A címet akár idézőjelbe is tehetném, hiszen 1958 előtt a Formula-1-ben csak egyéni bajnoki címet osztottak, a gyártókat nem díjazták. Most ezt a hiányt pótolom és nem hivatalosan kihirdetem az első nyolc év konstruktőri bajnokait.

A pontozás megegyezik az 1958-ban használt rendszerrel. A versenyzők akkoriban az első öt helyért kaptak pontokat 8-6-4-3-2 sorrendben, emellett 1 pont járt a leggyorsabb körért. A konstruktőri versenyben csak a helyezésekért járó pontokat vették figyelembe és minden gyártó csak a legelőkelőbb helyen végzett autója után kapott pontot. Az akkoriban a világbajnokság részét képező Indy 500 csak az egyéni értékelésbe számított be, így azzal nem foglalkozok a továbbiakban, a világbajnokságot meghatározó európai márkák egyébként is csak elvétve álltak rajthoz a legrangosabb amerikai versenyen. 1958-ban az egyéni értékelésben csak a versenyző hat legjobb eredményét vették figyelembe, a konstruktőröknél szintúgy, tehát a logikát követve, 1950-57-ig is csak annyi futamot számítottam be, amennyi a pilótáknál is beszámított. Röviden ennyit a játékszabályokról, lássuk mely gyártók nyerték volna a konstruktőri világbajnokságot, ha azt a kezdetektől fogva meghirdetik!

1950

Az első szezonban az Alfa Romeo tarolt, az Indy 500 kivételével minden futamon, szám szerint haton győzött a milánói gyártó, így nem meglepő módon maximális pontszámmal söpörte volna be a világbajnoki címet. 1950-ben csak a legjobb négy eredményt vettem figyelembe, ahogy az a pilótáknál is történt. Ugyan az Alfával érdemben nem vette fel a versenyt, de a második helyre befutott volna a Ferrari, nagyban köszönhetően Alberto Ascari két második helyének. Louis Rosier a hátán vitte a dobogó harmadik fokáig a Talbot-Lagót, pontot szerzett volna még a Maserati és a Simca-Gordini.
1. Alfa Romeo (32 pont), 2. Ferrari (18 pont), 3. Talbot Lago (14 pont)

Fangio Alfa Romeoval

1951

Az Alfa Romeo még mindig a legjobb volt, de a szezon második felében már erősen szorongatta a Ferrari. Négy győzelmük elég volt, hogy ismét maximális ponttal legyenek elméleti világbajnokok, de a Ferrari három győzelemmel és egy második hellyel két pontra megközelítette őket a végelszámolásnál. A harmadik helyre ismét a Talbot-Lago futott be, ezúttal viszont csak egyetlen negyedik helyet tudott felmutatni a francia csapat húzóversenyzője, Rosier. A hatvanas évek egyik meghatározó csapata, a BRM ebben az évben indult először és egy ötödik helyet szerezve a negyedik (egyben utolsó) helyen végzett.
1. Alfa Romeo (32 pont), 2. Ferrari (30 pont), 3. Talbot-Lago (3 pont)

1952

Az Alfa Romeo kivonult, a világbajnokság pedig ideiglenesen áttért a Formula-2-es szabályok szerint épült autókra, hogy legyen elég induló a futamokon. A Ferrari komoly ellenfél hiányában lemészárolta a mezőnyt, az Indy 500 kivételével minden futamon nyertek, Ascari zsinórban hatszor. A legjobb négy eredményt figyelembe véve a maximálisan elérhető 32 ponttal lettek volna bajnokok. Szoros versenyben, a Gordini lett a második (a Gordinit és a Simca-Gordinit külön gyártónak vettem), egyetlen ponttal megelőzve a Coopert. Az F2-es szabályok jót tettek a bajnokságnak, összesen nyolc márka szerzett volna pontot, erre a valóságban 1962-ig kellett várni.
1. Ferrari (32 pont), 2. Gordini (13 pont), 3. Cooper (12 pont)

