt.

9 futam után az első öt helyezett: Schumacher 66 pont, Hill 39 pont, Berger 27 pont, Alesi 19 pont, Barrichello 10 pont.

berger_ferrari_hockenheim94.jpgNémetországi győzelmével Berger csaknem négy éves győzelmi böjtnek vetett véget a Ferrarinál


Augusztus 14. Magyar Nagydíj, Mogyoród

A magyar futam előtt az FIA két vizsgálatának eredményét is napvilágra hozta. A németországi rajtbalesetek közül az élmezőnyben történtért Mika Häkkinent találták felelősnek, akit a soron következő futamról, tehát a Magyar Nagydíjról eltiltottak. Helyét Philippe Alliot vette át a McLarenben. A csapatot amiatt is vizsgálták, hogy felmerült a gyanú, teljesen automata váltót építettek autóikba.

Kivizsgálták Verstappen boxbalesetét is és arra a a megállapításra jutottak, hogy a Benetton kiszerelt egy szűrőt a tankolócsőből, így egy törmelékdarab a töltőcsőbe juthatott és ez okozta az üzemanyag szétfröccsenését, ami utána látványosan lángra lobbant. A Benettont októberre beidézték tárgyalásra, addig elfogadható választ kellett találniuk, miért alakították át a tankoló berendezést. Végül mindkét csapatot felmentették, megúszták a bajnokságból való kizárást.

Versenyszempontból nem történt jelentős változás, Schumacher hatalmas előnnyel nyerte az időmérőt a Williamsek és Berger előtt.

A rajt a két Jordan kiváló startjáról maradt emlékezetes, továbbá arról, hogy már a második kanyarban kiütötték egymást, magukkal sodorva Katajamát is. A futam második felében Alesi Ferrarijában a váltó, Bergerében a motor adta meg magát, előbbié ráadásul olajat is eresztett a pályára, amin megpördülve Coulthard a korlátnak csapta autóját.

Schumacher győzött Hill, a kilenc helyet előrelépő Verstappen és a szintén erős hétvégét teljesítő Brundle előtt.

10 futam után az első öt helyezett: Schumacher 76 pont, Hill 45 pont, Berger 27 pont, Alesi 19 pont, Barrichello 10 pont.


Augusztus 28. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

Biztonsági okokból az Eau Rouge kanyarba beiktattak egy lassító sikánt, de ez a változtatás mindössze egy évet élt meg.

Az esős időmérő nagy meglepetést hozott: Rubens Barrichello megszerezte a Jordan fennállásának első pole-pozícióját, Schumachert, Hillt és csapattársát, Irvine-t megelőzve.

A száraz időben rendezett futamon viszont gyorsan helyrebillentek az erőviszonyok, Barrichello mindössze a Les Combes kanyarig tudta feltartóztatni a bajnokság éllovasát. Alesi rendületlenül nyomult előre, az első kör végén már második volt az ötödik helyről rajtolva. A nagy akarásnak azonban nyögés lett a vége, a következő körben motorja bemondta az unalmast. Barrichellót sorra előzték a gyorsabb autók, mígnem a 20. körben hibázott és a gumifalban kötött ki. Schumacher mögött a Williamsek csatájának Coulthard meglazult hátsó szárnya vetett véget, bár egy boxkiállás után folytatni tudta a versenyt. Schumacher egy megpördülés ellenére győzni tudott Hill, Häkkinen, Verstappen és Coulthard előtt.

A verseny utáni vizsgálaton viszont megbukott a német autója: a Német Nagydíjtól bevezetett fa lemez a Benetton alján a megengedett 10%-nál nagyobb kopást szenvedett el, ezért Schumachert kizárták a versenyből, a győzelmet pedig Hill kapta.

11 futam után az első öt helyezett: Schumacher 76 pont, Hill 55 pont, Berger 27 pont, Alesi 19 pont, Häkkinen 14 pont.

