Forma.Túra.Rali.

10 emlékezetes csapatutasítás az autósport történelméből

2020. július 11. - eszgbr

A nézők nem szeretik és megvetik, a csapatok viszont időnként kénytelen-kelletlen alkalmazzák a csapatutasításokat. Egy jó időben meglépett helycsere a csapattársak között olykor győzelemről, bajnoki címről dönthet és ilyenkor a cél szentesítheti az eszközt. Egy-egy visszás döntés viszont nagy port kavarhat és rossz fényt vet a résztvevőkre. Egy biztos, a csapatsorrend és a csapatutasítás, a hőskor óta része az autósportnak. Ezúttal a legemlékezetesebb döntések közül válogattam.

10. Német Nagydíj, 2010

germangp2010.jpgfotó: motor1.com

Fernando Alonso győzelemmel kezdte ferraris pályafutását 2010 elején, de a következő kilenc nagydíjon nem sikerült nyernie. Hockenheimben Sebastian Vettel mögül, a második helyről rajtolhatott, de a startnál a másik Ferrarit vezető Felipe Massa mindkettőjüket megelőzte. Massa az előző három futamon pontot sem tudott szerezni, Alonso viszont még igyekezett életben tartani világbajnoki reményeit és próbált felzárkózni a pontversenyben a két McLaren- és a két Red Bull-pilótára. Ennek fényében érthető, hogy a Ferrari Alonso elengedésére kérte Massát. A dolog pikantériája, hogy a nyílt csapatutasítás ekkor tiltott volt a Forma-1-ben, így az azóta szállóigévé vált "Fernando is faster than you!", vagyis "Fernando gyorsabb nálad!" mondattal jeleztek a brazilnak. Alonso és Massa kettős győzelmet arattak Németországban, a futam után a nyilvánvaló csapatutasítás miatt viszont a csapat 100 000 eurós bírságot kapott. Ami miatt még érdekes volt ez az eset, hogy ez lehetett volna Massa első győzelme a 2009-es hungaroringi súlyos balesete óta. Massában érezhetően mély nyomokat hagyott a baleset, egy győzelem pedig talán visszaállíthatta volna a régi pályájára a 2008-as bajnokság második helyezettjét. Ezt már soha nem tudjuk meg, Massának át kellett adnia a győzelmet és soha többé nem nyert a Forma-1-ben. A csapatutasításokra vonatkozó nehezen ellenőrizhető tiltást az FIA év végén feloldotta.

Tovább

Egy szupersztár egy éve

Jó ideje terveztem már ennek a bejegyzésnek az elkészítését, most szomorú aktualitása miatt szántam rá magam a megírására. Húsvétvasárnap 90 éves korában elhunyt Stirling Moss, a legjobb Forma-1-es versenyző, aki nem nyerte meg a világbajnokságot, de ha sportautós és más kategóriákban teljesített karrierjét is figyelembe vesszük, nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden idők egyik legsokoldalúbb és legnagyobb autóversenyzője távozott közülünk. Az alábbiakban erre a sokoldalúságra rávilágítandó, veszem sorra az 1958-as idényben teljesített versenyeit és elért eredményeit.

stirling_moss_el_grafico_2006.jpgStirling Moss a legendás argentin sportújság, az El Gráfico címlapján

1958-ban Moss már pályája csúcsán volt, az előző három évben egyaránt a világbajnok Juan Manuel Fangio mögött végzett a Forma-1 pontversenyében, de a sportkocsi versenyeken legalább ilyen sikeresnek bizonyult, ebben a műfajban pedig merem állítani, túltett argentin mesterén is. Miután 1957-ben a Vanwallhoz szerződött, kijelentette, hogy onnantól csak brit csapatokban fog versenyezni (addig legnagyobb sikereit Maseratival és Mercedesszel aratta), de időnként azért kivételt tett. Akkoriban a versenyzők még nem kötöttek horribilis fizetésekről szóló szerződéseket, a nagy bevételt a rajtpénzek jelentették, amiket a versenyszervezők és pályák fizettek, ha az illető rajthoz állt. Moss pedig a legkeresettebb versenyző volt, mindenki őt akarta látni, de a rajtpénzért meg is kellett dolgozni: 1958-ban január közepétől november végig a világot járta és folyamatosan versenyzett.

