Forma.Túra.Rali.

Rekordbeállítás és –döntés, véget ért a 2012-es Dakar-rali

2012. január 15. - eszgbr

Autók: rekordok és botrány

Miután az előző három évben győztes Volkswagen visszavonult a terepralitól és a rali-világbajnokság felé fordította figyelmét, megnyílt az út az eddig nyeretlen márkák előtt, hogy beírják nevüket a világ legnehezebb autóversenyének történelmébe.

Tavaly még csak szárnyait próbálgatta a Mini a nagy testvér BMW mellett, de idén az All4 névre keresztelt, küllemében leginkább a Mini Countrymanre hajazó autók felváltották a BMW X3-asokat. Igencsak veretes gárdát vonultatott fel a Monster Energy X-Raid Team: a 9-szeres győztes Peterhansel, a korábban motorral győztes, de már évek óta autózó Joan „Nani” Roma, a tereprali világkupát 2010-ben és 2011-ben megnyerő orosz Leonyid Novickij és a portugál Ricardo Leal Dos Santos vezethették a kis terepjárókat. Mellettük a tavaly 5. helyen végzett lengyel Krzysztof Holowczyc is igen versenyképes technikát kapott a Minitől.


Legnagyobb kihívójuknak a kétkerék-hajtású szörnyetegeivel a Dakaron már évek óta jelenlevő Hummer bizonyult, Robby Gordon mellett a címvédő Nasser Al-Attiyah is H3-assal indult. A 2009-ben VW-vel nyerő Giniel De Villiers egy elsőre kissé lesajnált Toyota Hilux-szal vágott neki Dél-Amerikának, de kellemesen csalódhattunk a japán technikában.


Január 1-én az argentínai Mar del Platából indult a verseny és már az argentin szakaszokon kiütközött a Minik fölénye. Novickij, Roma, Peterhansel és Holowczyc is tudott szakaszt nyerni, a sormintát csak a második napot megnyerő Al-Attiyah szakította meg. Előbb a második, majd a negyedik szakasz után ismét Stephane Peterhansel állt az élre összetettben és úgy tűnt, nem is szeretné lejjebb adni ennél.
Január 6-án a Fiambalá-Copiapó szakasz során kelt át a mezőny Argentínából Chilébe, azonban az Andokban leesett nagy mennyiségű hó miatt törölték az aznapi gyorsaságit, így ez a nap nem számított bele az összetettbe. A másnap viszont kárpótolta a versenyzőket a kieső szakaszért, a hírhedt Copiapó-Copiapó hurok kemény erőpróbának bizonyult. Itt ismét a katari sportlövő bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve Gordont, aki itt kezdte meg nagy menetelését a győzelemért.
A vasárnapi pihenő után Roma nyerte a második hét első napját, a második Gordon pedig összetettben felzárkózott Peterhansel mögé, hátránya bő 7 és fél percre rúgott. Kedden végre sikerült győznie is, de összetettben nem volt változás, Mr. Dakar vezetett az amerikai fenegyerek és Holowczyc előtt, miközben Al-Attiyah feladni kényszerült a viadalt. Szerdán ismét Roma nyert, ami kellemetlenül érintette a hummerest, nem csak azért, mert visszacsúszott a 3. helyre, hanem mert a felügyelők a szabályoknak nem megfelelőnek találták autója levegőszűkítőjét, így kizárták. Az amerikai fellebbezett, mondván, ha az elmúlt években megfelelt az autó, akkor most ugyanolyan légszűkítőt használva miért akarják kizárni?

Eközben Peterhansel megnyerte a 11., Chiléből Peruba vezető szakaszt, Gordon ugyan folytathatta a versenyt, de műszaki hiba miatt jókora hátrányt szedett össze. Az amerikai dühből megnyerte a 12. szakaszt,  a szombati 13. gyorsaságin viszont ismét Peterhansel volt a leggyorsabb, ezzel bebiztosítva összetettbeli diadalát. A záró szakaszon Gordon még megmutatta, hogy tényleg veszettül gyors és behúzta harmadik szakaszgyőzelmét. Egy megbízhatósági versenyen azonban a kiegyensúlyozott teljesítmény és a rutin többet ér, mint a fékevesztett száguldás.
Peterhansel negyedik kategóriagyőzelmével beállította az autósok között eddig egyeduralkodó Ari Vatanen rekordját, a korábbi hat motoros elsőségét hozzáadva pedig már tizedszer nyert a sivatagi erőpróbán. A Mini rögtön kettős győzelmet szerzett, Roma lett a második, a szakaszt ugyan nem nyerő, de megbízhatóan teljesítő De Villiers harmadik a Toyotával.


Végeredmény:
1. Stephane Peterhansel   Mini
2. Joan Roma                  Mini   
3. Giniel De Villiers           Toyota   
4. Leonyid Novickij           Mini   
5. Robby Gordon              Hummer

21. Szalay Balázs             Opel

Szakaszgyőzelmek: Peterhansel-Roma-Gordon 3-3-3, Al-Attiyah 2, Novickij-Holowczyc 1-1
Mini 8, Hummer 5

Magyarok

Idén két magyar autós egységért szoríthattunk. A Dakarral még csak ismerkedő, Toyota Land Cruiserrel induló Sebestyén Sándor-Bognár József duó sajnos a 8. szakaszon feladni kényszerült a versenyt, pedig épp kezdtek belejönni, előző nap a 63. helyen értek célba és összetettben is feljöttek a 75. helyre.
Másik egységünk, a már jól ismert Szalay Balázs-Bunkoczi László páros a verseny előtt akár a Top10-es helyezést is elérhetőnek tartotta az Opel Antarával. A rali azonban nem úgy kezdődött ahogy azt eltervezték, az első napokban komoly gondot okozott a túlmelegedés, ami miatt többször is meg kellett állniuk a gyorsaságikon. A második héten viszont már a saját tempójukat tudták autózni, ugyan az első tíz elérhetetlen volt számukra, de sorra hozták a 16-17. helyeket, a 12. szakasz után már az összetett 20. helyén álltak. Szombaton ugyan rontottak egy helyet, miután egy előttük elakadó autót segítettek kiásni a homokból (e nélkül nem tudtak volna továbbmenni, a beragadt jármű teljesen elzárta az útjukat), de a 21. helyet így is megtartották, miután az utolsó napon a 15. helyen értek célba.


