Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


A kivi első győzelme

2016. április 24. - eszgbr

paddon_hyundai_argentina.jpgFotó: wrc.com

Hayden Paddon a ma befejeződött 2016-os Argentin-ralin megszerezte pályafutása első világbajnoki győzelmét. A 29 éves új-zélandi a verseny nagy részében a második helyen állt a magabiztosan vezető Jari-Matti Latvala mögött, de a 14. szakaszon a finn csúnyán összetörte Volkswagenjét, Paddon pedig innen már behozta az első helyen autóját. Ez Új-Zéland első világbajnoki sikere, ahogy a Hyundai idén bemutatott második generációs i20 WRC-jének is. A koreai márka összességében második győzelmét aratta.

Paddon év elején azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy második lett a havas Svéd-ralin, de aki korábban is követte pályafutását, az tudhatja, hogy egy igen tehetséges ralisról van szó, aki csak a megfelelő autóra várt, hogy a legnagyobbak közt is megmutassa tudását. 2011-ben már megnyerte a PWRC bajnokságot egy N-es Subaru Imprezával, egy évvel később negyedik lett az SWRC értékelésében egy Skoda Fabia S2000-rel, emellett háromszoros új-zélandi bajnok. A Hyundai 2014-ben szerződtette, győzelme után második helyen áll a világbajnoki pontversenyben.

Ogiert csak Loeb tudja legyőzni

Az idén eddig megrendezett öt futamból kettőt nem tudott megnyerni a pontversenyt vezető Ogier, mindkétszer a részmunkaidőben világbajnoki címvédő Loeb taszította le a dobogó második fokára. A kilencszeres bajnok utolsó előtti (tervezett) vb-futamát teljesítette és nyolcadszor győzött Argentínában.

loebARG13.jpgfotó: facebook.com/WorldRally

Az Argentin-ralin mindenki arra volt kíváncsi, mit tud kezdeni Loeb a zsinórban három versenyt nyerő Ogier-vel. Monte Carlóban még a rekordbajnok győzött, Svédországban viszont már ő sem tudta megállítani trónjára törő honfitársát, távollétében pedig Mexikót és Portugáliát könnyedén hódította meg a VW-s pilóta.

Tovább

Citroen kettős győzelem Argentínában, a gyári Fordok ismét botlottak

A négy napos hétvége kavalkádjában kissé elsikkadt a rali-vb 5. fordulója, az Argentin-rali. Az alábbiakban a szokásoktól eltérően csak egy rövid összefoglalót közlök, csapatokra lebontva:

Citroen

A Citroen idei második kettős győzelmét aratta, Loeb pedig karrierje 70. vb-sikerét. A verseny nagy részében a címvédő és a tavalyi ezüstérmes Hirvonen küzdöttek a győzelemért, végül Loeb 15,2 mp-es előnnyel nyerte a több mint 500 km-es ralit. Al-Attiyah a kilencedik helyre hozta be a harmadik autót, míg a junior csapat színeiben az ifjú Neuville ötödik helyével élete legjobb eredményét érte el.

Tovább

Sordo helyettesíti Latvalát Argentínában

A Ford World Rally Team bejelentése szerint Dani Sordo helyettesíti az április 27-29-ig megrendezésre kerülő Argentin-ralin a sérült Jari-Matti Latvalát.

A finn a felkészülés részét képező síelés közben szenvedett balesetet és eltörte kulcscsontját, így kihagyni kényszerül a rali-világbajnokság soron következő futamát. A Prodrive nem gördített akadályt a csere útjába, így egy verseny erejéig a spanyol beülhet a gyári Fiesta WRC-be. Latvala remélhetőleg már rajthoz tud állni a május végi Akropolisz-ralin.

Ami Latvalát illeti, ezzel valószínűleg lőttek a 2012-es világbajnoki reményeinek, az eddigi négy futamból csak egyszer végzett az első tízben, Svédországban, igaz akkor első lett. Jelenleg 28 ponttal a 6. helyen áll a pontversenyben, hátránya 38 pont a listavezető Loebbel szemben, Sordo 21 egységgel a 7..

süti beállítások módosítása