Tovább

Az 1966-os Le Mans-i befutó rejtélye

A héten került a magyarországi mozikba James Mangold Az aszfalt királyai című - Amerikában a kifejezőbb Ford v Ferrari, az Egyesült Királyságban Le Mans '66 néven futó - filmje, amely a Ford első Le Mans-i győzelmének állít emléket. Azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy a film csúcspontja a 24 órás verseny megnyerése, de a körülményei még rejtélyesebbek, mint ahogy azt a film bemutatja. Aki még nem látta a filmet, az egyelőre ne olvasson tovább, inkább menjen el és nézze meg, mert a hibái ellenére szerintem egy egészen jó és szórakoztató alkotás.

A Ford-Ferrari háborúról és magáról a versenyről most nem írnék bővebben, korábban már megtettem. A lényeg: az 1966-os Le Mans-i 24 óráson a megelőző években domináns Ferrari autói elvéreztek, a verseny végéhez közeledve pedig a Fordok elfoglalták az első három helyet. Ken Miles és Denny Hulme 1-es rajtszámú Ford GT40 Mk.II-ese négy perccel vezetett Bruce McLaren és Chris Amon autója előtt, a harmadik Ronnie Bucknum - Dick Hutcherson páros már tizenkét kör hátrányban haladt a harmadik helyen.

Tovább

Ricardo egy Dinóval a Targán

r_rodriguez_targaflorio62.jpgRicardo Rodríguez kiint a fotósnak az 1962-es Targa Florión. Az autó egy Ferrari Dino 246 SP, amit Willy Mairesse és Olivier Gendebien váltótársaként győzelemre vezetett a fiatal mexikói. Mindössze 19 éves volt, amikor 1961-ben a Ferrari gyári versenyzője lett. A kép készülte után fél évvel viszont már nem élt, a Mexikói Nagydíj edzésén halálos balesetet szenvedett egy Lotusszal.

Nem tudom, hogy ki készítette ezt a fényképet, gyanítom nem számít különösebben ismertnek. Ha valamelyik híres motorsport fotós készítette volna, valószínűleg már a korszak ikonikus képei között tartanák számon, a versenyző személye, az autó, a helyszín, az elkapott pillanat mind erre predesztinálná.

Az utazás szabadságának ünnepe - Tour de France Automobile, 1964

A Franciaországot átszelő autós megmérettetést, a Tour de France Automobile-t 1899-ben rendezték meg először a Le Matin újság szervezésében és a francia autósklub (ACF) felügyelete mellett, ezzel négy évvel megelőzte a hasonló nevű, de ma már sokkal híresebb kerékpáros körversenyt. Pedig volt idő, amikor az autós verseny presztízse és népszerűsége vetekedett a kétkerekű párjáéval. A Tour de France Automobile azonban több volt egy autóversenynél, megtestesítette mindazt a szabadságot, amit a korlátlan utazás jelentett és jelent ma is.

tour64.jpgGyülekező az egyik szakasz rajtja előtt. A kép közepén 188-as rajtszámmal Maurice Trintignant Shelby Cobra Daytona Coupe-ja. Mögötte a 163-as számú kis kék kupé Jacques Rey Porsche 904 GTS-e. Jobbra tőle két piros Ferrari 250 GTO látható, a közelebbi 175-ös Claude Dubois autója. A kép előterében a 145-ös Giampiero Biscaldi Alfa Romeo Giulia TZ-je, balra tőle 107-es számmal Raymond Pontier Bertone karosszériés Simca 900 SA-ja látható.

Az első kiírás kilenc napon és hét szakaszon át vezetett Párizsból Párizsba, vagyis ténylegesen egy körverseny volt. A győzelmet René de Knyff szerezte meg Panhard et Levassorjával, miután minden szakaszon a leggyorsabbnak bizonyult.