A Belga Nagydíj után tárgyalták újra a brit futamon történteket és a Benetton fellebbezését elutasítva helyben hagyták Schumacher kizárását és a két futamról szóló eltiltását is, amelyet a következő két futamon, Monzában és Estorilban kellett letöltenie.

verstappen_benetton_1994.jpgJos Verstappennek igazán mozgalmas újonc idénye volt. Két hajmeresztő balesetet is megúszott, majd szerzett két dobogós helyet, egyet a pályán, egyet a zöld asztalnál. Schumacher után ő volt a Benetton legeredményesebb versenyzője, mégis idejekorán elveszítette ülését


Szeptember 11. Olasz Nagydíj, Monza

Schumacher kényszerű távollétében a Benetton a Verstappen-Lehto párossal nevezett.

A tifosi extázisban várhatta a vasárnapi rajtot, miután a gyors pályán a Ferrarik ismét kisajátították az első sort. Ezúttal Alesi indulhatott az első rajtkockából Berger, Hill és a gyöngécske Lotust meglepetésre a negyedik helyre kvalifikáló Johnny Herbert elől.

Az angol sokáig nem sütkérezhetett az előkelő pozíció fényében, Irvine rögtön az első sikánban kiforgatta, tömegbalesetet és a verseny megszakítását okozva. Szerencsére a tartalékautóval részt vehetett az új rajton, de 13 kör után műszaki hibával kiállni kényszerült. Alesi az első kiállásig vezetett, ekkor azonban nem tudta sebességbe rakni a váltóját és kénytelen volt feladni a futamot. Bergert előbb feltartották a boxban, majd lefullasztotta a Ferrarit, így a Williamsek megelőzték. Hill megelőzte Coulthardot és meg sem állt a győzelemig, mögötte Bergert, Häkkinent és Barrichellót intették le, miután Coulthard autójából a legutolsó körben kifogyott az üzemanyag. Végül hatodikként értékelték.

12 futam után az első öt helyezett: Schumacher 76 pont, Hill 65 pont, Berger 33 pont, Alesi 19 pont, Häkkinen 18 pont.


Szeptember 25. Portugál Nagydíj, Estoril

Az edzésen egy látványos, de ártalmatlan baleset borzolta a kedélyeket; Hill megpróbálta kikerülni a megpördülő Irvine-t, de a két autó összeért, a Williams pedig felpattanva bebukfencezett a kavicságyba. A hétvégén felavatták a pálya területén Ayrton Senna emlékművét, a brazil 1985-ben itt aratta első F1-es győzelmét a Lotus színeiben.

Berger révén ismét egy Ferrari indulhatott az első helyről, őt a két Williams, majd Häkkinen és Alesi követte.

Az olaszok ezúttal a 7. körig reménykedhettek, eddig bírta Berger autójában a váltó. A Hillt lerajtoló Coulthard vezetett majdnem a táv feléig, ekkor azonban a lekörözendő Comas feltartotta, a skót kihúzódott a rázókövekre, Hill pedig beszúrt mellé és megelőzte. Alesinek is meggyűlt a baja a lekörözésekkel, David Brabhammel nem értették meg egymást, ütköztek és mindketten kiestek.

A Williams kihasználta Schumacher eltiltását, Hill győzelmével egy pontra felzárkózott a németre, Coulthard második helye pedig azt jelentette, hogy a konstruktőri bajnokságban két ponttal megelőzték a Benettont.

13 futam után az első öt helyezett: Schumacher 76 pont, Hill 75 pont, Berger 33 pont, Häkkinen 22 pont, Alesi 19 pont.


Október 16. Európai Nagydíj, Jerez

Az eltiltását követően visszaérhetett Schumacher és újra a mezőnyben volt Mansell is, aki a CART idény lezárultával év végéig átvette Coulthard helyét a Williamsnél.

Schumacher pole-lal jelezte, hogy még mindig formában van, mögötte Hill, Mansell és a jól teljesítő Frentzen zárt a kvalifikáción.

Azonban Hill is nyomatékosította, hogy nem lehet más célja, mint a világbajnoki cím. Lerajtolta Schumachert és vezetett az első tankolásig, ekkor azonban a csapata elvesztette az előnyt, amit ő addig kiharcolt a pályán. Túl gyorsan akarták megtankolni az autóját, hogy még az első helyre tudjon visszatérni, de a siettségben nem adtak neki elég üzemanyagot. Schumacher így is elé került, ráadásul újra ki kellett állnia, hogy a verseny végéig elegendő üzamanyagot kapjon, ekkor viszont túltankolták, így a kelleténél nehezebb autóval volt kénytelen üldözni a németet.

