Bár a Man-sziget elsősorban a bolygó legőrültebb sporteseményének számító motoros Tourist Trophy-ról ismert, a Rally Isle of Man, korábbi nevén Manx Rally sem szégyenkezhet ha látványról és pengeélen vezetésről van szó. A belga Patrick Snijers 1988-ban egy Prodrive BMW M3-mal indult és írta be nevét a kevés nem-brit győztes közé. A hátsókerekes M3 elsősorban a túraautó versenyeken elért példátlan sikereiről híres, de aszfaltozott úton állta a sarat a legjobb raliautókkal szemben is.

"Senki nem emlékszik a második helyezettre, én pedig sosem leszek az." Enzo Ferrarinak sok egyéb mellett a vereségről is sarkalatos véleménye volt, de időnként még neki is meg kellett békélnie a második hellyel. Sőt, az idézet első felére is rácáfolt, amikor 1970-ben csapata megalkotta az 512 S-t, amely ugyan alulmaradt a legendás Porsche 917-tel szemben, mégis mindenki emlékszik rá. Egész egyszerűen egyik típusról sem lehet beszélni anélkül, hogy ne tennénk említést a másikról.

A kép egyben előzetesnek is tekinthető a holnap érkező poszt előtt. Közel két hónap után végre új nagyobb lélegzetvételű írással jelentkezek.

A Toyota készített egy nagyon ötletes reklámot, amiben Nakadzsima Kazuki a TS040-nel demonstrálja, egyetlen Le Mans-i kör alatt mennyi energiát képes visszanyerni a fékezésből a japánok hibrid rendszere.

Tegnap rendezték az amerikai United SportsCar Championship zárófutamát, a 10 órás Petit Le Mans-t. A Road Atlanta pályát ítéletidő sújtotta, végül 7 óra 51 perc után meg is kellett szakítani a versenyt. Az időjárásnak és a Michelin esőgumijainak köszönhetően a legjobb GT-k képesek voltak megközelíteni a prototípusok tempóját, sőt meglepetésre összetettben két GTLM kategóriájú (a Le Mans-i GTE-nek megfelelő) autó végzett az élen.

fotó: racer.com

Az idei Le Mans-i 24 óráson egy Porsche 919-essel győző Nick Tandy és a GT kategóriában a bajnoki címet is elhódító Patrick Pilet történelmi győzelmet aratott a 911 RSR-rel, megelőzve az Auberlen-Werner BMW Z4 GTE-t. A USCC történetében ez volt az első verseny, amelyen egy GT le tudta győzni az ideális körülmények között jóval gyorsabb prototípusokat.

A győzelemnek köszönhetően a GT-k értékelésében a Porsche megszerezte az egyéni, a csapat és a konstruktőri bajnoki címet is.

A McLaren versenyzői 1998-ban. Balra az F3-as autó mellett Ralph Firman és Norman Simon, középen az F1-es mellett Mika Häkkinen és David Coulthard, jobbra az F3000-es mellett Ricardo Zonta és Nicolas Minassian, lent a gokart mellett Wesley Graves és Lewis Hamilton

Nem vagyok nagy híve a NASCAR mai bádogautóinak, mert a nevükkel ellentétben már rég nem stock állapotúak, nem sok közük maradt az utcai változatokhoz. Negyvenöt évvel ezelőtt nem csak a nevüket kölcsönözték a polgári verzióktól, de a technika is sokban egyezett. Igaz, már akkor is próbálták a lehető legtovább feszegetni a határokat, így születhettek meg a sport történetének legizgalmasabb autói.

A hatvanas évek végén aerodinamikai forradalom volt kibontakozóban az autósportban és ebből nem maradhatott ki a NASCAR sem. Az elején persze még senki nem gondolta, hogy a robusztus izomautókon is a Forma-1-esekhez hasonló szárnyak fognak megjelenni, de hamarosan már ez sem tűnt elképzelhetetlennek. Kezdetben az egész aero-őrület nem volt több, mint egy próbálkozás, hogy kicsivel áramvonalasabbá tegyék a szögletes nehézbombázókat.

1993-ban a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) új szabályokat vezettek be. Az FIA Klasse 1 (Class 1)  kategória technikailag egy jókora lépést tett előre a korábbi A-csoporthoz képest. Az új autók koruk legfejlettebb és legdrágább versenygépei közé tartoztak, így az új idény hiába ígért nagy presztízsű küzdelmeket, a technikai szabályozás körüli viták miatt két korábbi sikermárka nem folytatta a versengést.

2,5 literes V6-os szívómotorok, hátsó- vagy összkerékhajtás és szénszálas karosszériaelemek jelentették a fő csapásirányt a műszaki tartalom terén. Számos olyan elektronikus berendezés engedélyezett volt, amelyet épp akkoriban tiltottak be a Formula-1-ben, például az ABS, aktív felfüggesztés, elektronikus differenciálmű is legális volt.

Az Audi és a BMW sorhatos motort szeretett volna használni, de a szabályalkotók kérlelhetetlenek voltak, így a két bajor márka inkább az olcsóbb és világszerte hódító Klasse 2, ismertebb nevén a Supertouring géposztály felé vette az irányt. Ideiglenesen az Opel is kiszállt, míg el nem készült a Calibra V6 4x4. A Mercedes szintén sokáig vacillált, így kifutottak az időből és kénytelenek voltak a 190E Evo2-t átalakítani az új szabályok szerint, hogy a szezonkezdetre egyáltalán legyen autójuk. A hátsókerekes C-osztály egy évvel később debütált. Az egyetlen gyártó, amely 1993 elején igazi Klasse 1 autóval rendelkezett, az Alfa Romeo volt, az olaszok uralták is az első évet a 155 V6 TI-vel.

Audi 80 2.5 quattro DTM

Annak ellenére, hogy az Audi végül nem vett részt a DTM további küzdelmeiben, elkészítették a 80 quattro Klasse 1 változatát. A 2,5 literes motor 390 lóerőre volt képes, ami legalább 30 lóerővel volt kevesebb, mint amit az Alfa Romeo erőforrása kezdetben tudott.