Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


Nyári pótlás II. & III.: Akropolisz-rali és Szardínia-rali

2013. június 27. - eszgbr

Az elmaradt két rali-vb beszámolót a megszokottaktól eltérően nem az események sorrendjében, hanem a versenyzők szemszögéből foglalom össze, a bajnokság feléhez érve úgyis érdemes átfogóan szemügyre venni a WRC mezőnyét. Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a Volkswagen fölénye óriási és most már Latvala is kiismerte annyira az autóját, hogy ha esélye nyílik a győzelemre, akkor élni tud vele, ez különösen fontos számára, hiszen a következő futamot Finnországban rendezik. Ogier pedig megállíthatatlan, előnye a pontversenyben már csak nagyon nehezen behozható ellenfelei számára.

latvala+ogier.jpg

Sébastien Ogier (Volkswagen)

Görögországban rögtön az elején elvesztette esélyét a győzelemre, az üzemanyag-ellátórendszer hibája miatt megkotlott alatta a Polo, de a második és a harmadik nap végén is begyűjtött egy-egy szakaszgyőzelmet, utóbbi egyben Power Stage győzelem is volt, így a 10. helyért járó egy pont mellé szerzett még hármat. Szardínián már az idén megszokott Ogier-parádét láthattuk, az első szakaszon az élre állt és végig vezetve a maximális 25+3 pontot elérve verte rommá a mezőnyt. Előnye 64 pont Latvalával szemben, hazai versenyén jó eséllyel megnyerheti első világbajnoki címét.

Helyezések: Akropolisz: 10., Szardínia: 1.
Szakaszgyőzelmek: Akropolisz: 2, Szardínia: 7

Tovább

Dél-Amerika csendes, újra csendes – véget ért a 2013-as Dakar

Címvédés az autósoknál és motorosoknál, a quadosoknál uralkodó, a kamionosoknál visszatérő "dinasztia".

dakar13.jpg

Autók: Peterhansel egyeduralkodó

Tavaly először szerepelt Peru az útvonalban, akkor Limában volt a cél, most innen rajtolt el a több mint 8500 km-es verseny. A szokásoktól eltérően nem az újév első napján, hanem csak január 5-én kezdődött a sivatagi show, a célt január 19-én érték el a chilei Santiagóban. A leginkább figyelemmel követett mezőnyben a címvédő X-Raid Mini csapat volt idén is a fő esélyes, a Peterhansel-Roma-Novickij-Holowczyc négyes már jól ismerte tavalyról az autót. A 2012-es kizárása után most a hummeres fenegyerek Robby Gordon is csendesebb volt és a versenyben sem zavart túl sok vizet. Annál nagyobb lehetőség előtt állt viszont az új Qatar Red Bull Team, akik két vadi új Demon Jeffries buggyval vágtak neki a ralinak. Az autó a kétkerék-hajtású kategória szabályai szerint épült, így szélesebb nyomtávval és nagyobb kerekekkel rendelkezett mint a Minik, az erőforrása a Szalayék Opeljéből is ismert nyomórudas General Motors V8-as volt. A két autót a fejlesztésben is aktívan résztvevő Nasser Al-Attiyah és a sivatagba egy év kihagyás után visszacsábított Carlos Sainz vezették, tehát két korábban Volkswagennel győző versenyző állt a Minikkel szemben. A VW harmadik győzelmét szerző Giniel de Villiers tavaly meglepetést okozott a főleg a megbízhatóságra építő Toyotával, idén már titkos esélyesnek tartották a dél-afrikait.

Tovább

Tombol az átigazolási szezon

Formula-1

Ahogy az várható volt, Nico Hülkenberg és Esteban Gutiérrez lesznek a Sauber versenyzői 2013-ban, így a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Továbbra is lesz két fiatal és gyors versenyzőjük és a 21 éves mexikói érkezésével fő szponzorait is megtarthatja a csapat.

Sir Frank Williams is keretet hirdetett: az idei Spanyol Nagydíjat megnyerő Pastor Maldonado (és vele a venezuelai állami olajtársaság) marad az istállónál, Bruno Senna helyét pedig eddigi tesztpilótájuk, a finn Valtteri Bottas veszi át.

Így akkor is két finn lesz a mezőnyben, ha esetleg Heikki Kovalainen nem találna csapatot magának. A 2008-as Magyar Nagydíj győztesével egyelőre nem hosszabbított szerződést a Caterham. A maláj gárda Charles Pic mellé keres pilótát, a következő hetekben Kovalainen és Petrov mellett valószínűleg még minden olyan versenyző neve fel fog merülni, aki a szezon zárultával kikerült idei csapatából.

Közben a sereghajtó HRT a megszűnés szélére került, a súlyos anyagi gondokkal küzdő csapatot eddigi tulajdonosai megpróbálták eladni, de a november 30-i határidővel ez nem sikerült, így az alkalmazottak, köztük az élő szerződéssel rendelkező Pedro de la Rosa is, munkanélkülivé váltak.