Nem is sikerült utolérnie, Schumacher nyert Hill és a zsinórban negyedik dobogós helyezését szerző Häkkinen előtt. Mansell a kavicságyban fejezte be a versenyt, ez pedig azt eredményezte, hogy a Benetton újra vezette a csapatok bajnokságát.

14 futam után az első öt helyezett: Schumacher 86 pont, Hill 81 pont, Berger 35 pont, Häkkinen 26 pont, Alesi 19 pont.


November 6. Japán Nagydíj, Szuzuka

Ahogy élesedett a világbajnoki küzdelem, a Benetton kénytelen volt új erőket mozgósítani. Sem Lehto, sem Verstappen nem teljesített elég jól, így az utolsó két futamra Herbertet szerződtették, akinek ez már a harmadik csapata volt az idényben, a Lotus és a Ligier után. 1994-ben egészen kaotikusan alakult a pilótapiac, a sérülések és az állandó cserék miatt szinte követhetetlen volt, hogy a mezőny hátsóbb régióiban melyik versenyhétvégén éppen ki melyik autót vezette. Azt előre elárulhatom, hogy nem jött be Briatoréék húzása, Herbert pontot sem tudott szerezni az utolsó két futamon, sőt egész évben sem. Lehto a Saubernél tölthette el F1-es pályfutása utolsó két versenyét, utána a túraautók és a sportkocsik felé fordult, sikeresen, a következő évben megnyerte a Le Mans-i 24 órást. A két dobogós helyet is összehozó Verstappen viszont ülés nélkül maradt és a következő években a sport be nem teljesült ígéreteként többnyire a mezőny hátsó felében tengette napjait.

A Japán Nagydíj hétvégéjén jelentették be, hogy a Mercedes egy év után otthagyja a Saubert és 1995-től a McLarennek fog motorokat szállítani. A nem épp a megbízhatóságukról ismert Peugeot motorokra a Jordan csapott le.

Két futammal a szezon vége előtt Schumacher öt pontos előnye azt jelentette, hogy ha győz Szuzukában és Hill nem tudja megszerezni a második helyet, Ausztráliába már világbajnokként utazhat. Ehhez az első fontos lépést meg is tette, amikor megnyerte az időmérőt Hill, Frentzen és Mansell előtt.

Hillnek nem csak Schumacherrel kellett megküzdenie a bajnoki címért, de látszólag a saját csapatával is. Mansell, a visszatérő régi kedvenc sokkal népszerűbb volt a csapattagok körében, valósággal csüggtek a szavain, míg Hill hiába próbálta őket meggyőzni, milyen irányba is kellene fejleszteni az autót. A japán időmérő után a technikai igazgató Patrick Head kerek-perec meg is mondta neki, hogy nincs jó hatással a csapatmorálra, ha állandóan komor és elégedetlenséget sugároz magából. Az sem volt elhanyagolható szempont, hogy Hillt második számú versenyzőnek szerződtették Prost, majd Senna mellé, ennek megfelelő fizetéssel, míg Mansell a négy futamért is világbajnoknak kijáró apanázsban részesült. Hill ilyen körülmények között készült pályafutása egyik legfontosabb versenyére és becsületére legyen mondva, nem rogyott meg, hanem élete legjobb teljesítményét nyújtotta.

Szükség is volt erre, mert vasárnap leszakadt az ég, ahogy ősszel Japánban ez sokszor megesik, és a mezőny legjobb esőmenőjét kellett legyőznie. A párbajuk első asszója a 14. körig tartott, amikor Gianni Morbidelli az ítéletidőben rommá törte autóját, nem sokkal később pedig Martin Brundle csapódott be ugyanoda, épphogy elkerülve a mentést végző lánctalpas járművet és megsebesítve egy pályabírót. A versenyt megszakították. Schumacher ekkor 6,8 másodperccel vezetett Hill előtt.

Ahogy Imolában Senna balesetét követően, úgy itt is megtartották az újraindításkor a korábban kialakult időeredményeket, így Hillnek nem volt elég megelőznie Schumachert, az előzőleg összeszedett hátrányát is le kellett dolgoznia, ha nyerni akart. Ez volt a történelem utolsó ilyen nagydíja, a következő évtől eltörölték ezt a meglehetősen sok komplikációt okozó szabályt.

