A tavalyi Tour de France felkeltette érdeklődésemet az országúti kerékpársport iránt, így figyelemmel követem a jelenleg zajló Giro d'Italiát is. Ennek apropóján a következőkben a Giróról lesz szó, egészen pontosan az olasz körverseny egykorvolt autós változatáról.

Monzai rajt az 1975-ös Giro d'Italián (fotó: autodelta.info)

Az első Giro Automobilistico d'Italiát 1901-ben rendezték meg a Torinói Autóklub és a milánói Corriera della Sera napilap szervezésében. Az ötletet viszont nem a kerékpárverseny adta, hanem az 1899 óta futó Tour de France Automobile. Érdekes, hogy mindkét verseny esetében hamarabb indult el az autós változat, mint a kerékpáros.

A Torinóból Milánóba tartó ezer mérföldes, Olaszországot behálózó túrát az ekkor mindössze húsz éves Felice Nazzaro nyerte egy Fiattal, a torinói ifjú később a korszak meghatározó grand prix versenyzőjévé nőtte ki magát. A versenyt már a kezdetekkor sem sikerült minden évben megrendezni, a következő kiírásra 1906-ban került sor, ezt Vincenzo Lancia, a nevét viselő autómárka alapítója nyerte, szintén egy Fiattal. Ezt követően a Giro hosszú időre feledésbe merült, 1934-ben és 1954-ben rendeztek egy-egy versenyt, de az igazi feltámadásra a hetvenes évekig kellett várni.

1973 októberében egy háromnapos megmérettetés keretében kellett a mezőnynek teljesítenie egy Torinóból induló és ugyanott végződő kört, amely során meglátogatták Észak-Olaszország versenypályáit is. A megállók során hegyi felfutó versenyt, nappali és éjszakai időfutamokat, pályaversenyeket kellett teljesítenie a nevezőknek. Az indulók által felvonultatott technika a kis túraautóktól a GT-kig terjedt, az FIA által akkoriban használt Group 1-5 kategóriák szerint osztályozva. Az összetett győzelemre persze a legerősebb autóknak volt a legnagyobb esélye, az 1973-as versenyt Mario Casoni és Raffaele Minganti nyerte a Scuderia Nettuno V8-as De Tomaso Panterájával, megelőzve két Porsche 911 Carrera RSR-t.

Mario Casoni / Raffaele Minganti, De Tomaso Pantera, 1973 (1. hely)

A verseny sikernek bizonyult, a következő években rendre megtartották az öt-hat naposra duzzadó viadalt és egészen rangos mezőnyök gyűltek össze, nem ritkán gyári csapatokkal.

1974-ben Jean-Claude Andruet nyert a Lancia gyári csapata által indított turbómotoros Stratosszal, megelőzve a gyári Fiat-Abarth-tal induló Giorgio Piantát és a Scuderia Nettuno Panteráját vezető Odoardo Govonit. Az Abarth kifejezetten erre a versenyre fejlesztette az SE-030 kódjelű középmotoros versenygépet, amibe a Fiat 3,5 literes V6-osa került. Az autó a rali-világbajnok Lancia 037 előfutárának is tekinthető. A csapat emellett indított még két Fiat X1/9-en alapuló prototípust (az egyiket a Ferrari-pilóta Clay Regazzoni vezette), illetve egy Fiat 124 Rally-t a rali Európa-bajnok Raffaele Pintóval.

Giorgio Pianta / Christine Beckers, Fiat-Abarth SE-030, 1974 (2. hely) (fotó:betamontecarlo.it)

A ralisok szereplése nem volt meglepő, az ekkor már utolsó éveit élő Targa Florióhoz hasonlóan itt is jól jött a versenyzők improvizációs képessége, a pályafutamokat leszámítva a Giro gyakorlatilag egy aszfaltos rali volt. Az 1975-ös változtatások is nekik kedveztek, a hegyi felfutó versenyek szorzóját a pályaversenyek háromszorosára növelték. Igaz, a tervezett öt hegyi versenyből csak hármat tudtak megrendezni, míg zárt pályán nyolc futamot teljesítettek.

Giorgio Pianta / Bruno Scabini, Fiat-Abarth SE-031, 1975 (1. hely) (fotó:automobilrevue.cz)

A versenyt Giorgio Pianta nyerte az Abarth SE-031 kódjelű prototípusával. Az autó egy brutálisan átépített Fiat 131 volt, az előző évi autóból ismert V6-os motorral, extrém karosszéria szélesítésekkel és vasalódeszka méretű szárnnyal. Esélyes volt még a Lancia két Stratosa (Sandro Munari 6. lett, Pinto kiesett váltóhibával) és az Alfa Romeo gyári csapataként funkcionáló Autodelta 33/3-asa, amely a hosszútávú versenyekről ismert sportkocsi kupéváltozata volt. Az autót a címvédő Andruet vezette, de motorhiba miatt feladni kényszerült a küzdelmet.

