Közel egy év telt azóta, hogy utoljára írtam a növekvő ralikollekciómról és azóta elég nagy változások történtek. A legjelentősebb, hogy egy szinttel feljebb léptem és elkezdtem az igazi prémium gyártók darabjait gyűjteni, amiket már minden mellékes megjegyzés nélkül, nyugodtan lehet modellautóknak nevezni. Most az elmúlt egy évben összeszedett kis gyűjteményt mutatom be.

Azt hiszem a modellautó gyűjtésben a legfontosabb pillanat az első darab beszerzése után az első igazi modellautó megvétele. Gyakorlatilag az első pillanattól kezdve szemeztem a valódi 1:64-es méretarányú modelleket kínáló távol-keleti gyártók kínálatával, de annyi izgalmas versenyautót kínálnak, hogy az embernek igazán meg kell gondolnia, mit is szeretne gyűjteni. Szerencsére az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a kisméretű modellek piaca, az 1:64-es méretarány pedig mostanra egyértelműen a legnépszerűbb lett. Ez egyrészt magyarázható a helygazdaságos mérettel és az árral is: ez jelenleg a legolcsóbb méretkategória, a még kisebb 1:87-es méret, ami jól passzol a H0 vasút terepasztalokhoz, általánosságban jóval drágább mint az 1:64. A valódi 1:64 valamivel kisebb mint a Hot Wheels, Matchbox, Majorette vagy Norev által forgalmazott, kb. 1:55-ös méretű autók, persze mindegyik gyártónak vannak ténylegesen 1:64-es méretű darabjai, de nem ez az általános. És ebben rejlik a pontos méretarány szépsége, itt az egyes típusok méretei valóban úgy aránylanak egymáshoz, mint a valóságban, egy VW Polo soha nem lesz akkora mint egy Passat.

De, hogy a lényegre térjek, választásom a raliautókra, azon belül is a kilencvenes években népszerű A-csoportos típusokra esett. Persze van pár régebbi és modernebb típus is a gyűjteményemben, de a gerincét a kilencvenes évek legendás gépei adják. Lássuk akkor őket sorban:

A jelentős piacokat képviselő Ázsia-óceániai ralibajnokság a japán gyártók előretörésével a kilencvenes évek közepére a világbajnokság utáni legfontosabb sorozattá nőtte ki magát, ahol gyári csapatok és világbajnok versenyzők feszültek egymásnak  a csendes-óceáni térség legrangosabb versenyein.

Kenneth Eriksson és Staffan Parmander az 1997-es Indonéz-ralin. A svéd páros főszerepet játszott ezekben az években az Ázsia-óceániai ralibajnokságban 

A nyolcvanas évek közepétől kezdve Ázsia egyre inkább helyet követelt magának az addig döntően Európa által dominált ralisportban. Amíg Afrika vagy Észak- és Dél-Amerika legalább versenyek rendezésével képviseltette magát a világbajnokságon, addig Ázsiának egy olyan ralija sem volt, amely megütötte volna a világbajnoki színvonalat. 1985-ben elindult az egyhetes Hongkong-Peking-rali, ami igazi nemzetközi mezőnyt vonzott, és évről évre világbajnokok nyerték: 1985-ben Hannu Mikkola, 1986-ban Stig Blomqvist - mindketten Audival -, 1987-ben pedig Björn Waldegard Toyotával. Három év után azonban ha csak időlegesen is, de szüneteltették a verseny rendezését.

1988-ban viszont végre elindult egy nagy nemzetközi bajnokság, amely nem csak Ázsiát, de a Csendes-óceáni térséget is megkísérelte felölelni. Óceánia valamivel jobban állt, mint Ázsia, az Új-Zéland-rali révén 1977 óta kisebb kihagyásokkal jelen volt a világbajnokságon, bár csökkent a presztízse miután 1987-től kezdve a gyártók pontversenyébe nem számított bele, csak az egyénibe. Ez a gyakorlatban úgy mutatkozott meg, hogy a nagy gyári csapatok, élükön a korszak domináns istállójával, a Martini Lanciával, nem utaztak el a versenyre, átengedve a terepet azoknak, akiknek Európában nem sok esélyük nyílt vb-fordulót nyerni. Egészen 1993-ig kellett várni, hogy minden egyes világbajnoki rali figyelembe vételre kerüljön a gyártók bajnokságában.

A japán gyártók révén azonban Ázsia egyre hangsúlyosabban ott volt a világbajnokságon, még úgy is, hogy valójában a legtöbb csapatnak Európában volt a központja. A Toyota, a Nissan, a Mazda, a Mitsubishi és a Subaru is egyre fokozta aktivitását és ez jót tett az Ázsia-óceániai bajnokságnak (Asia-Pacific Rally Championship - APRC) is.

Régi adósságomat törlesztem. Négy évvel ezelőtt elindítottam egy minisorozatot, amiben minden idők negyven legjobb raliautóját akartam bemutatni, de az első tízet felölelő poszt után rá kellett jönnöm, hogy ennek nem sok értelme van a folyamatosan változó eredmények miatt. Ehelyett úgy döntöttem, a negyven kedvenc raliautómat mutatom be.

10. Ford Escort RS Cosworth

Habár elődei sikerét nem tudta megismételni (nem nyerte meg a vb-t), az Escort RS Cosworth mégis a kilencvenes évek megkerülhetetlen típusa lett. Az ember nem nagyon tudott kinyitni úgy egy autós újságot, hogy egy tesztben, verseny összefoglalóban vagy reklámban ne tűnt volna fel a rali vagy az utcai változata. A különleges hátsó spoiler mágnesként vonzotta a tekinteteket, a korszak egyik legvagányabb kocsija volt a Cossie.