Mire az eső alábbhagyott és a pályát is megtisztították a törmeléktől, a 26 induló közül 11-en már nem voltak versenyben. Schumacher az újraindítást követően kiállt tankolni  - Hillel ellentétben ő két kiállásos taktikán volt - így a brit megelőzte. Hill a táv felénél ejtette meg egyetlen boxlátogatását, de a jobbhátsó kerekére rászorult az anya, így nem tudták lecserélni, három friss gumival ment vissza a pályára. Sikerült Schumacher előtt maradnia, de a német a második kiállását követően az utolsó körökben gyorsan zárkózott fel rá a frissebb gumikon. Hillnek tudása legjavát kellet nyújtania és az utolsó körben megfutotta élete körét. Ahogy később jellemezte, "testen kívüli" élményben volt része, ahogy szinte egy másik dimenzióba kerülve olyan teljesítményt nyújtott, amire soha többé nem volt képes. 10,1 másodperccel előzte meg Schumachert, ez pedig azt jelentette, hogy összesítésben bő 3 másodperccel megnyerte a Japán Nagydíjat.

15 futam után az első öt helyezett: Schumacher 92 pont, Hill 91 pont, Berger 35 pont, Häkkinen 26 pont, Alesi 23 pont.

hill_williams_suzuka94.jpgDamon Hill élete versenyét futotta Japánban, kritikus pillanatban aratott győzelmével az utolsó futamig életben tartotta világbajnoki esélyeit


November 13. Ausztrál Nagydíj, Adelaide

A szezonzárón Mansell indulhatott az élről, köszönhetően annak, hogy 18 ezreddel megelőzte Schumachert az időmérőn. Hill a harmadik helyről startolhatott azon a versenyen, amely azóta a sportág történetének egyik legtöbbet vitatott futamává vált.

Mansell szokásához híven gyengén rajtolt és visszaesett a mezőnyben, hogy aztán onnan verekedje magát előre. Schumacher és Hill állva hagytak mindenkit, nem hagytak esélyt senkinek, hogy beleszóljon kettejük küzdelmébe. Schumacher nem tudott egy másodpercnél jobban elszakadni Hilltől, így amikor a 35. körben az East Terrace kanyarban szélesen fordult és odaverte Benettonját a falhoz, a brit azonnal ott termett mellette. Azt nehéz így utólag megállapítani, hogy a német hibája végzetesnek bizonyult-e a verseny folytatását tekintve, mindenesetre Hill nem várta meg míg ez kiderül és ahogy utolérte, azonnal megpróbálta megelőzni a belső íven. Schumacher megpróbálta bezárni a kaput és összeütköztek, a Benetton jobb oldala látványosan elemelkedett a talajtól, majd orral belefúródott a gumifalba. Schumacher kiesett.

Hill balelső defekttel hajtott be a boxba, ahol hamar nyilvánvalóvá vált, ennél nagyobb a probléma: eltört a futóműve, nem tudja befejezni a versenyt, nem tudja megelőzni Schumachert a pontversenyben. A német pályafutása során először megnyerte a világbajnokságot. Az ütközésük talán a legvitatottabb manővere a Forma-1-nek, egyedül Prost és Senna 1989-es szuzukai összeakadása említhető egy lapon vele. Hogy Hill próbált meg elhamarkodottan bebújni egy olyan résbe, ahol nem volt hely számára, miközben valószínűleg hamarosan tisztán is előzhetett volna, vagy Schumacher egyszerűen ráhúzta a kormányt, azt mindenkinek a megítélésére bízom, mindenesetre Schumacher ellen nem indult vizsgálat.

Mansell szoros csatában legyőzte Bergert, megszerezve ezzel pályafutása 31. győzelmét, és megerősítve a Williams konstruktőri bajnoki címét, ami igazából akkor vált biztossá, mikor Schumacher feladta a versenyt.

A 16 futamos világbajnokság végeredménye: Schumacher 92 pont, Hill 91 pont, Berger 41 pont, Häkkinen 26 pont, Alesi 24 pont.