Jean-Claude Andruet / Cartotto, Alfa Romeo 33/3 Coupe, 1975 (feladta) (fotó: autodelta.info). A hetvenes évek közepén nem volt egyedi eset, hogy egy gyártó kifejezetten a Giróra építsen autót

1976-ban az FIA módosította a Group 5 kategóriára vonatkozó szabályokat, így igazán extrém versenyautókat alkothattak a konstruktőrök. A Lancia is élt a lehetőséggel, a Stratos turbómotoros változatából faragott az új szabályoknak megfelelő ún. "sziluett" versenyautót, amelyet a Giro mellett a hosszútávú világbajnokságon is elindított. (Az autóról már írtam korábban, a Group 5 autókat bemutató sorozatban.) A két nevezett autóból az egyiket Pinto összetörte, a másikkal viszont Carlo Facetti megnyerte a versenyt. Az Abarth ezúttal egy visszafogottabb, a rali vb-n indított verzióhoz közelebb álló 131-est készített Piantának, de a 2,1 literes sornégyes turbómotor megadta magát.

Carlo Facetti / Piero Sodano, Lancia Stratos Turbo, 1976 (1. hely)

A hetvenes évek második felében már tombolt a turbóláz, a mezőnyben megjelent a Gr.5 királya, a Porsche 935 is. A csak "Victor" néven induló Vittorio Coggiola meg is nyerte az 1977-es versenyt 935-ösövel. A gyári csapatok közül egyedül a Lancia képviseltette magát egy Stratos Turbóval, de motorhiba miatt nem tudta megismételni előző évi sikerét.

1978-ban a Giro bekerült a raliversenyzők világkupa sorozatába, egy évvel később ez lépett elő egyéni világbajnoksággá. A gyártók pontversenyébe nem számított be, de így is jelentős mezőny gyűlt össze. A versenyt Markku Alén és Giorgio Pianta nyerte egy átalakított Gr.4-es Stratos raliautóval, megelőzve Carlo Facettiék Porsche 935-ösét. A pályaversenyeken Pianta terelgette a Lanciát, az országúti és hegyi etapokat pedig Alén teljesítette, navigátorával, Ilkka Kivimäkival az oldalán. A Girón szerzett pontok is hozzájárultak Alén év végi világkupa győzelméhez.

Gianpiero Moretti / Giorgio Schön / Emilio Radaelli, Porsche 935, 1979 (1. hely) (fotó: doubledeclutch.com)

A ralis-pályás vegyes felállás annyira bejött, hogy a Lancia egy évvel később már így indította két vadiúj Beta Montecarlo Turbóját. Az egyiket az Alén-Kivimäki páros mellett Riccardo Patresével, a másikat Walter Röhrllel, navigátorával, Christian Geistdörferrel és Gilles Villeneuve-vel nevezte. A Lanciák fölényesen nyerték a versenyt, de hamarosan kiderült, hogy szabálytalanul. A táv egy részét ugyanis az autópályán teljesítették, emiatt diszkvalifikálták őket, a győzelem pedig a Porsche 935-tel induló Gianpiero Morettié lett.

Gilles Villeneuve / Walter Röhrl / Christian Geistdörfer, Lancia Beta Montecarlo Turbo, 1979 (kizárták) (fotó: doubledeclutch.com). A Lancia csak a '79-es Girón használta a Beta Montecarlót ezzel a rövid farrésszel

1980-ban már szabályosan is nyerni tudtak a Lanciák, Patrese, Alén és Kivimäki elvitték az első helyet, az Alboreto/Bettega/Bernacchini trió pedig második lett. A verseny történetében már kevésbé számít dicsőnek ez az év, az aranykor véget ért, a Giro több éven át szünetelt.

Riccardo Patrese / Markku Alén / Ilkka Kivimäki, Lancia Beta Montecarlo Turbo, 1980 (1. hely) (fotó: Daniele Pizzo)

Legközelebb 1988-ban, már merőben más autókkal rendezték meg a versenyt. A raliautókat és GT-ket felváltották az A-csoportos túraautók, Alfa 75-ösök, Ford Sierrák, BMW M3-asok alkották a mezőnyt. Az Alfa Romeo gyári csapatot indított és autói elvitték az első három helyet. A győztes 75 Turbo legénységét Riccardo Patrese, Miki Biasion és Tiziano Siviero alkotta. Egy évvel később az ifjú Nicola Larini váltotta Patresét a címvédő egységnél, a győzelmet viszont szoros versenyben a Francia/Cerrato/Cerri autó elvitte előlük. Persze az Alfa Romeo szempontjából ez nem sokat számított, autói ismét kisajátították a dobogót.

Giorgio Francia / Dario Cerrato / Giuseppe Cerri, Alfa Romeo 75 Turbo IMSA, 1989 (1. hely) (fotó: slowlysideways.de)

A hatóságok már kevésbé voltak elragadtatva az országúti versenyt látva és két év után megelégelték a száguldozást. Úgy tűnt, a Girónak és a többi országúti autóversenynek végleg leáldozott, mígnem 2011-ben a Torinói Autóklubnak sikerült feltámasztania az olasz körversenyt. A nagy gyártók nem kaptak az alkalmon, de a mezőnyben így is megtalálható volt a Fiat 500-astól a Lamborghini Gallardóig számos típus, a megmérettetés végül egy Porsche Cayman GT4 győzelmével zárult. Az azóta eltelt hét évben nem nagyon lehetett hallani az autós Giróról, de ahogy a legutóbbi esemény mutatja, igény biztosan lenne rá.