Ascari Ferrarival

1953

Tovább robogott a Ferrari-henger, kilenc versenyen hét győzelem, újabb bajnoki cím Ascarinak és elméletben újabb konstruktőri cím, a pontverseny azonban azt mutatja, hogy ez közel sem volt olyan egyértelmű, mint egy évvel korábban. Fangio visszatért súlyos sérülése után és a gyári Maseratival rendre ott loholt Ascari nyomában, a szezonzárón győzni is tudott. A Maserati hat ponttal a Ferrari mögött a második helyen végzett, harmadik, jócskán lemaradva a Gordini lett, más nem is szerzett pontot.
1. Ferrari (32 pont), 2. Maserati (26 pont), 3. Gordini (4 pont)

1954

Végre száműzték az F2-eseket, Fangio pedig szárnyalt az új, 2,5 literes motorformula szerint épült Maserati 250F-fel. Győzött Argentínában és Belgiumban, a Francia Nagydíj előtt mégis átült a Mercedes W196-osába. A németek nem árultak zsákbamacskát, fantasztikus gépet építettek, Fangio győzött Reimsben és még három másik futamon. Változott a pontrendszer,  négy helyett öt futam számított be az összesítésbe, de a Mercedest így sem lehetett megfogni, szoros versenyben legyőzték a két futamot nyerő Ferrarit. A Maserati Fangio nélkül már nem muzsikált olyan jól, az elméleti bajnokság harmadik helyén zárt.
1. Mercedes (36 pont), 2. Ferrari (34 pont), 3. Maserati (29 pont)

Fangio Mercedesszel

1955

A Mercedes ezúttal nem adott két futam előnyt a konkurenciának, Monaco és Indianapolis kivételével minden futamot besöpörtek az ezüstnyilak. A Le Mans-i 24 óráson bekövetkezett tömegszerencsétlenség azonban rányomta bélyegét a németek versenyprogramjára, év végén minden sorozatból kivonultak és jó ideig nem is tértek vissza gyári csapattal. A Ferrari egy győzelemmel, de jelentős hátránnyal lett második, a Maserati harmadik.
1. Mercedes (40 pont), 2. Ferrari (24 pont), 3. Maserati (15 pont)

1956

A Lancia biztató kezdés után pénzügyi gondok miatt kénytelen volt kivonulni a sportágból, a jó alapanyagnak bizonyuló D50-es autókat a Ferrari vette át és némi módosítás után Fangio kezei közé adta. Az argentin mester egész évben nagy harcot vívott csapattársával, Collins-szal és a Maseratinál versenyző Stirling Moss-szal. Végül Collins önfeláldozásának köszönhetően ismét bajnok lett és a Ferrari is megnyerte volna a konstruktőri címet, pontosan egy győzelemnyi előnnyel a Maserati előtt.
1. Ferrari (40 pont), 2. Maserati (32 pont), 3. Connaught (7 pont)

1957

Fangio visszatért a Maseratihoz és ismét ő volt a mérleg nyelve, ezúttal azonban nem a Ferrari, hanem a második évét futó Vanwall volt a legfőbb kihívó. Moss és Tony Brooks személyében két kiváló versenyzője volt a brit alakulatnak, de Fangio az ekkorra már kiforrott 250F-fel még egyszer megmutatta, hogy ki a legjobb sofőr a mezőnyben. Négy győzelme elég lett volna az olasz márka első és egyetlen világbajnoki címéhez, de pechjükre csak egy évvel később indult el a konstruktőri bajnokság, azt viszont már a Vanwall nyerte.
1. Maserati (38 pont), 2. Vanwall (32 pont), 3. Ferrari (24 pont)

Fangio Maseratival

Ahogy az látható, a konstruktőri címet minden évben az a márka nyerte volna, amelynek versenyzője egyéniben is a legjobbnak bizonyult. A pontrendszer erősen támogatta a futamgyőzelemre törekvést, ahogy azt több példa is mutatja, akár egy autóval is lehetett kiváló eredményeket elérni, ha azt kiváló pilóta vezette. Érdekes módon 1958-ban pont nem így alakult, Mike Hawthorn egyetlen győzelmet aratva megnyerte az egyéni értékelést, a konstruktőri cím viszont a Vanwallhoz került, ami a Moss-Brooks párossal felváltva nyerte a versenyeket.