A konstruktőri világbajnokság végeredménye, az élmezőnyt tekintve: Williams 118 pont, Benetton 103 pont, Ferrari 71 pont, McLaren 42 pont, Jordan 28 pont.

mansell_williams_adelaide94.jpgAz adelaide-i szezonzáró Mansell jutalomjátékát hozta. Az öreg oroszlán győzelmével igazolta, nem volt rossz döntés visszacsábítani a Forma-1-be


A teljes idényt tekintve Schumacher egyértelmű fölényben volt mindenkivel szemben, két futamról való kizárása és újabb kettőtől való eltiltása kellett ahhoz, hogy Hill ledolgozza hátrányát és az utolsó pillanatig kiélezett maradjon a harc a bajnoki címért. Ugyanakkor azt nem lehet elvitatni Hilltől, hogy jó teljesítményt nyújtott egy különösen nehéz helyzetben lévő csapatban, amely elvesztette vezető pilótáját, így a brit kénytelen volt hátára venni az alakulatot. Schumacher egy butaság miatt bukott három futamot, ha nincs az a malőr a Brit Nagydíj felvezető körén, akkor valószínűleg nem lett volna szükség arra, hogy Adelaide-ben a határon autózzon és hibája után foggal-körömmel védekezzen. De enélkül is árnyék vetül fölényes teljesítményére, nem nagyon lehet a Benetton 1994-es teljesítményéről anélkül beszélni, hogy ne merülne fel a gyanú, valamilyen formában mégiscsak használták a betiltott rajtelektronikát, illetve, hogy azért szerelték ki a tankolóberendezésükből a szűrőt, hogy az üzemanyagátfolyással trükközzenek.

A Benetton már a szezonnyitón felkeltette az ellenfelek figyelmét, amikor látványosan gyorsabban végeztek Schumacher autójának tankolásával, mint a Williams Sennáéval. A brazil a második futam után azt állította, a Benetton kipörgésgátlót használ. Ugyanezen a hétvégén a Ferrari is gyanúba keveredett, miután Larini az olasz sajtónak elkottyintotta, hogy a szabadedzésen kipörgésgátlót használt. Később a Ferrari és Larini is tagadta ezt. Mindenesetre az imolai hétvége után az FIA bekérette a Benetton, a McLaren és a Ferrari motorvezérlő programját egy alapos kivizsgálásra. Miután a Francia Nagydíj rajtjánál Schumacher állva hagyta a Williamseket, újra szárnyra kapott a gyanú, hogy a Benetton kipörgésgátlót használ. A vizsgálatnak júliusban közölték az eredményét, eszerint a Benetton motorvezérlése rejtett kipörgésgátló programot tartalmazott, amit külső számítógépről lehetett aktiválni. A Benetton elismerte a program létezését, de azzal védekezett, hogy a versenyzők az autóban ezt nem tudták aktiválni és csak teszteken alkalmazták. A hatályban lévő szabályozás csak a program használatát tiltotta, azt nem, hogy a fedélzeti számítógép tartalmazza azt és bizonyítani nem tudták, hogy a Benetton edzésen vagy versenykörülmények között használta volna, így büntetést nem szabtak ki a csapatra.

Jos Verstappen Német Nagydíjon történt boxbalesete után az FIA megbízásából a töltőberendezéseket gyártó Intertechnique szakértői megvizsgálták a Benetton berendezését és arra a következtetésre jutottak, hogy a csőben lévő szelep túl lassan zárt, így juthatott egy törmelékdarab a csőbe, az üzemanyag kiloccsanását okozva. A szűrő, ami ilyen esetekben megakadályozhatta volna a tüzet, hiányzott a csőből. Ennek köszönhetően a Benetton 12,5%-kal gyorsabb átfolyást érhetett el, ami tankolásonként egy másodperc megtakaírtást jelenthetett. A Benetton állítása szerint a tankolóberendezés hibája okozhatta a tüzet. A szeptemberre előrehozott meghallgatás előtt a Larrousse istálló jelezte az FIA felé, hogy az Intertechnique engedélyezte nekik, hogy eltávolítsák a szűrőt a saját berendezésükből. Flavio Briatore szintén arra hivatkozott, hogy több csapat is hasonlóan cselekedett, ugyanakkor a Benetton erre nem kapott felhatalmazást a beszállítótól. A meghallgatás után a felügyelő bizottság arra jutott, hogy a Benetton szándékosan távolította el a szűrőt, de nem csalás szándékával, ezért nem büntették őket.