A legfrissebb híresztelések szerint közel sem biztos, hogy Grosjean maradhat a Lotusnál. A dobogós helyezéseit számos első körös balesettel kompenzáló svájci-francia helyére a Saubertől kiebrudalt Kamui Kobajasi is eséllyel pályázik.

Tovább

WRC szezonértékelő 2012 - II. rész

Az öt topversenyző után tekintsük át, hogyan alakult a 2012-es szezon  a mezőny többi meghatározó tagjának és a kisebb kategóriák győzteseinek.

Jevgenyij Novikov (22), Ford Fiesta RS WRC
A még mindig borzasztóan fiatal orosz a tavalyi meggyőző teljesítménye után idénre egész éves szerződést kapott az M-Sporttól és élt is a kínálkozó lehetőséggel. A vb történetében első oroszként dobogóra állhatott, ráadásul kétszer is (Portugáliában és Szardínián is második lett), és bár becsúszott néhány nullázás, a kiegyensúlyozott teljesítménye a pontversenyben is megmutatkozott. Pechjére a Ford jövőre nem indít gyári csapatot, így a két M-Sport Fiesta egyikéért meg kell küzdenie Ott Tänakkal, Mads Ostberggel és talán még Petter Solberggel is. Függetlenül attól, hogy 2013-ban melyik csapat kötelékében áll rajthoz, biztos vagyok benne, hogy tovább halad a megkezdett úton és idővel olyan szintre fejlődik, hogy a legnagyobb versenyzőknek is komolyan számolniuk kell majd vele.
Novikov mérlege: 13 rajt, 2 dobogó, 4 szakaszgyőzelem, 88 pont, 6. helyezés

Tovább

Al-Attiyah olimpiai bronzérmes

Az olimpia alatt takarékon üzemel a blog, hiszen London minden egyéb sporteseményt háttérbe szorít, de a nyári játékoknak is van némi autósportos kötődése, nevezetesen a 2011-es Dakar győztese és idén a Citroen gyári rali csapatának versenyzője, a katari Nasser Al-Attiyah skeet lövészetben bronzérmet szerzett, miután a harmadik helyért szétlövéssel legyőzte azonos ponttal záró orosz ellenfelét. A 41 éves Al-Attiyah-ról köztudott, hogy a rali mellett a sportlövészetet is magas szinten űzi, korábban nyert már Ázsia-bajnokságot is, de az olimpiai érem mindenképp pályája csúcsát jelenti.

Rekordbeállítás és –döntés, véget ért a 2012-es Dakar-rali

Autók: rekordok és botrány

Miután az előző három évben győztes Volkswagen visszavonult a terepralitól és a rali-világbajnokság felé fordította figyelmét, megnyílt az út az eddig nyeretlen márkák előtt, hogy beírják nevüket a világ legnehezebb autóversenyének történelmébe.

Tovább

Átigazolási hírek

Formula-1

A GP2 idei bajnoka, Romain Grosjean lesz Kimi Raikkönen csapattársa a Lotusnál. A 25 éves francia 2009-ben már teljesített 7 versenyt az F1-ben, az akkor még francia licensszel és Renault néven induló csapatban.

Nico Hülkenberg tesztpilótai pozícióból versenyzővé avanzsál a Force Indiánál, a másik autót továbbra is a skót Paul di Resta vezetheti majd. Hülkenberg tavaly a Williamsnél mutatkozhatott be és a Brazil Nagydíj időmérő edzésén a pole-t is megszerezte, idén mégsem kapott versenylehetőséget.

A Toro Rosso mindkét idei pilótáját szélnek eresztette, helyettük az idén a HRT színeiben debütáló ausztrál Daniel Ricciardo és a Formula-Renault 3.5-ös kategóriában második helyen végző francia Jean-Éric Vergne kap lehetőséget a Red Bull fiókcsapatánál.

A 2012-es mezőnyben már csak két kiadó hely maradt: egy a Williamsnél és egy a Hispaniánál.

Rali

Megnyugodhatnak a Ford jövőjéért aggódók: az M-Sport bejelentette, hogy 2013-ig biztosan maradnak a világbajnoki sorozatban, bár két fő szponzoruk közül Abu-Dzabit elveszítették (a Castrol marad). Emellett bejelentették jövő évi pilótapárosukat is: Jari-Matti Latvala marad, míg a távozó Mikko Hirvonen helyére leszerződtették a 2003-as világbajnok Petter Solberget.

A Citroen Loeb és Hirvonen mellé leigazolta a katari Nasser Al-Attiyaht. A pár nap híján 41 éves versenyző idén januárban megnyerte a Dakar-ralit egy Volkswagen Race Touareggel, a WRC szezont pedig az SWRC kategóriában versenyezte végig egy Ford Fiesta S2000 volánjánál.

süti beállítások módosítása