Ezután viszont több mint egy évtizedet kellett várni a következő Tourig: a második kiírásra 1912-ben került sor, amit még kettő követett az első világháború kitöréséig. 1922-től tíz éven át folyamatosan megrendezték a versenyt, a harmincas évek elején viszont újra megszakadt a sorozat.

1951-ben már a nizzai autóklub szervezésében éledt újjá a verseny és a kiváló rendezésnek köszönhetően a következő években aranykorát élte a verseny. A Tour Európa legrangosabb autós kihívásai közé emelkedett és a kontinens minden szegletéből vonzotta a kalandvágyó versenyzőket. A Shell francia leányvállalata jelentős összeggel támogatta a rendezést, és nem fukarkodtak a vendéglátással sem. A résztvevőket minden szakasz végén homár, osztriga, egzotikus gyümölcsök és pezsgő várta a Shell sátrában, az éjszakát pedig szállodában tölthették.

A bőséges ellátás, a kellemes körülmények és az egész versenyt körüllengő gondtalan mediterrán miliő ellenére a Tour de France egy embert és gépet keményen próbára tevő kihívás volt. Kilenc-tíz nap alatt több ezer kilométert tettek meg francia közutakon, az összetettbe viszont csak a versenykörülmények között futott időeredmények számítottak be. Szinte minden napra jutott egy hegyi verseny, egy gyors sprint, fel az Alpok vagy a Pireneusok egyik hágójára, amelyek közül több ismerős lehet a kerékpáros verseny rajongóinak is, illetve majd minden napra jutott egy több körös mezőnyverseny Franciaország valamelyik versenypályáján. Sőt, sokszor a határt átlépve a mezőny érintette a szomszédos országok pályáit is, például Spa-Francorchamps-t, Monzát vagy a Nürburgringet. A túra ötvözte magában a ralit, a pálya- és hegyi versenyeket.

Tovább

A cápa születése

Mark Bisset, a Primotipo blog írója találta ezeket a képeket a Ferrari 156 Forma-1-es autó teszteléséről, sőt a szereplők többségének kilétét is kiderítette. A képek 1961 áprilisában, a "cápaorrú" 156-os modenai tesztjén készültek és kiváló tablót adnak az autóval később világbajnoki címet nyerő Scuderia legfontosabb tagjairól.

ferrari156_modena61_1.pngfotó: Klemantaski/Getty Images

Tovább

Huszonnégy óra Le Mans-ban

A rendszeresen nagyszerű videókkal jelentkező British Pathé töltötte fel ezt a videót még évekkel ezelőtt az 1963-as Le Mans-i 24 órás sportkocsi versenyről.

Kiváló minőségű színes (!) felvétel kempingező nézőkkel, keménykalapos angol szurkolókkal, az elmaradhatatlan vurstlival, a pályán pedig a domináns Ferrari 250 P-kkel és GTO-kkal, Aston Martin és Alfa Romeo kupékkal, a főszerepben pedig Graham Hill és Richie Ginther gázturbinás Rover-BRM prototípusával. A versenyt Lorenzo Bandini és Ludovico Scarfiotti nyerte egy 250 P-vel, a Rover-BRM az összetett hetedik helyén zárt, bár kísérleti jellege miatt hivatalosan nem értékelték.

Jackie Stewart élete és kora

Ötven éve nyerte első világbajnoki címét Jackie Stewart, az autósport egyik legemblematikusabb alakja. Háromszoros világbajnok, visszavonulásának idején a Forma-1 legjobb és legeredményesebb versenyzője volt, igazi öröksége mégis a versenysport biztonságosabbá tételéért folytatott munkásságában rejlik. Az évforduló kapcsán visszatekintünk pályafutására és életére.

jackie_stewart_spain70.pngKevés kép foglalja össze ilyen jól a '60-as, '70-es évek autósportjának veszélyességét. Jackie Stewart a kanyarból kifelé próbálja megzabolázni March 701-esét, miközben a háttérben Jackie Oliver BRM-je lángol az 1970-es Spanyol Nagydíjon, Jaramában

Tovább