A McLaren automatikusan felkapcsoló váltóját is szabályellenesnek ítélték és betiltották, de a csapatot nem büntették, mert a saját szabályértelmezésük szerint a váltó nem ütközött a szabályzattal és jóhiszeműleg alkalmazták azt.

schumacher_benetton_hungaroring94.jpgSchumacher győzelme a Hungaroringen. A Benetton csapat egész évben a vádak kereszttüzében állt, nem alaptalanul

A következő évben nem sok minden változott az élmezőnyben, Schumacher ezúttal már a kiváló Renault motorral felszerelt Benettonnal fölényesen nyerte a bajnokságot Hill és Coulthard előtt. Csapattársa egész évben Johnny Herbert volt, aki fel tudott nőni a második számú pilóta szerepéhez és két futamot is meg tudott nyerni, mindkétszer azután, hogy Schumacher és Hill ütközött. Év végén a negyedik helyen zárt, elegendő ponttal ahhoz, hogy a Benetton végre világbajnoki címet ünnepelhessen. Schumacher dolga végeztével 1996-ban a Ferrarihoz távozott, majd hamarosan követte őt Ross Brawn technikai igazgató és Rory Byrne főtervező is, akik Jean Todt vezetésével hozzáláttak a Scuderia Ferrari újjáépítéséhez. De ez nem ment azonnal, a Williams-Renault-nak még jutott két jó év és Damon Hill is megszerezhette hőn áhított világbajnoki címét.

Senna és Ratzenberger halála nem volt hiábavaló. Tragédiájuk új vitákat indított a biztonsággal kapcsolatban és minden résztvevőnek be kellett látnia, hogy az F1 nem sokat lépett előre biztonság terén az előző évtizedhez képest. A versenyzés minden terén előrelépéseket sürgettek a biztonság növelése érdekében és ezek a fejlesztések a mai napig nem álltak meg. Ezeknek köszönhető, hogy tényleg sikerült szintet lépni a versenyek biztonságosabbá tétele és a résztvevők életének megóvása érdekében, megmentve számos komoly balesetet szenvedő versenyzőt. Sajnos így is történt halálos kimenetelű baleset, 2014-ben Japánban, aminek következtében Jules Bianchi a következő évben elhunyt (balesete egyébként kísértetiesen hasonlított Brundle '94-es esetére), de az ő tragédiája is új intézkedésekre sarkallta a döntéshozókat, hogy még egyszer hasonló baleset ne történhessen meg.


A poszt elkészültéhez jelentős háttérinformációkat nyújtott a Racefans cikke.

A bejegyzés trackback címe:

https://fotura.blog.hu/api/trackback/id/tr6915718430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

camell · http://indafoto.hu/camell 2021.04.08. 18:26:49

Jó volt újra egy hosszabb lélegzetvételű cikket olvasni itt. És megint egy picit gyereknek lenni, itt még néztem a közvetítéseket.

ka_TARZI_s 2021.04.09. 18:10:31

Érdekesség, hogy Prost még a 93-as szezon utolsó harmadában azt nyilatkozta, hogy szerinte Schumacher nyerheti meg a 94-es bajnokságot.

A brit nagydíjas büntetéshez annyit,, hogy többen is előztek a felvezető körben, de csak MS kapott érte büntetést, és ő is túl későn, amikor már nem kaphatott volna, vélhetően utaztak rá a nagy pontelőnye miatt.

Belgiumban ugyanez jött elő, az Eau Rouge-ban gyakran aszfalthoz érő padlólemez egyes helyeken túlzott kopást rendezett, ezért zárták ki MS-t, nem azért, mert az egész padlólemez vékony lett volna.

ka_TARZI_s 2021.04.09. 18:14:25

A rajtelektronikához annyit, hogy pl. Brazíliában még a Ferka is lerajtolta őket.

Ebben az évben már volt tankolás, így a rajtnál eléggé eltérő tömegű és ezzelegyütt eltérő gumival induló autók sorakoztak föl a rajtrácsra.
süti beállítások módosítása