Motorok: sorminta

A motorosok versenye évek óta a spanyol Marc Coma és a francia Cyril Despres párharcáról szól. 2005 óta felváltva nyerik a Dakarokat, mindketten 3-3 győzelemnél járnak (ha valaki utána számolna és nem jönne ki: 2008-ban elmaradt a verseny), most épp Despres következett. Ahogy az várható volt, a két menő uralta is a versenyt, végig nagyon szoros csatát vívtak, végül az döntött, hogy Coma a 13. szakaszon eltévedt és ez már behozhatatlan hátrányba hozta. Despres megnyerte negyedik Dakarját, az örökranglistán beérve Edi Oriolit, már csak az ötszörös győztes Cyril Neveu és a hatszoros bajnok Peterhansel áll előtte, de ha követik a mintát, akkor 2013 Coma éve lesz.



Végeredmény:
1. Cyril Despres         KTM
2. Marc Coma           KTM
3. Helder Rodrigues   Yamaha
4. Jordi Viladoms       KTM
5. Stefan Svitko       KTM   

Szakaszgyőzelmek: Coma 5, Despres 3, Rodrigues 2, López-Barreda Bort-Ullevalseter 1-1-1
KTM 9, Yamaha 2, Aprilia-Husqvarna 1-1


Quadok: egyeduralom

A quadosok mezőnyét idén is a Patronelli fivérek és Maffei uralták, mindhárman Yamahával indultak. Egy kis színt vitt a verseny elejébe, hogy az első két szakaszt még az uruguayi Sergio La Fuente nyerte, de később az argentinok legyőzhetetlenek voltak.Végül egészen szenzációs teljesítményt nyújtva, 8 szakaszt megnyerve Alejandro Patronelli megvédte címét, a 2010-ben győztes Marcos lett a második, míg Tomas Maffei a harmadik.



Végeredmény:
1. Alejandro Patronelli    Yamaha
2. Marcos Patronelli       Yamaha
3. Tomas Maffei            Yamaha
4. Ignacio Casale          Yamaha
5. Sergio La Fuente       Yamaha

Szakaszgyőzelmek: A. Patronelli 8, Maffei 3, La Fuente 2
Yamaha 13


Kamionok: trónfosztás

Egy nagy hiányzóval indult a kamionok 2012-es versenye, Vlagyimir Csagin visszavonult a versenyzéstől, hogy átadja helyét a feltörekvő fiatal generációnak (rossz nyelvek szerint a csapatvezetőség nyomására vonult vissza). A fiatalok azonban idén még nem voltak képesek a Cár örökébe lépni, így megnyílt az út az apja nyomdokaiba lépő fiú előtt. A bombaerős gyári csapattal kiálló Iveco legnagyobb reménysége a holland Gérard de Rooy volt, mellette a 2007-ben MAN-nel nyerő honfitársa, Hans Stacey, a spanyol Pep Vila és a kétszeres rali-világbajnok Miki Biasion alkották a világoskékek csapatát. Szintén erős kihívónak számított a nagy Karel Loprais fia unokaöccse, a már évek óta próbálkozó Ales is, aki továbbra is a Tatra első számú versenyzője. Az első szakaszon ugyan még az MAN gyári csapatának maradványaiból építkező Marcel van Vliet nyert, a 2. naptól kezdve azonban elkezdődött a gigászok küzdelme. Az egyedi csőrös Ivecot hajtó de Rooy uralta az első hetet, a már említett MAN győzelmen kívül csak Biasion tudott szakaszt nyerni. A 8. szakaszon aztán az összetettben második helyen álló Lopraisnak is összejött az idei első siker, másnap azonban letértek az útról és óriásit buktak, de kisebb sérülésekkel megúszta a legénység. Ezután ismét Biasion részsikere következett, majd az orosz medve is felébredt téli álmából. Loprais kiesésével a kazah Ardavicsusz feljött a harmadik helyre, amit a 10. szakaszon egy győzelemmel nyomatékosított. Másnap a csapattárs Kargyinov nyert, összetettben azonban de Rooy és Stacey első és második helyét nem tudták veszélyeztetni. Az utolsó három szakaszon de Rooy, Kargyinov és Biasion osztoztak, a limai célban azonban Gérard de Rooy volt a legboldogabb, hiszen apja győzelme után 25 évvel ő is megnyerte a kamionok versenyét.



Végeredmény:
1. Gérard de Rooy        Iveco
2. Hans Stacey           Iveco
3. Artur Ardavicsusz     Kamaz
4. Andrej Kargyinov        Kamaz
5. Ilgizar Margyejev      Kamaz

Szakaszgyőzelmek: de Rooy 5, Biasion 3, Kargyinov 2, van Vliet-Loprais-Ardavicsusz 1-1-1
Iveco 8, Kamaz 3, MAN-Tatra 1-1

A bejegyzés trackback címe:

https://fotura.blog.hu/api/trackback/id/tr573549933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.