Forma.Túra.Rali.


Sergio Pérez a Force Indiánál folytatja

2013. december 12. - eszgbr

Ma újabb ülés kelt el a Formula-1 jövő évi mezőnyében, a McLarentől egy év után kiebrudalt Sergio Pérez a Force India csapatában folytatja pályafutását, ahol Nico Hülkenberg csapattársa lesz.

Utoljára egy hónapja írtam az átigazolási piac mozgásairól, akkor Massa és Magnussen kapcsán, azóta véglegessé vált, hogy Hülkenberg a Force Indiához, Maldonado pedig a Lotushoz szerződik. A Caterhamnél előre ittam a medve bőrére amikor az egyik autót odaadtam Picnek, sőt, mostanra már az esélyesek köréből is kiesett, Kovalainent, van der Gardét és talán még Gutierrezt emlegetik, mint a zöldek lehetséges 2014-es pilótáit. További két hely kiadatlan, a Marussia Jules Bianchi csapattársát keresi, a Saubernél Szirotkin helye elméletben biztos, ha sikerül megszereznie a szuperlicenszet, mellé keresnek egy rutinosabb versenyzőt.

Az idei pilóták közül a visszavonuló Webber mellett Paul di Restától is minden bizonnyal elbúcsúzhatunk, a Caterhammel szóba hozott három versenyzőn kívül Sutil, Pic és Chilton nem rendelkezik szerződéssel 2014-re.

2013.12.13 Update: Sutil aláírt a Sauberhez. A megbízható forrásnak tekinthető Adam Cooper szerint Max Chilton minden bizonnyal marad a Marussiánál, a Caterhamhez pedig a GP2 idei hatodik helyezettje, a svéd Marcus Ericsson érkezhet.

Rosberg nyert a nagyot hajrázó Webber és Alonso előtt

Az idei évben először fordul elő, hogy nem azt a csapatot tettem aktuálisan a rangsor élére, amely megnyerte a futamot. Hiába nyerte Lewis Hamilton fölényesen az időmérőt, majd hiába vezetett magabiztosan a defektjéig és hiába nyert végül Rosberg, nagyon nem lövök mellé, ha azt írom, a Red Bull jobb a Mercedesnél és jobb volt Silverstone-ban is. A Red Bull ezzel az első istálló amely egymás után kétszer végez a rangsor elején, jó teljesítményüknek köszönhetően pedig már az egész éves átlaguk alapján is elsők, megelőzve a Silverstone-ban gyengélkedő Ferrarit. Második helyével a Mercedes is komolyan megközelítette a Lotust.

A szokásosnál is erősebben teljesítő Force India és Toro Rosso megkavarta a továbbiakat, de drasztikus lépést nem hoztam, még mindig a futam számít be legnagyobb súllyal a helyezésbe és a futam alapján én a Lotust és a Ferrarit is eléjük raktam.

A továbbiakban nincs nagy változás, a McLaren ismét csak a hetedik, a Saubert nem tettem csak azért eléjük mert ők szereztek pontot, a wokingiak pedig nem. Őket a három pont nélküli csapat követi, a már megszokott Williams-Caterham-Marussia sorrendben.

A pilóták között a dobogósokon kívül kiemelném Sutilt, di Restát, Ricciardót, Hamiltont és Massát, ugyanakkor ide kívánkozik, hogy a váltóhibája nélkül Vettel minden bizonnyal megnyerte volna a Brit Nagydíjat és akkor a sorrend miatt se kellene magyarázkodnom.

Tovább

Rosberg mindent vitt Monte Carlóban

Nico Rosberg és a Mercedes győzelmével zárult a monacói hétvége, a német megnyerte mindhárom szabadedzést, az időmérőt és a futamot is, egyedül a leggyorsabb kört halászta el előle a második helyen célba érő Vettel. A másik Red Bullal Webber is felállhatott a dobogóra. A Lotustól eleve nem vártam sokat a hercegségben, végül egy pontot szereztek, a Ferrari viszont látványosan alulmúlta a várakozásokat. Maga a futam a pálya karakterisztikája és a gumikímélés miatt kifejezetten unalmas volt, csak két nagy baleset illetve Pérez és Sutil akciói dobták fel a vasárnap délutánt.

Tovább

Räikkönen ellopta a showt az idénynyitón

Kimi Räikkönen és a Lotus-Renault sikerével indult a 2013-as Formula-1-es szezon, a legnagyobb meglepetés viszont az egy év kihagyás után a Force Indiával visszatérő Adrian Sutil szereplése volt. Az időmérőt domináló Red Bullok és Mercedesek versenykörülmények közt már nem brillíroztak, a Ferrari erős, a McLaren csak szenved.

A továbbiakban az objektívnek tűnő konstruktőri rangsorom szerint folytatom, az erősorrend meghatározásánál nyilván a versenyen nyújtott teljesítmény nyom a legtöbbet a latban, főleg így év elején, amikor még eléggé sűrű a mezőny és az időmérőt és a futamot különböző csapatok dominálták. Jövő héten akár komoly átrendeződés is lehet, egy futam után nem egyszerű felállítani a sorrendet, különösen egy olyan nem tipikus pályán futott verseny után, mint az Ausztrál Nagydíjnak helyt adó Melbourne.

Tovább