Sokak örömére a Porsche idén végre visszatér Le Mans-ba, egészen pontosan az összetett győzelemre esélyesek közé. A németektől kimondva kimondatlanul győzelmet várnak, amihez nem elég legyőzni a távollétükben tizenöt év alatt tizenkét győzelmet arató Audit és a sokadszorra favoritként induló, de még mindig első sikerét hajszoló Toyotát, hanem a saját múltjuk által rájuk nehezedő teherrel is meg kell birkózniuk.

A Porsche az ötvenes évek végétől kezdve már összetett győzelmekre is esélyes volt a sportautó világbajnokságon, elsősorban a több száz kanyarral tarkított Targa Florión, de Le Mans-ban is szép eredményeket ért el. Első 24 órás győzelmükre 1968-ig kellett várni, amikor a 907-es típusuk rögtön hármas győzelmet aratott Daytonában.

Itt kapcsolódunk be a Porsche sportsikereinek történetébe és tekintjük át azokat a típusokat, amelyek páratlan örökséget hagytak az idén bemutatott 919 Hybridre.

Aki gyerekkorában játszott autóskártyákkal, annak nem kell részleteznem, mi is az a „mindentvivő” lap. A kilencvenes évek elején talán találkozott is a csupa BMW-ből álló kártyacsomaggal, ami a húszas-nyolcvanas évek legfontosabb bajor típusait vonultatta fel. Ebben a pakliban volt az M3 Gruppe A versenyautó a mindent vivő lap. Könnyű, erős és gyors volt, aki kezében tartotta, annak nagyon nem kellett félnie semmitől, talán csak a legendás M1 okozhatott kellemetlen pillanatokat.

Az 1987-ben megjelent első generációs M3 a versenysportban is ilyen volt. Ahol pályára gördült, ott nyert, bajnoki címeket szerzett Angliától Ausztráliáig, Belgiumtól Olaszországig, győzelmeinek számát szinte lehetetlen meghatározni, nem vállalok nagy kockázatot, ha kijelentem: minden idők legsikeresebb túraautójáról van szó.

A legjelentősebb pályák közül szinte mind megtalálható a képen, lementve nagyítható és pontosan kibogarászható. Forrás: Bump steer

Talán a legjobb ralis videó. Biztos látta már mindenki, de időnként muszáj újra megnézni.

Amint az feltűnhetett, a blog tavaszi álomra szenderült áprilisban, egész hónapban nem írtam semmit, amit szégyellek is kicsit, de vagy kedvem, vagy energiám nem volt a tervezett bejegyzések elkészítéséhez. Májusban igyekszek majd újra felvenni a fonalat. A képen egyébként Jacky Ickx szendereg egy Ferrari 312B2-n.

Az első részt úgy kezdtem, hogy 1976-ban a BMW hacsak kevéssel is, de alulmaradt a Porschével szemben a sportautó világbajnokságon, ezért a következő évre teljesen új autót építettek. Ezután viszont elkanyarodtam a DRM felé, ami a 320 igazi játszótere lett a következő években. A kétliteres szívómotoros autók mellett azonban készült egy sokkal erősebb változat is, ami valóban képes volt felvenni a versenyt a Porsche 935-tel, ez volt a 320 Turbo.

A tesztautó a szélcsatornában

Az autót ugyanaz a kétliteres, négyhengeres M12-es motor hajtotta, mint a kisebb testvérét, de egy KKK turbófeltöltő segítségével 650 lóerőt hoztak ki belőle. A több mint kétszer akkora teljesítmény és a hatalmas nyomaték ellenére megtartották az ötsebességes Getrag váltót. Külsőleg csak a 19”-es hátsó felnik és a rajtuk feszülő úthenger gumik árulkodtak arról, hogy nem a „mezei” 320-assal van dolgunk.

A BMW azonban egy éves lemaradásban volt a Porschével szemben, a zuffenhauseniek már a továbbfejlesztett gyári autóval és seregnyi privát 935-össel vágtak neki az 1977-es világbajnoki idénynek. A bajorok úgy döntöttek, ha nem muszáj, nem konfrontálódnak a Porschékkal. A feltöltés nélküli 320-asokkal a DRM és a világbajnokság kétliteres kategóriáját célozták meg, a Turbóval pedig az amerikai IMSA GT bajnokságot, ahol egyelőre még nem engedték rajthoz állni a 935-öt. Ez persze nem jelentette azt, hogy a két gyártó nem futott egymásba a versenypályán…

A McLaren az indianapolisi és Can-Am szereplése miatt komoly csapatot működtetett az Egyesült Államokban, a BMW velük társulva tervezte versenyeztetni a 320 Turbót Amerikában.

Úgy tűnik, a Hyundai után a Toyota is biztosan visszatér a rali-vb-re. Sarrazin és Lindholm Olaszországban már kipróbálták a Yaris WRC-t. (fotó: autosport.com)

Update: a Toyota ebben a formában nem kívánja homologizáltatni az autót, így egyelőre nem indulnak a világbajnokságon sem. Az FIA hamarosan nyilvánosságra hozza a 2017-es szabályokat, a Toyotánál ezután döntenek arról, részt kívánnak-e venni a WRC küzdelmeiben.

Grohs a BMW legszebb repülős hagyományait folytatva ugrat Jägermeister festésű 320-asával a Nürburgringen, 1977-ben.

Ugyan a BMW az 1976-os szezon végéig esélyes volt a világbajnoki cím megszerzésére, végül alulmaradt a Porschével szemben. Az E9 kupéra épülő szívómotoros 3.5 CSL hamar elavulttá vált a turbós Porsche 935-tel szemben, a 3.0 CSL Turbo pedig soha nem volt képes érdemben felvenni a versenyt vele, elsősorban a gyenge váltójának köszönhetően. A BMW-nél úgy döntöttek, egy új, sokkal könnyebb autót építenek, amit az alapoktól kezdve a Group 5 szabályai szerint terveznek.

A 320 tesztpéldánya 1976 végén

Az autó alapját az 1975-ben bemutatott első generációs 3-as BMW, gyári kódnevén az E21 adta, a kétajtós karosszériát a szabályoknak megfelelően hatalmas sárvédő-szélesítésekkel és hátsószárnnyal látták el. A gép lelke az M10 kódjelű motorból fejlesztett M12 egység volt, ami a korábbi években már bizonyította megbízhatóságát és kiválóságát a Formula-2 Európa-bajnokságon. A kétliteres (innen a 320 elnevezés), sornégyes, 16 szelepes szívómotor Kugelfischer befecskendezővel körülbelül 300 lóerőt teljesített 9250-es percenkénti fordulaton. Az ötsebességes váltót a Getrag szállította, az 50-50%-os súlyelosztással rendelkező autó menetkész tömege 740 kg volt, végsebessége elérte a 270 km/h-t. Az alapmodellből a BMW 28 darabot épített, ezek nagy részét privát csapatok kapták meg, akik a következő években mind a műszaki tartalmat, mind a karosszériát jelentős tuningnak vetették alá, gyakorlatilag nem maradt két egyforma autó.