Ha Le Mans nagy győzelmi szériái szóba kerülnek, valószínűleg ugyanazok a márkák jutnak eszünkbe. A kétezres évekből az Audi, a nyolcvanas évekből a Porsche, esetleg a hatvanas évekből a Ferrari vagy a Ford. A két háború közötti időszakból az igazán tájékozottaknak felderenghet a Bentley vagy az Alfa Romeo neve. De az első sikerkorszak - még ha nem is tartott sokáig - egy francia márkához, a Lorraine-Dietrich-hez kötődik.
Az 1926-os Le Mans-i 24 órást megnyerő Lorraine-Dietrich B3-6
A Lorraine-Dietrich csak egy azok közül az autózás hőskorában működő cégek közül, amelyekről a mai embernek már fogalma sincs, hogy valaha egyáltalán léteztek. A de Dietrich család eredetileg mozdonyok gyártására alapította a vállalatot, de 1896-tól repülőgépmotor- és autógyártással is foglalkoztak. Már a 20. század legelején komolyan kivették részüket az autósportból, a fiatal Ettore Bugatti is dolgozott a Lorraine-Dietrich-nél, mint a versenyautók főtervezője.
Az igazán nagy sikerek azonban az I. világháború után következtek. 1919-ben az új technikai igazgató, Marius Barbarou megtervezte azt a 3445 cm³-es sorhatos motort, amely a 15CV sorozat autóit hajtotta. A motor felülvezérelt szelepekkel, félgömb alakú égéstérrel és alumínium dugattyúkkal készült. Az A1-6 és B2-6 modellek után 1922-ben megjelent a B3-6, amelyből egy évvel később három darabot beneveztek az első Le Mans-i 24 órás megbízhatósági versenyre. A hagyományteremtő jelleggel megtartott egynaposon ekkor még jórészt francia márkák autói indultak (szám szerint 33), a ma is létező gyártók közül a Bugatti és a Bentley képviseltette magát. A verseny a Chenard & Walcker kettős győzelmével ért véget, de a Lorraine-Dietrich is elfogadhatóan szerepelt: két autójuk befejezte a versenyt, a legjobb a 8. helyen zárt Gérard de Courcelles-lel és André Rossignollal a volánnál.
Az eredményen felbuzdulva 1924-re elkészítették a B3-6 sportváltozatát, a motor két Zenith karburátort és nagyobb szelepeket kapott, a teljesítmény elérte a 100 lóerőt. Az autót mind a négy keréken dobfékkel szerelték fel, ami közel sem volt általános a korabeli autóiparban. Az 1500 kg-os autó 150 km/h-s végsebességre volt képes.
Az 1924-es Le Mans-on már sokkal jobban szerepelt a háromautós gyári csapat, szoros versenyt vívtak a győztes Duff-Clement páros háromliteres Bentley-jével. A Stoffel-Brisson és a de Courcelles-Rossignol legénységű autók egyaránt egy kör hátrányban, a második és harmadik helyen futottak be, a harmadik autó a futam végén kényszerült feladni a küzdelmet, de így is csak nyolc kört kapott az első helyezettől.
Nyilvánvaló volt, hogy van keresnivalójuk a 24 órás viadalon, egy évvel később pedig minden a kezükre játszott. A két gyári Bentley korán elvérzett, a B3-6-okat pedig csak egy Sunbeam tudta megszorongatni, de a győzelmet ezúttal már nem lehetett elvenni a Lorraine-Dietrich-től: Gérard de Courcelles és André Rossignol új távolsági rekorddal megnyerte a versenyt. A Stalter-Brisson páros autója bejött harmadikként, a harmadik autó viszont most sem ért célba.
Az 1925-ös versenyt megnyerő B3-6. A volánnál de Courcelles, az autó mellett bajusszal Rossignol
Az 1926-os versenyre változtattak a felálláson, megbontották a címvédő párost. A legkomolyabb ellenfélnek tűnő Bentley összes autója ismét idő előtt felmondta a szolgálatot, így a francia versenyautók hagyományos világoskék színében pompázó Lorraine-Dietrich-ek kisajátíthatták a dobogót. Az elmúlt évben győztes párosból Rossignol bizonyult jobbnak, ezúttal Robert Bloch-sal nyerte meg a versenyt, de Courcelles Marcel Monginnal bejött másodiknak, Stalter és Brisson harmadik helye pedig betetőzte a márka totális sikerét.
Második győzelmével jó pár rekordot felállított a Lorraine-Dietrich: az első gyártó volt amely kétszer meg tudta nyerni a Le Mans-i 24 órást, sőt, rögtön az első is, amely meg tudta védeni a címét, ezenkívül az első, amely a dobogó mindhárom fokát elfoglalhatta. André Rossignol az első sofőr volt, aki kétszer tudott nyerni. A győztes autó által megtett 2552,414 km-es táv több mint 300 km-rel javította meg az addigi Le Mans-i csúcsot és új világcsúcsot állított fel a 24 óra alatt megtett távolságot tekintve, egy 1907 óta fennálló brooklandsi rekordot átadva a múltnak. A győztes B3-6 volt az első autó, amely 100 km/h feletti átlagsebességgel teljesítette a 24 órás versenyt.
A történelmi hármas győzelmet arató autók, 1926. június 13.
Az elsöprő siker ellenére 1927-ben nem állt rajthoz a csapat Le Mans-ban, a jelentősen megcsappant létszámú mezőnyben a Bentley komoly ellenfél nélkül nagy fölénnyel nyert. Ezzel megkezdődött a britek négy évig tartó uralma a La Sarthe pályán. Miután a Lorraine-Dietrich egy év múlva sem tért vissza, André Rossignol átigazolt a Chryslerhez és a csapattal harmadik helyen végzett az 1928-as versenyen. Ezt követően többé nem állt rajthoz Le Mans-ban.
Mint ahogy a gyári csapat sem. A de Dietrich család 1928-ban kiszállt a cégből, amely onnantól csak Lorraine néven futott. 1931-ben egy Henri Trébort nevű privát versenyző saját B3-6-osával rajthoz állt és az előkelő negyedik helyen végzett, de a gyár részéről semmilyen próbálkozás nem történt az egykori sikerek megismétlésére. A 15CV sorozatot 1932-ben felváltotta a 20CV, ami komoly bukásnak bizonyult és a pénzügyileg megrendült vállalat 1935-ben az autógyártás leállítása mellett döntött, a jövőben csak katonai megrendelések teljesítésére koncentráltak.
A 6-os számú autó száguld a győzelem felé az 1926-os versenyen
